Beregi Hírlap, 1993. január-június (49. évfolyam, 1-45. szám)
1993-03-13 / 18. szám
SEGÍTSEN, HOGY SEGÍTHESSÜNK! TÁJÉKOZTATÓ 1. Ukrajna elnökének járási megbízottja 1993. március 2-án kelt, 58. sz. rendelkezésével jóváhagyta az élelmiszerekre járó pénzbeli kompenzáció összegét a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa károsultjai számára. 1. kategória januárra —11036, februárra—12230 II. kategória januárra — 5518, februárra — 6115 Ezekre a hónapokra csak abban az esetben fizetik ki az említett összegeket, ha felmutatják a köztársasági, vagy a szövetségi igazolványt. Márciustól kezdődően azonban csak a köztársasági mintájú igazolványt felmutatóknak fizetik ki a térítést. Egyébként az igazolványok kiadásának határidejét meghosszabbították 1993 végéig. Akik késve kapnak új igazolványokat, azok is megkapják a kompenzációt, ám csak akkor, ha már kézbe kapták azokat. 2. A csernobili ügyekkel foglalkozó minisztérium 1993. január 24-én kelt, 41/3 . számú tájékoztatójában előirányozzák azt, hogy milyen kedvezményeket adnak, milyen kompenzációt fizetnek a katasztrófa következtében károsult gyermekeknek. E szerint a kedvezményekre a gyerekek közül azok jogosultak, akik igazolvánnyal, vagy a megyei állami közigazgatási hivatal által kiadott és megállapított mintájú igazolással rendelkeznek. Az igazolásokat a járási állami közigazgatási hivatalban adják ki a szülőknek kitöltésüket követően március második felében. a/ A ruhaneműk és lábbelik beszerzésére járó éves kompenzáció kifizetése Ennek folyósítását az év végén eszközük, 1992-re mint kivételt, attól függetlenül, hogy a szülők mikor fordultak ezirányú kérelemmel az illetékes szervekhez. Ez nem jár azokra a gyermekekre, akik gyakorlatilag teljes állami ellátásban vannak (gyermekotthonok, stb). AZ 1992-RE JÁRÓ KOMPENZÁCIÓK ÖSSZEGE: A kifizetéseket az anya munkahelyén eszközük. Abban az esetben, ha ő nem dolgozik, erre az apa, vagy az őket helyettesítő személyek munkahelyén kerül sor. Akik nem dolgoznak, azok a helyh hatalmi szerveknél kapják ezt meg lakhelyükön. Azoknak, akik 1992-ben kompenzációt kaptak az iskolai formaruha megvásárlására, annyival kisebb összeget fizetnek ki (lásd az első oszlopot). A kiadásodat a vállalatoknak, intézményeknek a megállapított rendben térítik meg a járáási pénzügyi osztályon keresztül. h/ a gyermekek üdültetésére járó éves kompenzáció folyósítása A szülők írásbeli beadványa alapján a károsult gyerekek 1992-re pénzbeli kompenzációt kapnak, ha e gyerekek 1992-ben nem kaptak beutalókat szanatóriumba, beleértve az üdülőtáborokat is. A kompenzációt az anya munkahelyén eszközük. Abban az esetben, ha nem dolgozik, erre az apa, vagy az őket helyettesítő személyek munkahelyén kerül sor. Akik nem dolgoznak, azok a helyhatalmi szerveknél kapják ezt meg lakhelyükön. A kompenzáció összege a következő: 3. kategória 4200 karbovanec, 4. kategória — 3000 karbovanec. Azok a gyerekek, akiket nem lehet a károsultak bizonyos kategóriájába sorolni, a 4. kategória szerint kapják a kompenzációt. A kiadásokat a vállalatok, intézmények számára a megállapított rendben térítik meg a járási pénzügyi osztályon keresztül. 