Világgazdaság, 2007. november (39. évfolyam, 209/9726-228/9745. szám)
2007-11-14 / 216. (9733.) szám
2007. november 14., szerda VÁLLALATOK ÉS PIACOK világgazdaság 113 Tavasszal nyit a sportközpont Másfél éves késéssel, 4 milliárdos költséggel, önkormányzati pénzből és hitelből készül a beruházás ÖNERŐBŐL ÉS HITELBŐL. Lassan célegyenesbe fordulhat a több mint 4 milliárd forintos beruházással megvalósuló, XII. kerületi, Csörsz utcai sportkomplexum átadása. A többek közt úszómedencével, fallabdatermekkel, kézi- és kosárlabdapályával is felszerelt multifunkcionális létesítményt eredetileg a múlt év végén, december 31-én kellett volna átadni, erre azonban mindeddig nem került sor. A polgármesteri hivatal kabinetfőnöke, Váczi János a Világgazdaságnak elmondta, hogy az átadás a 10 ezer négyzetméteres sportkomplexum üzemeltetőjének kiválasztása és - ehhez kapcsolódóan - a csarnok befejező munkálatai miatt csúszik. Cáfolta, miszerint a kivitelező Gropius Zrt. hibájából, illetve mulasztása miatt nem került még sor az átadásra. „Beruházóként felmondtuk a korábban megkötött üzemeltetői szerződést, és a nyár folyamán egy új pályázatot írtunk ki, amelyre az egyedüli jelentkező és érvényes pályázati anyagot leadó cég a Sportmax Kft. volt” - mondta Váczi. Az üzemeltetésre nagy eséllyel pályázó, magyar tulajdonosi hátterű Sportmax - amely 2005 vége óta működteti Közép-Európa legnagyobb, sportszolgáltatásokat nyújtó központját Újbuda fóvárosban - havonta minimum 8,5 millió forintot kell hogy fizessen a tulajdonos önkormányzatnak. Váczi hozzátette, hogy a tárgyalások már a végső stádiumban tartanak, vitás pont még jelenleg a csarnok nevének a kiválasztása, a kínált sportszolgáltatások véglegesítése, továbbá az önkormányzatnak nyújtott kedvezmények mértéke. Ennek ellenére még a következő hetekben sor kerülhet a szerződés aláírására és 2008 tavaszán a végleges átadásra. A több szempontból is különleges fejlesztést - amelynek nagyságát mutatja, hogy a Papp László Sportaréna után Budapest második legnagyobb ilyen jellegű központja lesz - kizárólag a XII. kerületi önkormányzat finanszírozza, sem a főváros, sem a kormányzat nem nyújt segítséget hozzá. A többmilliárdos beruházás így a kerület közel 15 milliárd forintos éves büdzséjének tekintélyes hányadát köti le, s erre az önkormányzat - a korábban felmerült hírekkel ellentétben - nem vagyoneladással, hanem részben önerőből, részben pedig egy közel 2 milliárd forint értékű kötvénykibocsátással biztosítja a szükséges forrásokat. A Csörsz utcai fejlesztéshez kapcsolódik még két további beruházás: az előzetes tervek szerint a kongresszusi központ előtti parkolót egy háromszintes, 15 ezer négyzetméteres mélygarázzsá fejlesztenék, továbbá a központ területén lévő szabadtéri sportpályákat lefednék, s ezek a projektek szintén az önkormányzati pályázat részei. HP FEJLESZTÉSEK (négyzetméter) Forrás: VG-gyűjtés Sportkomplexum 10 ezer Mélygarázs 15 ezer FINANSZÍROZÁS Forrás: VG-gyűjtés (sportkomplexum, milliárd forint) Önkormányzati önerős Kötvénykibocsátás2 Átalánydíjas MOBILPIAC. A Vodafone Magyarország keddtől speciális csomagot vezetett be a külföldi mobilinternetezésre. Előfizetői a húsz európai ország Vodafonehálózatában bruttó 3 ezer forintos díjért, 50 megabyte-s adatforgalom erejéig 24 órán keresztül internetezhetnek, e-mailezhetnek vagy kapcsolódhatnak fel üzleti hálózatukra. Az adatmennyiség a szakértők szerint elengendő a napi üzleti levelezéshez és internetezéshez. Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója az új tarifacsomagtól azt reméli, hogy fél éven belül a rendszeresen barangoló előfizetőknek legalább a fele igénybe veszi a hagyományos adatroamingnál jóval olcsóbb szolgáltatást. Részben arra alapozza, hogy a hagyományos roamingban augusztus elsejétől - az uniós irányelvek szerint végrehajtott tarifacsökkentés nyomán - megduplázódott a regisztrált ügyfeleik száma. VG Vodafone-adatroamingjön az Alain Delon hálózat Öt év alatt tíz franchise-boltot nyitnának Magyarországon MUNKATÁRSUNKTÓL Januártól megkezdi a magyarországi terjeszkedést a térségünkben eddig csak Szlovákiában jelen lévő Alain Delon férfiruhaüzlet-hálózat. A tervek szerint a következő öt évben tíz egységet nyitna nálunk. A cégnél nem mester átvevőt keresnek - aki aztán országosan képviseli a céget -, mint általában a külföldi hálózatok teszik, hanem egy-egy üzlet nyitására ALAIN DELON. Az elegancia példaképe, a róla elnevezett kollekció a modern férfiimázst sugallja önálló átvevőknek adják el a franchise-jogot. Az Alain Delon üzlet ideális otthona egy bevásárlóközpont lehet, vagy a város központjában lévő sétálóutcák. Kikötik: csak Alain Delon termékek forgalmazhatók, s kizárólagosan a franchise-központtól lehet beszerezni. A legkisebb bolt 80 négyzetméter lehet, legalább 40 ezer fős településen nyithat, a kialakítása 100 ezer euróba kerül. MN ri T IFE FOODAPEST Az első számú élelmiszer, i * ital és vendéglátóipari• « szakkiállítás Regisztráljon még ma! www.ifefoodapest.com ■ Egy fórum, amit az élelmiszeriparban a teljes közép-kelet-európai régió etalonként kezel. ■ Egy kiállítás, ahol megismerheti a legújabb hazai és külföldi trendeket. ■ Egy hely, ahol Ön is új üzleti kapcsolatokra találhat. Tematika: ■ Italok ■ Hús, baromfi ■ Sütő- és édesipar ■ Zöldség-gyümölcs ■ Vegyes élelmiszer ■ Mélyhűtött áru ■ Tejtermék ■ Világjárás (külföldi kollektív kiállítók) ■ Vendéglátás ■ Élelmiszer-technológia Programok: ■ Új termék bemutató ■ Üzletstratégiai Fórum ■ Látványszínpad Időpont: 2007. november 20-22. Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, A pavilon HUNGEXPO Zrt. IFE FOODAPEST Projekt e-mail: ifefoodapestOhungexpo.hu Ema ÜliTEM 0 0 hungexpo © IFE FOODAPEST 2007.NOVEMBER 20-22. . .. . . .. . HVNGIXFO • VDAMSTI VÁSÁSKÖZPONT briteken az élelmiszerpar Plazmafokozatú támogató Cisco Expo 2007 K KFKI-LNX Üdvözöljük a humán hálózat világában! 2007. november 27-29. Európa Kongresszusi Központ (1021 Budapest, Hárshegyi u. 5-7.) További információ és regisztráció: www.cisco.hu/expo 1111111 CISCO Arany fokozatú támogatók SYNERGON Ezüstfokozatú támogató Támogatók SIEMENS Enterprise Communications X NET visor telindus Hivatalos beszállító ODIN Médiatámogatók business hvg COMPUTERWORLD CÉGSOROK Az Év Vállalati Díja nyertesei A Kockázati és Magántőke Egyesület által felkért grémium az idén az IND Groupnak ítélte oda az Év Vállalati Díjat. Különdíjban részesült a FreeSoft Nyrt., míg két pályázó - a Vatera.hu Kft. és a GéSz Gaál és Sziklás Kft. - okleveles elismerést kapott üzleti sikerei elismeréseképp. Ez évben nem osztottak ki különdíjat nagy- és kisvállalati kategóriában, mivel egyik jelentkező paraméterei sem haladták meg az EU ajánlása szerinti középvállalati értékeket. Az idén a kockázatitőkeipar a tavalyinál nagyobb összegű, de szám szerint kevesebb befektetést valósított meg, mint 2006-ban - tudta meg a Világgazdaság. Csökkent a Linamar profitja A Linamar Hungary Nyrt. forgalma az idei első kilenc hónapban 22,244 milliárd forint volt, 6,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Drasztikusan romlottak ugyanakkor az orosházi tőzsdecég eredményadatai: az üzemi soron 26,9 százalékkal 1,65 milliárdra, az adózottan pedig 34,2 százalékkal 1,17 százalékra esett az eredmény. A nyereség visszaesése a gyorsjelentés szerint elsősorban a devizaárfolyam-változások következménye. A gyorsjelentés az eredmény romlása ellenére sem értékelhető negatívnak. VG