Világ, 1921. július (12. évfolyam, 142-167. szám)
1921-07-22 / 160. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal VT, Andrássy út 47. sz. Előfizetési árak Magyarországban: Egész évre 480 kor, félévre 240 kor., negyedévre 120 kor, egy bóra 40 kor. A „VILÁG“ megjelenik hétfő kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten,vidéken és pályaudvarokon 2 K, Ausztriában 2 magyar K. XII. évfolyam Hrsfestései: felvétetnek Budapesten a VILÁG kiadóhivatalában, Blockner J., Blau J., Bokor, Benkő és Társa, Győri és Nagy, Jaulus és Társ, Tenczer Gyula, Hegyi Lajos, Kjein Simon és Társa, Leopold Gyula, Leopold Cornel, Schwartz József, Siklay, Mezei Antal, Mossa Rudolf, Eckstein Bernát hirdetési irodákban. Bécsben: Hausenstein és Vogler, M. Dukes Nachfolger, Rudolf Mossa. Budapest, PÉNTEK 1921 julius 22. | 160-ik szám Frontot változtatott a kormány Az utóbbi hetek különböző izgalmait elsősorban az okozta, hogy a kormány nem volt hajlandó honorálni a pártok kívánságait, a tekintetben, hogy a nagyobb jelentőségű törvényjavaslatok tárgyalását halassza a nyári szünet utánra. Külsöösen a kisgazdák követelték, hogy a nyári szintetet minél előbb kezdjék meg, azonban mindjár erőlködésük megtört a kormány ellenállásán. A kormány magatartásában az utóbbi napokban" bizonyos változás állott be, aminek első jele az volt, hogy Tomcsányi Vilmos Pál igazságügyminiszter tegnapelőtt bejelentette az igazságügyi bizottság ülésén, hogy a sajtónovella tárgyalását a kormány őszre halasztotta. A vagyonváltságot közben forszírozott tempóban tárgyalják a bizottságok és nyilvánvaló, hogy most már a kormány az, amely szeretné minél előbb berekeszteni a nemzetgyűlés üléseit. Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter többrendbeli módosításokat eszközölt a javaslatán, bár ezek még mindig nem elégítik ki a kisgazdapárt egy részét, különösen Gaál Gaszton és hívei hangoztatják, hogy ha a pénzügyminiszter teljes mértékben nem fogadja el az ő álláspontjukat, akkor elhagyják a pártot, s a kormány mindent elkövet, hogy, a vagyonváltságot minél előbb tető alá hozzák. Ellenzéki körökben rámutatnak arra, hogy akormány váratlan frontváltozásának nagy jelentősége van. A kormányt, amikor élesen állást foglalt a nyári szünet ellen és a sajtónovella és a vagyonváltságnak eredeti formában való sürgős letárgyalásához ragaszkodott, valószínűleg az a gondolat vezette, hogy a nyári hónapok csendje és a nemzetgyűlés túl hosszúra nyúlott időszaka által kifáradt képviselők módot fognak nyújtani arra, hogy ezeket a nagyfontosságú javaslatokat gyorsan és minden nagyobb nehézség nélkül olyan formában fogadtassa el, ami a nyári szünet után az újult erővel meginduló kampányban lehetetlen lett volna. A sajtónovellával szemben azonban olyan egységesen nyilvánult meg az ellenzék és a kormányt támogató pártok ellenszenve, hogy az az igazságügyminiszter kénytelen volt visszavonulni és javaslatát levenni, a napirendről. Ugyanekkor az ellenzék erőteljes offenzívát indított a kormány ellen és ez volt az oka annak, hogy a kormány helyesebbnek látta a nyári szünet csendjébe menekülni az egyre inkább kellemetlenné váló ellenzéki támadások elől. Így jutottak arra az elhatározásra, hogy az indemnitást és a vagyonváltságot a lehető legrövidebb időn belül letárgyaltalak és a pártok által is annyira óhajtott szünettel végre megörvendeztetik a képviselőket. A politikai