Világ, 1923. május (14. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-01 / 98. szám

A Világ a polgári jogok harcosa. Tiszteli a tu­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszának. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erőisebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. XIV. ÉVFOLYAM AMA 5© KOMONA ♦ BUDAPEST, KEDD 19­3­3 MÁJUS X Világ Magyarország megújhodását ’a demo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Il nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződést, megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak ; kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. 1 ♦ 98-Ifi SZÁM Két százalék Vágó József ma, április harmincadikán, korri­gálja azt az index-táblázatot, amelyet április huszonnyolcadikán délután tett közzé az április havi indexről. A táblázat kiadása, és a korrek­túra között mindössze negyvennyolc óra telt el, a negyvennyolc óra fele is a vasárnapra esik, de azért az index-táblázat hét tétele emelkedett a negyvennyolc óra alatt azzal az eredmény­­nyel, hogy az áprilisi drágulási jelzőszám 28,2 százalék, nem pedig 26 százalék, mint a szom­bat délután megjelent összeállítás mutatta. Szombat délután óta megdrágult a szalonna, megdrágult a bab, megdrágult a tea, megdrá­gult a trafik és megdrágult a levesestányér... .A kétszázalékos korrektúra azt jelenti, hogy márciusban és áprilisban nem kevés hijján két­szeresére, hanem valamivel több, mint kétszere­­drágult az élet A márciusi index 58 százalék volt, tehát a 26 százalékos áprilisi jelzőszám mellett 99,5 százalék volna az­­élet drágulása március elseje óta. A 28,2 százalékos végleges jelzőszám szerint 103 százalék a drágulás, amely így nem marad el egy fél százalékkal a m­egk­étszereződés mögött, hanem három szá­zalékkal meghaladja azt. Az élet ára tehát nem nyolcszázharmincnégyszeres a békével szemben, hanem kevés híjján nyolcszázharminck­étszeres. Ez talán nem érdekes, mert egy árnyalat csu­dán , de ez az árnyalat negyvennyolc óra műve, és olyan negyvennyolc óráé, amelyből huszon­négy­ vasárnapra esik, mintha az árak emelke­dése nem tudna a vasárnapi munkaszünetről. ötvennyolc százalékkal emelkedtek az árak abban a hónapban, amelynek elején 18 centimé jogy a korona, és a végén 12 centimé. 28,2 szá­zalékkal emelkedtek az árak abban a hónapban, amelynek elején 11.5 centimé volt a korona és a végén 10.25 centimé. A korona ötnegyed cen­­time-os hanyatlása alatt több, mint 28 százalék­kal emelkedtek az árak, és a kormány is meg­találta most az ifjabb drágasági hullámnak az okát. A közélelmezési miniszter felszólította a malmokat a búzavásárlások szüneteltetésére, felszólította a városokat az éhségsztrájkra a búza dollár-haasse-ja ellen... A közélelmezési miniszternek ezzel a felszólításával és a drága­sági jelzőszám kétszázalékos korrektúrájával zá­ródik le az áremelkedés történetének április hónapja. Upton­ Sinclair •A vágóhíd és a húsipar leleplezésével kezdte m­eg regényírói pályáját Upton Sinclair, azután pedig leleplezte a szénbányákat, a trösztöket, a .ő háborút újabb regényeivel. Upton Sinclair jó újságíró volt és alapos képzettségű szocioló­gus, amint azt bebizonyította az amerikai saj­tóról írott érdekes monográfiájával és azzal az egyoldalú, de gazdagon dokumentált kötettel, amelyben a vallás nagy problémájának egyes határkérdéseivel foglalkozik. A regényírás mű­vészi oldalaival eleinte nehezen birkózott meg .Upton Sinclair, regényeiből meztelenül ütkö­zött ki a tendencia, szándékait nem tudta eléggé elbújtatni és nem tudta elég plasztikusan­ kife­jezni. Az ifjabb regények azonban már egyre inkább feldolgozzák az eleinte nyersen tálalt anyagot, a regényalakok többé nem csupán eszméket és típusokat képviseltek, hanem em­berekké és