Világ, 1911. július (2. évfolyam, 154-179. szám)

1911-07-06 / 158. szám

12 1911, julius* 6, Vili­a O­ kozta ki rajta. A sürgönyök­ szerint a gróf állapota igen súlyos. Ma korán reggel­ megjelent a palotában báró Bornemissza Elemér, a Károlyi Mihály-féle Uradalmak jószágkorm­ányzója. Magához hivatta dr. Spetz Ferencet, Károlyi jogtanácsosát, akit meg­bízott azzal, hogy a grófnak betegszállítókocsival ellátott különvonatot rendeljen, amely Károlyit még a mai­­alap folyamán Budapestre hozza. A kü­lön­­vonat délelőtt 11 órakor indult el Budapestről és délután három órakor indult Báttaszékről Buda­pestre, magával hozta gróf Károlyi Mihályt. A gróf állapotában már a délután folyamán örvendetes javulás állott be. Az orvosok konzí­liuma megengedte, hogy a beteget különvonaton más fővárosba szállíthassák. A különvonat, amely egy mozdonyból,­ egy vonatvezető-kocsiból és egy hosszú Pullmanni-kocsiból állott, éjjel tíz óra hét perckor robogott be fa nagybeteg gróffal a fok­városba. A különvonat a ferencvárosi pályaudvaron állott meg. Itt várták a mentők fekete, pneumatikus betegszállító-kocsijukkal a nagybeteget. Dr. Se­bők mentőfőorvos kisérte be mentőkocsin a grófot ia, Károlyi-palotába, ahol dr. Barabás háziorvos vette kezelés alá. Pétervár nyara Pétervár, 1911. julius. ; Pétervár nyári almába merült. Az iskolák és egyetemek zárva, a szigeteken és kertekben vi­rágzik az északi tavasz és a város falai árván ném­áik­ra nagy népvándorlást, amely már javában tart. A társaság külföldre utazik, fürdőkön, vagy Svájcr­ban keresi az üdülést, míg azok, akik kötve van- nak a városhoz, — tehát a lakosságnak túlnyomó része — a Dacia zöldjét keresi fel. Pétervár urai maholnap üresek lesznek és csak a pályaudvarok mutatják meg a városi élet érvelését. Reggel minden érkező vonat az emberek százait önti ki, hogy azután délután, vagy este ismét felvegye és iá főváros körüli nyári lakásukba vigye őket. Ezzel átvette csendes birodalmát a nyári­­évad. A dumában és a birodalmi tanácsban befe­jezték a tanácskozást és berekesztették az ülés­szakot, a minisztériumokban későn kezdik a mun­kát és korán hagyják abba. az udvar Pétervárról Carszkoje-Szelóba költözött és onnan a finnországi tavakhoz szokott kirándulni. Ezt a nyári csendet használja fel az északi Néva-környék, hogy kissé megviselt szépségének különböző eszközök által jobb és fiatalosabb külsőt adjon. A házakat tisztára meszelik és mázolják, az utakat új­jal, vagy kő­burkolattal látják el és a bárkák százai nyomul­nak fel a várost behálózó, sok csatornába, hogy más téli faszükségletet elhozzák. Ugyanekkor seré­nyen építenek. Évtizedeken át édes-keveset válto­­zott Pétervár, de most, a forradalom óta, kezd új, nagyvárosias és főképp modernebb külsőt öl­teni. Sok fontos uton számos, feltűnést keltő, dí­szes épületet emeltek. A Nevskin — ez a fő­út P­étervárt —­ a bankok és banképületek új, homok­kőből, vagy gránitból épült homlokzatai végtelen vonalban sorakoznak és csak a Gostinny-dvar, egy óriási bazár a város középpontján, ez őrizte meg a maga keleti, igen kevéssé ízléses architektúrájú külsejét. A boltok azonban már mind modernek benne és kívül is, belül is emlékeztetnek­­a ber­lini Leipzigerstrasse, vagy Friedrichs­trasse, vagy akár a budapesti Váczi-utca, vagy Andrássy-út üz­leteire. Távolabb a centrumtól, a régi Potemkinn palota környékén, ahol a nagy Katalin mindenható kegyeltje varázsünnepeket rendezett és tündér­­meséket játszatott le — érdekes, hogy itt ülesed­nek a népképviselők is, hogy majd Potemkin egy utódjának intésére éppúgy eltűnjenek, mint Potem­kin falvai,­­— itt egy új városrész emelkedik, szép, házi- és hétemeletes házakkal.­­ Minden arra mutat, hogy Pétervár hatalmasan hő és terjed. 'Lakossága egyre nagyobb és már közeledik a kétmillióhoz. 