Világgazdaság, 2001. szeptember (33. évfolyam, 168/8183-187/8202. szám)
2001-09-03 / 168. (8183.) szám
9 977004 261489 011682 KÖZÉP-EURÓPAI HENKE: VISZONYLAGOS BIZTONSÁGBAN A GAZDASÁG NÖVEKVŐ ÁRKIVITEL MAGYAR' S BÁV FRANCHISE-BAN A ZÁLOGFIÓKOK TVK______________ PÁLYÁZAT SAJÁT ERŐMŰ ÉPÍTÉSÉRE BÁT_______________ INDULÓ DOLLÁR- ÉS EURÓOPCIÓK Rossz VILÁGGAZDASÁG JELENTI FENNAKADÁSOK MACEDÓNIÁBAN. Többszöri halasztás után ma tervezi a macedón parlament, hogy összeüljön az augusztus 13-i békemegállapodásban előrevetített alkotmánymódosítás megvitatására. A vitát eredetileg pénteken kellett volna megkezdeni, akkor tüntetők akadályozták meg a képviselőket abban, hogy bejussanak az épületbe; szombaton Sztojan Andov, a törvényhozás elnöke megkísérelte, hogy a macedón menekültek visszatérését szabja feltételül a tanácskozás megkezdéséhez. A nemzetközi közvetítők erélyesen elítélték a halasztó manővereket. DURBAN: ELÍTÉLTÉK IZRAELT. “Fajüldöző apartheid államnak” bélyegezte Izraelt több ezer nem kormányzati szervezet (NGO) képviselője a dél-afrikai Durbanben, az ENSZ rasszizmus elleni konferenciájának helyszínén. Az ENSZ-konferencia “árnyékában” ülésező úgynevezett NGO Fórum olyan tartalmú nyilatkozatot fogadott el, amely szerint a zsidó állam “rendszeres jelleggel hajt végre rasszista bűncselekményeket, közöttük háborús bűnöket, népirtást és etnikai tisztogatást”. Izrael megdöbbenésének adott kifejezést a határozat miatt. MEGSZŰNT UKRAJNÁBAN A HALÁLBÜNTETÉS. Életbe lépett az új ukrán büntető törvénykönyv, amelyben a legsúlyosabb büntetés az életfogytiglan történő elzárás. A halálbüntetés eltörlését Ukrajna az Európa Tanácsba történt belépésekor (1995) vállalta, a kivégzésekre 1997-ben moratóriumot léptettek életbe. A régi btk. szerint a legsúlyosabb kiszabható ítélet a halálbüntetés volt. Az új jogszabály bevezeti a választói, munkavállalói, személyiségi jogok megsértésének büntetőjogi szankcionálását. SZOCIALISTÁK AZ EU-BŐVÍTÉSÉRT. Az Európai Unióban és a csatlakozni kívánó országokban működő szocialista és szociáldemokrata pártok közös álláspontja szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az EU-bővítés első köre 2004-ig megtörténjen. Az Európai Szocialisták Pártja (ECO) V -s igének az olaszországi Reggio Emilia városában megtert ülése szerint a pártoknak nagyobb aktivitást kell kifejteniük saját országukban, hogy legyőzzék a közvéleményben a bővítéssel szemben újabban növekvő ellenállást. ÚJ AMERIKAI RAKÉTAKÍSÉRLET. Sikeres kísérletet hajtottak végre az USA-ban egy háromlépcsős gyorsítórakéta prototípusával, amely a tervek szerint a George Bush elnök által meghirdetett országos rakétavédelmi rakétarendszer eleme lesz. A Boeing cég által tervezett és gyártott rakétát a kaliforniai Vandenberg légi támasztpontról bocsátották fel. A rakéta a teszt során egy a majdan hadrendbe állítandó elfogó-megsemmisítő szerkezettel megegyező tömegű és méretű fejet emelt a magasba — közölte a Pentagon szóvivője. PHENJAN ALACSONY SZINTŰ TÁRGYALÁSOKAT KEZDEMÉNYEZ. Észak-Korea a tárgyalások folytatására tett javaslatot Dél-Koreának, tisztségviselői szinten. Kim De Dzsung dél-koreai elnök tavaly júniusi észak-koreai látogatása nagy reményeket keltett a Korea-közi megbékélés iránt, a kapcsolatok azonban később megrekedtek, egyebek között azért, mert Kim Dzsong Il, az RNDK vezetője vonakodik eleget tenni szöuli viszontlátogatásra vonatkozó ígéretének. Az ipari termelői árak és a fogyasztói árindex alakulása Az ipari termelői árak 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit júliusban — hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal. Az egy hónappal korábbihoz képest 0,1 százalékos a növekedés. A belföldi értékesítés áralakulása kifejezetten biztató, és lassul a fogyasztói cikkeket gyártó iparágak inflációja is. A GKI Rt.