Vörös Zászló, 1971. április (23. évfolyam, 76-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

2 •k ★ Készség és tehetőség találkozása Egykori derék filantrópok... Egyi­kük felmérést készített az életszín­vonalról. Végkövetkeztetése az, hogy a Makfalvát, Kibédet, Sóvá­­radot s a környékbeli falvakat sújtó legnagyobb csapások az éhség és a tanulatlanság. Javallja az egész­ségügyi ellátás és az oktatás ja­vítását. Tudhatta volna, de talán meg is fordíthatom, honnan tudhatta vol­na, hogy a vidéket nem a derék emberbarátok jótéteményei, sat­nya reformocskái tehetik és teszik majd lakhatóbbá. Ha tudta volna, minden bizonnyal elesik a pálya­díjtól. Lassan születő rokonszenvemet Makfalva iránt az évek során nem érte bántódás. Az első informá­cióktól a legutóbbiakig valamennyi e rokonszenvet és tegyem hozzá, a gyarapodó érdeklődést táplálta, erősítette. Van, volt, mindig is volt ennek a falunak — községköz­pontnak — valami sajátosan meg­kapó szelleme. Sohasem kellett fü­­lönfogni, s az aszfaltra, villanyfé­nyes útra noszogatni. Sohasem hi­ányzott belőlük a fejlődés hajlama, a múltban sem, csak akkor a le­hetőség hiánya kötötte gúzsba cselekvő készségüket. A nagy történelmi fordulat, a felszabadulás magával hozta a mindaddig páratlan lehetőséget: a hiányzó cselekvési teret, melyben megszűnhetett a sziszifuszi munka, a mértéktelen erőfeszítés s a mun­ka eredményessége közötti, koráb­ban áthidalhatatlan szakadék. Készség és lehetőség találkozásá­ból született meg Makfalva jelene. A mezőgazdaság szocialista át­alakítása 1962-ben fejeződött be, a régi viszonyok felbomlása azon­ban korábban megkezdődött. A lengyár s a kisbirtokok léte döntő szerepet játszott ebben. — A legtöbb családnak 1—2 hektár, vagy ennél is kevesebb földje volt — mesél Kálmán Imre néptanács elnök. •— Három már igen ritkán. Gyerek annál több. Amit én a szüleimtől kaptam, alig volt 30 am­, nyolcan voltunk testvé­rek. Földet venni, ez töltötte ki az életüket. Ahhoz, hogy egy belső­séget megszerezzenek, férjnek, fe­leségnek fél életet kellett keresked­­nie. Ez az erőfeszítés fordult jobb, hasznosabb irányba a felszabadu­lás után. Túltenni a szomszédon, fogalmaz ma is magában a földműves. De nem a több földdel, hanem a mó­dosabb, civilizáltabb élettel. Több tudással. Van viszont e verseny­­szellemnek egy sajátosan makfalvi vonása: túltenni nemcsak a szom­szédon, hanem közös erővel a szomszéd falun, vagy tegnapi ön­­magukon. Villany, aszfalt, járda, két kultúrház, büfé, cukrászda, szakosított üzletek, szabóság, asz­talos- és cipőkészítő műhelyek... és rózsák. Majd kimaradt a három bővített, korszerűsített iskola ti­zenhat tanügyi káderrel, az ötven gyerekkel működő napközi otthon s az orvosi rendelő gyerek- és ál­talános szakorvossal. Készen áll a fogászati rendelő... Háromszor nyertek a megyei községszépítési versenyben. —* Az első, húsz éve épült kul­­túrotthont 1—2 éven belül torna­teremmé alakítjuk. Laboratóriumot is létesítünk... 