egyéniségekké személyesültek , míg végül a Jimmy Higgins hőse már felejthetetlen benyomásává és erős élményévé lett a regény olvasóinak és szimbólummá növekedett, mialatt kicsiny életének gyengéden megfigyelt kicsiny vonásaival kötötte le az érdeklődést és fordí­totta maga felé a rokonszenvet. Upton Sinclair most új regényt írt és újból bebizonyította igazi regényíróvá fejlődését En­nek az új regénynek a háttere igen érdekesen világítja meg az Észak és a Dél polgárháború­ját, amelyet a rabszolgák felszabadításának eszménye robbantott ki. Upton Sinclair alapo­san feldolgozta a történeti anyagot, nagy adat­­készletet gyűjtött össze, éles szemmel értékesí­tette az adatokat, és nagy erővel ébresztette életre azokat az éveket, amelyek óta két em­beröltő telt el. Tamás bácsi kunyhója: ez a regény volt a nagy amerikai polgárháború elő­játéka. Harriet Beecher Stowe, a bostoni taní­tónő, egy csapással Amerika és a világ legolva­sottabb b írói közé emelkedett, mikor negyven­­esztendős korában kiadta ezt a regény formá­jába öntött vádiratot a Dél rabszolgatartó álla­mai ellen. A regényt lefordították jóformán minden nyelvre, dramatizálták négy-öt nyelven, a regény hősévé választott néger kiadta emlék­iratait, és Harriet Beecher Stowe Európában valóságos diadalutat tett. Azóta ifjúsági re­génnyé lett Tamás bácsi kunyhója, meleg, de naiv szentimentalizmusával, és Upton Sinclair egészen máskép fogja meg a problémát. Nála nem az angyal viaskodik az ördöggel, és noha Upton Sinclair ellen bajos­ volna azt a vádat emelni, hogy rokonszenvével a rabszolgatartók felé húz, azért emberileg érthetővé próbálja tenni a Dél álláspontját is, a gazdasági­ struk­túrával, a hagyományok erejével, a nemzedékek alatt kialakult gondolkodási formákkal , és részben azzal, hogy a négerek leszorítása a rabszolgaéletbe természetesen alákötötte a déli államok fekete lakosságának intellektuális és etikai fejlődését, tehát látszólag igazolta a déli rabszolgatartók álláspontját a fekete faj ala­­csonyrendűségéről. Érdekesen, erős kézzel vezeti végig regény­ motívumait Upton Sinclair és nagyon érdekes a történeti háttér megfestése is. Mégis csak sajnálkozással lehet olvasni ezt a könyvet, amely talán a haladás újabb állomása Upton Sinclair-nek, a regényírónak pályáján, de pihenést jelent Upton Sinclair apostoli tevé­kenységében. Kár, nagy kár, hogy az az ame­rikai regényíró, aki egyre szélesebb közönsé­get csoportosítva maga köré, és egyre erősebb visszhangot keltve szavaival írta meg tenden­cia-regényeit, most hátat fordít a jelennek és a múltra néz vissza. Upton Sinclair-nek sürgő­sen kellene küldeni egy meghívást Közép- Európába, ahol bejárhatná egy hirtelen össze­omlott kultúra romjait, láthatná néhányszor tízmillió ember kínos és kegyetlen vergődését, láthatná a nagy világtörténeti ballépés végzetes munkáját, nagyon érdekes, valószínűtlenül ér­dekes adatokért gyűjthetne össze rövid idő alatt a­ gazdasági, politikai és erkölcsi leromlás művéről, azután pedig megírhatná azt a re­gényt, amely talán felrázná az amerikai köz­véleményt közömbösségéből a régi világ iránt. Érdemes volna Közép-Európába hívni Upton Sinclairt, és Upton Sinclair talán megírhatná Közép-Európáról azt a regényét, amely törté­neti jelentőségben a Tamás bácsi kunyhója mellé és fölé szárnyalna. Harriet Beecher Stowe alig néhány millió alacsony kultúrájú ember tragédiáját írta le és Upton Sinclair most leírhatná 70—80 millió magas kultúrájú ember vérlázítóan rettenetes tragédiáját, le­írhatná úgy, hogy felébredjen az amerikai köz­vélemény felelősségérzése és cselekvési vágya. A háborúk megindulásáért nem a nének fe­lelősek, csak az a néhány ember, aki könnyel­műen és vakon elvetette a kockát De a béke következményeiért felelősek egyenként és egyénenként