helyzet tengelyébe tehát az ellenék elől fokozatosan visszavonuló kormánynak azaz igyekezete került, hogy a különböző izgalmak által fölkorbácsolt viharokra ráteríthessék a nyári szünet enyhét adó leplét. Az Andrássy-párt természetesen a legteljesebb mértékben támogatja a kormánynak ezt a tervét, azonban a kisgazdapárt, tekintve, hogy legegyénibb érdekeiről van szó, ma már nagyobb fontosságot tulajdonít a vagyonváltság-javaslat módosításának, mint a nyári szünetnek. A kisgazdapárt minden energiáját arra fordítja, hogy Hegedűs javaslatán keresztülvigye a kívánt módosításokat és nem sokat törődik azzal, hogy lesz-e nyári szünet. Az ellenzék nagyszerűen kiépített pozícióiból figyeli a kormány csapatainak átcsoportosítását és a kormány taktikájának megváltozásától nem engedi magát befolyásolni. A sajtónovella csúfos kudarcát, mint az ellenzék nagy diadalát ünnepük, a vagyonváltság-javaslat ügyében pedig a semlegesség álláspontjára helyezkedtek. Az elterjedt hírek szerint az ellenzék részéről még a nyári szünet előtt különböző támadásokra van kilátás, úgy hogy az eddigi jelek szerint a kormány nem minden aggodalom nélkül hajthatja majd fejét nyári álomra. Különböző komplikációk és különböző nehézségek jelei ütköznek ki itt is, ott is a politikából és a kormány tisztában van azzal, hogy ha a nyári szünetig súlyosabb bonyodalmak nélkül el is tud érkezni, ez csak azt jelenti, hogy egy két hónapra meghoszszabbítja életét, mert az őszi ülésszakon olyan súlyos problémák elé fog kerülni, amelyeknek megoldására nincs elég ereje. A miniszterelnök egyelőre az egységes párt megalakításával igyekszik elejét venni a parlamenti anarchiának, azonban az eddigi jelek szerint ennek a pártnak a megalakítása meg fog törni a kisgazdapárt egységes ellenállásán. A képviselőknek a nyári szünet utáni vágyakozására jellemző tünet, hogy gróf Dánffy Miklós külügyminiszter ma este fentjárt a kisgazdapártban, ahol informálni akarta a képviselőket a külügyi helyzetről. A pártkörben azonban nem talált senkit, mire az egyik szolga elébe állott és értesítette, hogy a buffetben és a kártyaszobában tartózkodik egy- két honatya. Bánffy azonban nem mutatott hajlandóságot arra, hogy a buffetben és a kártyaszobában keresse fel a képviselőket és a szívélyes invitálás elől ezekkel a szavakkal tért ki: —_ Nem, köszönöm ... És sietve távozott. A lengyel inzurgensek német Varsóból jelentik: Insterburgban a 400 főnyi lengyel inzurgens osztag Felsősziléziából való viszszavonulása alkalmából a zsold kifizetését német valutában kérte, mégpedig azzal a fenyegetéssel, hogy máskülönben rabolni fog a keletporoszországi kerületekben. Hamarosan egy katonai ász- valutában követelnek zsoldot tagot kerítettek elő, amely gépfegyverekkel fogta körül az inzurgensek kaszárnyáit. A felkelőket felszólították, hogy adják ki fegyvereiket, de ezek a gyalogsági osztagra kézigránátokat hajítottak. Elkeseredett küzdelem támadt, amelynek során több inzurgens meghalt és húsz megsebesült. Az orosz kormány védekezik az éhínség ellen A finn-orosz határról jelentik: A szovjet kormány elhatározta, hogy a külföldhöz fordul azzal a kéréssel, hogy élelmiszerekkel segélyezzék és ebből a célból Maxim Gorkijt külföldre küldi. Az éhínség leküzdésére háromezer munkást biztosokul kiküldenek a vidékre. A nagyorosz központi szakszervezeti tanács a szakszervezeti tagok egy harmadrészét mezei munkára