Napló, 1997. április ( 53. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

2 NAPLÓ Pax Romana kongresszus Húsvéthétfőn Pannon­halmán megkezdődött a Pax Romana 39. magyar­­országi kongresszusa, amely a Magyar Katolikus Püspöki Kar körlevele alapján a katolikus egyház szellemi, erkölcsi és lelki megújulásának, az egyhá­zon belüli dialógus meg­valósulásának igényével folytatja ötnapos tanács­kozását. Az egyes napo­kon olyan fontos kérdé­sekkel foglalkoznak majd a résztvevők, mint például az egyház küldetése és ak­tuális feladatai. Riportereket csempésztek Még tart a vizsgálat an­nak a határőrnek az ügyé­ben, aki akkor volt a sopro­ni átkelőn szolgálatban, amikor egy embercsem­pész banda két osztrák ri­portert átsegített Magyar­­országról Ausztriába. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője hét­főn este elmondta, hogy az osztrák riporterek által készített videofelvétel alapján azonosították azt a magyar határőr tiszthe­lyettest, aki a cselekmény idején szolgálatban volt. Halálos baleset A Miskolcot Sátoral­jaújhellyel összekötő 37- es számú út 11-es kilomé­­­terszelvényénél hétfőn délelőtt 11 órakor két sze­mélygépkocsi ütközött össze. Az egyik autóban utazó nyíregyházi házas­pár és két gyermekük éle­tét vesztette, míg 20 éves utasuk súlyos sérülésekkel került kórházba. A másik autó vezetőjét súlyos, vele utazó feleségét pedig élet­­veszélyes sérülésekkel szállították a miskolci kór­ház baleseti sebészetére. Meglőttek egy vállalkozót ismeretlen tettes vasár­nap éjszaka - 23 óra 5 perc és 23 óra 10 perc között - több lövést adott le N. A. gyöngyösi vállalkozóra. A 47 éves férfi a fegyveres támadás következtében súlyos, de nem életve­szélyes sérüléseket szen­vedett. KRÓNIKA Krisztus szenvedéstörténete a magyarpolányi színpadon Hetedhét országból érkeztek vendégek a híres passióra Az időjárás komolyan, ám egyáltalán nem végzetesen be­folyásolta a Polányi passió című, az egész nagyszombat délutánt igénybe vevő program­­sorozatot. A kezdés időpontjá­ban például éppen hóvihar dúlt Magyarpolányban, mindezek ellenére - s ez a szervezők, ren­dezők, közreműködők dicsére­tére legyen mondva - csaknem minden tervezett rendezvényt megtartottak. A tájházban jóformán moz­dulni sem lehetett a húsvéti ját­szóházban tojást festegető, pa­pírfigurákat készítő apróságok­tól. A kultúrházban is egész dél­után folyamatosan nagy volt a tömeg. Itt először a Fehérlófia című magyar népmese-feldol­gozást mutatták be a Galagonya együttes tagjai, majd Kövi Sza­bolcs adott olyan sikeres hang­versenyt, hogy legalább annyian hallgatták azt meg kívülreked­­ve, mint ahányan a terembe be­fértek. A Szent Keresztről és Szent Lászlóról való legendák képmutogatói, az ugyancsak Veszprémből érkezett Pintér Ti­­borék sem panaszkodtak érdek­es sikertelenségre. A legnehezebb dolga a Csík­­somlyói passió lelkes szereplői­nek volt. Alig ötven méterre a kultúrháztól ott árválkodott a külön erre az előadásra készített díszlet a jeges szélben, ők vi­szont a terembe kényszerültek, s csak szavuk és testbeszédük állt a történet bemutatásához ren­delkezésükre. Jellemzésül: a publikum végig pontosan tudta, hogy éppen merre is tart az ószö­vetségi folyamat. Estére egyfajta csoda történt Magyarpolányban. Az addig százakban mérhető nézőszám megsokszorozódott a templom előtti téren. A rendezvénysoro­zat ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy az idegenbe szakadt polányiak szülőfalujukba jöjje­nek ápolni a családi kapcsolato­kat, jöttek is hetedhét