Vörös Zászló, 1964. január-június (20. évfolyam, 1-77. szám)

1964-01-01 / 1. szám

A KOMMUNIZMUS HAJTÁSAI Eltelt még egy sikerekkel és munkagyőzelmekkel teljes esz­tendő. Szovjet Hazánk újabb hatalmas lépést tett előre a kommunizmus felé, új magas­latokra emelkedett. Már hozzászoktunk, hogy valamennyi örvendetes hír Moszkvából jön hozzánk. Nem­rég fejezte be munkáját az SZKP KB decemberi plénuma, mely az egész ország kemizá­­lásának programját vázolta fel. Azután tartották meg a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak ülésszakát, amely elfogad­ta az SZSZKSZ népgazdaság­fejlesztésének állami tervéről szóló törvényt és az 1964 — 65. évi költségvetést. Ez a béke és a dolgozók anyagi jó­léte további növelésének költ­ségvetése. Minden nap érezzük a kom­munizmus lehelletét. Jellegze­tességei már megmutatkoznak mindennapi életünkben. Felidézem a múltat, amikor Kárpátontúl a burzsoá uralom alatt nyögött. Akkoriban min­denki csak magáról gondosko­dott. A falusi kulák világgá űzte utolsó darabka földjéről a szegényparasztot. Nem segített­­ neki, hogy kikerüljön sanyarú helyzetéből, hogy gyermekei ne éhezzenek. Ha mégis némi mértékben segítségére volt, azért súlyos verítékkel kellett megfizetni. Mindez örökre és végérvé­nyesen elmúlt. Az idősebb nemzedék úgy emlékszik visz­­sza rá, mint rossz álomra. Ma boldogok és örömteliek napjaink. Az emberek a kom­munizmus építőjének erkölcsi kódexe szerint élnek. Látom, hogy Nove-Szelon egyik kol­hozista a másiknak segít a ház­építésnél, helyettesíti őt a mun­kában betegsége esetén. Az emberek kollektíven dolgoz­nak, építenek és élnek. És vajon nem a kommu­nizmus szép hajtása az, hogy a Lenin Kolhoz védőszárnyai alá vette a Szovjet-Kárpáton­­túl Kolhozt? Szakembereink számos értékes tanáccsal és kolhozunk anyagilag is segí­tette azt. Megfigyeltem, hogy az őszi betakarítási munkála­tok idején a védnökségünk alatt álló gazdaságban nem győzték a munkát. Kellemes volt számomra, hogy kolho­zunk elnöke, Antonik Tibor egy alkalommal így szólt hoz­zám: fog ünnepelni. A vájatokban­­ majd úgy dolgozunk, hogy­­ megdöntsük saját rekordunkat.» Hasonlóan jó hangulatban, van Korlcsev Jurij lakatos. * — Éppen most jöttem ha­*­za a munkából és máris segítek a háztartásban. Az újév előtt­­ sok dolga akad az asszonynak. • Segítségre van szüksége. * — És hogy tetszik lakás? — Segíteni kell szomszéda­inknak. Sok a naprafogójuk a Szernye-mocsárban és gépeik nincsenek. — Rendben van, — felel­tem én. Másnap már a Szovjet-Kár­­pátontúl Kolhoz földtábláin dolgoztam­. Kombájnommal 100 hektár napraforgójukat takarítottam be. Kolhozistáink jól szívükbe vésték azt a jelszót: «Törj elő­re és vigyél magaddal másokat is», így is tesznek. Visszatekintve az elmúlt év­re, összegezem munkádi ered­ményét és a jövőt latolgatom. A jövő már ma kezdődik. Előt­tünk, kolhozisták előtt nagy feladatok állnak valamennyi mezőgazdasági növény termés­hozamának növelése, a közös­ségi állatállomány termelé­kenységének fokozása terén. Természetesen mi valamennyi feladatot határidő előtt teljesí­teni fogunk, mivel önfeláldo­zóan, kommunista módon dol­gozunk. Az újév előtti napokban fe­jezte be munkáját az USZSZK Legfelsőbb Tanácsa ülésszaka. Az ukrán parlament