mozgósította. A nagyorosz végrehajtóbizottság felhívást intézett a szovjetköztársaság polgáraihoz, hogy a Volga-vidék éhínségtől és rossz aratástól sújtott lakosságának segítségére siessen, a lakosságot és az állatállományt mentse meg az éhhaláltól és a mezőgazdaságot az elpusztulástól. Moszkvában július közepéig 482 koleraesetet állapítottak meg. Moszkvában ezenkívül vérhasjárvány is dühöng, mely főleg a gyermekek közül szedi áldozatait. Ezzel egyidejűleg azoknak az élelmiszereknek az árai, melyeket vérhasmegbetegedéseknél dietetikus táplálkozásra használnak, még az oroszországi viszonyok közt is fantasztikus magasságot értek el. 100 gramm szárított fekete áfonyáért, amely eddig 24.000 rubelbe került, most 10.000 rubelt kell fizetni. Lengyel válasz az orosz jegyzékre A lengyel kormány rendkívül erélyes hangú jegyzékben tagadta meg a szovjet kormánynak Szavinkov és Petljura kiadása iránti kérelmét. A lengyel jegyzék kiemeli, hogy a bolsevikiek Lengyelország belsejében zavarokat igyekeznek előidézni és hogy a lengyel kormánynak megdönthetetlen bizonyítékai vannak arra nézve, hogy hamis személyazonossági okmányokkal ellátott orosz bolsevista agitátorok tömegesen lépik elt a lengyel határt és a legveszedelmesebb aknamunkát fejtik ki Lengyelországban. Más oldalról pedig a szovjet Kelefgaliciában elszakadási mozgalmat készít elő. A román minisztereSm^j#^. kisebbségi jogok védelmét ígéri (A Világ bécsi munkatársától.) A^Romániához csatolt területek magyar, tót és^sváb ágostai evangélikus' egyházközségeiBől^r napokban megalakult luteránus összegyház, mint jelentettük, táviratilag üdvözölte többek között Avarescu miniszterelnököt is, kérve a kormány támogatását az új egyház számára. Az üdvözlésre most érkezett meg Avarescu miniszterelnök válasza báró Feilitzsch Artúr elnökhöz Kolozsvárra. A válasz a következő: — Köszönetet mondok üdvözletükért és bizalmukért, melyet belém helyeznek. Arra kérem, közölje hittestvéreivel, hogy a kisebbségi jogok fáradhatatlan és tevékeny védelmezője leszek minden vonatkozásban: nemcsak az állam alkotmánya és a békeszerződés által reám rótt kötelezettségből kifolyólag, ,hanem" saját, mélységes meggyőződésemből is, melyet egyébként összes minisztertársaim osztanak. A és B Az államvasutak tisztviselőit másd osztályozták A és B csoportba és az osztározás folyik más tisztviselői kategóriákra néven, úgy látszik egészen az egyetemi tanárssísig. Valószínűleg csak a miniszterek múltját sdrn teszik majd a politikai megbízhatóság szemfpontjából vizsgálat tárgyává, tekintettel arra, hogy a konszolidációnak mindnyájunk által üdvözölt folyamatát megakaszthatná egy részleges kormányválság, amely a Iő csoportba osztott miniszterek távozása által következhetnék be. Az osztályozás módszere igen egyszerű, amint azt Kerekes Mihály a nemzetgyűlésen a minap kifejtette, anélkül, hogy a kereskedelemügyi miniszter kétségbevonta volna az általa előadott tényeket. Egy olyan tisztviselő, aki exponált szerepet vállalt, természetesen hazafias kötelességteljesítésből, a kommün alatt, előveszi a plajbászt és a B osztályba soroz olyan tisztviselőket, akik a diktatúra alatt ellenforradalmárok voltak, mert csak ezzel tudták palástolni kommunista érzelmüket. Úgy látszik, hogy a Kerekes Mihály által ismertetett precedens nagy visszhangra talált a budapesti egyetem tanárai között és ezek most sietve iparkodnak jóvátenni azt, amit