Világ, 1923. augusztus (14. évfolyam, 171-195. szám)

1923-08-19 / 186. szám

1923 augusztus 19. mmBsmsBSBKBsaa^mmsB3& zsaaaa millióknak sem praktikus értelmük, sem értékük nincs. Ha a koronát meg akarják menteni attól,hogy Zürichben, Bécsben, vagy máshol fantasztikus számokban számolják el, akkor áldozatokat kell hozni. A bankóprésnek lényegében lassabban kellene dolgoznia. Ez természetesen erős pénzhiányt okozna és a belföldi hitelek alapos restrikciójával járna. A termelésnek egy ideig mostoha sorsa lenne. Tőkebefektetéseket javítási célokra a kormánynak egy időre el kellene halasztania. .Nem áll-e azonban Magyarország földművelésének, kereskedelmének és iparának legsajátobb érdekében, hogy mindaddig, amíg egy külföldi kölcsön elérésének a legcsekélyebb reménye mutatkoznék, néhány hónapra a jelent alárendelje a jövőnek ? Minden jobb annál, mint amit ma Berlinnek kell elszenvednie. Lehet, hogy ez kockázatos játék. De ha az, akkor olyan játék ez, amelynél Magyarország számára nem létezik más alternatíva, mint mindent erre a kártyára feltenni. . A legjobban informált körökben is csodálkoztak azon, hogy a korona éppen most esett ilyen nagyon,amikor a jó termés és a javuló export kilátásainak a helyzetet javítaniuk kellett volna. Azonban ezek elfelejtik annak a ténynek a szimptomatikus jelentőségét, hogy az augusztus 7-én végződő két hét alatt afegyintézet több, mint 74 milliárd korona új bankjegyet bocsátott ki. Erre szükség volt legfőképpen, hogy az állami tisztviselőknek a drágaság következtében fölemelt fizetését fedezhessék, és szükség volt erre, hogy azidei termőmagvásárlásra szükséges normális igényeket kielégíthessék. Azonban az mégis tény maradt, hogy a két hét alatt újonnan kibocsátott korona-bankjegyek összege egyenlővolt Magyarország egész pénzjegyforgalmával január 7-én. Meglepő-e tehát, ha ilyen mértékű infláció következtében a korona esik ? Gyakran hallani azt az argumentumot, hogy az egész pénzjegyforgalom aranyértéke csekélyebb ma, mint amennyi volt ez év januárjában. Néhány hónappal ezelőtt a német birodalmi bank aranytartalékja, ha jól emlékszem, kétszer vagy háromszor többet ért, mint az egész márkaforgalom aranyértéke, dacára az óriási mérvű inflációnak, vagy talán éppen ennek következtében. Vájjon megakadályozta-e avagy csak késleltetse-e ez a körülmény a márka tökéletes összeomlását ? És Magyarországnak távolról sincs általában említésre érdemes és ahhoz fogható aranytartaléka, mint amilyent a német birodalmi bank oly hosszasan és haszontalanul tartott a kezében. Gondolom, sokan azt hiszik Magyarországon, hogyha produktív célokra szolgáló infláció következnék, amelynek következménye megélénkülő export mellett egy javuló kereskedelmi mérleg lenne, akkor a korona külföldi váltóértéke ilyen infláció következtében tulajdonképpen tényleg meg is javulna. Hasonlóképpen, mint az aranyfedezettel az említett német példában, a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy ez az argumentáció sem érvényes. Olyan abnormális viszonyok között, mint amelyben Magyarország van, a kereskedelmi mérlegnek nincsen többé normális viszonya a pénznem váltóárfolyamához. Ausztriában például éppen a legsúlyosabb és legkritikusabb koronaesés előtt a kereskedelmi mérleg szinte először mutatott állandó és lényeges javulást. A lengyel kormány nemrég statisztikai kimutatást közölt, amely szerint Lengyelországnak ez év első három hónapjában aktív volt a kereskedelmi mérlege. A kivitel lényegesen magasabb volt a behozatalnál. Azonban kevésselennek a közleménynek a megjelenése után a lengyel márka oly mértékben esett, hogy egy fontsterling ára 200.000-ről másfélmillió lengyel márkára szökött föl. -- ----—— ■‹ - .