országból, így a legtöbb élvonalbeli labda­rúgócsapat megirigyelte volna azt a tömeget, ami e kis falu kál­váriája tövében, a mellesleg ki­váló érzékkel berendezett szín­padtéren várta és fogadta Krisz­tus szenvedéstörténet. A hang­hibáktól ezúttal viszonylag mentes előadás megérdemelt si­kert aratott. Az este tűzijátékkal, majd pedig a templomban meg­tartott hangversennyel ért véget. (vs.) Fotó: Mészáros Kábítószeres fiatalok partija egy parkolóban Randalírozó és feltételezhe­tően kábítószer-fogyasztó fia­talokról érkeztek az utóbbi időben bejelentések a Kiskő­rösi Rendőrkapitányságra. A lakossági jelzések szerint cso­porthoz tartozó fiatalok Csá­szártöltés határában, a Lila bár körül parkolónak kialakí­tott bozótos helyen, immár nem első alkalommal, hanem általában a hétvégeken reg­geltől estig személykocsikkal rohangálnak, hangoskodnak és kábítószert fogyasztanak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya, a kiskőrösi rendőrök, illetve a megyei beavatkozó alosztály szombaton összehan­golt akcióval lépett fel a randalí­rozókkal szemben. Mint arról Ferenczi László, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI munkatársát tájékoztatta, eddig együttesen ötvenkilenc 16-25 év közötti fiút és lányt vettek őrizetbe. Volt akinél, mivel árult, nagyobb mennyiségű, volt akinél, mivel „csak” fogyasztott, kisebb mennyiségű kábítószert vagy kábítószer hatású készítményt találtak. A rendőrök a marihuá­nától a hasisig, a legkülönbö­zőbb kábítószer-tartalmú tablet­tákig és a kábítószer-fogyasz­táshoz szükséges legkülönfé­lébb eszközökig mindent megtaláltak, ami kétségtelenül igazolta a bejelentők feltétele­zésének helyességét. A hely­színre vitt nyomozókutya segít­ségével több gépkocsiban is ta­láltak elrejtve kábítószereket. A fiatalokat orvosi vizsgálatnak is alávetették, hogy bizonyíthas­sák a kábítószerfogyasztást. Az eddigi vallomások szerint az őrizetbe vett csoport tagjai haj­nalban, a diszkó befejezése után folytatták a szórakozóhely kö­rüli elhagyatott parkolóban a szórakozásukat. A nyomozás kábítószerrel való visszaélés cí­mén tovább folytatódik. 1997. április 1., KEDD Terepszemle Szlovákiában Rendkívül szigorú bizton­sági intézkedések mellett kezdi meg kedden Szlovákiá­ban a bős-nagymarosi vízlép­cső jogvitájának részét alkotó helyszíni terepszemlét a Hágai Nemzetközi Bíróság küldött­sége. A legfelső nemzetközi jogi fórum fennállásának ötvenegy éve alatt először száll ki a jogvi­ta tárgyát képező objektum helyszínére. A küldöttség ked­den és szerdán a szlovákiai hely­színeken ismerkedik a tereppel, csütörtökön és pénteken pedig Magyarországra látogat, ahol megtekinti a szigetközi állapo­tokat, a nagymarosi területet és a Szentendrei-szigetet. Az MTI pozsonyi tudósítója úgy érte­sült, hogy a szlovák fél a vízlép­cső eredeti tervétől eltérő C vál­tozaton és a bősi erőművön kí­vül a Szap és Csicsó térségében megépített árvízvédelmi objek­tumokat is a küldöttség elé tárja. Egyetértenek Ciorbeával A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar nemzetiségű tanári kara megfo­galmazta saját elképzeléseit egy önálló romániai magyar egye­tem megalakításáról. Szerintük a leendő magyar egyetemi részlegben négy kar­ban kell összefogni a jelenleg körülbelül kéttucatnyi szakon magyar nyelven tanuló hallga­tókat a Babes-Bolyai egyetem keretén belül - úgy, ahogyan azt az elmúlt hetekben, magyaror­szági látogatása óta Románia miniszterelnöke, Victor Cior­­bea több ízben is megfogal­mazta. (MTI) Netanjahu Arafatot