35 éves voltam, a­­mikor először haraptam csokolá­déba, ma a napköziben minden gyereknek az étrendjén szerepel. Megmosolyog, de higgye meg, ez nagyon is komoly dolog. Sajnos, olykor elfelejtjük, mint a maga­sabb műveleteknél az egyszeregyet. Nem őt, a hajdani tanulmány­­szerzőt mosolyogtam meg, akinek háládatlanabb feladat jutott. Neki az étkezés felől kikérdezett gyere­kek többnyire a hideg puliszkát em­legették, a felnőttek meg a gyomor­nyugtató pálinkát hallgatták el. Évente csak a Lenüzem több mint 5 millió lejt fizet ki a dolgo­zóknak, amit jobbára itt költenek el. Mire? íme néhány jellemző adat: az utóbbi két évtizedben több mint 200 új ház épült s a jelenlegi 575-ből alig néhány őrzi a múlt emlékét. Változó divat sze­rint építkeznek. Az '50-es évek vé­gén, a múlt évtized elején a két vagy többszobás lakás hódított, úgy három éve egyetlen ház sem épül fürdőszoba nélkül. Rádió alig fogy az üzletből, csaknem betelt a makfalvi piac. Cserélnek, vagy mutatósabbat vesznek. Száz körül van a televíziók száma. A nemrég még új keletű öntöttvas kályhák a fészerbe kerülnek lassan. És ami ezek után nem meglepő, de elgon­dolkoztató, az elmúlt hetekben 200-nál több tavaszi kabátot vásá­roltak a helyi üzletben. S ez elég? A puliszka helyett a kenyér, a vasárnapi lábbeli helyett a mindennapi, a mindenkori be­kecs helyett a térdet verő tavaszi kabát stb... stb., nem elég. Azaz, hogy nem lehet elég, mert a kör­nyezetét lakhatóbbá változtató em­ber maga is formálódik vágyai, embersége szerint. Ha hajdan an­dalító meséket olvasott, aki tudott, ma gyökeret vert valami egészen új és nagyszerű. Két órán át szisz­­szenés nélkül telt ház figyel a köl­tő-olvasó találkozóra, ahol múlt­jukat, jelenüket magyarázzák. Mert nemcsak dolgozni, érteni is akar a makfalvi ember. Jól érteni. Ezért járnak kézről-kézre a falvak életét kitűnően ismerő Szabó Gyula, Sütő András, Kovács György, és sok más romániai szerző múltról vagy jelen­ről, de mindenképpen mához szó­ló írásai. A makfalvi ember leállítja az ut­cán a néptanács elnökét, s meg­kérdi, hogy lesz-e már valami a közfürdőből, hiszen a helyiség meg­van. És bosszankodik is: kevés a könyvtárban a szakirodalom. Miért jobb a lenüzem állománya, mint a községi könyvtáré? Tegnap még a villany bevezetéséért hálálkodtak, ma már az ingadozó áramerőssé­get kifogásolják. A jobb életet meg­ízlelt ember igényessége ez, az az újfajta elégedetlenség, amely a mában ismerte fel a még napsu­­garasabb holnap lehetőségét. .. .Derék filantrópok, honnan is tudhatták volna annak idején, hogy mikor jámbor óhajaikat megfogal­mazták, a mélyben már dolgozott az az erő, mely később a makfal­­viak készségét is a lehetőséggel egyenlítette ki. Illik, hogy ide írjuk, az az erő — a kommunista párt, MAKRAI JÁNOS Az utolsó évharmad az oktatás legfontosabb szakasza Az iskolai év alapvető és általá­nos célkitűzéseit évharmadonként sajátos célkitűzések egészítik ki. Nem sorakoztatjuk fel mindhárom évharmad sajátos feladatait (vala­mennyi egyformán fontos), hiszen az első kettő lezárult, csupán az utolsó van hátra amikor kialakul az iskolai év végleges tanulmányi eredménye. Az idei iskolai év utol­só évharmada április 20-án kezdő­dött. Ebből a szempontból véltük időszerűnek beszélgetésünket a sok évi pedagógusi tapasztalattal ren­delkező SZÁSZ GYULÁVAL, a ré­gen 1­2-es számú líceum igazgatójá­val. — Az oktatásnak és a ne­velésnek milyen sajátos kér­déseit veti fel az utolsó év­­harmad? — Az utolsó évharmad az okta­tás legfontosabb szakasza. Elsősor­ban azért, mert — az új ismeretek közlése mellett — az egész év fo­lyamán analitikusan közölt ismere­teket szintetizálja a tanuló és így az év végi ismétlés keretében le­hetővé válik, hogy átfogó képet nyerjen az egész évi anyagról. A tanár irányításával a tanuló eb­ben az időszakban rájön az egész évi ismeretanyag összefüggéseire, kapcsolatokat fedez fel. A tanulás és gondolkoztatás folyamatában megszilárdul