3. E tájékoztató hivatalosnak tekintendő, s kifizetési alapul szolgál a vállalatok, szervezetek és intézmények számára. Miszlinszkij :„ a lakosságnak a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa következményeitől való megvédése kérdéseivel foglalkozó járási bizottság titkára A gyermek életkora A kompenzáció összege az iskolai formaruha megvásárlására kifizetett összeg levonásával A kompenzáció teljes összege 1 évig 1616 1876 1 és 2 év között 3456 3906 2 és 3 év között 3794 1279 3 és 7 év között 8857 9865 2. oldal ♦ Ю4К► 00-0-0-0-0-004 X Balogh Irén М 10»»ф Vajnalonta, amikor "még alig pirkad, az első gyöngéd anyai érintésre ébred a Beregszászi Gimnázium 50 kisdiákja a járás különböző falvaiban. Még bódultán az álomtól, készülődnek, akár esik, akár fut ... Ki autóbusszal, kivonattal próbál bejutni a városba. Egyre nehezebb a dolguk! Minden erejüket, ügyességüket latba kell vetniük, hogy feljussanak a zsúfolt járművekre. Aki mostanában utazott vonaton, tapasztalhatta, mit jelent felverekedni magukat a lépcsőkön, egy talpalatnyi helyen megvetni a lábunkat, csak annyira, hogy valamiben megkapaszkodhassunk. Rég nincs már álló- ■ hely sem a padok között, sem a peronon. Annyi az utas, a batyu, mintha az egész megye költözködne. S ebben az újkori népvándorlásban, amelyben a munkahelyére igyekvő felnőtt is elveszettnek érzi magát, gondolhatják, milyen gyötrelmeket állhat ki egy 11-12 éves kisdiák naponta! Mégsem marad otthon egy gimnazista sem! Ott él bennük a vágy, hogy eljussanak tanintézetükbe, jelen legyenek az órákon, találkozzanak diáktársaikkal, tanáraikkal, akik mindennap kizárják előttük az ismeretek egy-egy újabb lapját, amire ráépülhet a későbbi évek tananyaga... Nem tartja őket otthon se hideg, se sötétség, s a kényszerű helyzettel megbékélni nem tudó szülők aggódó marasztalása sem. Állnak a vasútállomáson vagy a buszmegállókban, várják a járműveket, s megpróbálnak feljutni rá... Ha nem sikerül — mert ez is megesik, meg az is, hogy egyáltalán nincs jármű —, gyalogosan vágnak neki az útnak... Délután minden megismétlődik most már ellenkező úticéllal. EZEK a tizenéves gimnazisták nagy áldozatot hoznak nap mint nap, hogy szakíthassanak a tudás fájáról. Kitartásra buzdítja őket az a tudat, hogy a bejárás csak átmeneti, hamarosan lesz saját kollégiuma a gimnáziumnak, amint azt 1991 nyarán, a tanintézet újraindításakor eltervezték és a sikeres felvételi vizsgák után megígérték nekik a felnőttek... Hiszik, hogy a kollégiumban lesz számukra meleg szoba, meleg étel, nem az otthonról hozott száraz uzsonnával kell beérniük. Lesz tény és nyugalom a tanuláshoz, meg saját könyvtárterem, ahogy az a huszadik század végén más civilizált országban magától értetődő kortársaink számára. Mert jelenleg mindez hiányzik. Sőt! Az újraindult nyolcosztályos magyar gimnáziumnak Beregszászban és 108 kisdiákjának még saját Alma Materje sincs! A tanárokat és diákokat csak befogadták, igaz, szeretettel, de ők mégiscsak vendégek a termelési tankombinátban. Kezdetben, az 1991/92-es tanévben, két termet ürítettek ki itt a gimnázium két osztálya számára. Tavaly szeptember elsejére a két első osztálynak két újabb termet, így lassacskán a gimnázium négy osztálya, a tanári, a