“V—■ › Egy pillanatig sem állítom azt, mintha normális feltételek között egy pénznem külföldi vásárlóereje nem a legfőképpen függne az ország kereskedelmi mérlegétől. A mai abnormis viszonyok között azonban a kereskedelmi vagy fizetési mérleg gyakran sokkal kevesebb befolyással van valamely pénznem váltóárfolyamának változásaira, mint az állami költségvetés deficitje, vagy pedig egy külföldi kölcsön kilátása. Félek, hogy abban az esetben például, ha végérvényesen el lenne határozva, hogy Magyarországnak soha meg nem engedik az anyagi erőforrása fölött való rendelkezést oly módon, hogy azokat egy külföldi kölcsön biztosítására felhasználhassa, kereskedelmi mérlegének bármily megjavulása sem lenne képes a korona váltóárfolyamának katasztrofális romlását megakadályozni. Az a gondolat tehát, vagy az az ajánlat, hogy ily javulást lehetséges volna oly invesztícióval provokálni, amelyet további inflációval létrehozott tőkéből nyernének, annyira ellentétben áll a brit pénzügyi körök felfogásával, hogy alig hiszem, hogy találkoznék olyan felelősségének tudatában lévő londoni bankcsoport, amely akárcsak diskurálni is hajlandó lenne egy Magyarországnak adandó kölcsönt, ha ez az ország ilyen politikát kísérelne meg. Az lehetséges, hogy a bankjegykibocsátásnak a lehető minimumra való leszállításában nyilvánuló óvatosságnak nem adatnék meg az a siker, hogy a magyar koronát további eséstől megóvja, de minden bizonnyal lényeges segítség lenne arra nézve, hogy a Németországban történtek megismétlődését megakadályozza és minden bizonnyal bizalmat ébresztene azokban a pénzemberekben, akik hajlandók lennének Magyarországgal kooperálni, akkor és abban az esetben, amikor a népszövetségnek alkalma lesz egy, Magyarország részére, megadandó kölcsön iránt pozitív ajánlatot tenni. Az természetes, hogyha a kormány céltudatosan pénzszűkét óhajt létrehozni, kétségtelenül mindent el fog követni, hogy a földmívelésre, kereskedelemre és iparra ne rójjön elkerülhető terheket. A magyar iparnak minden bizonnyal képesnek kell lennie arra, hogy ilyen nehézségekkel, amennyiben bekövetkeznének, szembeszálljon, mert hiszen abban az előnyös helyzetben jön, hogy a behozatal kényszerű resztringálásából hasznot húzhat. A visszatérő normális viszonyok között ez azönyös helyzet valószínűleg meg fog szűnni, de helyébe akkor majd az állandósult pénzárfolyam előnyei lepnének. Magától értetődik, hogy ennek a politikának az is sine qua non föltétele, hogy a fegyintézettel szemben fölmerülő igények az állami kiadások lefokozása által is csökkenjenek, természetesen aranykoronában számítva, további azáltal is, hogy az állam jövedelmét legalábbis papírkoronákban növelhesse. Félek attól, hogy a korona újabb nagy esése következtében az adójövedelmek igen komoly csökkenése várható. Ez természetesen annál parancsolóbb szükséggé teszi, hogy az adók, illetékek és vámok sürgősen felemeltessenek, hogy a korona értékelésének következményeit ilyképpen kiegyenlítsék. A magam személyére nézve rám hiszem, hogy bármely ország, Magyarország helyzetében, végrehajthasson oly drasztikus takarékossági programot, amely a költségvetési egyensúly helyreállítása céljából szükséges lenne, hacsak az ország lakossága nem biztos abban, hogy áldozatai nem haszontalanok, és amíg magát a takarékosság mértékét olyan tekintély fogja megállapítani, amely a belpolitikától teljesen független. Éppen ebbe rejlik a Népszövetség Pénzügyi Bizottsága felhasználásának egyik legfőbb érdeke, amely által úgy a hitelező, mint az adófizető részére (aki pedig tényleg kölcsönvevő, az