Világ, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)
1916-03-01 / 61. szám
ig» 1910« március VILÁG elések 'Amerika követelései* Wilson elnök visszaélésekről beszél, miket az amerikai önérzet nem engedhet meg — se visszaélések az volnának, amit Németország mint jogot követel magának. Ha két prókátor vagy cikkíró állna így egymással szemben, az még tehetne játék. De a német kancellár s az amerikai elnök, ha ez játék, mindenesetre a legizgatóbb parti, amire eddig fogadásokat kötöttek. Budapest, február 29. Az osztrák miniszterelnök a királynál. Bécsből jelentik, hogy a király ma délelőtt Schönbrunnban hosszabb kihallgatáson fogadta gróf Stürgkh osztrák miniszterelnököt, A horvát országgyűlés. Zágrábból jelentik, hogy a horvát országgyűlés mai ülésén elfogadták Roje Milán képviselő indítványát, hogy az egykori katonai határőrvidék községeiben megszüntessék a vásári díjak általányban való fizetését, valamint ugyanannak a képviselőnek az indítványát az állami erdőségeknek egyes határvárosok érdekében való kihasználása dolgában és Bihar képviselő indítványát egyes árterületek ármentesítéséről. Az ülést ezután berekesztették. A legközelebbi ülés holnap lesz, Báró Forster miniszter Budapesten. Mint a Budapesti Tudósító jelenti, báró Forster osztrák vasútügyi miniszter több szakreferenssel Budapestre érkezett. Az utazás függő forgalmi kérdések tisztázására vonatkozik. Az elesettek pénze és ingósága. A hivatalos lap mai száma közti a kormány rendeletét at katonai egyének és a mozgósított fegyveres erőt követő polgári egyének halála, eltűnése vagy hadifogságba jutása esetében az utánuk maradt készpénzre és egyéb ingóságokra vonatkozólag követendő eljárásról. A rendelet szerint, ha a hagyaték értéke a kétszáz koronát meg nem haladja, az örökösödési eljárást hivatalból nem kell meg inditani és a hagyaték a legközelebbihozzátartozóknak kiszolgáltatható. Ne adjunk a Katonáknak al&©ih©lo3 italt! annál egy kis elbeszélgetés . . . Aki kifelé igyekszik, majd mind pesti . . . Hivatalnokok . . . színészek . . . moziemberek . . . Egy hosszúhajú énekesszínész egy fiatal hadnagygyal tárgyal a folyosón. Amikor bucsúzkodnak, még visszakiabálnak egymáshoz. — Jó, hát holnap hozzáfogunk. — Helyes, majd meglátod, micsoda szkeccs !--"! Az ajtóban két vidéki ember hunyorog: — Na öcsém, tót itt vagyunk mink is. — Jó, de ma már késő — mondja a kapus gyérjenek hónap. — Hónap, hány órakó? ■— Amike fölébrednek. — No jó lesz — mondják egyszerre és megindulnak. Az egyik visszaszól: — Nem lesz abból baj? A kapus legyint, a két öreg megnyugtatottan tovább ballag. Tempósan, öregesen lépegetnek, szembe velük két orosz fogoly jön . . . Jön és egymás kezét fogva, minden kirakat előtt megáll egy kicsit. Mögöttük senki, se őrség, se senki . . . Az oroszok jijnnek . . . és szembe velük a két tarisznyás magyar ... Az egyik feléjük bök: — Mi az, nimüstök ? Nem a — mondja a másik — oroszok ezek... — Oroszok — mondja az első és rájuk mosolyog. Száz ráncot vet a szemetája, száz kedves, okos, becsületes ráncot. És ami huncutság, hetykeség van a magyar lélekben, az egy pillanat alatt mind odalopakodik, mind beletelepszik az áldott barázdákba és mind rajtacsillog az öreges", nevetős nézéseken . . . így állnak egymással szemben egy percig barát és ellenség és amikor továbbmennek, a két öreg újonc is összekapaszkodik és egymást biztatva mondja: — Látnak ezek komám, minket még Judit nékü és puskával . . . — Lehet, hogy már holnap . . . •■...