Világ, 1915. augusztus (6. évfolyam, 212-241. szám)
1915-08-26 / 237. szám
TJ.i'41 ‘ tl91S. augusztus 16. t pLitovszk felé előnyomulása szükségessé tette, hanem azért, mert esztelenség lenne olyan kerületet továbbra is polgárilag megszállva tartani, amelynek semmi stratégiai jelentősége sincs. Bármennyire fájdalmas is, mondja a lap, éppen ezt a területet megint az ellenségnek átengedni, az orosz nép mégis tegye túl magát ezen az érzelgősségen, mert hiszen a jelen pillanat elhatározottságot és jövőbeliétást parancsol. Tarnopolból az utóbbi napokban sok lengyelt és zsidót, úgyszintén sok románt, mint akiknek kémkedésétől tartanak, a birodalom belseje felé szállították. Pétervár sorsa is Mint a Daily Chronicle Szentpétervárról értesül, udvari körökben intézkedések történtek arra nézve, hogy a cári udvartartás elhagyja Szentpétervárt. Ennek okát az angol lap abban az ideges félelemben keresi, amely a cári udvart a németek előnyomulása következtében fogta el. A cárés az udvartartás a legnagyobb aggodalommal kísérik a német előnyomulást Riga felé. A rigai öbölben lefolyt tengeri ütközet azt mutatja, hogy a némethaditengerészetet ugyanaz az offenzív szellem hatja át, mint a hadsereget. A német repülőgépektől is tartanak; ezek igen könnyen megjelenhetnek Szentpétervár fölött és bombázhatják az orosz fővárost. A Daily Chronicle tudósítója tudni véli azt is, hogy a cár, amikor főudvarmestere bejelentette előtte a történő előkészületeket az utazásra vonatkozólag, ezt felelte volna: „Hiszen ez lehetetlen!" Pétervárról jelentik. Az orosz vezérkari főnök kommünikében válaszol Mencsikovnak a Novoje Vremja-ban megjelent, Szentpétervár elleni offenzíváról szóló fejtegetéseire. "A vezérkari főnök kijelenti, hogy teljességgel valószínűtlen, hogy az ellenség el tudhassa érni az orosz fővárost. De ha Hindenburg tábornagy megpróbálná is, keresztültörni a tavakon és mocsarakon, amelyek hadseregei és Pétervár között feküsznek, az orosz hadsereg gondoskodnék róla, hogy a vállalkozást drágán fizessék meg. A végső győzelemig A Journal de Génévé szerkesztősége levelet kapott Miljukovtól, az orosz Kadet-párt vezérétől, aki levelében kijelenti, hogy a dumában mondott beszédének elferdített szövege került a svájci lapokba, és úgy volt beállítva az egész ülés lefolyása, mintha komoly ellentéteik lettek volna az ellenzék és a kormány között. Ezzel szemben tény, hogy, belső, kérdésektől eltekintve, a kamara igazi szelleme az volt, hogy az ellenzék józan kritikájával csak még jobban megerősítette az egész orosz nép elhatározását, hogy a végleges győzelemig folytatja a harcot. Miljukov a megjelent szöveggel ellentétben így fejezte be szavát: — Mindannak dacára, amin keresztülmentünk, a reményeknek dacára, melyekben ellenségünk bízik, az ország nem szűnt meg úgy érezni, ahogy már hat hónapja érez. Ha a központi hatalmaknak sikerül uralmukat kiszélesbíteni a Dunától a Perpaa-öböig, Oroszország már nem szabad állam, mert meg van fosztva természetes kikötőitől. E háborúban kockán forog már egész jövőnk. Ezért nem szabad, hogy az ellenség illúziókat tápláljon belőlünk. Nem azért küzd a mi népünk, hogy bironytalan békét kössön, mely után félnünk kell újabb megtámadtatástól. Az országnak nincs szándékában, hogy derekát beadja az ellenségnek, hanem nap-nap után új hősöket küld ki a frontra, hogy dicső seregeink soraiban küzdjenek. Mindannyiunk kötelessége, hogy egyetértünk és hogy ország-világ előtt még egyszer hangsúlyozzuk szilárd elhatározásunkat, hogy a végső győzelemig harcolunk. Ez az elhatározás a