adós) a további biztosíték és független ellenőrzés adva van. Abban az esetben, ha Magyarország hajlandó belpolitikai küzdelmeit feladni , és egységes frontot mutatni a pénzügyi és gazdasági szabad rendelkezésének visszanyerésére irányított igazságos küzdelmében, amelytől, mint a bevezetésben kimutattam, exisztenciája tulajdonképpen függ, továbbá ha őszintén és józanul szándéka szomszédaival barátságos viszonyt létrehozni és fentartani, meg.. vagyok, róla győződve, hogy a helyzet nemzetközi és politikai nehézségeit le lehet majd győzni. Mint a legtöbb ember, és is tudom, hogy Magyarország szomszédainak is meggondoltabbaknak, józanabbaknak kell vontatkozniok, mint a múltban. Úgy hiszem, ez is be fog következni. Amíg ez meg nem történik és amíg ennek a Reparációs Komisszió várt döntése kifejezést nem ad, a magyar kormány természetesen akadályozva van abban, hogy azt a gazdag pénzügyi programot végrehajtsa, amelyet e bizottság előtt májusban kifejtett és így főként arra kell szorítkoznia, hogy megakadályozza az ország pénzügyi helyzetének folytonos leromlását. Ha a kormány részén inegvan a határozott szándék, hogy abankóprés ténykedését redukálja és a budget deficitjét csökkentse, a magyar korona további erős zuhanásának közvetlen veszélye lényegesen kisebbnek minősíthető. És ha a kormánynak ezt az erőfeszítését a parlament és a lakosság minden osztálya, akikről pedig meg vagyok győződve, hogy mélyen érzett hazaiság mozgatja őket, lojálisan támogatnihajlandók, akkor Magyarország részére, sokkal kevesebb idő alatt lesz lehetséges kölcsönt szerezni, mint Ausztria részére, természetesen, ha ehhez a Jóvátételi Bizottság megadja a szükséges engedélyt. Ami pedig ezt illeti, bízom benne, hogy a Szövetséges és Társult Hatalmak józansága saját helyesen felfogott érdeke és tisztánlátása győzedelmeskedni fog. Nem kellelfelejteni, hogy Ausztriáénak három súlyos évig kellett várakoznia. megszégyeníteni a szegény embert azzal, hogy a markába nyomják a bérét, nekik akkor mindig postai közvetítés kelk Kár, hogy ezek a nagy urak mind ilyen bogarasak, de hát mit csináljon az ember velük ? • Egy kicsit mégis megpróbált arcátlan lenni Boisch, amennyiben azt felelte : — Tessék a párizsi sakk-körbe címezni a küldeményt. Más szállásra nem futja a pénzem, de addig tán megtűrnek ott is. , — Hogyne — helyeselt a báró —, az ilyen híres embert mindenütt szívesen látják. A nagydíj nyertesét csakugyan szívesen fogadták a párisi sakk-matadorok, s eszébe se jutott, senkinek megkérdezni tőle, hogy hol lakik és hol kosztol. Kosztolni leginkább a napnál kosztolt, az éjszakákat az utcán csavarogta végig s délelőtt szundított egy kicsit a sakkkör pamlagán, délutánonként pedig sorra makolta a párizsi kollégákat. Negyedik nap délután is egy citoyénnal viaskodott, amikor a klubszolga hozza neki tálcán a várva-várt levelet. Vastag a levél, finom a borítékja, aranyos bárói korona rajta, Kolisch elsápad az izgalomtól, reszket a kezében a futó. — Pardon, monsieur, — teszi vissza a figurát, — megengedi, hogy elolvassam ? Nagyon sürgős, a barátom írja Londonból, a bécsi Rothschild. — Kérem, — mondta nagy tisztelettel a monsieur és aztán áhítattal nézte, hogyan válik a Rothschild barátjának az arca halottfehérből bíborvörösre, és bíborvörösből megint citromsárgára. Tudniillik hosszú volt az Albert báró levele, de elejétől végig csupa szakmabeli kérdéssel volt tele. De nem pénzügyi-szakmabelivel, hanem sakkügyi-szakmabelivel. Hogy hogyan kell lóugrás szerint megfejteni az ilyen feladatot és hogyan lehet flanekedot alkalmazni az amolyanban, és mikor van javulva az Evansgambit, stb. Könnyebb