munkájá­ban én is részt vettem. Nagy öröm az, hogy én, az egykori szegényparaszt fia, ma állam­ügyekben döntök, szavazhat­tam az új törvényekre, melye­ket elfogadott az USZSZK Legfelsőbb Tanácsa. Ma átlépjük az újév kü­szöbét. Nagy bizalommal, nagy tervekkel nézünk elébe. Lesz munkánk bőven. Újév al­kalmából teljes szívemből üd­vözlöm a városok és a falvak dolgozóit és kívánom, hogy ér­jenek el újabb sikereket a kom­munizmusért folyó munkájuk­ban. Koszmeda A., az USZSZK Legfelsőbb Tanácsa képviselője, a Lenin Kolhoz gépkeze­lője. Éljetek boldogságban barátaink! RIPORT az uj* » Nagyon * szép újévi aján- ’ déknak tekint­» jük, — *vála-* І szol jókedvűen Koricsev elv- 4 ) társ. * Hasonló módon vélekednek*­ • Volovcsenkó Sz., Vas O. és az I bánya más munkásai, akik az | Ilnicének azon a részén va- ] uj évben uj házba költöztek. Ü­gyünk, ahol a bányászok lak­nak. A széles aszfaltozott út mentén világos lakóházak hú­zódnak. A tetőn messziről lát­hatók a televíziós antennák. Azon a helyen, ahol még nem­régen puszta volt a föld, most kétemeletes áruház, kultúrpa­lota, iskolainternátus és más épületek emelkednek. Az új év küszöbén még két lakóházat adtak át rendelteté­sének, 12 munkáscsalád tar­tott házavatást. — Íme, egy az új lakók kö­zül, — mutatja be nekünk Ka­­linics Vaszil Ivanovics vájárt Popovics elvtárs, a bányaigaz­gatóság mérnöke. Kalinics elvtárs szívesen be­szél magáról és munkatársai­ról. Mondanivalója bőven akad. Bóbita I. I. brigádja, amelyben dolgozik, az idén megkapta a kommunista munka kollektívája címet. Rekordot állítottak fel a vájatok készíté­sénél. És még egy fontos ese­mény: családja minden kénye­lemmel berendezett lakást ka­pott. Van tehát oka a jókedv­re. —• És hogyan számítja ün­nepelni az újévet? — kérdez­zük.­­ Vaszil Ivanovics mosolyogva válaszol: — Éljetek boldogan uj­ra­, kasotokban, barátaink! — Az egész brigád együtt Iliice. Zsbura M. і Mi c»**4««*»»*»«*««»«*4­«*«***f»***«•*«^**a­*« І 2. VÖRÖS oldal ZÁSZLÓ 1964 január 1, szerda I­nterjú CSONKA ERZSÉBET, a horboki könyvtár vezetője Miről nevezetes számomra: az 1963. év? Az nekem örök­: iké emlékezetes marad. Hiszen: s ebben az évben kapta meg! І könyvtárunk a «Kiváló könyv-:­utár» címet. ☆ ?.. ..» '­ Fegykó Margit, Sárga Erzsébet és Sváb Malvin, a Kirov Kol­hoz fejőnői jókedvvel fogadják az új évet. Hiszen az ő jó mun­­­­kájuknak köszönhető az, hogy a kolhoz határidő előtt teljesítettel 1963-ik évi kötelezettségvállalását a tejtermelés terén. Iberál E. felvétele. ÍGY IS LESZ! Amikor Alekszej Ivanovics megérkezett a szérvre, a raktár­­nok szívélyesen üdvözölte és tré­fásan értésére adta, hogy már nincs elég búzája. Előbb kellett volna jönnie, hiszen több mint 6 tonna jár neki. De kiadta a járandóságot és azt kívánta, hogy jövőre még többet keressen. Otthon, mikor a búzát betet­ték a kamrába és leültek ebédel­ni, az öreg gépkezelő így szólt fiához: — Látod, mit jelent, mikor az ember a saját gazdája. Egész nyáron együtt dolgoztunk a trak­toron. Igaz, sok volt a munka, de sokat is kerestünk. 65 mázsa bú­zát. Valamikor bizony nem így volt. Én például már 1921-ben is traktoros voltam. Látástól va­­kulásig dolgoztam Steiner föld­­birtokos gazdaságában és az, amit munkámért kaptam, alig volt elég kenyérre. Most pedig aki dogozik, annak meg van min­dene... Alekszej Ivanovicsnak eszébe jutott az a téli nap, amikor ma­gához hívta Pusztovit Vaszil Bo­­riszovics, a kolhoz elnöke és ezt mondta neki: — Vállalná-e 125 hektáron teljesen gépi munkával megmű­velni a kukoricát?­­ Vállalom, — hangzott a­ válasz. Másnap már munkához is látott. A számára kijelölt talaj nem mutatkozott valami jónak. — Sebaj, — gondolta. Jól megtrágyázzuk, akkor bőven fog teremni. Jól dolgozott a gépkezelő. A tavasz kezdetéig minden hektár­ra 25 tonna komposztot hordott. Aztán egyedül szántott és vetett. Fia, Mihály, csak májusban kezdett neki segíteni, amikor be­fejezte a traktorista tanfolyamot. Nyáron át együtt dolgozott apa és fia. Mindent megtettek, hogy hektáronként 45 mázsa szemes­kukoricát takarítsanak be, aho­gyan azt vállalták. Amikor a szükség megkívánta, felültrágyáz­ták a növényeket, porbanyitották a talajt. Az apa és fiú szorgalmas mun­káját szép siker koronázta. Hek­táronként 50 mázsa szemeskuko­ricát termeltek. — Az idén még többet terme­lünk, — jelenti ki egybehangzó­an az idős és a fiatal Gávris. így is lesz! Csika J. Március 8. Kolhoz. REVÁK ISTVÁN, a Csapajev Kolhoz sportegyesületének elnöke­­ Kolhozunk ifjúsága nagyon­ megbarátkozott a sporttal. Az­­ ifjak és a leányok 1963-ban і kiváló sporteredményeket ér­tek el. Kollektívánk az újév előtti­ napokban sporteredményeiért­ megkapta az Ukrán SZSZK­­ Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé-­­ nek dicsérő oklevelét. WWWwW^^WWWWWWWWWWWWWWWWC» Az embereket szolgálja Nem messze a falusi üzlet­hez áll Janó Ferenc csoportve­zető háza. Már az utcáról látni lehet az ablakon keresztül a szobában felállított újévi fe­nyőt. A házigazdát azonban nem sikerült otthon találni. Palkóéknál találkoztunk ve­le. — Itt van nálunk a csoport­­vezető — mondja Palkó Éva, — de nem engedjük sehová. Családi ünnep van ma nálunk. Öcsém lakodalma. Ferencet ta­núként hívták meg. Zombori Sándor vasutas és Zelenkó Erzsébet az Uzshoro­­di egyetem fizikai-matematikai tanszéke ötödéves hallgatójá­nak lakodalmára összejöttek a rokonok, barátok és­ ismerő­sök. — Emeljük poharunkat a fiatalok boldogságára! — mondják a vendégek. — Ezt a bort Janó Ferenc csoportja termelte, — mondja valaki a jelenlévők közül. — Szeretném, — szólt ud­variasan a csoportvezető, — ha ez a bor mindenkinek jó hangulatot adna. ...Janó Ferencet megláto­­­­gatták szomszédai. Egyikük­­ kezében ott látni az 1964-es naptárt. Nézd csak Ferenc. Itt egy cikket közölnek arról, hogy milyen módszerrel dol­gozik csoportod. Elolvastuk, eljöttünk, hogy megmutassuk Bizonyára örömet szerez neked az új év előtt. Ülnek a vendégek, olvassák a cikket és Janó Ferenc elgon­dolkozva hallgatja szavaikat. Nem is hiszi, hogy mindezt ő és a vezetése alatt álló embe­rek tették. Gondolatai a cso­port tagjai felé szállnak, akik olyan szorgalmasan dolgoztak egész évben. ,— Tudjátok, mitől féltem eleinte? — kérdi a csoport­­vezető. — Attól, hogy az idős szőlészek nem fogják támogat-f­ni újításaimat. De nem így történt. Ami jó, azt mindenki elismeri és támogatja. Most csak azt kívánom, hogy mun­kánk gyümölcse, ez a bor, az embereket szolgálja. Pecsora I. Csornij-Potok.

Next