a győztes országok népei, ezért a békéért és ezekért a következményekért felelős mindenki személy szerint az Egyesült Államok polgárai közül, mert a hibát Wilson követte el ugyan, de a hiba jóvátételére módja van ma az Egyesült Államok népének, és mivel módja van, kötelessége is jóvátenni ezt a hibát. Anton Sinclair vét önként vállalt apostoli küldetése elen, mikor visszafelé lapoz két-három ember­öltőt a történelemben, ahelyett, hogy megtenné a négy-öt napos hajóutat és összegyűjtené az adatokat egy hatalmas vádiratra az Egyesült Államok közvéleményének közömbössége ellen. Mert az Egyesült Államoknak nem volna sza­bad közömbösen néznie az amerikai politika által elkövetett súlyos bűn következményeit. Upton Sinclair megírhatta volna például egy német egyetemi professzor munkájának és családi tűzhelyének összeomlását, a nyomorú­ság és­­nélkülözés földrengés-lökései által, hát­térben egy német egyetem fiatalságának anyagi és morális vergődésével, egy nagy német ipar­­vállalat lezüllésével, a német kultúra egyik tar­tományának agonizálásával. Upton Sinclair tud háttereket festeni, tud embereket formálni, tudja az érzéseket fölrázni, tud gondolatokat parancsolni a tunya agyakba is, tehát az ilyen regényével nagyon meggyorsíthatta volna a nagyon lassú politikai átalakulást az Egyesült Államok közvéleményében. Reyn­ald francia szenátor Reynald szenátor, a francia szenátus kül­ügyi bizottságának titkára s Franciaország­nak a nemzetek szövetségébe küldött dele­gátusa, aki a szenátusban a magyar béke­­szerződés előadója volt, egy nyilatkozatában a következőket mondotta: — Magyarországot kímélet nélkül hatá­rolták körül és határai most egy igen nagy­mértékben mekisebbedett területet zárnak körül. Elégtétellel vehetünk tudomást a feb­ruár 27-én Budapesten aláírt nyugatmagyar­országi egyezményről. Ez olyan kiigazítást tartalmaz, amely igazságos és módot ad arra, hogy a két dunai állam a jövőben ismét a magyar jóvátétel ellen szívélyesebb viszonyban legyen. A legsú­lyosabb teher, amely ma az államra nehe­zedik, a tisztviselők ellátása. Szent István koronájának szétdarabolása folytán ugyanis olyan nagyszámú személyzet húzódott vissza Magyarországra, amelynek eltartása felül­múlja az új állam képességeit. — Kell hát bizonyos idő a probléma meg­oldására. A győztes hatalmaknak be kell ezt ismerniük. Minthogy elhatározásukban té­vedtek és nem láttak mindent előre, legjob­ban teszik, ha bevallják és megkísérlik hely­rehozni ennek következményeit. A jelen pil­lanatban tehát lehetetlen dolog a jóvátétel. Vörös kozságügyminiszterből — nacionalista vezér (A Világ tudósítójától.) Roth kapitány úr a bajor hadseregben szolgált, s amint dukál, az egész háború alatt egyenruhát viselt. Az egész háború alatt parancsolt, rendeleteket osztogatott, térképekre hajolt, s szűk baráti körben gyakran percnyi pontossággal mon­dotta meg, mikor vonulnak be a német csa­patok Londonba és Washingtonba. Magától értetődik, aki olyan fontos funkciókat telje­sített, mint amilyet Roth kapitány úr, az nem mehetett a harctérre. Nem is ment. — A hazának itthon volt rám szüksége! — dörögte oda azoknak az okvetetlenkedők­­nek, akik gázkiégette szemüvegeikkel rá­meredve olyasfélét mertek motyogni, hogy hát ,jó harctér, mégis csak a harctér...