Világ, 1912. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1912-02-01 / 27. szám

­­2 1912. február 1. VILÁG egymáshoz fűzi. Tudtuk tehát, hogy a választójog kérdésében nem fogunk egyet­érteni a pártonkívüli negyvennyolcasok csoportjának minden tagjával, de a prius kérdésében kell, hogy ők valamennyien egyetértsenek velünk. Tegnapi értekezletükön ezt csakugyan ki is mondták. Kimondták határozottan, egyenesen, kertelés nélkül. Kimondották, hogy a választójogi prius álláspontjára helyezkednek, hogy a választójog a kor­mány részéről nem mehet engedmény­számba s hogy itt nem ígéret vagy de­klaráció kell, hanem intézményes bizto­síték. A prius álláspontja tehát tért hódított a parlamentben, a logika tért hó­dított a maga sajátlagos birodalmában, a gondolkodásban. Itt mi még csak nem is azt tartjuk kiemelendőnek, hogy az általános választójog esélyei gyarapodtak. Sőt úgy vagyunk vele, hogy mi nem is látjuk ez állásfoglalásban az általános választójog esélyeinek megjavulását. Nagyon jól tud­juk, hogy akik a pártonkívüli negyven­­nyolcasok csoportjában eddig nem voltak hívei az általános választójognak, eztán sem lesznek azok, sőt a csoport a maga egészében vagy legalább túlnyomó részé­ben sokkal közelebb áll — még e hatá­rozat után is — Kossuthék konzervatív választójogi álláspontjához, mint az álta­lános választójoghoz. De még Kossuth­­párti hajlandóságuk is kénytelen volt íme meghátrálni a józan logika elől. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a prius állás­pontja áttört most egy pártkorlátot, ellen­kezőleg, azt látjuk, hogy a priusnak és a pártkereteknek egymáshoz semmi, de semmi közük. És semmi közük magához a választójogi felfogáshoz. A pártonkívüli függetlenségiek nem azért fogadták el a priust, mert pártokon kívül vannak, hanem mert pártállásukat ez az állás­foglalás nem érinti. Aminthogy Kos­­suthék, ha magukra eszmélnének, szint­úgy el kellene, hogy fogadják ezt a priust s ezzel még csak közelebb se jutnának Justhékhoz sem. Ismételjük, csak a logikus gondolkodáshoz, a véderőreformok és a választójogi reform közti igaz kapcsolat meglátásához érkeznének el. Amely most még hiányzik nálunk is, a kormánypárt­nál is és ami az egyetlen oka ennek a mostani gabalyodásnak, melyet egy kis tisztánlátás könnyen megszüntetne, az öregeké is. Egészséges gyereknek és öreg­embernek nem volt szexualitása, aki mást irt, az pornográfus volt. Ellenben... ellenben mindenki látta, a «magánéletben» még a tudós urak is, hogy az emberen igenis szörnyű kegyetlenséggel ural­kodik a szexualitás és tulajdonképpen azzal a kijelentéssel, hogy «a kulturember nem rabja az ösztöneinek», hogy «uralkodni tud a vá­gyain», hogy «a szerelemben is tisztult vágyai vannak» — mindezzel csak újra meg újra azt mondja az ember, hogy az egész nevelés, az egész kultúra az ösztönökkel küzd az ura­lomért és hogy tulajdonképpen sohase győzi le őket végképpen, mert még minden egyes gondolatát, vágyát meg kell «tisztítani» tőlük. Az ösztönök legnagyobb ellensége, a római egyház egész kétezeréves történetén keresztül nem győzött küzdeni ellenük és a hatalmukat vette segítségül, amikor a papokat nőtlen­ségre kötelezte. Azaz: arra kényszerítette őket, hogy a leghatalmasabb ösztönük kielégítésé­ről lemondjanak és a kielégítetlen ösztönök­­adta fanatizmussal az ő segítségére legyenek. Tudta az egyház is, hogy az az energia, ami a normális szexualitásé, az nem hagy másra annyi energiát, amennyire­­a fanatikus vallá­sosságnak van szüksége. Érezte, hogy ha nagyon nagy erőt keres, azt a szexuális ösztönöknél találja meg és azoktól veheti el, ha tudja. Ameddig tudta, addig megvolt a nagy ereje, amióta nem igazán tudja, azóta gyöngül. Ez és más millió megfigyelés vall a szexualitás nagy hatalmára. Erre a Hatalomra vall az