Világ Ifjúsága, 1961 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
TANÁCSKOZOTT A KISZ I. KONGRESSZUSA December 16-án reggel a MÉMOSZ-székház kongresszusi termében megkezdte háromnapos tanácskozását, a KISZ I. Kongresszusa. A kongresszus elnökségében helyet foglaltak: Kádár János elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula és Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a KISZ K. B. első titkára, Sándor József elvtárs, az MSZMP K. B. osztályvezetője, Benke Valéria művelődésügyi miniszter, Czinege Lajos, honvédelmi miniszter, a szovjet, a kínai, a bolgár Kommunista Ifjúsági Szövetség küldöttségének vezetői, Piero Pieralli, a DIVSZ elnöke, Abu Gidari, a Nemzetközi Diákszövetség képviselője, a KISZ Intéző Bizottságának több tagja, a falusi és városi KISZ-szervezetek számos képviselője. A kongresszuson részt vettek a testvérszervezetek küldöttei, valamint az állami és társadalmi szervezetek képviselői. A kongresszust Pullai Árpád, a KISZ K. B. titkára nyitotta meg. Ezután Komócsin Zoltán elvtárs, a KISZ K. B. első titkára mondotta el a Központi Bizottság beszámolóját, amelyből az alábbiakban közlünk részleteket: A magyar ifjúság nagy többségének tevékenységét a marxizmus-leninizmus, a párt politikája határozza meg Piero Pieralli, a DIVSZ elnökének felszólalása a KISZ I. Kongresszusán . Komócsin Zoltán elvtárs beszámolójában elemezte a magyar ifjúúság eszmei és politikai fejlődését, erkölcsi és társadalmi magatartását. Rámutatott gyökeresen megváltozott társadalmi helyzetünkre, amely meghatározza az ifjúság munkában, tanulásban megnyilvánuló magatartását. Az ifjúság nagy többségéről szólva megállapíthatjuk — mondta —, hogy az elmúlt négy esztendőben fejlődése egyenes vonalú és töretlen volt minden vonatkozásban. Ezután felsorakoztatta ifjúságunk munkájának eredményeit. Beszélt az ifjúság takarékossági mozgalmáról, azoknak a fiataloknak sokaságáról, akik részt vesznek a KISZ országos és helyi termelési mozgalmaiban, az önkéntes társadalmi munkaakciókban, amelyek mind hozzájárulnak népgazdasági tervünk megvalósításához. Hangsúlyozta: „Ifjúsági szövetségünk feladata, hogy minden fiúval és leánnyal megismertesse a közösségi élet élményeit.” Majd így folytatta: „Fiatalságunk eszmei, politikai, erkölcsi, társadalmi fejlődésének elemzése arra vezet bennünket, hogy valamennyi szervezetünk abból induljon ki munkája során, hogy a mai magyar ifjúság döntő többsége már tetteivel, magatartásával bizonyította be, hogy a párt mellett áll.” Komócsin elvtárs beszélt a KISZ védnökségvállalások rendszerének széleskörű elterjedéséről: „ötéves tervünk megvalósításában mindenütt ott leszünk, ahol a legnehezebb, a legsürgősebb a tennivaló”. Beszámolójában elmondta, hogy az „Ifjúság a szocializmusért” mozgalom egységes keretbe foglalja a KISZ bizottságainak, alapszervezeteinek és összes tagjának főbb feladatait. Tovább erősítjük kapcsolatainkat testvérszervezeteinkkel ! A beszámoló további részében elemezte kapcsolatainkat testvérszervezeteinkkel: „Arra törekedtünk és törekszünk, hogy állandóan erősítsük kapcsolatainkat a testvéri kommunista ifjúsági szervezetekkel, továbbá mindazon demokratikus és haladó ifjúsági szervezettel, amely a világ különböző országaiban a haladásért, a demokráciáért, a béke megőrzéséért küzd. E területen kifejtett munkánk sokatmondó bizonyítéka, hogy a magyar ifjúságnak ma 35 ország 45 ifjúsági szervezetével van rendszeres kapcsolata. Különösen bensőséges, erős testvéri kapcsolatok fűzik a magyar ifjúságot és ifjúsági szövetségünket példaképünkhöz, a lenini Komszomolhoz, a szovjet ifjúsághoz. A Komszomoltól, a szovjet ifjúságtól minden időben a legnagyobb mértékű önzetlen testvéri segítséget kaptunk. A KISZ megalakulásától kezdve állandóan hasznosíthatjuk és alkalmazhatjuk a lenini Komszomol több mint négy évtizedes, kemény munkában és harcban szerzett gazdag tapasztalatait. Továbbra is minden erőnkkel azon leszünk, hogy szervezeteinknek e baráti, testvéri együttműködése erősödjék. Az elmúlt években fejlődtek kapcsolataink a többi szocialista ország ifjúsági szervezeteivel is. A küldöttségcserék, utazások, találkozók, egymás tapasztalatainak kölcsönös megismerése tovább erősítette a magyar ifjúság és a szocialista tábor országainak ifjúsága közötti barátságot, erősítette az együttműködést, a békéért, a szocializmus győzelméért vívott közös