Vörös Zászló, 1966. január-június (22. évfolyam, 1-77. szám)

1966-01-01 / 1. szám

— örülök, hogy az új évet­­ munkagyőzelemmel fogadha­­­­tom. 1965-ben 264 mázsa ser­­­­téshúst adtam át az államnak,­­ lényegesen túlteljesítve szód­íj­alista kötelezettségvállaláso­­­­mat. SIPOS IRÉN kommunista, a Kalinin Kolhoz sertés­gondozónője. — A múlt év azért volt ne­vezetes számomra, mert tagja lettem a nagy Lenin pártjának. A jövőben úgy fogok dolgoz­ni, hogy méltó legyek e ma­gas hivatáshoz. Csoportom vál­lalta, hogy 17 hektáros részle­gén az új évben hektáronként 62 mázsa szőlőt szüretel. TAR GÉZA kommunista, a Lenin bolhoz élenjáró szőlésze. ­ Csoportunk még csak 1965-ben alakult meg. En­nek ellenére hektáronként 47 mázsa szemeskukoricát ter­mesztettünk. ígérem, hogy az idén még magasabb termést érünk el. VERES ERZSÉBET komszomol, a Lenin Útja Kolhoz komszomol-ifjúsági csoportjának vezetője. 2. VÖRÖS oldal Z A S Z L­Ó 1966 január 1, szombat A­mikor a vándor vörös zászlóra tekintek, mellyel kolhozunkat az 1965. évben elért sikerek­ért tüntették ki, eszembe jutnak a jól ismert szavak: Az ember az összes földi javak megteremtője. Ez így is van. Az embe­rek kitartó és szorgos mun­kájukkal teremtik meg az anyagi javakat, gazdagítják szeretett hazánkat, fokozzák védelmi erejét. Sok kiváló munkás dol­gozik kolhozunkban. Ki nem ismeri a berehovói kerület­ben Szidej Mária fejőnőt, aki a kerület fejőnői verse­nyében szilárdan tartja az elsőséget? Az év elejétől Mária Dmitrivna a csoport­jába beosztott tehenek mind­egyikétől több mint 3500 kilogramm tejet fejt a vál­lalt 3250 kilogrammal szemben. * Szides Mária kommunis­ta, a népi ellenőrzés munká­ját elősegítő csoport tagja, aki tiszta lelkű és arany­kezű. Munkatapasztalatait szívesen átadja a többi fe­jőnöknek, segíti őket a jó munkasikerek elérésében. Vagy vegyük Maticskó Mária és Kun Zsuzsanna fe­jőnőket. Ők is dicséretet ér­demelnek önfeláldozó mun­kájukért. De vajon az állattenyész­tők csak maguk harcolták ki az elért eredményeket? Ter­mészetesen nem. Ebben se­gítették őket az összes kol­hozisták — a gépkezelők, kukoricatermesztők, takar­mánykészletezők. Különösen kitartóan dol­goztak Juhász Ernő és Izai János gépkezelők, akik köz­vetlenül részt vettek sok mezőgazdasági munka el­végzésében. Szorgalmasan dolgoztak Pető Sándor csoportjának tagjai is. A kukorica, bur­gonya és takarmányrépa ter­mesztésénél mindent meg­tettek, hogy minél maga­sabb terméshozamot érjenek el és ezzel is hozzájárulja­nak a szilárd takarmánybá­zis megteremtéséhez a kö­zösségi állattenyésztés szá­mára. Meg kell említeni még Dóka Józsefet, a zöldségker­tészeti csoport vezetőjét, Pócsik Ferenc juhászt, Gál Balázs borjúgondozót és sok má­s kolhozistát, akik az 1965. évben is szívvel-lé­­leikkel azon fáradoztak, hogy kolhozukat élenjáróvá tegyék, s ezáltal kolhozistá­ink egyre tehetősebben élje­nek. Nekik köszönhetjük ez évi sikereinket. És ma, az 1966. új év első napján tiszta szívből kívánok nekik boldog újévet! LOGOJDA P., a Győzelem Kolhoz pártszervezetének t­t­­ г idén a kerület kom- I­K SZomoljai társadalmi ala­­­pon hozzálátnak egy kultur­­park létesítéséhez Berehovón. A felvételen: (balról jobbra) CSELE elvtárs, a komszomol kerületi bizottságának dolgozó­­a. HLEBOSZOLOVA elvtárs­­né, a Ruhagyár komszomol­­szervezetének titkára, POB­­RANSZKI elvtárs, a komszo­mol kerületi bizottságának el­ső titkára és BALÁZS elvtárs, a Gépesítési Szakiskola kom­­szomolszervezetének titkára Szívtől szívhez Mielőtt elhagyta volna az irodát, asztala fiókjában szépen egymás mellé rakta az iratokat. Leszakította az 19­6­5-09 naptár utolsó lap­ját és mellé tette az újat, melynek fedelén ez a fel­irat áll: Boldog új évet. Közel 14 éve annak, hogy ő lett itt a gazda és azóta is esténként, mielőtt hazatérne, asszonyos gond­dal rendez el mindent mun­kahelyén. A rendszeretet egyik fő jellemvonása és ez is hozzájárult ahhoz, hogy teljesen megnyerje az embe­rek bizalmát. Pedig ez nem volt könnyű dolog. Azon a téli estén, ame­lyen megválasztották a no­­vo­szelói falusi tanács elnö­kének, tele volt kételyek­kel. «Talán jobb lett volna, ha a csoportban marad dol­gozni, mert akadhatnak olyanok, akik még lenézik a nőket, nem fognak rá hallgatni. És különben is, hogyan tud ő megbirkózni egy egész falu ügyes-bajos dolgaival?». Már