eligazodás kedvéért rajzban is mellékelte a báró a különböző helyzeteket, mindenféle kimustrált értékpapírok tiszta oldalán. — Rosszul van, monsieur ? — ugrott föl ijedtében a francia, mikor monsieur Kolischnak a vállára nyaklott a feje. — Nem, köszönöm, már elmúlt, — szedte össze magát Kolisch. — Rossz híreket kapott a barátjától, a Reichsehildtól ? — Ahogy vesszük, — gyűrte zsebre hűvösen a sakkproblémákat a mester. Ez a zárkózottság meg kíváncsibbá tette a franciát, s bevallotta azt is, hogy miért. Ő jómódú tőkepénzes, nagy érdekeltsége van orleansi borecet-részvényekben és sokért nem adná, ha megtudhatná, mi azokról a véleménye a monsieur bárónak. Kolisch becsületes ember volt, nem akart hazudni, utoljára azt mondta a nagy faggatásra — és ezt nagyon szívéből mondta, hogy ha neki volna borecet-részvénye, ő eladná. A francia megköszönte, elment a börzére, azonnal eladta a borecetet s mikor másnap a borecet lezuhant negyven százalékkal, fölkereste Kolischt és ráerőltetett ezer frankot, örök hálája jeléül. Ezzel az ezer frankkal kezdett el Kolisch dolgozni a párizsi börzén és félesztendő alatt megszázszorozta. — Hjh, könnyű a Rothschild Kolischának, — mondták az emberek és igyekeztek barátságba keveredni a Rotschild barátjával, akinek volt annyi esze, hogy most már a párizsi börzére címeztette Albert báróval az aranykoronás sakkleveleket. Soha egy szóval nem állította senkinek, hogy ő financiális barátságban van a pénzkirállyal, csak éppen hogy a látszat ellen nem tiltakozott. S ez a látszat elég volt arra, hogy a párizsi spekulánsok belevegyék a legkülönbözőbb aranyömlesztő üzletekbe. Benne volt a híres Eugén Bontoux vasúti manipulációiban is, amelyekben egy csomó magyar vagyon is elúszott a hetvenes években. Bontoux a lecsukás elől elszerelt Amerikába, Kolisch ellenben idejekorán megmentette a millióit és tovább virágzott. Összebarátkozott a párizsi spanyol ügynökökkel, akiknek sehogy se sikerült pénzt fölhajszolni a gáláns botrányairól híres Izabella királynő számára. — Itt csak a Rolschich Kolischa segíthet, — mondták mindenfelé a spanyoloknak. Kolisch segített is és megkapta érte Izabellától a báróságot. Persze a spanyol báró csak trlyan báró a bárók közt, amilyen szarvas a szarvasbogár a szarvasok közt. De azért Kolischnak a szívében egyszerre fölébredt a honvágy, amint báró lett. Megkérdezte Bécsben, hogy ha odaköltözik, viselheti-e ott a bárói címet. Az osztrák kormány azt felelte, hogy nem viselheti. Elég Bécsnek a Rothschild báró, a Rothschild Kolischa nem kell bárónak. Kolisch azonban nem hiába volt a sakk világbajnoka, megnyerte ezt a játszmát is. Egyszerűen lemondott a régi állampolgárságáról, fölvette a spanyol állampolgári köteléket s mint ilyen telepedett meg Bécsben. Most már nem kifogásolhatta a bécsi rendőrség, hogy egyszerűen báró Kolischt nyomatott a névjegyére, nem dicsekedvén azzal, hogy spanyol báró. A nyolcvanas évek elején megvette a Kahlenbergen a tragikus végű Félix festő híres nyaralóját, azt kiépíttette valóságos kastélynak, megtömve mindenféle párizsi cifrasággal s úgy élt benne, mint egy szultán. 1881-ben volt a kastélyszentelő, amikor éppen nemzetközi sakkverseny volt Bécsben. Annak a sakkbáró volt az elnöke, s mint ilyen, meghívta a kastélyszentelésre az egész társaságot, sőt magát Albert bárót is. És amikor az előkelőek szokása szerint elkésve érkezett Albert bárót bejelentette az inas, akkor lett a sakk-báró karrierje teljes. Mert a vendégek meglepve súgtak össze : — A, a Kolisch Rothschildja! VILÁG ivcmajnjzGiGmxdsiKUfX s.tx-1’??