és kiegészül az a logi­kai struktúra, amely biztosítja a helyes gondolkodást, a gondolati és a tényleges cselekvés eredmé­nyességét és harmóniáját,­­ egy­szóval az ismeretek gyakorlati fel­­használásának lehetőségeit. Ez a sokrétű, komplex feladat a pedagó­gussal és tanulóval szemben sajá­tos, sokszor a megszokottnál eltérő követelményeket támaszt. Az utol­só évharmad nagyobb mértékben igénybe veszi a tanuló képességeit, és fokozottabb értelmi és gyakor­lati tevékenységet igényel tőle. Ezért szükséges egyfelől jó alapo­san előkészíteni ebben az időszak­ban az órai tevékenységet és az ezt kiegészítő foglalkozásokat, másfe­lől a tanulókat, szülőket és min­den más tényezőt. — Milyen szerep hárul a szülőkre? —­ Idejében fel kell készíteni a szülőket, hogy megértsék és magu­kévá tegyék azokat az ajánlásokat, amelyek segítik a gyermeket telje­sítménye fokozásában. Például föl­merülhet ilyen helyzet: sok gyer­mek rendkívül analitikusan gondol­kodik, vagy mechanikusan tanul, nehezen ragadja meg a lényeget, bizonytalanul tájékozódik az anyag egészében, s nehezen tud megbir­kózni szintetikus jellegű feladatok­kal. Mindez túlterheléshez vezet, ha a gyermek tevékenységét nem irányítják kellő módon. Sokszor tévesen fontosnak tart olyat, ami elhanyagolható részlet és nehezen közelíti meg azt, ami a további is­meretszerzés szempontjából mara­dandó kell hogy legyen. Megtörté­nik, hogy a sikertelenség folytán a gyermek önbizalma meginog ez a jelenség csökkenti az erők össz­pontosítását a szellemi ráirányu­­lást az ismeretek elsajátításában és szintetizálásában. A sikertelenség tétlenségre készteti vagy más te­vékenység felé tereli a gyermeket Ezt elősegítik a körülmények is. (Az utolsó évharmadban szép idő, a nappalok hosszabbodása.) Aján­latos, hogy a szülők ebben az idő­szakban fokozottabban gondoskod­janak a gyermek felügyeletéről, el­beszélgessenek nehézségeiről, gyak­rabban keressék fel az osztályfőnö­köt. Vigyázzanak arra, hogy a gyermek a normális napirend sze­rint munkálkodjék. Gondoskodni kell a gyermek vitaminos, egészsé­ges táplálkozásáról, mert a foko­zott szellemi igénybevétel étvágy­talanságot, gyengébb idegtípusok­ ISKOLÁ­ nál fokozottabb nervozitást idéz­het elő. Éppen ezért jó, ha az ott­honi légkör nyugodt, elősegíti a gyermek munkateljesítményének fokozását. — Hogy minden tényező valóban a gyermek munka­teljesítményét fokozza, mi­lyen sajátos feladatok hárul­nak a tanárra? — Fontosnak tartom, hogy a szaktanárok készüljenek fel alapo­san minden órára, pontosan mérjék fel az osztály teljesítő képességét, értelmi színvonalát, hiányosságait, egészen egyéniesítve, differenciált módon. Az óra­foglalkozásokat úgy szervezzék meg, hogy lehetőséget adjanak minden gyermeknek teljesí­tő­képessége kibontakoztatására, megfelelő­ teljesítmény elérésére. Minden mechanikus eljárás a gyer­mek túlterheléséhez vezet és hát­ráltatja az alapcélkitűzés­­megvaló­sítását. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szaktanárok és az osztály, valamint az osztályfőnök között nagyon sokoldalú és operatív jelle­gű kölcsönös információ-kapcsolat alakuljon ki. Tehát egyrészt az osztályfőnök segítse a tanulót ne­hézségei áthidalásában, másfelől a szaktanárt a gyermek megismeré­sében. Ennek folytán megelőzhető sok káros, hátrányos helyzet, ami a gyermek további előmenetelét befolyásolhatja. A tanuló bíztató, tapintatos irányítása, egyéni lelki sajátosságainak figyelembe vétele, munkaütemének