Világ Ifjúsága, 1961 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
1. Zoldfényes éjszaka volt. J_J_ — Orleans! Hűsítőt ittunk, és néztük az éjszakát. — Poitiers! A távolban fények villantak valahol, érezni lehetett mögöttük a tengert. — Bordeaux! Aztán egy kéz a holdat levette a mennyboltról, világosodott, elénk ért a hajnal. — Bayonne! Fáztunk, hideg volt, pedig nyár volt, néztük a tengeri dideregve, a tenger pedig mosolygott. — Biarritz! Biarritz! Következik: Hendaye! Hendaye, a francia—spanyol határ! Indulás! Az expressz, amely Párizsból Madridba tartott utasaival, rohanni kezdett a Pireneusok felé. 2. Onnan, a határtól, már csak húsz kilométer, a Pireneusok szerpentinjein és az Atlanti-óceán szegélyén, az út San Sebastiánig. A lexikonok, útikönyvek, prospektusok adatai azt mondják eről a városról: nemzetközi luxusfürdőhely, Spanyolországban, az Ibériai-félsziget északi részén, az Atlanti-óceán partján, 125 000 lakossal, egy folyóval, a Rio Urumeával, rajta három festői híddal, ezenkívül a tengerpartot finom és hosszú ívben kísérő három sétánnyal (úgymint: a kétkiloéteres Uruimea-sétánnyal, a másfél kilométeres Castillo-sétánnyal, s az Alderdi- Eder parktól induló háromkilométeres Concha-sétánynyal), továbbá elegáns tenisz-klubbal, a bikaviadalok részére épített Plaza de Toros hatalmas arénájával, agyaggalamblövő-klubbal, kötélvasúttal és lóversenypályával (bár a legközelebbi lovas-egylet a máskülönben szentjéről nevezetes Loyolában található)... Én először azt mondom San Sebastiánról: szebb, mint Velence (amelyet láttam) és Nizza (amelyről hallottam) együttvéve. Olyan, mint egy játékszer, amelyet kezünkben tartva a gyönyörűséggel, káprázattal játszunk, így játszadozom az első pillanatban a gondolattal, hogy: én, íme, San Sebastiánban vagyok. Hosszasan álltam szállodai szobám erkélyén, az erkély a tengerre néz, odalent halkan mozogtak a tarajos hullámok, amelyek messziről gyalogoltak, s a Concha-sétányon finoman csevegtek a hölgyek és gavallérok, akik trlessziről utaztak ide. 3. San Sebastian ékszere tulajdonképpen a tenger, bár azt is mondják, hogy a tenger mezítelen vállán egy csodálatos drágakő San Sebastián. A Hotel Continental erkélyéről minden reggel, minden délben, és mindegyik éjszakán láttam az Atlantióceánt. Zúgott a tenger, s mintha a hullámok hátán görgette volna hozzánk minden dühét, percenként felcsattant, ahogyan mekicsapódott a hullámtörő betonfalaknak, a Concha-sétány tövében. Ilyenkor kiadta egész, roppant haragját, és az erejét is, aztán meghunyászkodva viszszahúzódott a homokos fövenyről. A Hotel Continental vendégei valószínűleg megdörzsölték a szemüket, és ásítottak. Reggel volt. Ragyogott a nap, a homokos fövenyen kirakták már a színes nyugágyakat, óriás napernyőket; valahol elrejtve zene szólt, s nem hagyta, hogy az „Ave Maria” és a „Marina, Marina, Marina” melódiája beleveszhessen a strandolók zsibongásába. Egy kisgyerek nagy, piros labdát dobott a vízbe, és utána szaladt. A tenger tengerzöld volt, és nyugodt, hogy szerethessék és élvezhessék egyszerre. Dél volt. Aztán megint haragosan mozdult, ilyenkor például félelmetesnek tűnt. Hullámzott, fénylett, tajtékzott, háborgott. Köd szállt a partra, s ott állt, állt, mozdulatlanul, sokáig. Aláfutott a tenger, elöntötte megint a fövenyt, hullámai a betonfalat nyaldosták. Este volt, megjött az éjszaka. Petárdák durrogtak a Monte Igueldo felől, sűrű egymásutánban. Éjfélkor a köd felszakadt, s a Monte Urgull-on, reflektorok fényözönében, széttekintett a városán a nyilakkal sebzett szent Sebestyén szobra. Délután Maria-Cristina királynővel találkoztam, személyesen, három és négy között. Őfelsége Maria-Cristina, minden spanyolok félként királynője, úgy került San Sebastiánba, hogy a nyarat eltölteni Madridból ide utazott minden esztendőben. Ettől nőtt meg a város nagysága, fénye, tekintélye, s ezért viseli Maria-Cristina nevét San Sebastiánban egy hotel, egy színház, és a Rio Urumea egyik hídja, őfelsége a Habsburg-házból származott, s már elég régen halott. Akivel én találkoztam, az a Maria-Cristina királynő, viszont már San Sebastiánból származik, a halásznegyedből, a kopott, szegényes viskók egyikéből, és öszszesen sem lehet több tíz évesnél. A halásznegyed szűk utcájának csendjét, amikor arra sétáltam, egy asszony kiabálása vette fel. Ott állt az egyik viskó alacsony erkélyén, és fehérneműket teregetett. — Maria, mit csinálsz? Cristina, imlit csinálsz? Két kislány tekintett fel egyszerre odalentről, az omladozó lépcső mellől. Tehát az egyik volt Maria, a másik Cristina, visszakiabáltak. — Ketten játsszuk a Maria-Cristina királynőt... Aztán még egyszer láttam őket. Maria és Cristina főtt csigákat árultak, apró zacskóval, fényes gombostűvel, a Nigh Club előtt, késő éjszaka, távol a Maria-Cristina Színháztól. Simon Gy. Ferenc 1. Ilyennek láttam atengert a Hotel Continental erkélyéről 2. San Sebastian, tengerpart, Conchasétány 3. Napnyugta a Concha-sétányon 4. San Sebastian, csónakok, emberek 5. „Mama, mit csinálsz! Cristina, mit csinálsz !" 6. „Játszunk, mama!“ (A szerző felvételei)