“ — Nem és százszor nem — harsogta más alkalommal — nem voltam a lövészárok­ban, nem vettem részt szuronyrohamokban és nem dobáltam kézigránátokat. Otthon tel­jesítettem hazafias kötelességemet! Az okvetetlenkedők csak jóval később ho­zakodtak elő ezekkel a harctéri dolgokkal. Sokáig semmi baja sem volt velük Roth ka­pitány úrnak. Amikor Ludendorff azt az utasítást adta a német kormánynak, hogy minden áron kössön békét, mert a front összeomlott, Roth kapitány úr levetette az uniformist és az új emberek ismeretsége után futkosott. Nem eredménytelenül. Oly nagyszerűen tudta éltetni az új kort és oly megvetően tudott beszélni a császári Német­országról, hogy csakhamar vezetőszerephez jutott, majd később hivatalt kapott. Bezirks­­amtmann-ná nevezték ki. Ez természetesen nem elégíthette ki Roth kapitány úr am­bícióját. — Éljen a forradalom, vesszenek a zsar­nokok ! — ordította tehát mind hangosab­ban. Kinevezték Regierungspresidentté. A jó ég tudja, miféle méltóságig jutott volna el, talán még Ebert elnök állását is veszélyez­tette volna, ha a kommunisták néhány napra kezükbe nem kerítik Münchent és környé­két. Hogy ő pár nap alatt milyen szerepet játszott Roth kapitány úr, ezt egyelőre a titok leple fedi. De azt már ország-világ tudja, hogy mikor a porosz és mecklen­­burgi csapatok összetörték a müncheni bol­­sevizmust, akkor Roth kapitány úr alakja ismét föltűnt a politikai horizonton. — Bosszút, rettenetes bosszút a gyalá­zatért ! —– hirdette tele torokkal. Oly csengő és átható volt a hangja, hogy nem tudtak neki ellentállani, kineveztek igazságügyminiszterré. Ebben a minőségben bizonyára nagy szolgálatokat tett a bajor igazságnak. Ennek ellenére, ahogy Bajor­országban kissé enyhült az az irányzat, ame­lyet reakció névvel szoktak illetni — Roth kapitány úrnak el kellett hagynia a bársony zsöllyét. Ebbe csak igen keservesen tudott belenyugodni. De alig fordult ismét egyet a politika ke­reke — az csak a minap történt! — Roth kapitány úr megint a fórumon termett ő lett a leghangosabb nacionalista.­ Most ő beszél a legmegvetőbben a berlini kormány­ról és ő követeli a leghangosabban az árja­faj abszolút diadalát. — Nem nyugszunk addig, — majdnem mindegyik beszédének ez a refrénje — amíg a novemberi gonosztevőket ki nem írtjuk és gonosztetteiket meg nem bosszul­juk. Német­ország csak akkor lesz boldog, ha ezzel a bandával alaposan végzünk... Föl tehát tet­tekre, tedd meg német nép kötelességed, végezz azokkal, akik a forradalmat hozták szegény hazánkra ... A bajor Landtag minapi ülésén Sanger nevű képviselő töviről-hegyire elbeszélte Roth kapitány úr életének legutóbbi szín­­változását. E változatokat még azzal is élénkebbé tette, hogy bemutatta Roth kapi­tány urat, mint a síberek patrónusát. — íme, itt vannak a bizonyítékok a ke­zemben ! — kiáltotta ez a Sanger — hogy Roth úr összeköttetésben volt a maláta-síbe­­rekkel, s nagy érdemeket szerzett abban, hogy ezek a sikerek milliárdos nyereségekre tettek szert. Roth kapitány úr nem is tartotta érde­mesnek, hogy ezekre a haszontalanságokra válaszoljon. Ehelyett elment a nacionalisták esti ülésére, amelyen lángoló szónoklatot mondott a forradalmárokról, a zsidókról és Németország megrontóiról. — ütött az óra ! — kiáltotta — hogy le­rázzuk magunkról azokat a rovarokat, ame­lyek novemberben, a gyalázat e hónapjá­ban, elalélt nemzetünk testére másztak. Ütött az óra, föl honfiak! Roth kapitány úr beszéde tomboló sikert aratott. A jelenlevők percekig tapsolták és azután a vállukra emelték a kiváló­­ férfiút, akinek szemében a tiszta meggyőződés lángja lobogott és kebelében az igazhitűek heve pihegett. Huszonöt palack bor Hatvanadik születésnapját ünnepelte most­ a német naturalista drámaírás és elbeszélés­ egyik úttörője, Amno Holz. Az ünneplésben, a német irodalmi körök mellett részt vettek a birodalom politikai hatóságai is, az elnök, a német kormány, a porosz kormány, Ber­lin törvényhatósága és a többi ilyen fórum. Ezért birodalmi elnök hosszú levelet inté­zett Arno Holzhoz, méltatva irodalmi pályá­jának jelentőségét és a levélhez mellékelt 500 ezer márkát, mint a német birodalom aján­dékát a költőnek. Braun, a porosz miniszter­elnök a mezőgazdasági munkások országos­ szakszervezetének elnökéből lett a kormány, elnöke és mezőgazdasági munkásból lett a­­ szakszervezetek országos szövetségének el-­­nökévé, de azért Braun levele is igen portáj­­osan írja körül Amno Holz helyét a modern- német irodalomban és a levélhez 1.000.0001 márka volt mellékelve, a porosz kormány­ ajándéka. Berlin levelének is volt mellék­­­lete: huszonöt palack bor­ít városháza pincéjéből... 