íj" „»«-„J van Z. Ea G. Egy óra a berlini haditerménynél (A Világ tudósítójától.) A Behrenstrasseban, ebbet az egyszerű, csendes és mégis olyan előkelő bank ideálján, ahol egymás mellett emelkednek a berlini nagybankok palotái, a Deutsche Banktól kezelve a Bieichröder-Mzig és a Disconte-Gesellschaftig, na E. G. háza, üzlethelyisége, palotája van, akárhogyan nevezzük ezt az egyszerű kétemeletes épületet, ahol most a legnagyobbszabású üzletek bonyolódnak le Berlinben és ahonnan épp úgy intézik a háborút, mint a Mollkestrassei nagy vörös épületben, ahol a német nagyvezérkar van odahaza. A Z. E. G., vagy hivatalosan: a Zentral-Einkaufsgeselrhaft azt a háborút intézi, vezeti, amelyben a legtöbb chance-szal indultak neki a harcnak a szövetségesek és amelyben most, amikor a harctereken nem tudnak boldogulni, az egyetlen reményüket vetették: akiéheztetési háborút. A Z. E. G. igazgatósága tulajdonképpen a háború vezérkarához tartozik, épp úgy, mint teszem a dr. Rathenau titokzatos osztálya a hadügyminisztériumban, ahonnét a német hadiipart vezénylik. És sajátságos: külsőleg mintha volna is valami hasonlatosság a kettő között, ha mind a kettő abszolút csendben dolgozik, mind a kettő munkájának csak az eredményét látja az ember, magát a munkát épp oly kevéssé, mint ahogyan nem tud bepillantani avatatlan halandó a Moltke vagy a Falkenhayn dolgozószobájába sem. Még csak a nagy apparátust sem látja az ember ennél a rengeteg vállalatnál, amely ma bizonyára a legnagyobb vállalata Németországnak. Nem egy helyen van a Z. E. G. valamennyi helyisége, irodája. Itt a Behrenstrasseban csak az igazgatóság van elhelyezve, a vezérkara ennek a roppant szervezetnek, amely a legtökéletesebb produkciója a német szervező erőnek és talentumnak. Különböző áruosztályai vannak a K. E. G.-nek, minden osztály irodája külön épületben van, a cukor, a vaj, a hus, a főzelékosztály mind külön helyen dolgoznak, de itt, a Behrenstrasseban, a direkciónál, fut össze minden szála a nagy szervezetnek. Két emeletet foglal el az igazgatóság, a második emeleten van a főparancsnoksága az élelmiszerháború német hadseregének, itt dolgozik a főparancsnok, Fleischer titkos kormánytanácsos, hivatalból vezérigazgatója a Z. E. G.-nek. Az előszobában, egy korridonszerű helyiségben nyolc-tíz ember vár. Mindegyiknek üzleti dolga van és mindegyik a bejelentést várja Gyorsan, igazi üzletszerű gyorsasággal intézik el az ügyeket, itt nincs restancia, itt nincs idő arra, hogysokáig tárgyalhassanak egy-egy emberrel, de viszont mindenkivel tárgyalnak, mindenkit meghallgatnak és mindent tudomásul vesznek. De mindea ki volna számítva, hogy kire mennyi idő jut : átlag öt percenként tűnnek el a várakozók és ötpercenként jönnek helyettük újak. Hivatalnokok vágtatnak közben ide-oda, az ember szavakat hall ki a beszélgetésükből, egy-egy halk megjegyzést és ebből a hangzavarból, amiből, lényegileg az ember egyetlen mondásnak az értémét nem képes tisztán kivenni, mégis kirajzolódnak a fantáziánkban a hallatlan kontúrjai ennek a vállalatnak, amely egyszerű G. m. b. ír, de amelynek a kezében most olyan feladat van, amely mindennél fontosabb a mostani viszonyok között: Németország élelmezése. És aztán idegen beszédet hall az ember. Szlávul beszél két ember : bolgárok. Ki tudja, mit hoznak, s talán egymillió tojást, talán húst, talán más élelmiszert . . . a nyelvüket nem érti senki, szóba nem állanak senkivel és egy percnyi várakozás után eltűnnek a direktor szobájában. És most, hogyha az ember alaposabban megfigyeli a várakozókat, akik csendesen és szótlanul üldögélnek itt egy-egy negyedórácskáig, valami sajátságos tapasztalatra jut: mennyi van közöttük külföldi.. . A rohanásnak, a nagy munkának ebben a letompított tempójában van valami furcsa, sajátságos titokzatosság, valami kifürkészhetetlenség, mint mindennek ma, ami ebben a háborúban lejátszódik. Mintha senki sem tudna itt semmit, mintha senki sem sejtené, hogy tulajdonképpen ő maga miféle szerepet játszik ebben a rengeteg gépezetben, aki a parancsnok teendőit intézi el. — Der Herr Gebeimrat lässt bitten . » A szárnyas ajtó kinyilik elöttem és egy kis szobában ott látom az Íróasztala mellett ülni Fleischer titkos tanácsost, szemben vele a gyorsíró kisasszony, látszik, hogy hozzá van szokva ahhoz, hogy a titkos tanácsos beszélgetés közben is diktálja a leveleket. Arra kérem a tanácsos urat, hogy mondjon néhány szót a