'Persze ez a kétmillió még nem teszi hasonlóvá 'a nyugateurópai nagyváro­sokhoz. A lakosság hetven százaléka ugyanis nem benszülött, hanem beköltözött és jórészt paraszt, aki most gyárban­­vagy másutt dolgozik. Ezt látni a nagyváros utcáin is. lasa som­a­ffiuzgife, persze, nem kell azt képzelni, hogy a muzsiknak köteles­sége bozontos hajat,­­nagy szakállt, orosz inget és hosszúszáru bagariacsizmát viselni. Akárhány kö­züsül­: fürge kiszolgáló, élelmes kereskedő, vállal­kozó, iparos, gyáros­­és munkás, de azért a tény áll, hogy Pétervár,­­a nagy beamter-kaszárnya és az ország fővárosa, lakosságának túlnyomó részé­ben paraszt, a műveltségnek alacsony fokán áll, sőt az esetek nagy részében ki kell jelentenie, hogy irni és olvasni nem tud. Van egy igen­­tisztességes jövedelmű foglal­kozás Pétervárt, a­­koldulás. Egy öreg, közismert tábornok mesélte nekem,­­hogy néhány éve egyik szolgáját rongyos ruhába öltöztette és az Izsák­­székesegyház főbejárata elé állította. Az álkoldus jövedelme, akinek a tábornok rendőri assziszten­ciával egy jó­­helyet biztosított — napi 30 és 35 korona közt váltakozott.­— És most jön az érdekes. Mikor a tábornok nyolc nap múlva az inast föl­mentette ez alól­­a szolgálat alól, az zavarodottan megköszönte a kegyet, nyögött, beszélni kezdett és megakadt és végre nagynehezen kinyögte: «Ali­sán köszönöm, kegyelmes­­uram, de én koldus ma­radok. Igen jó üzlet!» Nemrég ritka látogatókat kapott Pétervár. Az Egyesült­ Államok négy páncéloshajója és egy cir­kálóhajó úszott a­­kronstadti kikötőbe, hogy egy kissé közelebbről megnézegesse ’a fehér cár bi­rodalmát és a­­lakosságot. Hogy az amerikaiakat a látogatás, amely nem­­is ment minden akadály nélkül, valami sok örömbe részesítette volna, azt nem hiszem. Nem, mintha a hivatalos fogadtatás hagyott volna hátra valami kívánnivalót, de sok egyéb baj akadt.­­Az idő is igen rossz volt, úgy hogy az amerikaiak nem nagyon tudhatták, milyen évszakban érkeztek, de­­az ünnepségeken is, amiket a város a­­tengerentúli vendégek tiszteletére ren­dezett, az időhöz méltó hűvösség uralkodott. A lakomára, amit a 'flotta tisztjei részére a város rendezett, alig jöttek ki egynéhányan. A matrózok vezető nélkül járkáltak­­az utcákon és alig kaptak enni, mert az­­előkelőbb vendéglőkben tilos az alsó katonaságot kiszolgálni. "Pedig egyébként is­meretes az orosz vendégszeretet és igaz is. Ez alkalommal csak az iniciativa hiányzott a vezető körök részéről. ‘ ,- -«riMuxrestni át. - K. L. SZÍNHÁZ AlClVT£,SZE.T Szép Heléna Münchenben — Reinhardt és Offenbach — München, julius 3. Az operett elkopott, megöregedett, berozsdá­sodott fa hangja, könnyed libbenései nehézkes kéé­ringezéssé lazultak. Ezt itt Münchenben is meg­állapították az emberek és ezzel együtt hatalmas vágy kerekedett bennük az új, a fiatal operett után. — Mi felfedeztük! —■ hirdette a müncheni Künstler Theater és a felfedezés: Offenbach! Ő, nem az az Offenbach, akit mi is ismerünk, az izzó, pezsgővérű, graciöz muzsikus-titán, hanem a «reformált Offenbach. Mit tudunk mi például arról, hogy a «Hoffmann meséi» költője titkosan romantikus volt. Arról már hallottunk valamit, hogy a humor: tearózsa, mely a könyök tengerén fakad, de arról aligha tudunk, hogy mind az éner­kesek és énekesnők, akik eddig a­­Szép Helénái­val megpróbálkoztak, kontárok voltak, akik félre­értették a szerencsétlen Offenbach-ot. Mit tudnak arról szép Magyarországon, de akár Bécsben is, hogy még ma «Szép Helénádnál is fontosabb a cso­dálatot keltő kiállítás, mint a melódiák folyékony aranya, mely elringat, mely belelendül a szívünkbe és szelíd kézzel lehunyja szempilláinkat. Mert, ami igaz, igaz. A Künstler Theater elő­adása a kiállításos darabok csodája volt. Rein­­h­a­r­d­t meglepő színpadi képekkel szolgált, Stern Ernő pedig csodálatos díszleteket és kosztümöket varázsolt a rivalda elé. Az is igaz, hogy nagyon tízépen, sőt jól énekeltek, sie­t de a régi,­­ha­ i­süte­ misítatlan