* * rrrrvim ^asSrnap ■Kürtibe.../. “ MINDENNAP! LEXIKON SZENT ISTVÁN NAPJA ugyan már a III. század óta nemzeti ünnepe Magyarországnak (Szert László 1. decretutca szerinti, de kiunkaszünetet csak I. Ferenc rendelt el augusztus 20-ra. A múlt század első felébena főváros népe már rendkívüli pompával ülte meg az első szent király ünnepét s az egykorú lapok tudósításai nagy részletességgel számolnak be a Szent István-napi ingadozásokról. Az, 1834-iki Honmövisz-ben például maga Görög János „újdondászta ír színes beszámolót. „A két főváros már az innepet megelőző esteli harangozott István napja elejére. "Hajnalban újra megrendültek az idevaló harangok s ifiig ezek- I nők zúgó kongása álmot ébresztett, a kiinduló í gyalog-katonaság fölrázó dobrobaja azt egé- Iszen elrabló s így hívek, nem hívek, egyaránt lökdösek el ágyneműjüket : a Budaiak helyben várak, a Pestiek úgy síelenek elejébe az un. népnek". Az utóbbiak egyházi lobogókkal és céh zászlókkal „díszkedve" a belvárosi főparóchiából „a csinos váci utszán s hajóhídon" vonultak fel a várba. „A sorozatot veresbe öltözött kisinistránsok nyitották meg zászlókkal, füstölőkkel s egyéb szent míveletekkel ; "tanok több budapesti szerzetesek, Pest városi Tanács és választott polgárok képviselője" ; ezek után következett az egyházi zene „kettős dobbal" s az udvari prépost kíséretével. „A 800 esztendős ereklyét, a szent kezet üveg almáriomba csukva négy adstansok hozák vállaikon" ; mellettük két részre magyar ruhákba öltözött fáklyás ifjak és hat-hat formaruhás budai polgárok s Buda városának tanácsnokai lépdeltek. „Követé a szent kezet a m. pontlicans Ocskay Antal váci püspök s helyt, tanácsnok úr fényes pompával, több fő uraságok, hivatalbeliek csillogó magyar öltözetben, tíz egyetem corpusa díszjeleivel stb.“ Különösen szívreható volt a főuraknak magyar éneklésök. Záradékul (valamint a kéz előtt) egy csapat „taszonborz gránátos" haladt. A veterán gránátosok „tiszteletet gerjesztő seregének mindenikéből négy év tekintettel ijesztő Mártás nézett ki ; az egész sereg pedig a bozontos medvesüvegekkel és szálas fegyverekkel nem villa hasonlatba egy nyers erejű szálas bükköshöz; s míg ezeknek hatalmas salvejük a bástyákon felállított pattantyúság ágyúival, a budai hegyekről százszoros morgadralomnal viszonoztatván, isten szára emlékeztettek, sok bárfai vadászok nagy szomorúságára a , nyulakért a budai hegyekből egy szálig kiűzjtik". „Mint közönségesen, minden budai mutatságoknak a Pestiek adnak kizárólag életet, s úgy ma 13 szállongó karavánonként tódulának gyalog, lovag és kocollag a por jellegtől épp oly nevezetes, mint korcsmákkal megrakott Attila utczán keresztül(Itt az újdondász hamiskásan azon véleményének ad kifejezést, hogy a csintalan, tréfás budaiak azért nem öntöznek, mert így akarják a pestieket a kocsmákba bekényszeríteni, hogy ott a „háromemberes" budai borral ,leöblítsék a torkukat. A floreátkert „felette csinos volt", még csinosabb, mint Anna napján. „A déli kapun lejövén, két oldalról glédába felállított, világosító tulipánok, virágok, mécsek fogadók a vendéget. Szépek voltak a lámpa csillagok, a pyramisok, amelyeken most diarjában több magyar felírás volt, de különös és feddést érdemlő, hogy a magyar felírások többnyire csak ■ fizetésre, s eszemiszomra emlékeztető versek valónak, míg a kivilágítás tendenciáját német felírás hirdető. Az átlátszó festvények Szent Istvánt, Attilát s egyéb magyar vezéreket képezték, vagy inkább paródiázták". A mai pesti polgárt leginkább szíveit találja a tudósítás vége, mely szerint „legvígabb vett a Freyschütz fogadó s igen eredeti rajta az, hogy a vendégnek a kapában váltott bibéiért úgy kellett 12ért fizetni, hogy aztán belőle Arnyit