rég elmúltak a ké­telyek. Maga az élet oszlat­ta el azokat, a mi szovjet életünk, amely felemeli az embert és megtanítja az egyszerű dolgozót arra, hogy a közügyeket irányít­sa. Csete Róza, a novo­szelói falusi tanács elnöke ezen az újév előtti estén, amint ha­zafelé tartott, szinte átélte gondolataiban az utóbbi 14 év eseményeit. — Villamosítani kellene az egész falut, mert vannak utcák, ahol az emberek még petróleumlámpát hasz­nálnak, — mondotta az egyik gyűlésen. — És honnan vegyük a pénzt? — kérdezte valame­lyik képviselő. — Ad az állam, hozzájá­rul a kolhoz és mi is sokat tehetünk, ha megszervezzük az embereket — válaszolta. Sok munkával járt, de megérte. Milyen kellemes most végigmenni a falun. Villanyfény árad az abla­kokból, az utcai lámpákból. Az idősebb emberektől hallotta, hogy valamikor ré­gen, a vasútvonal lefekteté­sekor a kulákok nem enged­ték meg, hogy a sínek a földjeiken menjenek át. Meg kellett kerülni a falut és az állomást az erdő mö­gé építették. Még mindig kárát látják ennek. És most a kolhozisták közös erővel kövezték ki az utat, ásták a vízlevezető csa­tornákat, autóbuszállomást építettek, parkot létesítet­tek. Mennyire mások lettek az emberek. Valamikor a falusiakat Amint elhalad Simon Endre kolhozista háza előtt, arra gondol, hogy itt nem­rég tartottak házavatást. Ez volt a 288-ik házavatás a szovjet rendszer ideje alatt. Alig akad a faluban olyan új dolog, amiben ne lenne valamilyen formában az ő munkája is. És milyen nagyméretűek a falu rende­zésének további tervei! A szovjet hatalom 50. évfor­dulójának tiszteletére telje­sen kikövezik a főutcát, át­építik a klubot, kiszélesítik a klub előtti parkot, megna­gyobbítják az autóbuszállo­­mást. Otthon, amikor a fenyő­fa körül összegyűlt a család, a rokonok és az ismerősök eljöttek, hogy felköszönt­­sék, Csete Róza szívét öröm töltötte el. Úgy érzi, hogy az új év is boldog lesz szá­mára. Mert neki embertár­sai szeretete és elismerése jelenti a legnagyobb bol­dogságot. SVÉD A. Györke lelkiatya átokkal fe­nyegette, ha idegen vallású, vagy idegen nemzetiségű embert fogadnak be család­jukba. Nem hisz már senki az egyházi átokban. Boldog családi életet élnek Puskás Albert és Vajnádi Margit, Magurszki Fedor és Ácsi Ida, valamint más ÚJÉVI GONDOLATOK nemzetiségű házas­­ társak. A Berehovói Borüzem a múlt évben mintegy 14 ezer darab ajándékkollekciót készített. Az új évre a borá­szok még ІООО hasonló ajándékkollekciót készítettek. 1965-ben Moszkvában a Népgazdaság Vívmányainak Ki­állításán a berehovóiak aján­dékkollekciói ezüst­érmet nyer­tek. Ezért igen keresett orszá­gunk számos városában. 1966- ban az ajándékkollekciók kibo­csátása 25 ezerre növekszik. A felvételen: (balról jobbra) IGNACI GA­BARA T. komszo­­molok és KORMOS E. kom­munista az ajándékkolekciók csomagolásánál. Iberál E. felvétele. AZ IDŐ ÉS AZ EMBEREK Az élet egyhangúan pergeti az időt. Bár hihetetlen, mégis egy évet öregedtünk. És az új­évi hangulatban különösen haj­lamos az ember visszatekinteni az eddig megtett útra. Elaludtak a Nagy Honvédő Háború lángjai és az ország hozzálátott a népgazdaság új­jáépítéséhez. 1945 végén né­hány városi szabó közös műhelyt létesített. A személy­zet létszáma az adminiszt­rációval együtt alig tett ki harminc embert. Nem volt cér­nánk, varrótűnk, az anyagot konyhakésekkel szabtuk. Há­rom emberre egy varrógép ju­tott. Mindez hihetetlennek tű­nik, de így volt. Az idő és az emberek a kis szabóműhelyt szolid ruhagyár­rá fejlesztették. Ruhagyárunk műhelyeiben most majdnem ezer ember dolgozik. A ruha­­készítésnél elmaradt a kézi munka. Korszerű villanymoto­ros varrógépek, futószalagok állnak rendelkezésünkre. Ezek­ről nap mint nap jó minőségű, szokványos és műanyagból ké­szült ruhák kerülnek ki. Bere­­hovó varrónői büszkék arra, hogy termékeiket országunk minden részében ismerik, sőt még külföldön is. Jól dolgo­zunk. A hétéves tervet határidő előtt teljesítettük, megnyitot­tuk az új ötéves terv számláját is. Az SZKP XXIII. kongresz­­szusának tiszteletére öt nappal a határidő előtt teljesítjük az első negyedévi tervet. Az újévi asztal mellett ne beszéljünk százalékokról, ha­nem inkább az emberekről, napjaink csodás embereiről, akik munkájukkal közelebb hozzák a fényes jövőt - a kommunizmust. VADNAI K., a Berehovói Ruhagyár dolgozója.

Next