figyelmes beállí­tása és nyomonkövetése, fokozott ellenőrzése, a nevelő munkának mind olyan eleme, amelyekre az utolsó évharmadban fokozottabban kell figyelni. — Nehezebb a gyerme­kekkel dolgozni, illetve taní­tani őket az utolsó évhar­madban? — Nem nehezebb, de a tanár ré­széről több előkészülést­ igényel. Ha a tanár sikeresen tudja megol­dani a harmadik évharmad sajátos kérdéseit, a tanulóknál nem mutat­­kozhatik különösebb nehézség. A tanárok felkészülésén múlik, hogy ebben az időszakban is élénk ér­deklődést és figyelmet váltsanak ki a tanulókból. Meg kell találniuk azokat az új eszközöket és mód­szereket, és használniuk kell nem­csak a régi, hanem újabb szemlél­tető anyagokat — például a termé­szetben tartott óra —, amelyek se­gítik a gyermeket, hogy átfogó is­mereteket­ nyerjen. Gondolok az aplikatív jellegű laboratóriumi gya­korlatokra, amelyek felhasználják a tanuló egész évben szerzett isme­reteit és képességeit. De gondolok az olyan jellegű feladat­rendsze­rekre is, amelyek a fizikával, ma­tematikával vagy irodalommal és gazdaságtannal kapcsolatosak. A­ harmadik évharmad fontos célki­tűzése ugyanis aktivizálni, mozgó­sítani mindazokat­ az ismereteket, amelyeket a tanuló az év folyamán elsajátított, és emellett hasznosíta­ni azokat az információkat, ame­lyekkel a gyermek a társadalmi és mindennapi életben találkozott. (Tv, újság, színház, film stb.). Mindezek az ismeretek egységes rendszerré szerveződnek ebben az időszakban. Az ismeretek logikai egységének megteremtése megala­pozza a gyermek tájékozódását az ismeretek világában. — Ebben az időszakban, gondolok a VIII. és XII osz­tályosokra, gyakoribbak a pályaválasztási problémák? — Nem, mert a pályaválasztás problémája a VIII., illetve a XII. osztályban már nagyjából eldön­tött, ezzel a kérdéssel egyébként az osztályokban egész év folyamán foglalkozunk. Az utolsó évharmad­ban csupán a beálló zavarokat, bi­zonytalankodást próbáljuk elosz­latni, megbeszélni a szülőkkel és tanulókkal. — A nevelő tanács is bi­zonyára foglalkozik az utol­só évharmad sajátos kérdé­seivel? — A sajátos feladatoknak meg­felelően állítjuk össze a nevelő tes­tület munkatervét, szervezzük meg tevékenységét. Ilyen értelemben nyilvánvaló, hogy a nevelő tanács vita­ tematikájában szerepel a har­madik évharmad sajátos problema­tikája. Hasonlóképpen a módszer­tani katedrák, az ifjúsági szerveze­tek, a szülői bizottság összehangol­tan dolgozza ki az általános és sa­játos célkitűzéseknek megfelelően, a maga intézkedési tervét, amely a nevelő tevékenység célkitűzései­nek megvalósulását hivatott támo­gatni. Lejegyezte: KOCH MÁRIA A Maros megyei Turisztikai Hivatal kirándulást szervez a hagyományos görgényi leányvásárra Indulás: 1971. május 9-én 7,00 órakor. Visszaérkezés: 1971. május 9-én 18,00 órakor. Részvételi díj 18 lej, mely a szállítás (társasgépkocsival) költ­ségeit fedezi. Feliratkozás a marosvásárhelyi ügynökségnél. Hasonló ki­rándulást szervez a segesvári, dicsői és régeni fiúk is Április 22 csütörtök A Nap kel 5 óra 21 perckor, lenyugszik 19 óra 08 perc­kor. Az évből eltelt 112 nap, hátra van 253. TENGERI MÚZEUMOT létesíte­nek Konstancán, a híres genuai vi­lágítótorony közelében. A múze­umban a többi között lándzsásha­­lak, repülőhalak, polipok, tengeri rákok, languszták, teknősbékák, különböző cápafélék láthatók majd. Az ámbráscet és a bálna külön kap helyet közvetlenül a parti sétá­nyon kialakítandó medencében. A múzeum