legszebb üdvözlet, melyet csodálatunk kifejezésével küldhetünk Lengyelországban harcoló katonáinknak, akik jobban, mint bármely más ország katonái, viselik vállukon borzasztó háború egész súlyát. Mindenki nézze meg a Pasaréti Lövészárkot! VILÁG Az olasz fronton Az olasz offenzíva a front különböző szakaszán kísérletezik, hogy arcvonalunkat megingassa. A gözzi és tolmeini hídfő előtt, ahol még minden ellenséges támadás összeomlott, most nem fejtenek ki tevékenységet az olaszok. Kun vidékén, ahol szintén szilárdan állottunk minden támadást, jelenleg csend van. Az olasz offenzíva most San Martinótól nyugatra, továbbá Flitsch és Raibl előtt különösen élénk. A tiroli határvidéken rendkívül heves harcok vannak. Tegnap este az ellenséges gyalogság a lavaronei fensík északi szakasza ellen nyomult előre, de ma reggelre ezt a támadást is visszavertük. A fonalés út mentén, mindkét oldalon kemény harc fejlődött ki, amely még mindig tart. Ezen az arcvonalon a gyalogsági harcon kívül élénk ágyuharc van. Hivatalos jelentésünk a következő: A doberdói fensik-szakaszon tegnap az ellenséges gyalogságot, amely magát a Monte dei sei Busi déli lejtőjén fészkelte be, tüzérségünk kényszerítette, hogy állásait sietve elhagyja. Harcvonalunk San Martinotól nyugatra újra nehéz tüzérség tüze alatt állott. Délután az olaszok itt úrra támadtak, de mint a tegnapelőtti előretörések alkalmával is védelmi vonalaink közelében utasíttattak vissza. A görzi és tolmeini hídfő előtt, valamint a Krn vidéken is aránylag csend uralkodik, ellenben Flitsch és Raibl előtt az ellenség folytatja élénkebb tevékenységét. A tiroli határvidéken többrendbeli harcok fejlődtek ki. Tegnap későn este ellenséges gyalogság a lavaronei fensik északi szakasza ellen kezdett előnyomulni, de ma reggelre a támadás már vissza volt verve. A tonalei-út mentén mindkét oldalon hajnal óta több zászlóalj támad. A harc itt még tart. A tüzérségi harcok csaknem az egész tiroli harcvonalon tovább folynak. Höfer altábornagy. Salandra miniszterelnök tegnap este kilenc órakor a harcvonalra utazott. Egyenesen a főhadiszálásra megy, hogy a királynak jelentést tegyen. Laphirek szerint az olasz miniszterelnök nyolc-tíz napig lesz távol Rómától. A török hadüzenet hatása A Gazette del Popolo egy magas személyiségtől intervút közöl: — Nem kell azt gondolni, hogy a Törökországnak átadott hadüzenet okvetlenül mint legelső következményt vonná maga után azt, hogy Olaszország nyomban belép a Dardanellák elleni akcióba. Nekünk elsősorban magunkra kell gondolnunk és mindazt helyesen megítélni, ami egyéb harctereken történik. Nem tudhatjuk, folytatják-e a németek előrenyomulásukat Oroszországban, vagy megállanak, hogy egész erejüket nyugatra vessék. A legnagyobb elővigyázatosságra van szükség, ha nem akarunk veszedelmes kalandokba bocsátkozni. Párisi lapok részleteket közölnek azokról a tüntetésekről, amelyek néhány olasz ipari vidéken voltak vasárnap a Törökországhoz intézett hadüzenet miatt. Szicíliai jelentés szerint Olaszország fennállása óta a nép még még egyetlen vállalkozást se kísért oly rokonszenvet, mint a Törökország elleni második háborút, amelynek következményeitől a nagy szükségben szenvedő nép nagyon fél. A török alattvalóknak megengedték, hogy Svájcon át elhagyhassák Olaszországot. A konzulok már svájci területen vannak. A Tripoliszszal való forgalomban elrendelték a levélzárlatot. Mint a turini Stampa jelenti, Abesszíniában az olaszok, elleni kihágások egyre nagy Csütörtö n gyobb arányokat öltenek; számolni kell azzal, hogy Olaszország ultimátumot