Vörös Zászló, 1987. január-június (43. évfolyam, 1-78. szám)

1987-01-01 / 1. szám

SOHA ROSSZABB ÉVET! Vass Józseftől, a területi mezőgazdasági kísérleti ál­lomás 4. sz. brigádjának agronómus vezetőjétől meg­kérdeztük, milyen volt szá­mára az 1986-os év. Vála­sza határozott volt: — Soha rosszabb évet! Brigádom 69,5 mázsás bú­zatermést takarított be hek­táronként. A területi mezőgazdasá­gi kísérleti állomás tör­ténetében ilyen termésho­zam még nem volt. Miben különbözött 1986 a koráb­bi évektől? Két alapvető mozzanatot említ az agro­­nómus-brigádvezető. Első ízben alkalmazták előírás­szerűen az intenzív techno­lógiát a búzatermesztésben és a kollektív vállalkozást a brigádban. Csupán ennyi lenne az egész? Bizonyára az új módszerek alkalmazása ön­magában kevés lett volna. A siker elsősorban az em­bereken, főleg a gépkeze­lőkön múlott.­­ Igaz, kezdetben vol­tak, akik kételkedtek az új technológiában és a kollek­tív vállalkozásban — foly­tatta a brigád­vezető. — »Majd meglátja, mondták többen is, hogy küldözgetni fognak egyik részlegről a másikra, mint régen.« Az­tán mikor beindult a mun­ka, kiderült, hogy nem úgy van, ahogy sokan gon­dolták. A szántástól az ara­tásig egy és ugyanazok az emberek foglalkoztak a gabonatermesztéssel. Az aratáshoz közeledve már mindenki megértette, hogy ha valaki valamit elront, akkor magát csapja be el­sősorban. Akkor már nem engedtek volna egyetlen más brigádbeli traktorost sem a részlegre. »Hogyne, hogy netán még elrontsa, amire eddig úgy vigyáz­tunk« — mondták többen is. Vass József szerény em­ber. Szerinte igen fontos volt, hogy Nagy Tibor vet­te át a gazdaságban a nö­vénytermesztés irányítását. Az ő igényességének is kö­szönhető, hogy nem késtek el a vetéssel, mint máskor, hogy lényegesen jobban elő­készített földbe került a vetőmag. Még a második helyen sem a munkaszervezést em­líti, amely tulajdonképpen EMBEREI­ az­­ érdeme, hanem Szét Bélának, a gabonatermesz­tő gépesített csoport veze­tőjének jó munkáját. Rácz Pál, Gács Károly, Papp István, Horváth János gép­kezelők lelkesedését.­­ Tudtuk, hogy az in­tenzív technológia sokba kerül. Az önköltséget csak úgy faraghatjuk le, ha jól szervezzük meg a munkát. Üzemanyagból már nem sokat tudunk megtakarítani, hiszen a normák elég szű­kösek. A gépek elosztását kell úgy megszervezni, hogy ne legyen üresjárat. A csoportos módszer alkal­mazása lehetővé tette, hogy egy traktort más munkára irányítsunk. A vegyszerek keverésekor is egy ember­rel kevesebbre volt szük­ség, mint korábban. Tud­tuk jól, hogy a technológia csak úgy lehet nyereséges, ha magas lesz a termés­hozam. A brigádvezető elmond egy érdekes példát. Nagy Zoltán kerülő, akinek az lett volna a feladata, hogy közvetlenül a vetés után elzavarja a­­vetésről a csó­kákat, a munkahelyén el­aludt. Szét Béla mint jó gazda határszemlét tartott, s rátalált a »csókapásztor­ra«. Természetesen felelős­ségre vonta a kerülőt, aki sehogyan sem értette meg, miért éppen a csoportvezető kéri számon tőle a munkát. Hiszen nem főnöke neki... Végül Nagy Zoltánt elbo­csátották a munkából. »Ilyen munkaerőre nincs szükségünk« — mondta Szét Béla. Ebből is látszik, hogy az emberek nagy felelősséget éreznek részlegükért, tud­ják, hogy jövedelmük csak­is a végeredménytől függ. Hozzá kell tennünk, hogy Vass József vezetői stílusá­nak is köze van a sikerhez. Beosztottjainak elképzelé­seit, javaslatait igyekszik alkotó módon továbbfej­leszteni, »tőkét« kovácsol­ni belőlük. A brigád össze­­kovácsolódott kollektíva. Az átlagéletkor 35—38 év. Az idősebb gépkezelők is tisztelettel tekintenek veze­tőjükre. Kívánjuk ennek a­­ ki­csiny, de lelkes