Világ, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)

1916-03-01 / 61. szám

ig» 1910« március VILÁG­ ­elések 'Amerika követelései* Wilson elnök visszaélésekről beszél, miket az amerikai ön­érzet nem engedhet meg — se visszaélések az volnának, amit Németország mint jogot kö­vetel magának. Ha két prókátor vagy cikkíró állna így egymással szemben, az még tehetne játék. De a német kancellár s az amerikai elnök, ha ez játék, mindenesetre a legizgatóbb parti, amire eddig fogadásokat kötöttek. Budapest, február 29. Az osztrák miniszterelnök a királynál. Bécsből je­lentik, hogy a király ma délelőtt Schönbrunnban hosszabb kihallgatáson fogadta gróf Stürgkh osz­trák miniszterelnököt,­­ A­ horvát országgyűlés. Zágrábból jelentik, hogy a horvát országgyűlés mai ülésén elfogad­ták Roje Milán képviselő indítványát, hogy az egykori katonai határőrvidék községeiben meg­szüntessék a vásári díjak általányban való fizeté­sét, valamint ugyanannak a képviselőnek az in­dítványát az állami erdőségeknek egyes határ­­városok érdekében való kihasználása dolgában és Bihar képviselő indítványát egyes árterületek ár­­mentesítéséről. Az ülést ezután berekesztették. A legközelebbi ülés holnap lesz, Báró Forster miniszter Budapesten. Mint a Budapesti Tudósító jelenti, báró Forster osztrák vasútügyi miniszter több szakreferenssel Buda­pestre érkezett. Az utazás függő forgalmi kérdé­sek tisztázására vonatkozik. Az elesettek pénze és ingósága. A hivatalos lap mai száma közti a kormány rendeletét at kato­nai egyének és a mozgósított fegyveres erőt követő polgári egyének halála, eltűnése vagy hadifogságba jutása esetében az utánuk maradt készpénzre és egyéb ingóságokra vonatkozólag követendő eljárás­ról. A rendelet szerint, ha a hagyaték értéke a két­száz koronát meg nem haladja, az örökösödési el­járást hivatalból nem kell meg inditani és a hagya­ték a legközelebbi­­hozzátartozóknak kiszolgáltat­ható. Ne adjunk a Katonáknak al&©ih©lo3 italt! annál egy kis el­beszélgetés . . . Aki kifelé igyek­szik, majd mind pesti . . . Hivatalnokok . . . színészek . . . moziemberek . . . Egy hosszúhajú énekesszínész egy fiatal hadnagygyal tárgyal a fo­lyosón. Amikor bucsúzkodnak, még visszakiabál­nak egymáshoz. — Jó, hát holnap hozzáfogunk. — Helyes, majd meglátod, micsoda szkeccs !--"! Az ajtóban két vidéki ember hunyorog: — Na öcsém, tót itt vagyunk mink is. — Jó, de ma már késő — mondja a kapus gyérjenek hónap. — Hónap, hány órakó? ■— Amike fölébrednek. — No jó lesz — mondják egyszerre és meg­indulnak. Az egyik visszaszól: — Nem lesz abból baj? A kapus legyint, a két öreg megnyugtatottan tovább ballag. Tempósan, öregesen lépegetnek, szembe velük két orosz fogoly jön . . . Jön és egymás kezét fogva, minden kirakat előtt megáll egy kicsit. Mögöttük senki, se őrség, se senki . . . Az oroszok ji­jnnek . . . és szembe velük a két tarisznyás magyar ... Az egyik feléjük bök: — Mi az, nimüstök ? Nem a — mondja a másik — oroszok ezek... — Oroszok — mondja az első és rájuk mo­solyog. Száz ráncot vet a szemetája, száz kedves, okos, becsületes ráncot. És ami huncutság, hety­keség van a magyar lélekben, az egy pillanat alatt mind odalopakodik, mind beletelepszik az áldott barázdákba és mind rajtacsillog az öreges", nevetős nézéseken . . . így állnak egymással szemben egy percig barát és ellenség és amikor továbbmennek, a két öreg újonc is összekapaszkodik és egymást biztatva mondja: — Látnak ezek komám, minket még Judit nékü és puskával . . . — Lehet, hogy már holnap . . . •■...