harcunkban. Feladatunk továbbra is minden erővel ápolni és fejleszteni a magyar ifjúság és a szocialista országok ifjúságának megbonthatatlan barátságát, egységét. Fejlődtek kapcsolataink a kapitalista országokban működő testvérszervezeteinkkel is. A magyar ifjúság testvéri szolidaritást érez e szervezetek harcával. Tudja, hogy ezt a harcot az adott ország ifjúságának alapvető érdekeiért igen nehéz körülmények között vívják. Együttműködésünket továbbra is a proletár nemzetköziség szellemében kell erősítenünk. Kapcsolatunk örvendetesen fejlődött más földrészek országainak haladó és békeszerető fiataljaival is. E szervezetek különböző politikai nézeteket vallanak, de egyek velünk a békéért vívott harcban. ■ Együttműködésünk kialakítását nagymértékben elősegítette a magyar ifjúság részvétele a különböző nemzetközi fórumokon, ifjúsági találkozókon. A jelenlegi nemzetközi helyzetben óriási jelentősége van annak, hogy a különböző társadalmi berendezkedésű országok más-más nézeteket valló fiataljai és ifjúsági szervezetei közeledjenek egymáshoz és együttes erővel járuljanak hozzá a tartós béke megteremtéséhez. Ezért a jövőben is arra törekszünk, hogy tovább ápoljuk baráti kapcsolatainkat a világ valamennyi országának fiataljaival. Helyeseljük a világifjúsági találkozók megrendezését. A magyar fiatalok sikerrel vettek részt az eddigi fesztiválokon. E találkozók meggyőzően bizonyították, hogy a földkerekség fiataljai őszintén törekszenek egymás kölcsönös megértésére, a barátságra. Mint ismeretes, a szovjet ifjúság kezdeményezésére a jövő év nyarán rendezik meg Moszkvában a Világifjúsági Fórumot. Az ott lezajló vitákban a legkülönbözőbb ideológiai és politikai nézeteket valló ifjúsági szervezetek küldöttségei vesznek részt. A magyar fiatalok örömmel üdvözlik és támogatják a Világifjúsági Fórum összehívását, amelynek legfontosabb feladata: a nemzetközi kérdések és a világ ifjú nemzedékét érintő legégetőbb problémák megvitatása. Örömmel állapítjuk meg, hogy a magyar ifjúság az elmúlt években világjáró lett. Egyre többet utazhat és látható en,végül barátokat más országokból. A küldöttségcseréken túlmenően az „Express” Ifjúsági Utazási Irodán keresztül az elmúlt 3 év alatt 11 országba 23 ezer magyar fiatal látogatott el. A termelési gyakorlatok keretében évente ezer fiatalt küldünk külföldre. A fesztiválok, a kölcsönös munkabrigádok, kulturális és sportküldöttségek cseréje során mintegy 3000 magyar fiatal látogatott el más országokba és ismerkedhetett meg ezen országok ifjúságának munkájával. Ezt a tevékenységet tovább kell fejlesztenünk, erősítve a magyar ifjúság nemzetközi kapcsolatait. Meg kell emlékeznünk arról is, hogy a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség fontos szerepet tölt be a békéért, a világ ifjúságának egységéért, barátságáért és együttműködéséért folyó harcban. A magyar ifjúság ezért köszöntötte nagy szeretettel 15 éves jubileumi évfordulója alkalmából a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget. E szervezet méltán vívta ki a világ fiataljainak tiszteletét és megbecsülését. A magyar fiatalok is tudatában vannak a DÍVSZ nagy jelentőségének. Minden erőnkkel támogatjuk a jövőben is a DIVSZ harcát, amelyet a béke megőrzéséért, az ifjúságnak a gyarmati sorból való felszabadulásáért, az ifjúság baráti kapcsolatainak erősítéséért és jobb jövőjéért folytat. Egész diákifjúságunk aktívan támogatta és támogatja a jövőben is a Nemzetközi Diákszövetség tevékenységét, amelynek alapvető irányvonala szintén a békéért, a nemzeti függetlenségért, továbbá az oktatás demokratizálásáért és a nemzetközi diákmozgalom egységéért folytatott harc. Az élet bizonyítja, hogy ez az irányvonal egybeesik a világ diákjainak alapvető érdekeivel. Az elmúlt három évben sok ezer új barátot szereztünk a különböző országokban. E baráti kapcsolatok megteremtésével a magunk szerény módján hozzájárultunk ahhoz a világméretű harchoz, amely a békéért, az egész emberiség boldogabb jövőjéért folyik. A magyar ifjúság a jövőben is együtt harcol a szocialista tábor országainak ifjúságával. Kedves Barátaim! Kedves Elvtársak! Átadom nektek a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség forró baráti és testvéri üdvözletét. Ez 101 millió fiatal fiú és leány üzenete a világ minden részéről, akik a békés egymás mellett élésért, az egységes és ellenőrzött leszerelésért küzdenek, hogy véget vessenek a háborús politikának, a nyomornak, a kizsákmányolásnak, az imperialista elnyomásnak, hogy a világ minden részében felszámolják a gyarmati rendszert. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség büszke arra, hogy tagjai között tarthatja számon a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget, amely egyike a legaktívabb szervezeteknek. A KISZ I. Kongresszusának, a KISZ vezetőinek legmélyebb elismerésünket fejezzük ki azért az eredményért, melyet a magyar kommunista ifjúság a legutóbbi négy év folyamán elért. Mindannyian tudjuk, a KISZ-nek nagy szerepe van abban, hogy megerősödött az ifjúság tömegeinek hite a népi hatalomban, amely felemelte az országot az ellenforradalom káoszából, új utat nyitott, új perspektívát tárt fel Magyarország szocialista építésében. Ismerjük Szövetségük érdemeit, amelyet az elmúlt években folytatott politikájában elért, amelyet ma is folytat az ifjúság és a magyar nép szocialista öntudatának megerősítéséért és fejlesztéséért. Ezek az erőfeszítések, a munka és a küzdelem jellemzőek Szövetségükre. Ezért növekszik tagjaik száma és nő Szövetségük tekintélye a fiatal munkások, diákok, parasztok körében. Ma, Szövetségük első kongresszusán, sikerekkel teli útra tekinthetnek vissza, és szilárdan haladnak előre a szocializmus alapjainak lerakásában. Engedjék meg, hogy megmondjam, mennyire fontos ez az erőfeszítés, amelyhez minden energiájukat adják, mennyit segíthet abban a harcban, amelyet az ifjú demokraták folytatnak az egész világon a békéért, a népek függetlenségéért, már mennyit segített azokban a győzelmekben, melyeket az ifjúsági szervezetek eddig elértek, a világ valamennyi békeszerető fiataljával, korunk nagy nemzetközi kérdéseinek pozitív megoldásáért. Ez a cél vezet bennünket a magyar ifjúság nemzetközi kapcsolatainak további építéséig.” A reakciós és imperialista erők, az 1856-os ellenforradalmat használva fel ürügyként, egy pillanatra sem hagyják abba hazug és méregkeverő agitációjukat országuk ellen. Ez a kampány nem csupán Magyarország és a szocialista országok ellen irányul, hanem célja a világ összes békéért küzdő erőinek megbontása, hogy félrevezesse és megtévessze az új generációt, azzal a céllal, hogy fogvatarthassa őket az imperializmus politikai és ideológiai vezetése alatt. Azok, akik mindent megtesznek azért, hogy a nemzetközi ifjúsági mozgalmat szétzüllesszék, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy támadják a Demokratikus Ifjúsági Világszövetséget, annak egység- és együttműködési politikáját. Ez a reakciós törekvés ma már csaknem teljesen elvesztette erejét, nem képes megtéveszteni az új generációt, mert mindinkább világossá válik, hogy országuk helyzete, kormányuk politikája pontosan ellenkezője annak, mint amilyennek az imperialista és reakciós körök azt bemutatni igyekeznek. A bécsi VIT résztvevői, a nemzetközi ifjúsági találkozók résztvevői és különösen azoknak a különböző nézetű ifjúsági szervezeteknek küldöttei előtt, akik a DÍVSZ és a KISZ meghívására egyre nagyobb számban látogatják Magyarországot, feltárul a szocialista építésben résztvevő ifjúság élete, az egyre emelkedő életszínvonal és bebizonyosodik, hogy hatalmas néptömegek járulnak hozzá a szocializmus építéséhez. Ezért mondhatjuk azt, hogy az elmúlt években elért eredményeik nagy segítséget jelentettek a demokratikus erőknek az egész világon. Minden egyes eredmény egy-egy csapást jelentett az imperializmus provokációs politikájára. Bizonyosak vagyunk abban, hogy az elkövetkező években, a magyar ifjúság tovább folytatja munkáját hazája szellemi és anyagi felemelkedéséért, mindjobban hozzájárul majd a békés egymás mellett élés, az általános és ellenőrzött leszerelés nagy ügyéhez, a gyarmati rendszer végső felszámolásához. Ezek azok a célok, amelyekért ma a DIVSZ küzd, hogy a felnövekvő nemzedékek, melyek még az imperializmus által leigázott országokban élnek, egyre világosabban lássanak. Fotó: Gajdár Pál A Magyar Ifjúság Országos Tanácsa december 18-án ifjúsági nagygyűlést hívott össze a kubai kormányküldöttség tiszteletére. A budapesti fiatalok, s a KISZ kongresszus küldöttei lelkes fogadtatásban részesítették a kedves vendégeket. Képünkön: Dr. Sík Endre külügyminiszter, Marosán György, Kádár János, Dr. Ernesto Che Guevara, a kubai nemzeti bank elnöke, a küldöttség vezetője és Perjési László, a MIOT elnöke — a nagygyűlés elnökségében.