benépesítéséről óceáni halászhajóink gondoskodnak, s csere útján is gyarapítani kívánjuk a kollekciót. A NEAMT MEGYÉBE látogató turisták bizonyára örömmel hall­ják, hogy a híres „Han al Ancu­tei“ negyven hellyel bővült, míg a branistei kemping 50 hellyel. Piat­­ra Neamt környékén több esztenát rendeztek be, s ezekben moldovai ételkülönlegességeket szolgálnak fel. A fő útvonalakon még 13 nép­művészeti és iparművészeti boltot létesítenek, s gondoskodnak róla, hogy a megye minden városában állandóan működjenek autójavító és karbantartó műhelyek. AZ ÉPÍTŐ­ANYAGIPARI szak­emberek tudományos kutatásait hasznosítva, a békási cementgyár újfajta mész­ipari előállítását kezd­te meg. Az új termék 92 százalék­ban tartalmaz kálciumoxidot és kiváló tulajdonságainál fogva szé­les körben hasznosítható segéd­anyagként katalízishez és fémön­téshez. A megrendelők nagy elis­meréssel fogadták az első tétele­ket és újabb jelentős mennyisége­ket rendeltek. Pronoexpressz A Pronoexpressz 1971. április 21 -i húzásának nyerőszámai: I. húzás: 16, 33, 30, 44, 27, 23 II. húzás: 1, 24, 43, 21, 28 A lakosság figyelmébe! Mivel az utóbbi időben több kiskorú gyermek esett az áram­ütés áldozatául —­ figyelmetlenség vagy tudatlanság következ­tében —, ismételten figyelmeztetjük a lakosságot az alábbi alap­vető szabályok betartására: — tilos nem feljogosított személyeknek a villanyoszlopra fel­mászni; — tilos a légvezetékeken más áramvezetőt átdobni; — tilos a leszakadt, földre esett huzalokat érinteni; — tilos az elosztó dobozok érintése; — tilos nem feljogosított személyeknek a transzformátorállo­más helyiségébe belépni. A fenti szabályok megsértése halálos kimenetelű lehet. MAROSVÁSÁRHELYI Áramszolgáltatási vállalat IGAZGATÓSÁGA Látkép a marosvásárhelyi Könnyűipari Felszereléseket Gyártó Vállalatról. Színház A Művelődési Palota nagyter­mében április 22-én, csütörtökön este 8 órakor. PISICA IN NOAP­­TEA ANULUI NOU. A román ta­gozat előadása. ★ A Színművészeti Intézet Stúdió Színházában csütörtök este 8 óra­kor: A NAGY ROMULUS. Az In­tézet hallgatóinak előadása. Mozi ARTA: Öten a pokolban (francia—­ olasz film) PROGRESUS: A régi nyár (ma­gyar film) SELECT: Csajkovszkij (szovjet film) IFJÚSÁGI: King Kong szökése (japán film)­ A szép Varvara (szovjet film) MUNKÁS: A vas ujj (japán film) FLACARA: Pacsirta (magyar film) SEGESVÁRI LUMINA: Mihai Vitea­­zul I. és II. rész (román film) RÉGENS PATRIA: Mihai Viteazul I. és II. rész (román film) VICTORIA: Fabiio, a varázsló (francia film) DICSŐI MELÓDIA: Vigyázz Luzi­ra! (német film) LUDASI FLACARA: Az utolsó mo­hikán (francia—angol—román film) SZOVÁTAI DOINA: Armando: A fehér ló (bolgár film) ERDŐSZENTGYÖRGYI POPULAR: Dr. Mabusse visszatér (német film) GYULAKUTAI PÁTRIA: Jöjjön hol­nap! (szovjet film) NYÁRADSZEREDAI NIRAJUS: A kanári és hóvihar (román film) SÁRMÁSI POPULAR: Mumu (szovjet film) RADNÓTI LUMINA: Mayerling (francia—angol film) Rádió ÁPRILIS 22. CSÜTÖRTÖK Román nyelven 16.30—18.00-ig. Események krónikája. Tömegda­lok. Az ötéves terv ritmusában. Bemutatjuk a segesvári NICOVA­­LA vállalatot. Operettdalok. Nők műsora. Az idő szárnyain. A mik­rofon előtt illegális harcosok. Zene. Magyar nyelven 18.00—19.30-ig: Hírek, tudósítások. Muszka Sándor és népi zenekara játszik. Szocialis­ta hazánk tájain: Zsilvölgye — ma. Fiatalok híradója, Eddye Calvert trombitál. ÁPRILIS 23. PÉNTEK Magyar nyelven 6.00—6.30-ig : Kalendárium. Időjelzés. Állatte­nyésztők tíz perce. Kívánságmuzsi­ka. Román nyelven 6.30—7.00-ig .