operett-vidámságnak befellegzett, muzsika villamossága helyett minden gőzgép szívből fakadó kacagás-trillák helyett betanult retense-mosoly. Ez a humor az észből áradt, nem a szívből. Egyes jelenetek meglepő ötletet hoztak, de az egész ritmusa elveszett. Reinhardtnak természetesen nagy sikere vol A közönség tombolt és­­a végtelenségig ismételte,­­tett. És valljuk be: Reinhardt megérdemelte­­ezt a sikert. De csakis ő. Jól értsük meg: Offenbach nem érdemelte. Reinhardtnak semmi sem szent, ha a fantáziája elragadja. Shakespeare éppen úgy nem, mint Offenbach. Neki minden és mindenki csak a terep azokhoz a manőverekhez, amelyeket nyugtalan képzelőtehetségével véghezvisz. Shakes­peare, vagy Offenbach, mindegy. Amikor Reinhardt teremteni akar, ha kell, ellenük is teremt, lehető­leg mindig újat, de mindig is mást, mint a fölte­hető intenciója annak, akit éppen bemutat. Be kell vallanunk, csodás előadás volt a «Szép Heléna» is. Offenbach elveszett, de Reinhardt i— győzött.­ Győzött a közönségen és győzött Offenbachon is. Megbuktatta a «Szép Heléná»-ját, de a Reinhardt operettjét diadalra­­vitte. —1. —1. (*) Morvay Zsuzsi hangversenye Lon­donban­ Morvay Zsuzsi fiatal zongoraművésznő, Szendy Árpád és Thomán István tanítványa, most Londonban van, ahol fényes sikerű hangversenyt adott. E hangversenyről, amelyen az angol előkelő társadalom és a londoni zene világ szite-java volt jelen, a «Daily Telegraph» a többek közt a kö­vetkezőket írja: A fiatal zongoraművésznő technikai készsége úgyszólván abnormális, hiánytalan töké­letességgel felel meg olyan feladatoknak, amilyen Liszt B-moll szonátájának eljátszása, amelyel Lengyel Ernő is csodálatba ejtett bennünket. De nem ez az egyedüli ok, amiért Morvay Zsuzsi kisasszonyt dicsérnünk kell. Tónusának ereje pand­­­k­iváli. Nem emlékszünk rá, hogy az ő korabeli művésztől valaha ennyi erőt és a hangnak ilyen dinamikai fokozódását tapasztaltuk volna. — A «Times» csodás tüneménynek mondja és­ csak azt kifogásolja, hogy túlságos erővel és hévvel ját­szik, de azért mégis a legnagyobb művészek mér­tékével kell őt elbírálni. ( repülő világ )( A nyugateurópai körrepülés- Páris­ból írják: A calais—londoni út után az­ általá­nos osztályozás így alakult: 1. Beaumont 53 óra 15 perccel. 2. Garros 57 óra 12 perccel. 3. Vidart 69 óra 18 perccel. 4. Védrines 71 óra 57 perccel. 5. Ki­mmeri­­ng 81 órai 3 perccel. Az aviatikusok ma indulnak­ vissza Londonból Calaisba. — Londonból táviratoz­tak: Az aviatikusok Londonban fölszálltak és Shorthamba repültek. A start reggel 6 órakor történt 2 percnyi időközökben. Az idő pompás. —­ Londonból táviratoztak. A­­tiz aviatikus közül, akik ma reggel­­Hendonban fölszálltak, 6 óra 57 perc és 7­­óra 49 perc között kilencen Shorehamba érkeztek. — Londonból táviratozzák: Renault utasával kénytelen volt Goldingsham közelében le­­szállani. Az a szándéka, hogy este folytatja útját. — A tíz aviatikus közül hét ideérkezett. K­­­ni­n­­e­r­­­i­n­g Romney közelében, Dowertől 20 mért­­földnyire, leszállott. Gépe­­megsérült. A Hendon és Shoreham közötti út 200 fontos gyorsasági díját Ved­rines nyerte el.' )( A német körrepülés. Cassel­ből Je­lentik: Szélcsöndes, ködös időben startoltak a Cassel—Northausen útvonalrészre Wind­ers 4 óra 20 perckor, Vollmöller 4 óra 57 perckor, Büchner 5 óra 30 perckor és Hanuschke 5 óra 28 perckor. Lindpainter lemondott, mert gépe nem készült el a kellő időre.­­Hanuschke később eltévesztette az útirányt és kénytelen volt a trezerparti Höxterben leszállani. V­o I m ö 11 e­r 6 óra 36 perckor, Büch­ner egy utassal­­ugyanakkor Nordhausenben simán kikötött. Wind­ers egy kilométernyire Nordhausen előtt motorromlás miatt­­kénytelen volt leszállani. Dr. Wittenstein, aki benzinhiány miatt Würzburg közelében leszállt, V*­Vall­éra között ismét föl­szállt és 11 óra 12 perckor a casseli repülő­téren kikötött, , 1

Next