számítástechnikai terem az egész emeletet elfoglalja. Szeptemberben az újabb két első osztálynak már lehetetlen a városi termelési tankombinátban helyet szorítani! Lassan két év telik el úgy, hogy a gimnazistáknak nincs se tornatermük, se a szülői értekezletek, iskolai ünnepségek, gyűlések megtartására szolgáló nagyobb dísztermük, se büfé, se étkezde, se könyvtárszoba, se az oktatáshoz szükséges más fontos dolog. Ezért történhetett meg, hogy decemberben, a legdermesztőbb hidegben is úszni jártak a gimnazisták, mert a sportcsarnok úszómedencéje volt az egyetlen szabad hely, ahol legalább megtarthatták a tornaórákat ... a szülök pénzén. Kiváló testedzés az úszás, de... Azért bizonyos feltételek kellenek hozzá. Az úszómedence termálvízében felmelegedett, kiizzadt gyerekeknek — a bejáróknak — mínusz 10-15 fokban még esetleg órákat kell ácsorogniuk, míg hazautazhatnak... .. újat, a jobbat akarás szándéka hozta létre a gimnáziumot. Az a felismerés, hogy csak kiművelt emberfők képesek társadalmannkat kiemelni, kijuttatni a válságból. Dehogy gondolták még két éve, hogy gazdasági helyzetünk egyre rosszabbodik, a közlekedés egyre bizonytalanabb, vonatjáratokat törölnek... Ilyen körülmények között hősök a kis gimnazisták, hogy ragaszkodnak tanintézetükhöz, a nagyobb tudás lehetőségéért elviselik a mostoha körülményeket. Ám mártírokat azért ne csináljunk belőlük!IGAZ, különböző fórumokon napirenden van a magyar gimnázium kérdése. De az idő telik, elröpül az idei tanév alig három hónapja, utána el a három havi nyári szünidő, s még nagyon sok a teendő, hogy szeptember elsején a gimnazisták egy minden tekintetben megfelelő, kollégiummal is rendelkező tanintézetben kezdhessék az új tanévet. Kárpátalja egyetlen nyolcosztályos magyar gimnáziumát Beregszász központtal azzal a céllal nyitották meg két évvel ezelőtt, hogy abban a megye iskoláiban kitűnt tehetséges gyerekek helyet kapjanak. A legfogékonyabb korban , a negyedik osztály elvégzése után nyernek gimnáziumi felvételt külön vizsgákon az arra érdemes tanulók. Ámeddig ezt a célt nem sikerült megvalósítani, mert a bentlakás megoldatlansága miatt sok tehetséges gyerek kívülreked a gimnázium falain. Egyelőre járási szintű a tanintézmény, de ezzel nem szabad megbékélni, a helyzeten változtatni kell. A gimnazisták szülei még tavalyi októberi értekezletükön javasolták, hogy hozzanak létre társadalmi alapítványt a tarthatatlan helyzet megváltoztatása, a gimnázium ügyének előbbre vitele érdekében. A Beregszászi Magyar Gimnáziumért Alapítvány létre is jött. alapító okiratát ez év január 29-én jóváhagyta a szülői munkaközösség, a megfelelő szerveknél az Alapítvány bejegyzésre került. Megválasztották a kuratóriumot, melynek elnöke Udvari István, a gimnázium igazgatója lett, tagjai, ellenőrző bizottságának tagjai pedig a szülők közül kerültek ki. A napokban az Ukrajna Részvénybank Beregszászi Fiókintézetében az Alapítvány csekkszámlát nyitott. Bárki, akinek nem közömbös a magyar gimnázium sorsa, a kárpátaljai magyarság sorsa, bármilyen összeggel segíthet... Egyelőre nem túl jelentős az az öszszeg, melyet a szülők az Alapítvány létesítésekor induló tőkeként összeadtak. Hisszük azonban, hogy