kollektívá­nak, hogy az új esztendő­ben is a tavalyihoz hason­ló sikert, vagy még szeb­bet érjenek el. Györke László EMBERI SORSOKІФООООООФОФООФОООФОООООООЇОФОФОФОООООООО TÚL A SZÁZADIKON... Berehovón, a­ Mukacsevei utca 126. sz. házban él a kerület legidősebb em­bere, Pirnág Mária nyugdíjas. Százhar­madik évét töltötte be! Azon a délutánon, amikor ellátogat­tunk hozzá, már hó borította az utakat. Mária néni az ablak előtt üldögélt, gyö­nyörködött a téli tájban, talán ifjúsá­gát idézte maga elé. — 1883-ban születtem Nagybocskón — mondja. — Édesapám erdész volt. Ellenőrző körútjaira sokszor elkísértem én is. Télen különösen szép­ volt a hó­sapkás fák látványa... A századfordulón az erdőkben faki­termelő munkások jelentek meg. A sváj­ci és a magyar kapitalisták favegyigyá­­rat létesítettek Nagybocskón. Hamarosan vasutat is építettek, mivel a gyár ter­mékeit Európa különböző országaiba kellett szállítani. A fakitermelés óriási méreteket öltött, s mivel utánpótlásról nem gondoskodtak, 20 év sem kellett ahhoz, hogy a nagybocskói erdők ala­posan megritkuljanak. Mária néni fa­lubelijei, akiket a vegyigyárban alkal­maztak, naponta 14 —16 órát dolgoz­tak. Szórakozásra, tanulásra nem is gon­dolhattak. A kizsákmányoltak egy szo­ciáldemokrata csoport köré tömörültek. 1902. május 1-én már felvonulást szer­veztek. Mária néni Pirnág István mozdony­­vezetőhöz ment férjhez. A szülők neki is, a férjének is más házastársat szán­tak, de a fiatalok kitartottak egymás mellett. 1907-ben házasodtak össze. Királyházán telepedtek le, ott nevel­ték fel négy gyermeküket. A felszabadulás utáni első években volt sok tennivalójuk Helyre kellett állítani a megrongált síneket, vasúti hi­dat építettek a Tiszán át, rendbe hoz­ták a régi fűtőházat. Komoly segítséget kaptak a lvovi és a luganszki vasutas­kollektíváktól. Mária néni 1955-ig, fér­je haláláig élt Királyházán, majd Bere­­hovóra költözött a lányához. Túl a száz esztendőn! Gondoljunk csak bele, mennyi mindent élt meg ez a halk szavú, törékeny öregasszony! Elért hozzá a nagy októberi szocialista forradalom híre, az első világháborúban már dajkálta gyermekeit, a második vi­lágháború idején az unokáit féltegette. 70 éven át reszketett másokért, s mire egy kis nyugalom lengte be életét, el­szaladtak mellőle a fürge lábú évek. Nagy idők tanúja­­, kár, hogy soha nem gondolt élete regényének megírásá­ra. Igaz, nem sok ideje volt magával foglalkozni: az erdészházban tíz testvé­rével osztotta meg a mindennapi ke­nyeret, később a maga családjáról kel­lett gondoskodnia. Orvosra soha nem volt szüksége. Egészségét, edzettségét bizonyára annak köszönheti, hogy min­dig sok időt töltött a szabadban. Most csendesen él lányával, Csna Margittal, vejével, Cina Lajossal, akik már túlvannak a 70, illetve a 80 eszten­dőn, de már unokája, Clna Alice is nyugdíjas. Fiúunokája, Cina Vilmos, a bankban dolgozik, inkasszátor. Az ő fia, vagyis Pirnág Mária dédunokája, Újlakon él és családjában már cseperedik a hároméves Mária. Éppen 100 évvel fiatalabb ükanyjánál. Az emberi söre olyan, akár a termé­szet: a telet mindig a tavasz, az élet folytatását ígérő megújulás váltja fel... Füzesi Magda A televízió képernyőjén a berehovói zeneiskolások Aki megnézte ma dél­előtt a Központi Televízió Vidám hangjegyek című népszerű műsorát, a kép­ernyőn láthatta a Bereho­­vói Zeneiskola kisdobos­együttesét és magyar né­pi énekegyüttesét. Műso­rukat még novemberben vette fel a Központi Te­levízió forgatóstábja, ami­kor a kis zenebarátok meghívásukra Moszkvába utaztak. — Nem jöttünk ám haza üres kézzel — me­séli a kis Rácz Márta és Sztankovics Júlia. — Hoz­tunk magunkkal egy