íj" „»«-„J van Z. Ea G. Egy óra a berlini haditerménynél (A Világ tudósítójától.) A Behrenstrasseban, ebbet­ az egyszerű, csendes és mégis olyan előkelő bank ideálján, ahol egymás mellett emelkednek a berlini nagybankok palotái, a Deutsche Banktól kezelve a Bieichröder-Mzig és a Disconte-Gesell­­schaftig, na E. G. háza, üzlethelyisége, pa­lotája van, akárhogyan nevezzük ezt az egyszerű kétemeletes épületet, ahol most a legnagyobb­­szabású üzletek bonyolódnak le Berlinben és ahonnan épp úgy intézik a háborút, mint a Mollke­­strassei nagy vörös épületben, ahol a német nagy­vezérkar van odahaza. A Z. E. G., vagy hivatalo­san: a Zentral-Einkaufsgesel­rhaft azt a háborút intézi, vezeti, amelyben a legtöbb chance-szal in­dultak neki a harcnak a szövetségesek és amely­ben most, amikor a harctereken nem tudnak bol­dogulni, az egyetlen reményüket vetették: a­­ki­éhez­tetési háborút. A Z. E. G. igazgatósága tulaj­donképpen a háború vezérkarához tartozik, épp úgy, mint teszem a dr. Rathenau titokzatos osz­tálya a hadügyminisztériumban, ahonnét a német hadiipart vezénylik. És sajátságos: külsőleg mintha volna is valami hasonlatosság a kettő között, ha mind a kettő abszolút csendben dolgozik, mind a kettő munkájának csak az eredményét látja az ember, magát a munkát épp oly kevéssé, mint ahogyan nem tud bepillantani avatatlan halandó a Moltke vagy a Falkenhayn dolgozószobájába sem. Még csak a nagy apparátust sem látja az ember ennél a rengeteg vállalatnál, amely ma bizonyára a legnagyobb vállalata Németországnak. Nem egy helyen van a Z. E. G. valamennyi helyisége, iro­dája. Itt a Behrenstrasseban csak az igazgatóság van elhelyezve, a vezérkara ennek a roppant szer­vezetnek, amely a legtökéletesebb produkciója a német szervező erőnek és talentumnak. Különböző áruosztályai vannak a K. E. G.-nek, minden osz­tály irodája külön épületben van, a cukor, a vaj, a hus, a főzelékosztály mind külön helyen dolgoz­nak, de itt, a Behrenstrasseban, a direkciónál, fut össze minden szála a nagy szervezetnek. Két eme­letet foglal el az igazgatóság, a második emeleten van a főparancsnoksága az élelm­iszerháború né­met hadseregének, itt dolgozik a főparancsnok, Fleischer titkos kormánytanácsos, hivatalból­­ ve­zérigazgatója a Z. E. G.-nek. Az előszobában, egy korridonszerű­ helyiségben nyolc-tíz ember vár. Mindegyiknek üzleti dolga van és mindegyik a bejelentést várja­ Gyorsan, igazi üzletszerű gyorsasággal intézik el az ügyeket, itt nincs restancia, itt nincs idő arra, hogy­­sokáig tárgyalhassanak egy-egy emberrel, de viszont min­denkivel tárgyalnak, mindenkit meghallgatnak és mindent tudomásul vesznek. De min­dea ki volna számítva, hogy kire mennyi idő jut : átlag öt percenként tűnnek el a várakozók és ötpercenként jönnek helyettük újak. Hivatalnokok vágtatnak közben ide-oda, az ember szavakat hall ki a be­szélgetésükből, egy-egy halk megjegyzést és ebből a hangzavarból, amiből, lényegileg az ember egyet­len mondásnak az értémét nem képes tisztán ki­venni, mégis kirajzolódnak a fantáziánkban a hal­latlan kontúrjai ennek a vállalatnak, amely egy­szerű G. m. b. ír, de amelynek a kezében most olyan feladat van, amely mindennél fontosabb a mostani viszonyok között: Németország élelmezése. És aztán idegen beszédet hall az ember. Szlávul­­ beszél két ember : bolgárok. Ki tudja, mit hoznak, s talán egymillió tojást, talán húst, talán más élelmi­­­­szert . . . a nyelvüket nem érti senki, szóba nem­­ állanak senkivel és egy percnyi várakozás után eltűnnek a direktor szobájában. És most, hogyha az ember alaposabban megfigyeli a várakozókat, akik csendesen és szótlanul üldögélnek itt egy-egy negyedórácskáig, valami sajátságos tapasztalatra jut: mennyi van közöttük külföldi.. . A rohanás­nak, a nagy munkának ebben a letompított tempó­jában van valami furcsa, sajátságos titokzatosság, valami kifürkészh­etetlenség, mint­ mindennek ma, ami ebben a háborúban lejátszódik. Mintha senki sem tudna itt semmit, mintha senki sem sejtené, hogy tulajdonképpen ő maga miféle szerepet ját­szik ebben a rengeteg gépezetben, aki a parancs­nok teendőit intézi el. — Der Herr Gebeimrat lässt bitten . » A szárnyas ajtó kin­yilik elöttem és egy kis szobában ott látom az Íróasztala mellett ülni Fleischer titkos tanácsost, szemben vele a gyors­író­ kisasszony, látszik, hogy hozzá van szokva ahhoz, hogy a titkos tanácsos beszélgetés közben is diktálja a leveleket. Arra kérem a tanácsos urat, hogy mondjon néhány szót a Z. E- G. szerveze­téről