nemes célra sokan fognak áldozni. Elvárják a vállalatok, gazdaságok, szervezetek, magánvállalkozók, üzletemberek és magánszemélyek hozzájárulását. Az Alapítványt aza szándék hozta létre, hogy újjáélesszék a gimnáziumi hagyományokat, pótlólag finanszírozhassák a tehetséges diákok fakultatív oktatását, anyagilag támogassák a jó előmenetelő hátrányos helyzetű gyerekeket. Ám most még a Kárpátalján első és a maga nemében egyetlen magyar gimnázium van hátrányos helyzetben. Ezért az elsődleges cél az, hogy megfelelő anyagi-műszaki bázissal rendelkezzen, az új tanévben legyen különálló és önálló épülete, kollégiuma a falusi gyerekek bentlakásához, hogy amiképpen azt eltervezték, végre az egész megye legjobb képességű tanulóit tudja fogadni. Ehhez kérik mindazok segítségét, megértését és támogatását, akik e sorokat olvassák. S egy lényeges momentum: a vállalatok és szervezetek jövedelmi adójáról szóló kormánydekrétum (kiadta Ukrajna Miniszteri Kabinetje 1992. december 26-án) 7. cikkelyének c jelpontja értelmében a jótékonysági célra adományozott összeg leírható az adóalapból, vagyis az állami vállalatok, kisvállalkozók akár úgy is segíthetik, támogathatják a magyar gimnáziumot, hogy még pénzükbe sem kerül. Csupán az Alapítvány csekkszámlájára fizessék be az összeget, amellyel a magyar anyanyelvi oktatást kívánják segíteni, a gimnazisták jelenlegi helyzetét szeretnék javítani. A Beregszászi Magyar Gimnáziumért Alapítvány csekkszámlája: 1700950. Ukrajna Részvénybank Beregszászi Fiókintézete. KÉTSZER ad, aki gyorsan ad. Ráillik ez a közmondás a beregszászi magyar gimnazisták helyzetére is. Mert senki nem vonja kétségbe, hogy joguk van a kortársaikhoz hasonló körülmények között tanulni, de a jog érvényesítéséhez pénzre, méghozzá sok pénzre van szükség. Az Alapítvány várja a támogatást... A dédai illetőségű Körte Erzsébet nevére kiállított személyi igazolvány érvénytelennek tekintendő. A halábori illetőségű Kocsis Barnabás nevére kiállított, elveszített személyi igazolvány érvénytelennek tekintendő. A nagybaktai illetőségű Hrabovenszkaja Olga Vaszilevna nevére kiállított, elveszett személyi igazolvány érvénytelennek tekintendő. A beregi illetőségű Ráski Emelián, apja László,nevére kiállított, elveszett személyazonossági igazolvány érvénytelennek tekintendő. A makkosjánosi illetőségű Bencze Zoltán, apja István, nevére kiállított személyi igazolvány érvénytelennek tekintendő. HÁZ ELADÓ! Kaszonyban a Kossuth Lajos utca 58. sz. alatt eladó egy háromszobás, bútorozott, vízvezetékes, telefonos ház szőlőskerttel, gyümölcsössel (főleg őszibarackkal, amely hozama évente eléri a 25 mázsát), mezőgazdasági felszereléssel. Érdeklődjenek Beregszászban a 222-950* telefonon. HÁZCSERE Huszti egyszobás összkomfortos, a városközponthoz közeli szövetkezetilakásomat beregszászi hasonló lakásra kicserélném. Érdeklődni a Szőlőhegy utca 43. szám alatti 23-as lakásban kijevi idő szerint 19- től 21 óráig hétfői és csütörtöki napokon lehet. ELADÓ! Az autóbuszállomás körzetében működő garázsfenntartó szövetkezet egy jól felszerelt garázst bocsát áruba. Felvilágosításért csengessenek Munkácsra a 2-16-45-ös számra. BEREGI HÍRLAP 1993. március 13., szombat