Világosság, 1973. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1973 / 1. szám - Szigethy Gábor: Petőfi
Petőfi Szilády László református lelkész igen szépen prédikált vasárnaponként a templomban, de ez még aligha lett volna elegendő ok arra, hogy írásait nyomtatásban is viszontláthassa. Volt azonban egy kiváló rokona, Szilády Károly, aki 1840-ben királyi engedéllyel Kecskeméten nyomdát alapított, s a tekintetes rokon jóvoltából 1846-ban így megjelenhettek Köznapi imák címmel felejtésreméltó írásai. A család egy másik jeles tagja, Szilády Áron többre vitte a tollforgatásban, az Akadémiának is tagja lett, nyelvészeti tanulmányokat írt s haláláig megbecsült kiskunhalasi lelkész volt, gyerekfejjel még látta a szabadságharcosok csatározásait és nagyon öregen, de megismerkedhetett a huszadik század új találmányával, a világháborúval is. Szilády László azonban nem volt ilyen jeles férfiú, csupán egyszerű vidéki tiszteletes, akinek midőn családi segédlettel nyomtatásban megjelentek 1846-ban írásai, bizonyára jóféle ebédet tartott s szerettei körében ünnepelte, hogy egy morzsával helyet szorított magának a halhatatlanságban. A könyvek pedig széjjelszóródtak s olvasták is őket. Fennmaradt például egy példány, Kőmíves János tulajdona, aki fontosnak tartotta a könyv első oldalára gyöngybetűkkel beírni nevét s a vétel pontos adatait: szerzette Lepsényben 1848 — Árafr. A derék Kőmíves Jánosról ma már semmit sem tudunk. Semmi olyat nem cselekedett életében, amiért nevét fennmaradásra ítélte volna a történelem. Csak élt. Lehet, hogy nemzetőr volt, harcos forradalmár. Vagy talán álmodozó kispolgár, aki alig várta, hogy vége legyen a szabadságharcnak nevezett nagy puskaporos felfordulásnak. Egyéniségéről, életéről egy adatunk van: birtokában volt Szilády László Köznapi imák című könyve, melyet olvasott, helyenként kijavította a szöveget, megjegyzéseket írt az oldalak szélére s a neki nem tetsző részeket áthúzta, jelezve ezzel érdektelenségüket. Például a könyv harmincnyolcadik oldalán egy fohász kellős közepiből : „Oh ébressz fel mindene- 30 két munkás szeretetre övéik eránt, sőt az egész emberi nem eránt; cselekedő, hogy az ember embertársáért, a nagy a kicsinyért, a hatalmas az erőtlenért, a fejedelem az alattvalóért, és viszont, szívesen tegyenek mindent, mivel egymást kölcsönösen boldogítják, míg munkálkodni engedi őket szent felséged” — kihúzott egy mondatot. Ezt: a fejedelem az alattvalóért, és viszont. Mert a fejedelem nem munkálkodik az alattvalók boldogulásáért és viszont: az alattvalóknak nem kell figyelni a fejedelem kívánságaira. 1848-ban nem tisztelték a fejedelmeket, a királyokat, az uralkodókat, s az egyszerű Kőmíves János úgy találta, legegyszerűbb, ha imakönyvéből kihúzza a fejedelem tiszteletére serkentő sorokat. Aztán a szabadságharcot leverték. Kőmíves János vagy meghalt vagy sikerült megmenekülnie, vagy menekülnie sem kellett, csak otthonában csendben megülnie, míg csendesebb idők következnek, de a könyvespolcán vagy fia könyvespolcán ottmaradt, ott porosodott a köznapi imák egy példánya, benne Kőmíves János tollvonása, mellyel önmaga számára negyvennyolc lázas napjaiban örökre megszüntette a királyi fenség tiszteletét. II. Rónay Jácint János 1814. május 13-án született Székesfehérvárott s Pozsonyban halt meg 1889. április 18-án. Hosszú élete nem volt szegény kalandos fordulatokban, pedig a fiatal papnövendék, amikor Pannonhalmán a teológia rejtelmeit bújta s közben Kisfaludy modorában színműírással szórakoztatta önmagát, aligha remélt izgalmakban s fordulatokban gazdag életpályát. Nem kereste az izgalmakat. A színműírással felhagyott, inkább a tudományokkal bajlódott, 1840-ben már paptanár, 1842-ben a pesti egyetemen bölcsészdoktor, 1847-ben az Akadémia levelezőtagja. Aztán 1848-ban nemzetőr-pap, később a kormány papi biztosa Győr vármegyében, aztán meg — már a végső vereségek idején — tábori pap. S a bukás után emigrálni kényszerül. Londonban telepe- ÉVFORDULÓN