és az eddig elért eredményekről. — Igazán nagyon sajnálom, de nem tehetek eleget a kívánságának, uram . . . Lehetetlen . . . Már föléllek és ki akarok menni. A tanácso­s visszatart. — Megálljon, kérem ... Ne gondolja, hogy udvariatlanság . . . De megmagyarázom ennel­, hogy mért nem teljesíthetem a kívánságát . . . úgy áll a dolog­­. i., hogy a Z. E. O. szervezetéről, munkájáról, terveiről, elért eredményeiről egyet­len szót sem árulhatunk el. Tudja, hogy­ miért, ugye? . . . Azok miatt, akik miatt ez a szervezet megcsinálódott is akik miatt dolgozik, azok miatt, akik ki akarnak bennünket éheztetni. Ez a há­ború kiéheztetési háború is, mi tehát, akik itt dol­gozunk, magunk is kombattans katonái vagyunk a háborúnak. Az I. E. G.-ről a közönség a háború végéig nem tudhat meg semmi egyebet, mint azt, hogy ez a szervezet él, működik és dolgozik. Hogy miképpen dolgozik, az ma még éppen olyan kato­nai titok, mint az, hogy miképpen dolgozik a vezérkar. De a háború után nagyon szívese­n ál­lok rendelkezésére. És mondhatom önnek, hogy ez lesz a legérdekesebb hadi tudósítások egyike, ami­ket a bábomról írtak ... A 7.. E. G. háborúja a négyes entente ellen. Addig csak egy-*ü, mondha­tok: ebben a háborúban sem tudnak megverni ben­nünket. Nem tesszük meg azt a Szívességet az el­lenségeinknek, hogy ki hagyjuk magunkat éh­ez­tetni ... . . . Egy perc múlva becsukódott az ajtó mögöttem. Egy hölgy következett utánam, isten tudja, mit kereshetett itt. Aztán egy idegenszerű kinézésű ember. És egyszerre kezdtem megérteni, hogy mért nem mondhatott semmit Fleischer tit­kos tanácsos a Z. E. G. szervezetéről és munká­járól . . . (Berlin, február hó 27.­ Déri Imre, Szerm Olasz imperializmus !t Világ tudósítóidtól Zürich, február 24. Az olasz irredenta, mely a nemzeti egység jelszava alatt háborúját védelmi háborúnak s az idegen kormányzat alatt nyögő rab testvérek fel­szabadító háborújának igyekezett feltüntetni, mind gyakrabban elárulja annexiós és hu­­perialista tendenciáit. Az irredenta hivatalos propaganda-orgánuma, a római Idea Nazionale mai száma egy firenzei szenátor és egyetemi tanár hosszú értekezését közli. Ez a derék férfiú azt hangsúlyozza, hogy Olaszországnak eljött ideje a hódítások terére lépni. Felsorolja, hogy a jelen háború az entente minden nemzetében hódító törekvéseket hozott napfényre (nemes önbevallás másféléves jezsui­­tizmus után!) s felsorolta, hogy Anglia és Francia­­ország elbirtokolják a németek afrikai gyarma­tait, hogy maga Oroszország is terjeszkedni igyekszik Perzsia felé, s mindebből arra a követ­­keztetésre jut, hogy Olaszország sem tehet keve­sebbet,­ minthogy új gyarmatok elfoglalásával próbálkozzon meg a Keleten. Ezt az érdemes fej­tegetést az Idea Nazionale a következő mondattal fejezi be:# — Mindnyájunknak szent meggyőződése kell hogy legyen, miszerint ez a mi háborúnk, nem­csak szabadságharc az irredenta megváltására, hanem Itália e háborúban jövendő világuralmáért folytat küzdelmet. Miután az entente kaméleonszinti sajtója hosszú hónapokig átkozta a németek állítólagos világuralmi törekvéseit, épületes látvány az an­gol okkupációk, a francia hódítási álmok, a pán­szláv terjeszkedési őrület után a változatosság kedvéért „Itália jövendő világuralmáról“ is ol­vashatni. Ez a szép frázis akaratlan őszintesége mellett nincsen hijján a humornak, ha meggon­dolja az ember, hogy oly pillanatban hangzik el, mikor az olaszok saját frontjukon defenzív ál­lásokba kényszerültek és hovatovább már azokat sem tudják tartani; és ha észbe vesszük, hogy az afrikai vagy kisázsiai hódító háborút az a napi­lap sürgeti, mely elnézte a szövetséges Szerbia pusztulását, s akkor sóhajtva mondta, hogy Olaszország, sajnos, nem képes egyetlen katonát sem elvonni saját frontjáról. Ha Olaszország valaha becsületes úton akarta volna védeni és ter­jeszteni középtengeri birtokait, ezt Crispi hagyo­mányait követve, egyedül a középeurópai hatal­­makkal való szövetségben érhette volna el. Benedek Károly:

Next