Világtörténet, 1996
1996. tavasz-nyár - Kozári Monika: Ghyczy Kálmán naplója az 1878-as boszniai válságról
Különböző okok miatt egyenlőre a többi nagyhatalom is érdekelt volt a kivárásban, így a keleti válság első szakaszában - vagyis a szerb-török háború kirobbanásáig, 1876 júliusáig eltelt időszakban - a nagyhatalmak diplomáciai úton, a felkelők és a török birodalom közötti közvetítéssel, az Andrássy által kezdeményezett refrompolitikával akartak gátat vetni a felkelésnek (vö. 1875. decemberi Andrássy-jegyzék, 1876. májusi berlini memorandum). A szerb-török háború kirobbanása megegyezésre ösztönözte a Monarchiát és Oroszországot a háború utáni rendezést illetően. A két külügyminiszter, Andrássy és Gorcsakov Reichstadtban találkoztak 1876. július 8-án. Szabályos konvenciót nem kötöttek. Andrássy számára az volt a legfontosabb, hogy a háború eredményeképpen egységes, nagy szláv állam ne jöhessen létre a Balkánon.A Reichstadt kapcsán fontos momentum, hogy Andrássy itt vetette föl először nemzetközi fórumon Bosznia és Hercegovina annektálásának kérdését, olyan formában, hogy Törökország veresége esetén a Monarchia igényli magának a jogot, hogy birtokba vehesse Bosznia egészét és Hercegovina területének egy részét. Andrássy úgy tekintette, hogy Bosznia-Hercegovina ügyében megállapodás született. Gorcsakov értelmezésében azonban megállapodásról nem volt szó. Az orosz külügyminiszter az említett területekkel, illetve azok egy részével az esetleg győztes Szerbiát és Montenegrót kívánta megnövelni. Ausztria-Magyarországnak csak Bosznia egy részét és a török Horvátország annektálását tartotta méltányolhatónak, de ezeket is csak egy majd később kidolgozandó terv alapján. A keleti válság rendezésére tett kísérletek fontos állomása volt az Oroszország és a Monarchia között - német közvetítéssel - létrejött 1877. januári budapesti egyezmény, amellyel a rendezés minőségileg új szakasza kezdődött el. Az indíttatást ennek az egyezménynek a megkötéséhez a kirobbanás előtt álló orosz-török háború adta. Az addigi nagyhatalmi passzivitást, kivárást a közvetlen nagyhatalmi fellépés közeli lehetősége váltotta föl. A budapesti titkos egyezmény biztosította Oroszország számára az Osztrák-Magyar Monarchia semlegességét orosz-török háború esetére. Jóindulatú semlegessége ellenében azonban a Monarchia már többet követelt magának, mint annak idején Reichstadt- ban. Igényt tartott Bosznia és Hercegovina egészére, és a Szerbia és Montenegró közötti földsávra, a Novibazári szandzsákra is. A budapesti egyezmény ismét biztosította Ausztriát, hogy egy nagy balkáni szláv állam ne alakulhasson meg. 1877 áprilisában - orosz hadüzenettel - kezdetét vette az orosz-török háború. Többé nem a kis balkáni népek álltak szemben az Oszmán Birodalommal, hanem egy nagyhatalom, oldalán a hozzá csatlakozott balkáni államokkal. Ez a tény azt jelentette, hogy bármi legyen is a háború kimenetele, a keleti kérdésben most már lényeges változásnak kell bekövetkeznie. Elhúzódó háború után, 1877 végére mind nyilvánvalóbbá vált, hogy orosz győzelemmel kell számolni. Magyarországon a kormány a felkelés kezdetétől fogva eddig - azaz 1877 végéig -a status quo politika híve volt. Tisza Kálmán miniszterelnök nem támogatta Andrássy Gyulának Bosznia és Hercegovina megszerzésére irányuló törekvéseit. Ez a politika összhangban volt a közvélemény hangulatával. Magyarországon ugyanis erős volt a törökszimpátia, minthogy Törökország fogadta be a Rákóczi-szabadságharc után is, majd 1849-et követően is a magyar szabadságharcok vezetőit. Óriási volt viszont az oroszellenesség az utóbbi leverése miatt. 1878 elejére azonban Tisza a várható orosz győzelem miatt - jobb meggyőződése ellenére - változtatott addigi felfogásán. A külvilág szám