500.000 márka, 1,000.000 márka, haszon-, öt palack bor: itt látszólag aránytalanság­­ van az egyes ajándékok között. De csak­ látszólag, mert ma egy békemárkának 60000 papírmárka felel meg, tehát a német biro­­­dalom nagylelkű 500.000 márkás adománya békevalutára átszámítva — nyolcvanhárom­ márka, a porosz kormány ajándéka — százhatvanhét márka és így a huszonöt pa­lack bor, amelyet Berlin polgármestere ke­resett elő a városháza pincéjéből, majdnem nagyobb értéket jelent, mint a német biro­dalom számokban grandiózus nemzeti aján­déka. Nemzeti ajándékokat régebben is kaptak­, írók és régebben is megtörtént az, hogy az­ írók egy hosszú és fényes pálya végéhez­ közeledve még mindig jó hasznát látták a nemzeti ajándéknak, amely biztosította szá­mukra a nyugalmas öregséget__ Nemzeti­­ ajándékot kapott Jókai Mór is, de — 300­ ezer forintot. Most ne számítsuk, mennyivel több volt a 100.000 forint, amikor Jókai­­ Mór kapta, mint 200.000 korona a háború­ előestéjén , de a 200.000 korona is 200 mai 1 milliónak felelt meg. Akkor sokan voltak, akik keveselték a 100.000 forintos nemzeti­ ajándékot és Jókai a nemzeti ajándék mellé; valóban kapott még egy mai valutában 8 millió koronás évjáradékot a kormánytól,­ az ország hálájának csekély jeléül, azért a gazdag és színes álomvilágért, amely­et száz, kötetéb­en épített föl és keltett életre. 200­ millió korona nemzeti ajándék és 8 millió­­ korona évjáradék, ez bizony nem volt sok Jókai jubieumának évében, hiszen más' or- ■ szágok sokkal többet adtak olyan íróknak,­ akik jóval kevesebbet adtak az ország népé-­ nek, mint Jókai a magyar olvasóközönség-­­nek. De ki merne ma gondolni arra, hogy Magyarország fölajánlja egy nagy írójának vagy a szellemi világ egy másik nagy kép­viselőjének a 200 millió koronás nemzeti­ ajándék és a 8 milliós évjáradék — tíz szá­zalékát. Talán még Jókai fantáziája sem tudna idáig fölszárnyalni. A valuta-összeomlás nagy katasztrófája leginkább a szellemi élet munkásait sújtotta, de ezek közül is főként azokat, akik had­vezérek a szellemi élet seregében. 1848 előtt,, abban az időben, amikor még zsellérsoron tengődött az irodalom Magyarországon, a huszonnégy esztendős Petőfi Sándor 2000 fo­­­rintért adta el verseinek első kötetét Emich Gusztávnak és Emich mindjárt kezdte fizetni havi 100 forintos részletekben a másik 2000 forintos honoráriumot a versek második kö­tetéért. Ez a 4000 forint, amelyet Petőfi a versek könyvalakú kiadásáért kapott két év alatt, a pénz nagyobb vásárlóerejének igen enyhe számbavételével,­ 16.000 békekoroná-' nak felelt meg, tehát 16 millió mai koroná­nak. Egyenként másfél-két aranyat kapott Petőfi új verseiért és ez szintén csak igen enyhén számítva azt, hogy 1847-ben jóval nagyobb vásárlóereje volt a pénznek, mint 1914-ben: 40 aranykorona, tehát 40.000 korona. Pedig Petőfi termékeny költő volt és van olyan hónap, amelyben jóval meg­haladta a tízet új verseinek száma. Petőfi biztosított havi keresete tehát igen alacsony kulcs szerint számítva 800.000 korona volt, 1847 vége felé és 1848-ban. Pedig emellett még csurrant-cseppent a Petőfi-házaspár konyhájára más kereset is ... A lírikusok mai honoráriumáról nem lehet írni, mert el­pirulna a nyomdafesték szégyenkezésében, de nézzük a művészi munka legjobban fize­tett formáját: a színpadot. Az Operánál van egy énekes, aki állítólag 100.000 korona föl­lépési díjat kap, de csak állítólag ne aki

Next