Z. E- G. szervezetéről és az eddig elért eredményekről. — Igazán nagyon sajnálom, de nem tehetek eleget a kívánságának, uram . . . Lehetetlen . . . Már föléllek és ki akarok menni. A tanácsos visszatart. — Megálljon, kérem ... Ne gondolja, hogy udvariatlanság . . . De megmagyarázom ennel, hogy mért nem teljesíthetem a kívánságát . . . úgy áll a dolog. i., hogy a Z. E. O. szervezetéről, munkájáról, terveiről, elért eredményeiről egyetlen szót sem árulhatunk el. Tudja, hogy miért, ugye? . . . Azok miatt, akik miatt ez a szervezet megcsinálódott is akik miatt dolgozik, azok miatt, akik ki akarnak bennünket éheztetni. Ez a háború kiéheztetési háború is, mi tehát, akik itt dolgozunk, magunk is kombattans katonái vagyunk a háborúnak. Az I. E. G.-ről a közönség a háború végéig nem tudhat meg semmi egyebet, mint azt, hogy ez a szervezet él, működik és dolgozik. Hogy miképpen dolgozik, az ma még éppen olyan katonai titok, mint az, hogy miképpen dolgozik a vezérkar. De a háború után nagyon szívesen állok rendelkezésére. És mondhatom önnek, hogy ez lesz a legérdekesebb hadi tudósítások egyike, amiket a bábomról írtak ... A 7.. E. G. háborúja a négyes entente ellen. Addig csak egy-*ü, mondhatok: ebben a háborúban sem tudnak megverni bennünket. Nem tesszük meg azt a Szívességet az ellenségeinknek, hogy ki hagyjuk magunkat éheztetni ... . . . Egy perc múlva becsukódott az ajtó mögöttem. Egy hölgy következett utánam, isten tudja, mit kereshetett itt. Aztán egy idegenszerű kinézésű ember. És egyszerre kezdtem megérteni, hogy mért nem mondhatott semmit Fleischer titkos tanácsos a Z. E. G. szervezetéről és munkájáról . . . (Berlin, február hó 27. Déri Imre, Szerm Olasz imperializmus !t Világ tudósítóidtól Zürich, február 24. Az olasz irredenta, mely a nemzeti egység jelszava alatt háborúját védelmi háborúnak s az idegen kormányzat alatt nyögő rab testvérek felszabadító háborújának igyekezett feltüntetni, mind gyakrabban elárulja annexiós és huperialista tendenciáit. Az irredenta hivatalos propaganda-orgánuma, a római Idea Nazionale mai száma egy firenzei szenátor és egyetemi tanár hosszú értekezését közli. Ez a derék férfiú azt hangsúlyozza, hogy Olaszországnak eljött ideje a hódítások terére lépni. Felsorolja, hogy a jelen háború az entente minden nemzetében hódító törekvéseket hozott napfényre (nemes önbevallás másféléves jezsuitizmus után!) s felsorolta, hogy Anglia és Franciaország elbirtokolják a németek afrikai gyarmatait, hogy maga Oroszország is terjeszkedni igyekszik Perzsia felé, s mindebből arra a következtetésre jut, hogy Olaszország sem tehet kevesebbet, minthogy új gyarmatok elfoglalásával próbálkozzon meg a Keleten. Ezt az érdemes fejtegetést az Idea Nazionale a következő mondattal fejezi be:# — Mindnyájunknak szent meggyőződése kell hogy legyen, miszerint ez a mi háborúnk, nemcsak szabadságharc az irredenta megváltására, hanem Itália e háborúban jövendő világuralmáért folytat küzdelmet. Miután az entente kaméleonszinti sajtója hosszú hónapokig átkozta a németek állítólagos világuralmi törekvéseit, épületes látvány az angol okkupációk, a francia hódítási álmok, a pánszláv terjeszkedési őrület után a változatosság kedvéért „Itália jövendő világuralmáról“ is olvashatni. Ez a szép frázis akaratlan őszintesége mellett nincsen hijján a humornak, ha meggondolja az ember, hogy oly pillanatban hangzik el, mikor az olaszok saját frontjukon defenzív állásokba kényszerültek és hovatovább már azokat sem tudják tartani; és ha észbe vesszük, hogy az afrikai vagy kisázsiai hódító háborút az a napilap sürgeti, mely elnézte a szövetséges Szerbia pusztulását, s akkor sóhajtva mondta, hogy Olaszország, sajnos, nem képes egyetlen katonát sem elvonni saját frontjáról. Ha Olaszország valaha becsületes úton akarta volna védeni és terjeszteni középtengeri birtokait, ezt Crispi hagyományait követve, egyedül a középeurópai hatalmakkal való szövetségben érhette volna el. Benedek Károly: