Zalai Hírlap, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-01 / 77. szám
1958. április 1. Termelőszövetkezeteink és az árutermelés Sok szó esik manapság a zalai termelőszövetkezeti gazdaság körében az árutermelésről. És a tapasztalat azt bizonyítja: e szavak, gondolatok még közel sem elég egyértelműek, világosak. Egyik neves zalai közös gazdaság elnöke például ilyen aggodalmakat sorolt fel: — Jó dolog az a nagyobb arányú árutermelés, csak a végén ne mondják rólunk, hogy kupeckedünk. Több szövetkezetben kizárólag az egyszerű és könnyű pénzforrásokra rendezkednek be. (Választói malac eladás, vágó borjú értékesítés stb.). Nem jó, nem hasznos dolog ez. A paraszti élet minden napja egy-egy vállalkozás. Számolni kell és gondolkozva cselekedni. Ahol ezt teszik a szövetkezeti parasztok, maguk látják hasznát. A kormány 3004-es számú rendelete szinte forradalmi reformot jelent a termelőszövetkezetek gazdálkodásában. S e rendelkezés világos utat szab az árutermelésnek is. Nem, nem ad semmiféle sémát, vagy receptet, de jelentőségének megfelelően támogat mindenféle termelési kezdeményezést. Az árutermelés nem képeckedés. Ha többet terem a föld, ha értékesebb a jószág, ha a szövetkezet a hazai igények figyelembe vételével gazdálkodik — annak az egész ország látja hasznát. Zala megye sajátos földrajzi, közlekedési és éghajlati viszonyai — sajátos árutermelést parancsolnak. Az elmúlt esztendőkben — néhány gazdaság kivételével — számottevőbb árutermelés nem folyt szövetkezeteinkben. Mindennel foglalkoztak a gazdaságok. S a termelés irányát a még oly szigorúnak látszó «felsőbb» irányítás ellenére is a tagok szükséglete irányította. Jobban, sokkal jobban kell gyümölcsöztetni a zalai föld különleges adottságait, a haladás vívmányait és a paraszti élet hagyományait. Itt van például az aprómagtermelés. Zala megye földbirtokosai egykor milliókat zsebeltekbe lóhere, lucerna s bíborhere magból. És az aprómagnak ma is értéke, ára van. A kormány említett rendelete így szól erről: »A termelőszövetkezetek az 1958. évben szántóterületük legalább 15 százalékán évelő pillangós virágú szálastakarmány növényt, elsősorban lucernát és vörösherét termeljenek.» Megyénkben az idei évben 18,7 százalékos a tervezett arány. Az elmúlt éveknél azonban sokkal nagyobb gondot kell a magfogásra, cséplésre, betakarításra fordítani. Nem használt az ügynek, hogy a sok huzavona miatt még a múlt év decemberében is aprómagvakat csépelték egyik-másik közös gazdaságban. A tapasztalat azt bizonyítja: nagyobb értéket, több árut, s főleg olcsóbb árut — csak a figyelmes, gondos, hozzáértő munka biztosít. Ma már nem elég elvetni abúzát, s majd learatni — hanem naponta keresni, kutatni kell a módját, hogy az többet teremjen. Az idei üzemviteli tervek sok jó kezdeményezésről bizonykodnak. Valóban belterjes, nagyüzemi árutermelést alapoznak termelőszövetkezeteink. Az idén csaknem ötszáz tenyészszarvasmarhát vásárolnak, a múlt évinél kétszerte több műtrágyát használnak, kertészeteket, szarvasmarha-, sertéshizlaldákat stb. létesítenek. Minden közös gazdaság a maga módján, önállóan alapozza árutermelését. Azt választja, ami kifizetődik, s ha azt nem látja el megfelelően — akkor tönkre megy. Kemendollárban bővítheni a takarmány — kifizetődik a tehenészet, Borsfán olcsó energiával láthatják el Dunántúl egyik legkorszerűbb kertészetét, Nagyrécse határa a gabona- s az aprómag-termelésre a legalkalmasabb, stb. Az idén már több olyan kezdeményezésről is számot adhatunk, amelyet eddig következetesen elhanyagoltak termelőszövetkezeteink. Ilyen többek között a baromfitenyésztés, a szőlőtermelés, stb. Csak 1958- ben 12 gazdaság létesít megyénkben baromfifarmot, 20 ezer napos csibét vásárolnak. A kormány javasolja a termelőszövetkezeteknek, hogy minél több terméket értékesítsenek, s a részesedés nagyobb részét készpénzben vegyék fel a tulajdonosok. Az állam különböző árutermelési és értékesítési kedvezményeket biztosít a közös gazdaságoknak. Nem magyar paraszt, aki e nagyarányú kedvezményeket nem gyümölcsözteti. Az állam szerződik a szövetkezettel bizonyos terménymennyiség értékesítésére. A közös gazdaság a várható bevételek 60 százalékáig rövidlejáratú hitelt, előleget kap. E hitel egy része munkaegység előleg céljára is felhasználható. Tíz éves gondot old meg e rendelkezés. Az év azon szakában is pénzhez jutnak a szövetkezetek, amikor számottevőbb bevétel nincs a gazdaságból. És értékesítési szerződés szinte mindenfajta növénytermelési, s állattenyésztési termékre köthető. Aztán e sok támogatás birtokában adnak-e több árut a termelőszövetkezetek . . .? A tapasztalat azt bizonyítja: Igen! Néhány napja kezdődött megyénkben a gabonaértékesítési szerződések kötése. A szövetkezeti gazdaságok eddig csaknem ötven vagonkalászos gabona eladására szerződtek. Az érdeklődést figyelembe véve az idén száz vagonnal több gabonát értékesítenek a szövetkezetek, mint 1957-ben. Több ezer hektoliterrel szaporodik a tejhozam, 150 vagonnal több cukorrépa terem stb. És e fokozott árutermelés hogyan jelentkezik a szövetkezeti tagok részesedésében ? A zalaszentgróti Új Barázda már évek óta az egyik legjobb árutermelő közös gazdaság megyénkben. Egy hold szántójára csaknem 4 ezer forint áruértékesítés jut át az elmúlt esztendőben. A megyei átlag 2500 forint. A szerződéses értékesítésből eredő rendszeres bevételek lehetővé tették, hogy az Új Barázda tagjai módosítsák alapszabályukat. Elhatározták, hogy egy teljesített munkaegységre havonta 35 forint készpénzelőleget fizetnek. Egy átlagosan dolgozó tag havi készpénzjövedelme 1övó—2000 forint. A szentgyörgyvölgyi közös gazdaság tagjai ugyancsak a készpénz-részesedés gyakorlatát honosították meg. Jó, követésre érdemes kezdeményezések ezek. Egyesek mondhatják, hogy a jövedelem említett módon történő felosztása ellentétben van a mint alapszabálylyal. Nem, erről egyáltalán nincs szó. Minden olyan kezdeményezést támogat kormányunk, amely több gabonát, tejet, húst, zsírt, kapást, gyümölcsöt, zöldséget és vetőmagot hoz termelőszövetkezeteinknek. Érdemes, nagyon érdemes a 3004-es rendelkezést ismételten, s még sokszor tanulmányozni, s annak, szellemében gazdálkodni. A kicsinyes «gazdálkodgatás» ideje lejárt, az országot és a parasztot is, csak a nagyüzemi termelés gazdagítja. Ágoston László Ahogyan nem szabad takarékoskodni A napokban jelent meg a Minisztertanács takarékossági mozgalomról szóló határozata. A határozat kimondja: a magyar forradalmi munkás paraszt kormány, az 1958. évi népgazdasági tervben előírt feladatok megvalósítása és a gazdasági munka hatékonyságának emelése céljából szükségesnek tartja, hogy a takarékosság a szocializmus építésének eddiginél jobban alkalmazott módszerévé váljon a népgazdaság minden területén. Ugyanakkor a határozat kimondja, különös gonddal kell ügyelni arra, hogy a takarékossági mozgalom és a megvalósítandó intézkedések ne járjanak káros kihatással. A takarékossági intézkedések nem mehetnek a munka rovására, s azt a célt szolgálják, hogy újabb tartalékokat képezhessünk az 1958. évi gazdasági terv megvalósításához. Ez helyes és a dolgozók többsége helyesli is ezt. Azonban a takarékosságnak az a módja, amelyet a Postaigazgatóság bevezetett, nem helyes, sőt egyenesen káros. A Postaigazgatóságnak ugyanis van egy olyan határozata (amellyel személyesen nem találkozhatom, de szelleme él a gyakorlatban), hogy a megüresedett státuszokat nem szabad betölteni. Ez az intézkedés egyik-másik postahivatalnál már-már úgy érezteti hatását (ha a kézbesítő megbetegszik, vagy kilép, nem lehet helyette újat állítani), hogy veszélyezteti a posta jó hírnevét. A kézbesítés sok helyen napokra szünetel, van olyan hely, ahol egy hétig sem kapják meg a címzettek a postaküldeményeket, a napi sajtót, leveleket, nem is beszélve a határidős levelekről. Ez a rendelkezés kárára van a közösségnek, a dolgozóknak egyaránt. Így fordul elő, hogy a zalasárszegi postahivatal csak alkalomadtán kézbesít — kézbesítő hiányában — Zalaújlakra, bár van jelentkező, aki a kézbesítői állást betöltené. Nem hiszem, hogy a dolgozók szívesen olvassák a hetes leveleket, nem is beszélve a 3—4 napos újságokról. Csesztregen, ahol nyugdíjba vonult a kézbesítő, hasonló a helyzet. Nem tudom, hogy a felettes szervek, a Posta vezérigazgatóság tud-e ezekről az intézkedésekről. Mindenesetre kérjük, sürgősen változtassák meg, mert minél hosszabb időt él meg ez az intézkedés, annál több helyen okoz bosszúságot a dolgozóknak. Nagy Ferenc, a Zalai Hírlap Kiadóhivatalának vezetője ZALAI HÍRLAP Vasvázas gépszínt építenek több zalai gépállomáson Több éves visszatérő gondja, panasza a zalai gépállomásoknak, a «csillag-garázs». Sok millió forint értékű cséplőgépet, traktort, különböző munka-,s erőgépeket tároltak több éven át — esőben, hóviharban — a szabad ég alatt. Az idei esztendő megoldást ígér. A Gépállomások Megyei Igazgatóságán készítik a csővázas gépszínek tervét. A tervezett épületek nagy előnye, hogy kevés anyagot igényelnek, a csőelemek könnyen beszerezhetők, az anyag aránylag olcsó, s az építkezés, szerelés alig pár napig tart. Az első vasvázas gépszíneket a Palini, Zalatárnoki, Felsőbagodi és az Orosztonyi Gépállomásokra építik. MINDIG VELÜNK VOLTAK... MERT IGAZ BARÁTOK A JÓSZÁGÚ, friss tavaszi Szél, talán még soha nem száguldott olyan vidáman a nagylaposi földek fölött, mint 1945-ben. De még a tavaszi szélnél is százszorta vidámabbak voltak a Tüköry gróf cselédei. Nyolcvan család verte le a birtokjelző cönekeket az uradalom földjein azon a tavaszon. Birtokba vették az ősi jussukat. Tüköry gróf, ki tudja már merre futott? Kergette őt a félelem. A hatalmas úr űzött vadként menekült, rettegve sanyargatott cselédei boszszújától. Az úr elfutott — a földeket azonban nem tudta magával cipelni. A zsíros, fekete, dúsan termő alföldi szántók itt maradtak, hogy most már azokat boldogítsák, akik évszázadokon keresztül csak a verejtéküket, vérüket öntötték reá. Fekécs Mihály bácsira, az öreg tizenkét gyermekes béresre jutott az a feladat, hogy megcsinálja az osztozkodást. Mihály bácsi, Dávid Imre és Hámos István, volt cselédek segítségével fel is osztotta a négylapost uradalom földjeit tisztességgel. Mindenki pontosan megkapta azt, amennyi járt neki. A földosztásnál ott volt Nyikolaj Tyimofejevics Koszevnyikov őrmester, a községi szovjet komendatúra beosztottja is, aki a nagylaposi uradalomban lévő rendfenntartással volt megbízva. Persze ez a rendfenntartás csak olyan névleges volt. Nem kellett ott semmilyen rendet tartani, mert a cselédek örültek, hogy az uraság elfutott, Kozsevnyikov őrmestert pedig egyszerűen úgy vették, mint aki közülük való. Először még úgy mondták neki, hogy Továris sztarsina! Később ebből csak egyszerűen Nyikoláj lett, vagy magyarosan: Miklós. Nyikoláj, illetve Miklós, ez a hatalmas, nagy darab, szőke hajú, kék szemű ukrán parasztfiú, igen értett a nagylaposiak nyelvén. A nyelvbeli nehézségek ellenére is megértette és szerette a magyar cselédembereket. Az esténkénti, alföldi harcos iszogatása és a tökmag ropogtatás közben el is mondta nem egyszer, hogy miért. Mert, hogy az ő apja is csak uradalmi cseléd volt az egyik, Kiev melletti, birtokon, még a forradalom előtt. Apja elbeszéléseiből tudta, hogy milyen a földnélküli cselédember sorsa. Neki ugyan már nem volt része a szomorú sorsban , mert a szovjet hatalom idején született és nőtt fel, s mint a kazatyini Lenin-kolhoz fogatását érte a háború —, de hát az apák szenvedéseit a fiúknak sem szabad elfelejteniük. Az esti komázgatásokon Nyikoláj nemcsak a múltról, hanem a jövőről is színes képet festett a nagylaposiaknak. — Nálatok is eljön majd a boldog jövő, a jó élet, mint az ukrán mezőinken. Mert a ti alföldetek éppen olyan szép, olyan gazdag, mint a mi Ukrajnánk. Lehet itt boldog életet teremteni, csak össze kell fognotok. Most már van földetek, és így meg van az alap. A többi a ti dolgotok. Rajtatok múlik, mi lesz itt tíz esztendő múlva. Nehéz ugyan a kezdet, de hát nekünk még nehezebb volt. A forradalom előtt az urak, a forradalom után a polgárháború miatt nélkülöztünk. Most meg a hitleristák rombolták le, amit építettünk, de visszavágtunk nekik, és még szebben rendbe teszünk mindent, ahogy az volt. ., --------------------------Nyikoláj az alföldi magyaroknak, s azok boldogságra szomjasan valósággal itták minden szavát. S igaza volt Nyikolájnak, mert a földosztás után, már másnap jelentkezett az első nehézség, az első akadály. A föld meg volt, de nem volt mivel megművelni. Az uraság ugyanis a németeknek átadta az összes lovakat, szarvasmarhákat, no meg még az értékesebb szerszámokat is. Nem maradt más utána, mint néhány öreg, rossz eke, meg borona. — Mi lesz velünk? Itt a jó föld, művelni meg nem tudjuk? — sírt fel az emberekben az ijedt, nélkülözéstől való félelem. Néhányan ásóval vonultak ki a földjeikre, de voltak, akik családjuk tagjait fogták az eke elé és úgy próbálkoztak, hogy termőre váltsák a földet. Ebben a nehéz helyzetben Fekécs Mihály bácsinak jutott eszébe a gondolat, hogy Nyikolájhoz kellene fordulni, hátha tud valamilyen tanácsot vagy segítséget adni. Nyikolájt azonban nem találták sehol. Már több mint egy napja eltűnt a nagylaposi uradalomból Sokan meg is haragudtak rá, hogy csak így, szó nékül, búcsú nélkül vette sátorfáját és odébb állott. De a Nyikoláj elleni harag három nap múlva örömmé változott. A szőke ukrán fiú akkor tért vissza egy öreg, rossz, nagycsontégeben lovagolva, s maga előtt terelt négy kis kócos, gubbancos szőrű mongol lovacskát. — No madjar... pazsaleszta ... lehet dolgozni — mutatott széles mosollyal a lovacskákra —. Ez konyi... ajándék madjarnak ... ruszki katona. Nem kellett itt több beszéd. Megértette ezt mindenki. Ha legyöngült, rosszul táplált jószágok voltak is, de lovak. Lovak, amelyek kenyeret, életet adnak nyolcvan volt cseléd nagy családjának. Nyikolájt és a kis kócos jószágokat úgy dédelgették, hogy azt leírni nem is lehet igazán. Nyikoláj aztán elment. A lovacskák pedig kigömbölyödtek, megerősödtek és segítettek az «új birtokosoknak». A legszebbet közülük, egy kis erős izomzatú pejkót pedig a nagylaposiak Nyikolájnak nevezték el. No, furcsa ugyan, hogy jótevőjükről nevezték el a lovat, de hát ezt szeretettel tették, s meg lehet bocsátani érte a nagylaposiaknak. Nyikolaj Tyimofejevics Kozsevnyikov őrmester, a kazatyini Lenin-kolhoz fogadósa sem haragudna érte. Annak meg egyenesen örült volna, ha megtudja, hogy amikor 1950-ben megalakították a nagylaposi Béke Tsz-t, az egy tagba került földeken a Nyikoláj nevű lovacska végezte az első bevágást. * 1954 NYARÁN ..... . _ . . . . » ---- jött a riasztó hír: Árvíz van! A hegyekből reánk zúdult a pusztító ár! A helyőrségben riadót rendeltek el. A katonai egységek harcolni mentek a vízzel. A székesfehérváriaknak az Adony melletti Kulcs-i gát jutott. A gátat minden áron meg kellett menteni az átszakadástól, mert ha ez nem sikerül, akkor a sztálinvárosi műútnak vége. A magyar katonai egységek segítséget is kaptak. A székesfehérvári szovjet alakulatok szintén a Kulcsi gátra siettek. Parancsnokuk — az árvízvédelmi kormánybiztostól — a legveszélyesebb szakaszt kérte. Megkapták. Vasárnap reggel kezdődött a harc a vízáradattal. A szovjet és magyar katonák derékig levetkőzve, pihenés nélkül dolgoztak. Óriási volt az iram. Ha a gátat sikerült tíz centiméterrel növelni, akkor a víz is emelkedett kilenccel, vagy ugyanannyit. Különösen nehéz volt a helyzetük a szovjet katonáknak. Futólépésben vitték vállukon a nyolcvan-kilencven kilós homokzsákokat, ledobták a megfelelő helyre és már fordultak vissza újabbért. Így ment ez szakadatlanul, egészen estig. Már mindenki olyan fáradt és elnyűtt volt, hogy csupán az akaraterő vitte, hajtotta a katonákat. Este tíz óra lehetett, mikor rádióértesítés jött, hogy húsz centis apadás várható. Lehet pihenni. A katonák kezéből csak kifordultak a csákányok, lapátok, s mind ott helyben, a puszta fődön pihentető álomba merült. Csupán az őrök — akiknek a gát és a víz figyelése volt a kötelességük — maradtak ébren. Az őröket önként jelentkezés útján jelölték ki. Így vállalta a fárasztó napi munka után a virrasztást Vladimir Buravljov tizedes, komszomolista is. Fáradt volt nagyon, s nagy cikarterejébe került, hogy a szemeit nyitva tudja tartani. Már éjfél is elmúlt, amikor a virrasztó tizedes furcsa surrogásra lett figyelmes. Elemlámpáját felvillantva, kutató szemekkel fürkészte végig a gátat. Az egyi kanyarnál csillogást látott a gát oldalán. Mire odaért, ez a csillogás már karvastagságú vízsugárrá változott, amely a gát gyengébb részét kikutatva, átfúrta magát, s most ömlött a szárazföld felé, egyre ömlött. A vízfúrta lyuk gyorsan növekedett. Buravljov tizedes fejében villámként futott végig a felismerés tudata. — Ha ezt nem akadályozom meg azonnal, átszakad a gát! Vége a műútnak! Hiába küzdöttek a társaim egész nap! Egy pillanatig sem habozott. Leugrott a töltésről és a gát oldalában áttörő vízsugárra vetette magát. Testével tartotta fel az áttörő vizet. Riadót kiáltott. Társai nehezen eszméltek, fáradságuk még nem múlott el. A tizedes kétségbeesett kiáltásai azonban néhányat magukhoz térítettek, akik azután felrázták álmukból a többieket is. A vízbetörés egyre erősebbé vált. A tizedes már alig tudta tartani magát. De a segítség még időben érkezett Homokzsákokból egy rögtönzött kis körgátat emeltek arra a helyre, ahol a tizedes feküdt. Mikor a körgát elkészült, Buravljovot úgy kellett kiemelni a helyéről, mertmár semmi ereje nem volt tovább. De az út, a sztálinvárosi műút megmenekült a pusztulástól. BURAVLJOV TIZEDES ------ — magyar kormánykitüntetést kapott tettéért. A kitüntetést, mikor átvette, megkérdezték tőle, miért segített ilyen hősiesen az árvíznél. Buravljov tizedes egy kicsit értetlenül nézett a kérdezőkre, mert ő maga természetesnek tartotta cselekedetét, de azután mégis válaszolt: — Segítettem és segíteni is fogok mindig, ha kell, mert ez így természetes. Én is folyó mellett lakom, és biztos vagyok abban, hogy önök is segítenének nekünk, ha bajba kerülnének a mi házaink, a mi utaink. Barátok között ez így szokás, hogy mindig azt segítjük, aki bajba jut. Buravljov tizedes, akkor már ugyan őrmester, 1956 októberében is segített a magyar népnek. A Keleti-pályaudvar körüli harcokban hősiesen küzdött az ellenforradalmárok ellen, s 1957 januárjában megkapta a második magyar kormánykitüntetést is. 1954-ben és 1956-ban is a magyar nép vívmányaiért, boldogságáért küzdött. Első ízben a víz ellen, másodízben a sötétség, az ellenforradalom ellen harcolt. Harcolt, de úgy, ahogyan csak igaz, segíteni mindenkor kész barát tud harcolni. Tímár Ede 1