költhetett, vagyis ehetett, ihatott„Ily formán ülte meg Szent István innepét Buda, vagy jobban szólván Budában a pesti népi kilencvenegy esztendővel ezelőtt. PÁKH Albert születésének százesztendős évfordulóját szintén holnap üneplik az Agysteleki csepkebarlangban rendezett emlékéjszakán. Petőfi körének humoristája volt, akinek szépen induló írói pályáját korán szakította félbe egy gyötrő betegség, amelyben húsz esztendeig sínylett. De bár abbahagyta írói munkáját, annál tevékenyebb munkásságot fejtett ki, mint szerkesztő. Pákh Albert 1823-ban született Rozsnyón és 1867-ben halt meg Pesten. Iskoláit Rozsnyón, Miskolcon, Iglón, Lőcsén végezte, majd Sopronban teológiát tanult és az ottani megyar társaságban ébredt föl először benne a magyar irodalom iránt való érdeklődés és az írás szeretete. 1844-ben Pestre ment jurátusnak s bár 1846-ban letette, az ügyvédi cenzúrát, nem foglalkozott ügyvédkedéssel, hanem egészen az irodalomnak szentelte életét. Már amikor Pestre jött, figyelmet keltett néhány humoros rajza, nagyrészt népies témájú dolgok, amelyeket az Életképek-ba írt. Mikor pedig Csengery 1845-ben átvette a Pesti Sűrlap szerkesztését,a Pákhot maga mellé vette tárcaírónak. Az úgynevezett fővárosi újdonságokat irta, ami akkoriban tárca rovapfélevolt és a közönség ezekben a cikkekben hamar megkedvelte humorát, szatirikus kedvét. Ezeket a tárcákat Kaján Ábel álnév alatt írta. Petőfi körében nagyon sokra tartották s benne látták a jövendő humoristáját s valóban Pákh, aki az angol humoristák írásain nevelődött, sok értékes kvalitással, erős gúnyolódó és t tréfálkozó tehetséggel tudott eleven és érdekes emberfő,urakat rajzolni. Abban a korban, amikor a fiatal írói nemzedék fele volt könnyű lelkesedéssel és hangos rajongásokkal, az ő patosztalan és kissé fölényes írásai ritkaságnak számítottak. Újságírói munkáján kívül komolyabb irodalmi alkotásokra törekedett, humoros vázlataiban, amelyek pályájának legértékesebb darabjai, és amelyekben néhány hétköznapi figurát rajzol meg, színesen, vidáman és frissen. Egy fiatal óriás című vázlata szatírája az akkori divatos dagályos regényeknek és novelláknak, Írói pályája azonban mindössze három esztendeig tartott, amikor betegen került a grafenbergi vízgyógyintézetbe. Nem talált gyógyulást, úgy tért vissza Pestre s kedvét vesztvén az írói pálya iránt, 1860-ben az Ujabbkori Ismeretek Tárának szerkesztését vállalta el, amelyet 1855-ben be is fejezett. 1853-tól Gyulay Pállal együtt ő szerkesztette a Szépirodalmi Lapokat, de ez a rövidéletű lap nem elégítette ki Pákh ambícióit, ő olyan lapot akart alapítani, mely a közönség szélesebb rétegét érdekelje és mintegy nevelje, a magyar írás és a magyar irodalom szeretőjére. Így teremtette meg 1854-ben a Vasárnapi újságot, amelynek tizenkét esztendőn át volt kitűnő szerkesztője, aki ugyan maga keveset dolgozott, de gondos keze és ízlése meglátszott a Vasárnapi Újságnak és melléklapjának, a Politikai Újdonságoknak minden cikkén. 1863- ban a Magyar Ember Könyvtára című sorozatot szerkesztette és ugyanakkor a Magyar Sajtó szerkesztését is elvállalta, pedig már olyan súlyos beteg volt, hogy gyakran csak ágyban, kínos vergődések között dolgozhatott. Halála után az Akadémián, amelynek tagja volt, Gyulay Pál tartott fölötte emlékbeszédet és a Vasárnapi újság olvasói állítottak síremléket neki. Megkötötték ... francia—esel, kereskedőim? szerződést. Párizsi jelentés szerinta francia és a cseh kormány között folytatott tárgyalást, amelynek célja egy kereskedelmi szerződés megkötése volt, befejezték. A szerződést már alá is írták és ma eljuttatják a kis kormányhoz ratifikáló k krizikót.