intéz Abesszíniához. San-Marinoban a Világ tudósítójától Melice, augusztus 19. Az olaszországi gabonahiányt és drágaságot megérezte a kis San-Marino is. Lévén azonban a sanmarinoi paraszt köztársaság a demokratikus államrend ideálja, radikális és egyszerű módon oldották meg a kérdést, példát mutatva nemcsak a felemás Itáliának, de bizony más hadviselő nemzeteknek is. A köztársaság nagytanácsa a szocialista tagok indítványára rövidesen elhatározta, hogy a kicsiny kormány 5000 quintai búzát rekvirálni fog és azt 35 lírás áron fogja kicsinyben kiárusítani, hogy ezáltal lehetetlenné tegye a gabonaspekulánsok árfelhajtó manővereit. Külön bizottság fogja ellenőrizni az állami gabonaárusítást és a szegény munkásság számára olcsóbb gabonáról is gondoskodik. A gabonarekviráció 37 szavazattal 5 ellenében törvényerőre emelkedett és Olaszország éhező proletárjai megokolt irigységgel nézhetik sanmarinoi boldogabb elvtársaikat. B. K. A szövetségesek veresége a Dardanelláknál Anafarta vidékén a szövetségesek offenzívája megállott. A török hivatalos jelentés megállapítja, hogy az ellenség 21-iki támadásában rendkívül nagy veszteséget szenvedett. Csak a centrum árkai előtt több mint háromezer holttestet számláltak össze. Az anafartai offenzívához az entente lapok nagy reménységet fűzek, azt írták, hogy itt feltétlenül sikerül kettészakítani a gailipolii frontot. Eleinte csak kisebb erőket tettek itt, Kuba Tepe felett a partra, de később nagy erőket koncentráltak erre a terepszakaszra. A 21-iki csatában a szövetségesek teljes vereséget szenvedtek, ami megállította offenzívájukat. Most Ali Baromnál, a középső front több szakában támadták a török állásokat. A törökök ellentámadása a szövetségesek harcoló csapatainak legnagyobb részét megsemmisítette. A főhadiszállás közli: Dardanella-front: Augusztus 23-án az anafartai arcvonalon semmi jelentős nem történt. Most megállapiotttuk a súlyos veszteségeket amelyeket az ellenség az e hó 21-iki csatában szenvedett. Magában a centrumban 3000-nél több ellenséges halott feküdt lövészárkaink előtt. Zsákmányunk még nem állapítható meg pontosan. Ari Burnu szakaszában az ellenség augusztus 22-ének estéjén heves gyalogsági és gépfegyvertűz, valamint bombavetések után, Kvalizirt előtt támadást kísérelt meg. Csapataink erőteljes ellenlökéssel az ellenség legnagyobb részét megsemmisítették. A megmaradt rész elmenekült. Augusztus 23-án délelőtt az ellenség ugyanezt a kísérletet Jesiktenenél és Sungubairnál megismételte, de nagy veszteségek után visszatmenekült lövészárkaiba. Szedil Bohr szakaszában a jobbszárnyon levő tüzérségünk egy ellenséges megkötött léghajót leszállásra kényszerített. A többi arcvonalon semmi jelentős. , A Nationalzeitung dardanellai tudósítója megállapítja, hogy a törökök nem szenvednek muníció hiányban. A harcok hevessége hétrőlhétre emelkedőben van. A Hellasz-fokon és a Szedir-Bahrnál levő partraszállási helyeket az ázsiai és európai török ütegek folytonosan kereszttűz alatt tartják, úgy hogy a szövetségesek rendkívül nagy veszteségeket szenvedtek. Hamilton tábornok jelenti a hadügyminisztériumnak, hogy a Gallipoli félsziget déli részén a helyzet általában változatlan, a balszárnyon pedig, mely a sziget északkeleti részén operál, sikerült 300 méterrel előretolni a hadállásokat és egy lövészároksort bevenni. Az athéni Embros jelentése szerint az angolok a múlt héten 25.000 embert szállítottak a Dardanellákhoz. Eddig Lemnos szigetén 15.000, Mititében pedig 50.000 ember volt. Ezzel az erősítésekre szánt csapatok száma öőJQ00ri£ .