ha­talmas érmet, ami a Vi­dám hangjegyek pályázat győzteseinek dukál, meg egy szép eredeti fenyőfa­­dísz-készletet. A gyerekek legszebb élménye az volt, hogy ha­zánk fővárosában járhat­tak, megtekinthették an­nak csodálatos műemléke­it, a Vörös teret, a Lenin­­mauzóleumot, no és hogy megismerkedhettek a Vi­dám hangjegyek pályázatá­ra az ország különböző ré­szeiből érkezett legifjabb műkedvelőkkel. Külön ajándékot is kaptak: a te­levíziós forgatócsoport ju­talmul a jó szereplésért olyan rajzfilmsorozatot vetített le a­ kedvükért, amely csak ezután kerül a televízió képernyőjére. Van egy dédelgetett tervük: februárban egy jótékonysági hangversenyt szeretnének adni. Balogh Irén FÉNYKÉPRIPORT ÚJ ÉV AZ ÚJ ÓVODÁBAN Vidám énekszó fogadott az új év küszöbén a 90 személyes impozáns orosz­ óvodában. — A nagycsoportosok éppen az újévi műsoros estre készülnek — mondta Radvánszky Irén nevelőnő. — Nagyon szépen éne­keltek — dicsértük a gye­rekeket. — Tudunk ám mi ver­seket is — mondta a kis Knobloh Zsolt, és szavait alátámasztandó rögtön el is mondott egyet. Példáját Gyurkó Zsuzsika is követ­te. Aztán a többiek is ne­kibátorodtak és egy egész kis­­műsort rögtönöztek számunkra. Mi tagadás, kis­sé meglepődtünk annak hallatán, hogy a kisfiúk és kislányok ugyanolyan szé­pen énekeltek oroszul, mint magyarul. Persze a táncok sem hiányoztak. Ezek beta­nításában főleg Lednej Ok­­szana zenetanárnőnek van érdeme. — A zenetermet, ahol az újévi ünnepséget rendez­zük majd, a gyerekek raj­zai fogják díszíteni. Már készítik az álarcosbálhoz a díszleteket — büszkélke­dett Doma Ibolya, az óvoda vezetője. Ahogy elnéztük, milyen szépen rajzolnak Tóth Tí­mea, Barkaszi Diana és társaik, nem is kételked­tünk abban, hogy ez a kis ünnepség nagy örömet sze­rez majd a szülőknek és persze a Télapónak. A középső csoport tag­jait nagy izgalom közepet­te találtuk. Azon vitatkoz­tak éppen, hogy milyen dí­szek illenének leginkább a fenyőfára. Mivel ők sem akartak elmaradni idősebb társaiktól, szintén bemutat­ták nekünk újévre készí­tett műsorukat. Közülük Pógyor Árpika, Csurman Andrea és Kovács Gergő volt a legbátrabb. Az elő­adást hatásosan a Jégvirá­gok című kedves gyermek­dalocskával fejezték be. Aztán néhány másod­percnyi csönd következett, amelyet az egyik kislány tört meg ezekkel a szavak­kal: »Csak a hó esne már le, annyira várjuk!« — Az én védenceim vi­szont elsősorban a Télapót várják — nevetett Szabó Elvira, aki a legkisebbek nevelésével foglalkozik. — Alig várják már az újévi ajándékot. Igaz, gye­rekek? — fordult hozzájuk. — Igen — felelték kó­rusban az apróságok. — Nekem egy KamAZ-t fog hozni a Télapó — je­lentette ki határozottan Gyurkó Gabika. — Nekem meg babát! — vélte Héder Anikó. — A kicsik is minden­áron részt akarnak venni az ünnepi műsorban, kö­zülük sokan szerepelnek is — nézett végig rajtuk sze­retettel Doma Ibolya. — Ön személy szerint mit vár az 1987-es eszten­dőtől? — tettük fel neki a kérdést. — Hogy végre ne csak az óvoda belseje legyen ilyen rendezett és jól fel­szerelt, hanem az udvar is — válaszolta. — De remé­lem, ez a kérdés már ta­vasszal megoldódik. Ismét fölcsendül az ének­szó a szomszéd teremből. Óvatosan, zaj nélkül távoz­tunk, hogy ne zavarjuk a kicsiket. Mert már nincs messze a zúzmarás decem­ber vége. Boldog új évet, gyerekek! Ádám Tamás A felvételeken: a Barát­ság Kolhoz költségén épült orosz­ óvoda, Gyurkó Zsu­zsika, Bihari Ferkó, Tóth Timea és Színicsko Misa nagycsoportos óvodások a Játékszobában. Alekszandrov B. felvételei * — 1987­ január 1., csütörtök »фффффооофофофофф»»«»»»»»» VÖRÖS ZÁSZLÓ­­«ооооооооо©©оооо©ооо©ооооооооооо©оофс 3. oldal ф

Next