is, hogy az erkölcs, mindenféle erkölcs főképpen vele foglalkozik. Természetes, hogy nem jó indulattal, mert ez a hatalmas ösztön a legkevésbbé szeret szabályoknak engedel­meskedni. A régi morál, a morálreform, az új etnika nagyrészt közvetlenül körülötte forog és főképpen az ő szabályozására való. Az embernek belül is van morálja, amit a társadalom szuggesztiója minden pillanatban beleültet a lelkébe és amit az emberben már a legkisebb gyerekkorának első szobatisztasági kötelezettségei óta nevel. Ez a morál egészen automatikussá nevelődik, olyanná, mint a járás, evés-ivás, beszéd mozgásai, amelyeket eleinte szintén tanulni kell, de későbben már odagondolás nélkül, maguktól működnek. társadalom morálja éppenilyen tökéletesel keresztülhat az emberen — szabad ezt a képet használni: — «a lelke közepéig». Az ember lát, hall mindent, tanul, tapasztal, gondol mindenfélét, — legbelül azonban a morál van és anélkül, hogy az­ ember látná a gépezetét, folyton mérlegel mindent. Nem vesszük észre, miért, de minden gondolkodás nélkül jónak tartunk némely dolgokat, másokat meg rosszaknak. A jót — amit tudniillik jólesik tudnunk — szívesen elhisszük, a rosszat csak akkor, ha muszáj. Ha valami olyan rossz, hogy a tudomásulvevése már kínos, az ellen még a normális lehetőségeken túl is küzd az öntudatunk és ha lehet, nem is fogadja be, vagy kilöki magából. Olyan rosszuleső gondo­latokat, amelyekre valami úgyis folytonosan emlékeztet, az egészséges ember öntudata nem tud kilökni magából — beteglelkű («idegzetű») ember már az ilyen tudat elől is menekül a tökéletes öntudatlanságba, ájulásba, zavart­­sággal járó elmebetegségbe, akár az öngyil­kosságba is, vagy pedig a mesterséges ön­­tudatlanságba, az italhoz. Veszteséget például, amire valami hiányosság mindennap emlékez­teti az embert, egészséges ember nem tud így kilökni az öntudatából, de valami hirtelen támadt vágyat, vagy szándékot, amit a morális öntudat immorálisnak ítél, többé-kevésbbé ki tud lökni. Egyszóval, «elhessegeti» magától a rossz gondolatokat és nem gondol rájuk, sőt el is felejti őket egészen. A szexuális vá­gyakkal amint nem, tökéletesen érezzük őket magunkhoz méltónak, ez történik­, a legkisebb gyerekkorunk vágyait például, amelyek még a morális cenzúra begyakorlása előttről valók, a morális cenzúránk legnagyobbrészt röstelke­­désre valónak tart és úgy elfelejteti velünk őket, hogy később már a legjobb indulattal is csak igen nehezen tudunk egy részükre megint visszaemlékezni, azt is csak akkor, ha előbb ki tudunk egy kicsit kászolódni a mo­rálból, beleegyezvén a természet rendelésébe, hogy nem úgy születtünk, pedagógiáira készen, fölmondanivaló versikékkel és a bácsiknak adandó pacsikkal lelkünkben, hanem csak öntudatlan, illetlen csecsemőnek, akinek még a testrészek és a testi működések társadalmi rangjáról sincs fogalma és a legjobb társa­ságban is azt teszi, amit akar. Hogy azonban mi nem illik az emberhez, az isten képére te­remtett nagyságos úrhoz, azt már elkezdik mondani és minden képzelhető módon a tud­tára adni a csecsemőnek, jóval­ előbb, mint amikor az öntudata egy kicsit hajnalodni kezd. Mire olyan okos lesz, hogy meg tudja kü­lönböztetni a jókedvű arcot a haragostól, már kivétel nélkül mindig látnia muszáj, hogy a haragos arcok mindig az illetlen cselekedetei után jelennek meg. Először még mindenben vájkál, amiben akar, későbben már észreveszi, hogy miben nem szabad vájkálni, végül pedig annyira begyakorolja a kényszerű tilalmat, hogy aztán már maga is csúnya, szégyelnivaló dolognak tartja a tilalmast. És megmarad ebben a véleményében élete végéig. A tilalmas vágyak azonban mégis csak minduntalan visszatérnek, mentül erőszako­sabban fojtották őket vissza, annál nagyobb erővel. Néha egyszerűen és érthetően meg­kísérti az