elmulasztott a túlentul enyhe igazolási eljárás és főleg Haller István volt közoktatásügyi miniszter, a lanyha liberalizmusnak ez a képviselője, aki nem tudott elég szigort kifejteni és ezért most utólag sok általa elmulasztott retorziót kell pótolni. Illetőleg nem szabad általánosságban a budapesti tudományegyetemről beszélni, hiszen csak a filozófiai kar tanárai azok, akik bátor férfiassággal pálcát törnek Haller István fölött és megvédik a filozófia tudományát a destrukció szellemével szemben, amitmulasztott Haller István, ez a csupaszív ember, ez a szelíd liberális fej. A filozófiai kar tanárainak többsége vagy állítólagos többsége bélyegezte meg Haller István elnézését; ezek a filozófusok, ezek a Plató átal megálmodott nagy, tiszta és nemes elmék nem érték be az egyetemi tanács ítéletmondásával és ezek indítottak mozgalmat néhány olyan tanártársukkal szemben, akiknek magatartásán nem talált kivetni valót sem az egyetemi tanács, sem Haller István közoktatásügyi miniszter. Ez az egészen különös és groteszk mozgalom, amelyet parlamentáris, vagy csak félig parlamentáris szóval nem lehet nevén nevezni, a budapesti egyetem filozófiai karának ,,patkányforradalma“ az egyetemi tanács és a közoktatásügyi miniszter ellen, állítólag, bármilyen hihetetlenül hangozzék is, már félsikert ért el és az egyetemi tanács, ha nem is egészen, de legalább félig megalkudott a bojkottmozgalom vezéreivel. A mozgalom vezérei közt állítólag ott van Kornis Gyula, ez a félelmesen eredeti munkásságú tudós, kezében azzal a fegyverrel, amelyet soha nem tesz le: a kétágú éles ollóval. Ezzel az ollóval építette föl tudományos könyveit a derék Kornis professzor, aki száz bizonyíték és száz sürgetés ellenére sem akar megnevezni egy tudományos zsűrit, amely ítéletet hozna arra nézve, hogy Kornis professzor valóban megengedhetetlen előnyben részesítette-e a zsidó vallási filozófiai írók műveit könyveinek összeállításánál a keresztény felekezetű filozófusok forrásmunkáival szemben. Ahol a Világ által ismételten közölt konkluzív adatok ellenére sem indult meg még a fegyelmi eljárás Kornis professzor ellen, ahol egy ilyen súlyos vádakkal és ilyen súlyos dokumentumokkal terhelt ember még nyugodtan és zavartalanul folytathatja előadásait, ott igazán nem lehet csodálkozni azon, ha ez az ember és társai kiköszörülik ollóik nyelvét és megindítják az offenzívát az olyan tanárok ellen, akik elkövették azt a fillért, hogy nem négy könyvből faragtak össze egy ötödiket, hanem komolyan, lelkiismeretesen dolgoztak, eredeti, nemzetközileg elismert eredményeket produkáltak és díszt hoztak a budapesti tudományegyetemre, nem pedig szégyent. Bennünket nem a négy professzor sorsa érint tragikusan. A négy professzor között vannak olyanok, akiknek ez az offenzíva igazán nem árthat, akkor sem, ha minden várakozás ellenére sikerre vezetne, akkor sem, ha Fass József közoktatásügyi miniszter meghajolna az olló hősei előtt és egy újabb döntéssel liberálissá és destruktívvá bélyegezné elődét, Haller Istvánt, aki egy izben már döntött ebben a kérdésben. Itt nem a négy professzorról van szó, hanem csak a budapesti tudományegyetemről és ennek az egyetemnek filozófiai fakultásáról, amelynek ma az volna a legelemibb és a legtermészetesebb kötelessége, hogy komoly és értékes munkával javítson Magyarország jó hírnevén a nemzetközi tudományos világban, ehelyett pedig Plátónak ezek a nemes