vádolja Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő nem hiszi, hogy az arab országok megszakíta­nák országával a kapcsola­tot az izraeli-palesztin fe­szültség fokozódása és a na­ponta ismétlődő összecsapá­sok nyomán. A CBS amerikai televízió va­sárnapi vitaműsorában nyilat­kozva ugyanakkor megismétel­te azt az álláspontját, amely sze­rint a béketárgyalások azért akadtak el, mert Jasszer Arafat nem fékezte meg kellő mérték­ben a terrorcsoportok tevékeny­ségét. Netanjahu azzal vádolta a pa­lesztinokat, hogy az erőszakot tárgyalási fegyverként vetették be, aminek köszönhetően a „bé­kefolyamat gyakorlatilag össze­omlott”. (MTI) Összetűzés Vukováron Helyi szerbek egy csoportja támadta meg hétfőn Vuková­ron a kormányzó Horvát De­mokratikus Közösség megyei szervezetének vezetőit és a kí­séretükben lévő újságírókat. A Hina jelentése szerint a po­litikusok a párt választási bizott­ságának szervezésében sajtótá­jékoztatót akartak tartani az egyik vukovári szállodában, amikor több száz - más források szerint másfél-kétezer - szerb kövekkel, téglákkal és tojások­kal dobálta meg őket. Az átme­neti ENSZ-igazgatás, az UN­­TAES szóvivője szerint senki sem szenvedett komoly sérülé­seket. (MTI) Csurka összefogást akar Ha létrejön a nemzeti-haza­fias pártok európai szerveze­te, akkor abba a Magyar Igaz­ság és Élet Pártja (MIÉP) is kész lenne belépni - ezt nyilat­kozta az MTI párizsi tudósító­jának Csurka István, a MIÉP elnöke. Csurka ezzel a közléssel a francia szélsőjobboldal vezető­jének, Jean-Marie Le Pennek tervezetére reagált: a francia po­litikus ezen a hétvégén, pártjá­nak, a Nemzeti Frontnak stras­­bourgi kongresszusán ismét megerősítette egy ilyen szer­vezet létrehozásának szüksé­gességét. Csurka István is hangsú­lyozta, hogy egy ilyen európai összefogás megteremtése való­színűleg a közeljövő nagy fel­adata lesz. Nem kell tartania a világnak az orosz atomfegyverektől? A német védelmi miniszter szerint a világnak nem kell at­tól tartania, hogy az orosz atomfegyverek illetéktelen ke­zekbe kerülnek, mert a hadse­reg zilált belső viszonyai és rossz anyagi helyzete ellené­re is jól őrzi a nukleáris eszkö­zöket. Volker Rühe a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak kifejtet­te, hogy információi szerint Oroszországban minden ne­hézség ellenére egyelőre telje­sen biztosított az atomfegyve­rek ellenőrzése. Volker Rühe kizártnak minősítette azt is, hogy az ország vagy a hadse­reg vezetése a súlyos anyagi nehézségek miatt üzletelne a nukleáris rakétákkal, és ezek a rendkívül veszélyes tömeg­­pusztító fegyverek így kerül­nének illetéktelen kezekbe. A miniszter szerint komoly gon­dot okoz viszont az atomfegy­vergyártás elméletét és techno­lógiáját ismerő tudósok külföld­re csábítása. A Hesseni Békekutató Inté­zet egyáltalán nem olyan biza­kodó, mint Rühe. Harald Müller, a nemzetközi viszályok és a fegyverkezés ku­tatásával foglalkozó tekintélyes intézet egyik vezetője kifejtette: az orosz hadsereg zilált helyzete bizonyára hat a nukleáris fegy­vereket őrző és kezelő alakula­tokra. Emlékeztetett rá, hogy maga az orosz védelmi miniszter is el­ismerte ennek veszélyét. A ku­tató szerint attól valóban nem kell tartani, hogy Moszkva atomfegyvereket ad el, de nem zárható ki, hogy az atomgyár­táshoz szükséges technológiák kerülnek külföldre, így például az Iránnak atomerőművet szállí­tó orosz vezetés csak heves amerikai tiltakozásra állt el attól a szándékától, hogy az urándú­sítás technológiáját is átadja Te­heránnak. (MTI)

Next