embert egy vágy, amit erkölcste­lennek tart, akár futó ötlet formájában, akár állandóan,­­ aszerint, hogy az öntudat milyen hamar tud vele megbirkózni. Néha, még futó ötlet form­ájában i­ tudjuk el vígérul elma­na- Budapest, január 31. A képviselőház ülése. A képviselőház legközelebbi ülése holnap, csütörtökön dél­előtt tíz órakor lesz. Napirend: a ma elfoga­dott javaslatok harmadszori olvasása, az Adria m. kár. Tengerhajózási Részvénytársasággal kötött egyezmény becikkelyezése, a kérvé­nyek 4—7. sor­jegyzéke s végül a kérvényi­­ bizottság jelentése a gazdasági munkásbizto­­sító törvény revíziója tárgyában beadott fel­iratok s kérvények ügyében. Aehrenthal: Bécsből táviratoztak. A közös külügyminiszter állapotában mára jelentékeny ja­vulás állott be. A láz megszűnt és a be­teg éjszaka nyugodtan aludt. Aehrenthal nappal karosszékében ül és megkívánja, hogy a külügy­minisztérium fontosabb aktáit hozzák el és olvassák fel neki. A külügyminisztériumhoz közel álló «Frem­denblatt» ma reggel a következő jelentést teszi közzé: «Gróf Aehrenthal külügyminiszter állapo­tában a vasárnap este kezdődött javulás ál­landó. Gróf Aehrenthal lázmentes, éjjel jól al­szik és étvágyat mutat. Gyógyulására való tekin­tettel további bulletinek kiadása elmarad.» — Egy újabb jelentés szerint Aehrenthal jobban van ugyan, de munkaképességét még nem nyerte vissza; sőt egyelőre azt sem lehet megállapítani, hogy mely időpontban lesz elegendő ereje ahhoz, hogy üdülés céljából­­elutazhassák. — Bécsből jelentik. Gróf Aehrenthal m­a egész nap jól érezte magát és az orvosok lényeges javulást konsta­táltak. . — A Jogászegylet választójogi vitája. A Magyar Jogászegylet február 8-án, szombaton este fél hat órakor az ügyvédi ka­mara dísztermében teljes ülést tart. Az ülé­sen folytatni fogják a választójog kérdéséről megindult vitát. Felszólalásra eddig a követ­kezők jelentkeztek: Réz Mihály eperjesi jog­tanár, Márkus Dezső, Kenedi Géza, Ba­konyi Samu, Baross János, Me­dgyas Si­mon, Rónay Zoltán, A­j­ta­y József, Szende Pál, báró Roszner Ervin, dr. B­­a­un­er Mór, Székely Imre, Balog Imre, S­z­e­g­h­eő Gábor, B­a­r­a­n­s­k­i Gyula és Er­e­k Mór. A Cuvaj bán és a konzervhlalak. Zág­rábból jelenti .tudósítónk: Cuvaj bán el­­ismerésreméltó buzgalommal folytatja azt a küzdelmet, amelyet a horvát ellenzéki lapok ellen indított, arra számítva, hogy a folytonos elkobzásokkal elnémíthatja, esetleg tönkre­teheti az ellenséges sajtót. Ma ismét hét la­pot kobozott el az államügyészség politikai cikkeik miatt. Egyetlenegy ellenzéki lap ke­rülte el az elkobzást azáltal, hogy a dalmá­­ciai konzervhal-készítést választotta vezércikkének témájául. Az üres és semmit­mondó cikkben hosszas keresés után sem ta­lált az ügyészség kivetni valót és Duvaj­ban kénytelen volt belátni, hogy a konzervált ha­lak mégis csak­ ártatlanok. Küldöttség a földmivelési miniszter­nél. Cser­noch János kalocsai érsek vezeté­sével kétszázhatvan tagú küldöttség tisztelgett ma délelőtt a földmivelésügyi minisztériumban gróf Serényi Béla földmivelési miniszternél. A kül­döttség kérelmét maga az érsek tolmácsolta a miniszter előtt. Előadta, hogy a pest megyei Duna­­völgy-lecsapoló és öntöző társulat műveinek enge­délyezése és gyakorlatának szabályozása tárgyá­ban Pest vármegye közigazgatási bizottsága vég­határozatának aképpeni meghatározását kérik, hogy a felső belvizek nem a társulatnak autonóm te­rületén keresztül a vízjogi törvényekkel szemben nyílt­ csatornával, hanem Harisánál vezettessenek ki a Dunába. Gróf Serényi Béla földmivelési miniszter válaszában kijelentette, hogy tudja a kérdés nagy fontosságát és éppen ezért a leg­jobb meggyőződése alapján fog dönteni. A kül­döttség nagy száma is igazolja, hogy a határo­zat nagy érdekképviseletet támad meg. Csütörtök

Next