­­Kalendárium. Időjelzés. Reggeli híradó. Zene. Szemafor. ELADÓ k­é­ts­zo­b­a-össz kami­o­n­o­s blokkrész. Érdeklődni: Bodor P. sor 28. 16-os lakrész, 15­—19 óra között. ELADÓ beköltözhető ház és ga­rázs. (Kogalniceanu 5. sz.), esetleg elcserélném nagyobb telkes házzal. ELADÓ FIAT 850, 32 000 km­­ben. Érdeklődni a 11-245 -ös tele­fonon. ELADÓ fehér Gordini, 48 000 km-ben. November 7 utca 96. szám. ELADÓ jó karban lévő 250 cm3 JAVA motorkerékpár, Dobrogeanu Gherea 16. sz. (Kövesdomb). ELADÓ 1­200-as Volkswagen, 1960-as kiadás. Érdeklődni napon­ta 7—14 óráig a 11-313-as telefo­non. Str. Enescu 6. ELADÓ Volkswagen­ 1300. Ér­deklődni: Kolozsvár, Lenin út 26, Dénes. KIADÓ szoba, közös fürdőszoba és konyhahasználattal. Aleea Car­­pați, Bloc. 47., Ap. 74. Érdeklődni naponta reggel 8—10 óráig. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KÁSZONI DE­ZSŐT utolsó útjára elkísérték, gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló­ család Televízió 18.00 Magyar nyelvű adás: Tu­domány és ipar. Fürdök Má­tyás jegyzete. A resicai üzem egy fiatal pszichológusa. Néhány perc muzsika 1810 Autósoknak 18.50 Beszéljünk helyesen románvul 19.20 1001 este íf£3­T Híradó 20.00 50 év. 50 visszaemlékezés 20.20 Románia a nagyvilágban 21.05 Földünk felgyorsult — dokumentumfilm 21.45 Irodalmi adás 22.05 Zenés, szórakoztató műsor 22.50 Híradó ELADÓ ház az Eminescu utcá­ban. Érdeklődni a Körösi Csom­a Sándor 9. szám alatt. ELADÓ ház, Dobrogeanu Ghe­rea utca 49. Hétközi fejtörő Ökölvívó világbajnokok VÍZSZINTES: 12. Görög betű, 13. Megkönnyezett, 15. Kontinens, 16. Létrehozza, 17. Gyorsjáratú hadihajó, 19. Mutatónévmás, 20. Helyhatározói rag, 21. Tapadás, 24. Ilyen barát is van, 27. A fizetés, 28. Három hangszerre írt zenemű, 29. N-nel a végén, főváros, 31. ..A föld­ atyja, 35. Efféle, 37. Vér, 39. Só , németül, 40. Ritka férfinév, 41. Gyilkolni, 43. Lengő, 44. Hely­határozó rag. FÜGGŐLEGES: 2. Ausztráliai futómadár, 3. Ízletes húsú mada­rak, 4. Vissza: román férfinév, 5. Halvány (ék. h.), 6. Futballista, 7. Bízott, 8. URE, 10. Végtag része, 11. Onnan, 14. Üdítő ital, 18. Ki­fosztotta, 19. Kellemetlen teher, névelővel, 22. Menyasszony, 23. Csend jelzője, 26. Kiejtett más­salhangzó, 30. Teendője, 32. Lop, 33. A-val a végén, egysejtű állat, 34. Ember — németül, 36. Eleje eleje, 38. Visszahív!, 42. Háziállat népiesen. ★ Az április 15-i lapszámunkban megjelent rejtvény megfejtése. Vízsz.: 7. MEISSNER; 26. MAJOR; 40. POPKOVA; 45. ARZANOV. Függ.: 1. KARBANOVA; 5. STE­­ WART; 11. SZANEJEV; 12. NORD­­WIG; 14. ROSENDAHL; 23. BOR­ZOV. Rejtvényünkben öt professzio­nista ökölvívó világbajnok nevét rejtettük el a vízsz. 1., 32. és 45., valamint a függ. 1. és 9. (folytatás a függ 25.) sorokban. A régeni LEMN-METAL Szövetkezet Cölarafilor utca 34 szám, telefon 273—274 AZ EGYSÉGEIBEN MEGRENDELÉSRE VÁLLAL ASZTALOSRÉSZLEG: lemuteni utca 254 szám — bármilyen típusú bútor készítését — ajtó-ablak készítését — kárpitozást — javítást FÉMIPARI RÉSZLEG: Calárasilor utca 34 szám — személygépkocsik és motorkerékpárok festését — személygépkocsik és motorkerékpárok javítását — kerítések és fémkapuk készítését — kovácsoltvas-munkákat ÉKSZERÉSZ RÉSZLEG: Lenin tér 6 szám A magas szakképzettségű személyzet vállalja mű- és dísz­­tárgyak, ékszerek készítését és javítását a megrendelő anyagából. Forduljanak bizalommal a szövetkezet szolgáltatási egységeihez! VÖMÖS ZÁSZLÓ

Next