-nek a K&H Bank együttműködésével készült előrejelzése a korábban valószínűsítettnél kisebb ütemű, de nemzetközi összehasonlításban így is gyors gazdasági és ezen belül ipari növekedésre számít. A nemzetgazdaság külső és belső egyensúlyának romlását prognosztizálja. A GKI Rt. felmérése szerint az iparvállalatok nem számítanak belföldi eladási lehetőségeik javulására. Ugyanakkor az építőipar és a kiskereskedelem növekedése már az első fél évben is mintegy kétszerese volt a tavalyinak, s e szektorok várakozásaira az optimizmus a jellemző. (Az ipari termelői árakról cikkünk a 3. oldalon) Az utóbbi indítóbb nyara befektetői szempontból cilis recessziótól tart az IMF Valós esélye úgy a világgazdaság a nyolcvanas, illetve a kilencvenes évek elején tapasztalthoz recesszióba süllyed — figyelmeztet a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A recessziós veszéyek egyik fő tényezője a világ vezető tőzsdéinek gyengélkedése. Az amerikai részvényindexek utoljára márciusban látott gyenge teljesítményt nyújtottak az elmúlt héten, amivel az utóbbi tíz év befektetők számára legkiábrándítóbb nyara ért véget. VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS Az IMF éves jelentésének újabb kiszivárgott részletei két forgatókönyvet vázolnak a globális konjunktúra alakulására. A borúlátóbb forgatókönyv — amelynek megvalósulására az amerikai termelékenység gyengélkedése, továbbá az árfolyamesések és fogyasztói bizalomvesztés esetén lát esélyt az IMF—a lassulás elhúzódását és elmélyülését jelenti. A pesszimisták újabb érveket találhattak az amerikai részvényindexek elmúlt heti — fél év óta leggyengébb — szereplésében. A tíz év óta befektetői szempontból a leggyászosabb eredményeket produkáló nyár után ráadásul az a két hónap következik, amelytől rettegnek a befektetők: szeptember a tőzsdetörténészek adatai alapján a leggyengébb időszak — az utóbbi 20 év átlagában 0,4 százalékos volt az S&P 500-as index csökkenése—, október pedig a tőzsdekrachok hónapja. Noha a profitfigyelmeztetések “szezonja” általában szeptember második felében kezdődik, az idén már augusztus végéig több mint 300 cég jelentette be, hogy eredménye elmarad a várakozásoktól. Az idei szeptember trendjét elemzők szerint az dönti el, hogy a nagy nevek közül hány lesz kénytelen profitfigyelmeztetést kiadni. (Cikkeink a 2. és a 11. oldalon) A világgazdaság legutóbbi , jelenlegi r es lassulása (éves növekedés, százalék) 1 1 A Föld országainak összesített GDP-je M az OECD-országok összesített GDP-je _. 1989 1990 1991 1999 2000 m VILAGGAZDASAG-GRAFIKA 2001* * előrejelzés Forrás: IMF, OECD Félezernyi előterjesztés vész el a parlamenti ciklus végén Hiába dolgoznak a képviselők A végéhez közeledő kormányzati ciklus három évében több mint félezer előterjesztés halmozódott fel a parlament nyilvántartásában. Ezek nagy részének elfogadására, sőt megtárgyalására sincs már esély. A Ház az elmaradásnak várhatóan csak egy kis részét pótolja a ma kezdődő őszi ülésszakon, így a javaslatok zöme elvész. MUNKATÁRSAINKTÓL jócskán meghaladja az ötszázat azoknak az előterjesztéseknek a száma, amelyek ez idő szerint szerepelnek a parlament nyilvántartásában. Noha az Országgyűlés utolsó ülésszaka csak ma kezdődik, így a képviselők elvben elfogadhatják a tervezetek egy részét, nyilvánvaló, hogy azok túlnyomó hányada “torzóban” marad. A ciklus végén a kormány visszavonja el nem fogadott javaslatait, a beszámolók és jelentések átcsúszhatnak a következő négy évre, a képviselők több száz önálló indítványa azonban egyszerűen elvész. Ilyen értelemben a honatyák sok esetben hiába dolgoznak, igaz, az ellenzékiek erre már tervezeteik megfogalmazásakor számíthatnak, hiszen azokból „hagyományosan” ritkán lesz jogszabály. (Folytatás az 5. oldalon) A diákhitelrendszer drága és nem hatékony Éles bankszövetségi bírálat Súlyos kritikával illetheti a diákhitelezés struktúráját a