Vörös Zászló, 1972. január-június (28. évfolyam, 1-77. szám)
1972-01-01 / 1. szám
«^ЛЛlWWVwv^^ft^Vил^ЛлM/WMWV^WW>éЛWAWЛЛ/WVЛAЛAЛЛЛWlЛVWvVWVV^ЛM^ЛЛVV^/W^AЛA^Л^MA^AAAAЛ^^ЛAЛ^ЛAЛAAMAЛAM(WAЛAWЛl ' Gyakran gondolok arra, hogy hol kezdődött. Minek köszönhető, hogy én, az irsavai kerületi Deskovica hegyi faluból származó parasztfiu öntudatra ébredtem, rádöbbentem az akkori kapitalista világ igazságtalanságaira. Eszembe jutnak ifjú éveim. Minden nyáron más falubeliekkel együtt a mai Magyarország területén lévő földbirtokokra jártunk dolgozni. Amíg kicsi voltam, vizet hordtam a munkásoknak. Később részt vettem a kapálásban, szénagyűjtésben és más munkában. A bér nagyon alacsony volt. Alig 150 koronát kerestünk egy szezonban, hathónapi nehéz munkával. Megkezdődött az első világháború, a frontra kerültem, Kolomija mellett fogságba estem és 1917-ig hadifogoly-táborban voltam a szamarai kormányzóságban. Lehet, hogy itt kezdtem megérteni: a kapitalisták az emberek révén gazdagodnak, s az oroszok, magyarok, csehek és más nemzetiségű dolgozók között nem lehet semmilyen ellentét. Szabó Pál, Samoha Sándor és más agitátorok sokat beszéltek a fogolytáborban a munkások harcáról, arról, hogy a fegyvereket a kapitalisták ellen kell fordítani. Amikor győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, vörösparancsnokok érkeztek hozzánk a táborba- Elvtársak! — fordultak hozzánk. — Ki akar segíteni nekünk a burzsoázia elleni harcban? Szívünk a párté Egy pillanatig sem ingadoztam. Ezernyi kéz emelkedett a magasba, sok bajtársam vállalkozott arra, hogy segítsen a fiatal Szovjetköztársaságnak a belföldi ellenforradalom és a külföldi intervenció elleni harcban. A 216. lovasezredbe kerültem, lovasfelderítő voltam. Egységünk részt vett Ufa, Tula, Orszk és más városok felszabadításában. Az oroszok és ukránok mellett hősiesen harcoltak a fehérgárdisták ellen a magyarok, szlovákok, horvátok és sok más nemzetiség képviselői is. Később Ukrajnában harcoltam a petljuristák ellen. 1921-ben elhatároztam, hogy hazatérek Kárpátaljára. A búcsúzáskor a parancsnok — sajnos, nem emlékszem a nevére — azt mondta: — Láttátok, hogyan vertük a burzsujokat. Remélem, követitek majd otthon a példánkat. Hazaértem Deskovicára és azonnal bekapcsolódtam a forradalmi harcba. Mintegy 45 aktivista volt a falunkban, akik agitációt folytattak a dolgozók körében. Általában a falun túl, az erdőben vagy a mezőn jöttünk össze és beszéltük meg legközelebbi feladatainkat. • Akkor lettem kommunista. A háború után családommal együtt Nagybégányba költöztem. Itt is tevékenyen részt vettem a területszerte folyó újjáépítésben. Később a kolhozban dolgoztam és már nyolc éve vagyok személyi nyugdíjas. De ha szükség van rá, most is kimegyek a mezőre, segítek megkapálni a burgonyát vagy a kukoricát. Most 76 éves vagyok. Szinte egész életem kapcsolatos a párttal, mindig teljesítettem annak útmutatásait. Hiszen a párt csinált belőlem harcost, adott a kezembe fegyvert. Ez a fegyver a lenini tanítás. LENGYEL V. nagybégányi lakos, személyi nyugdíjas, az oroszországi polgárháború részvevője Táviratok, táviratok, táviratok... Mennyi örömet és aggódást tartalmazó távirat ment át Pavics László, Rontó József, a Kerületi Postahivatal távirászainak kezén. Különösen Újév előtt sok a távirat. Hiszen mindenki köszönteni akarja rokonait, barátait és ismerőseit. S ha ma táviratot kapnak, s gondoljanak rá, hogy ez nagyban e két szerény postai dolgozó érdeme. - «»• • • • ••• • • • • +-■+- •*-*- » • • • -* •-* • m ■»•■•» і AJ ANDER A MÉHÉSZNEK Zsúfolásig megtelt a papi klub. Az emberek azért jöttek el ide, hogy ünnepeljék a Lenin Úta Kolhoz élenjáróit. Az ünnepeltek között volt Komjáti József méhész is. Az idén a kaptáronként vállalt 20 kilogramm helyett 33 kilogramm mézet pergetett. Kolhozunk a méz állami eladási tervét 120 százalékra teljesítette. Gazdaságunk vezetősége Komjáti József méhészt dicséretben részesítette és értékes ajándékkal jutalmazta meg eredményes munkájéért. A kiváló méhész megköszönte az elismerést és biztosította a jelenlévőket, hogy a jövőben még szebb eredményekért fog küzdeni. Ködöböc Sándor, a Lenin Útja Kolhoz főzootechnikusa **М*«М*«*«**«*«»***«МИ*«ИИМИМ**И««*»*4»«ИИИ**И A múlt... Jobb nem emlegetni. Nem volt semmi öröm benne, csak keresűség, reménytelenség. Korán árvaságra jutott. Hét éves volt, amikor az anyja meghalt, tizenkettő, amikor az apja. Testvére nem volt. A nagynénije vette magához. Segített a gazdaságban. Amikor elérte a legénykort, megnősült. Mariját is a nagynéni házába hozta. Szűkösen voltak, de mit tehettek, nem volt más hajlékuk. — Embereket toboroznak Belgiumba bányákba — mondotta egyszer Mitro, a szomszéduk. — Azt mondják, ott lehet keresni. «Keresni... keresni ... — motoszkált a fejében a gondolat. Elképzelte, hogy meggazdagodva tér haza, új házat épít. Vásárol földet, tehenet... A gondolat nem hagyta nyugodni. Hiszen nem megy végleg el. Aláírja két évre, az is elég. Akárhogy lesz, de történik valami, történnie kell, a maga gazdája lesz nem kell majd mástól munkát könyörögni. Marija megértette hogy mennie kell. Ahogy illik, megtörölte a kendővel a szemét, reménykedett ő is a szebb jövőben. Zakatoltak a vonat kerekei, fütyült a kis mozdony, városok, tájak suhantak el az ablak mögött. A vagonokban pedig munkások szorongtak. Mi vár rájuk?.. Charleroiban bányákhoz osztották be az érkezőket. Iván a kettes bányához került fejtőnek. Micsoda munka volt! Egész nap a szenet kellett fejteni a föld alatt, amikor feljött munka után, reszketett a keze, zúgott a füle, mozgott a föld a lába alatt. Aztán megszokta... Egy műszakért 48 frankot kapott. Ez csak a kosztra volt elég. Hogy valami kis pénzt félretehessen a házra, a földre vagy a tehénre, magának kellett főznie. Megvásárolta az élelmiszert és egyedül főzögetett a munkásszállóban, ahol a többi ukrán bányásszal élt. Még arra sem volt módjuk, hogy elégedetlenségüket kifejezésre juttassák. Mielőtt felvették volna dolgozni, figyelmeztették őket — Semmiféle gyűlés, semmiféle sztrájk — különben mehetnek haza. Szenvedni kellett. Szenvedni és hallgatni. A belga bányászoknak többet fizettek, ők elmehettek a csapszékbe meginni egy korsó sört... Hricenkó Iván a két év helyett három évig volt idegenben, összegyűjtött minden garast, mint a koldus. Látta, hogy ebből a fizetésből nem sokra telik. A felesége hívta haza. Nehéz volt neki egyedül a kislánynyal. 1940-ben tért vissza Felsőremetére. A németek a határon minden iratot elvettek tőle. Legjobban a naplóját sajnálta, amelyben feljegyezte gondolatait, mindent, amit látott, hallott, meg akarta otthon mutatni, hogy nem jó idegenben. Úgy látszik, hiába írta. De a gondolatokat senki sem tudja kiverni az ember fejéből. Nem tudta, nem gondolta, hogy csöbörből vödörbe jut. Ahogy hazaérkezett, munkatáborba vitték. Nyilván a hatóságok nem bíztak meg benne, féltek, hogy a bányászok között lázadóvá vált. A felszabadulásig munkatáborban volt. A háborúból nem akart kimaradni, önkéntesnek jelentkezett. Lengyelországban harcolt a hitleristák ellen, meg is sebesült. Ezzel véget ért számára a háború. Hazajött és a falu lakossága megválasztotta a községi tanács elnökévé. A többi aktivistával együtt szervezte a kolhozt. . Azóta élete a kolhozzal van összekötve. Volt brigádvezető, dolgozott a farmon. Az utóbbi években a feleségével együtt egyéni szőlőtermesztéssel foglalkozik. Az idén csupán pótdíjazásként 7 mázsa szőlőt kapott. Gyakran jönnek el hozzá a lányai. Mindketten a vinohradovói kerületi Csernán tanítanak. Az idősebbiknek egyetemi végzettsége van, a kisebbik Odesszában tanul levelező úton. Hricenkó Iván örül, hogy lányainak csak jövőjük lesz. Felhőtlen, boldog jövő Kaminszkij Eduard Ég veled, múlt! Üdvözlégy, jövő! ! ж ДАЛА АЖ А А ДД ЛАД& «Д МД ДА АІ^ЩА А wWWWWWWWWWWmwWWWWWWWWWWWWWWWWw Freundschaft! ! Barátság! » Egy ifjúsági küldöttséggel két hétig voltam a Német Demok-ratikus Köztársaságban. Ez a két hét gazdag volt felejthetetlen élményekben. Sokat olvastam erről az országról, amely Marxi Károlyt és Karl Liebknechtet, Ernst Thälmannt és Goethét, Beet-hovent és Schillert adta a világnak. A német nép történetében először jött itt létre a munkások és parasztok szocialista állama, amely fellép a többi szocialista országokkal együtt a békéért és a népek közötti barátságért. Találkoztunk a Berlini Sebészeti Intézet dolgozóival. Meghív-І tak bennünket egy estre, ahol számos barátra tettünk szert. A német elvtársak felszólalásaiból kicsendült a barátság eszméje. Biztosítottak bennünket, hogy a jövőben is szilárdítani fogják a szovjet és a német nép barátságát. Jelvényeket, német és orosz nyelvű Berlinről szóló színes prospektusokat ajándékoztak nekkünk. Az üdvözlő beszédekre válaszolva Hja Huljanics, küldöttségünk vezetője köszönetet mondott a szíves vendéglátásért és az egész І szovjet ifjúság nevében ünnepélyesen megígérte, hogy barátsá- gunk tovább fog fejlődni és mélyülni, hogy a szovjet fiatalok nem sajnálják erejüket a haza és az egész szocialista világrend-* szer megerősítésére І Nagy benyomást tett ránk a lipcsei nyomdában tett látogatás,* ahol a lenini Iszkra első számát nyomták. A német dolgozók szentül őrzik azokat a helyeket, amelyek V. I. Lenin életével és forradalmi tevékenységével kapcsolatosak. Láttuk itt azokat a nyomdagépeket, amelyeken az Iszkrát nyomtatták, a falon az újság első számát és más újságokat, amelyek folytatják az Iszkra által megkezdett ügyet. NDK-beli tartózkodásunk végén felkerestük az egykori buchen- waldi koncentrációs tábor területén létrehozott múzeumot. Vala- mennyiünket megdöbbentettek a fasiszták rémtetteinek doku- mentumai. Megkoszorúztuk a buchenwaldi áldozatok emlékmű- vét. Valamennyien megfogadtuk magunkban, mindent megteszünk* annak érdekében, hogy a fasizmus sose születhessen újjá és ne vétkezzen az emberiség ellen. Ez volt a gondolatunk a berlini Treptow parkban tett látoga-* tásunkkor is. Magas talapzaton egy hős szovjet katona áll itt,* kislányt tart a karján, a másik kezében lévő karddal pedig szét-* töri a fasiszta horogkeresztet. Az emberek ezrei és százezrei érkeznek ide a világ minden tájáról, hogy leróják tiszteletüket a szovjet katonák előtt, akik életüket áldozták azért, hogy Európát megszabadítsák a fasizmustól. Ismét itthon vagyok.A fejőnők érdeklődve kérdezgetik: — Na, hogy volt? Beszélek a Treptow parkról és Buchenwaldról, a német ifjú- ság munkás hétköznapjairól, azokról a fiatalokról, akik a rajtyogó jövőt építik, akik békében és barátságban akarnak élni] velünk. Arról is beszéltem, hogy munkánkkal nekünk is erősítenünk] kell a hazát, teljesítenünk kell vállalt kötelezettségeinket. Én] és farmunk számos fejőnője határidő előtt teljesítettük évi vál-] lalásainkat és már több mint egy hónapja a következő év javára dolgozunk. Az új évbe lépve hisszük, hogy az a béke és barátság, az új munkasikerek esztendeje lesz, hogy a „barátság” szó még hangosabban fog hallatszani a világ minden nyelvén. CSEPA Olga, a Lenin Kolhoz fejőnője