bankszövetség elnöksége mai ülésén. A testület lapunk birtokába került állásfoglalás-tervezete szerint a “privatizált” rendszer minden szereplőnek rossz lesz. Állami diákhitelközpontra és minden jelentkező pénzintézet bevonására lenne szükség. BINDER ISTVÁN A Magyar Bankszövetség mai elnökségi ülésén várhatóan a diákhitelezési rendszert elmarasztaló levelet fogalmaz meg Varga Mihály pénzügyminiszternek. E szerint a kölcsönnyújtás módja súlyosan veszélyezteti az egész banki közösség érdekeit. A Világgazdaság birtokába került állásfoglalás-tervezet— amelyet egy jogászcsapat készített — kimondja: a hitelezés struktúrája miatt felesleges többletkiadásokkal, veszteséges konstrukcióval kell számolnia az államnak és a Postabanknak (PK). A banki közösséget a piaci verseny felrúgása, a diákokat a termék drágasága miatt érheti hátrány. A szövetség javaslata szerint így ismét államivá kellene tenni a Diákhitel Központ (DHK) Rt.-t. (Folytatásail. oldalon) Átlagosan 145 ezres fizetésre számítanak a kezdő közgazdászok Népszerűek az ismert cégek Munkahelyválasztáskor a fizetés a legfontosabb szempont, de a munkakörülmények sem elhanyagolhatóak—derül ki abból a felmérésből, amely friss diplomás hallgatók leendő munkahelyként szóba jöhető cégekről alkotott véleményét összegzi. A tanulmány szerint a fizetési elvárások nem szakadnak el a realitásoktól. infonitiiiii A legkedveltebb cég az Audi, a legismertebb a Mól — egyebek mellett ez derül ki a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Egyesületének (AIESEC) nemrégiben elkészült, sorozatban nyolcadik felméréséből — az adatfelvétel tavasszal történt —, amely kétezer, javarészt közgazdasági tanulmányait befejező, nyelveket beszélő egyetemi és főiskolai hallgató véleményét tükrözi. A kedveltségi rangsorban elért helyezés összefügghet az ismertséggel, amit bizonyít, hogy e két lista első 15 helyezésén nagyjából ugyanazok a cégek osztoznak, így az Unilever, a Coca-Cola vagy a Philips Magyarország, illetve a három nagy távközlési vállalat. Figyelemre méltó az is, hogy míg a McDonald’s az ismertségi sorrend 24. helyét foglalja el, a kedveltségi listán csak a 84-et. Az országos felmérés választ ad arra a sok cég által fontosnak tartott kérdésre is, honnan informálódnak a friss diplomások a vállalatokról. Eszerint 80 százalékuk újságokból, 71 százalékuk szaklapokból, 65 százalékuk személyes kapcsolatok révén, 62 százalékuk pedig az internet útján —is—szerzi értesüléseit. (Folytatás az 5. oldalon) Kezességvállalás: három százalékig Benyújtotta a költségvetés zárszámadásáról szóló törvénytervezetet a kormány. A tavalyi év pénzügyeinek rendezése mellett az idei költségvetést is megváltoztatná a a kabinet, emellett 2002-re is számos új kötelezettségvállalás szerepel a javaslatban. (Cikkünk a 3. oldalon) Jól hajt a Poligrupo A két éve történt tulajdonosváltás óta erőteljesen fejlődő Poligrupo Kft. rt.-vé alakult. A fogyasztói csoportszervező cég szerződései ma szinte kizárólag ingatlan-, illetve építőanyagvásárlásra vonatkoznak, míg a kezdetekben azok kötöttek kontraktust, akik autóhoz kívántak jutni. (Részletek a 7. oldalon) Rendkívüli Aranypók-közgyűlés Szeptember 10-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze a tőzsdéről a minap távozott Aranypók Rt. A tulajdonosoknak az a célja, hogy a cég zárttá váljon, ám ehhez az 1 százalék alatti részvényesek 75 százalékának beleegyezése szükséges. (Cikkünk a 7. oldalon) Menesztették az Atev-vezért Azonnali hatállyal menesztette Eredics Lászlót, az Atev Fehérjefeldolgozó Rt. vezérigazgatóját az FVM vezetése. Az eddig megismert visszásságokon kívül szakértők irreálisnak és indokolatlannak tartják, hogy az agrártárca tulajdonában lévő cég a bővítés helyett lecserélte számítástechnikai szoftverjét. A 200 milliós beruházás tízszer drágább volt a szükségesnél. (Cikkünk a 4. oldalon)