Zalai Hírlap, 1967. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-03 / 102. szám

6 Idő­jóslás Pemeter elégedetten járja körül a valaha bizonyára méltán autónak nevezett tá­kolmányt. Beül. Megnyom minden megnyomható gom­bot, de csak a duda szólal meg. — Sebaj — száll ki —, ha sikerül elindítani, gazdára lel hamarosan. Jön a nyár, s ilyenkor bolondulnak az autóért. — No, hallod, — csóválja a fejét ismerőse —, hogy a te kocsid is gazdára találjon, olyan hosszú azért aligha lesz a nyár... — Lapunk mai számából anyagtorlódás miatt kimaradt Az 5817-es naplója című re­gény folytatása. A regény kö­vetkező részét holnapi szá­munkban közöljük. — Ifjabb felajánlást tettek az élüzem címet nyert Felső­id­agodi Gépjavító Állomás dol­gozói. Vállalták, hogy a kom­­bájnolási tervüket öt, a nor­mál hold tervüket pedig 10 szá­zalékkal teljesítik túl 1967-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére.­­ Május 1-én megkezdődtek a 175 éves csurgói Csokonai Vitéz Mihály gimnázium jubi­leumi ünnepségei. Délelőtt ünnepélyes felvonulást ren­deztek, majd felavatták Cso­konai szobrát, Kamotsay Ist­ván alkotását. — Orosházán vasárnap át­adták rendeltetésének hazánk egyik legkorszerűbb vidéki kórházát .Az ünnepségen töb­bek között ott volt dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter. — Javítják a szolgáltatást Nagykanizsán. A KISZÖV Kiskanizsán szolgáltató pavi­lont állít fel, s a tervek sze­rint betársul a Deák­ téri la­kóház építésébe, hogy a föld­szinten szolgáltató egységeket helyezzenek el.­­ Jelentősen megnövekedett a gépjárműforgalom a kettős ünnepen az országutakon, s tetemesen emelkedett a közle­kedési balesetek száma is. összesen 206 közlekedési bal­eset történt, s ezek közül hét halálos kimenetelű volt. A rendőrségi krónika ezenkívül 60 súlyos közlekedési baleset­ről is beszámol.­­ Új munkarenddel kísér­leteznek a Mecseki Szénbá­nyászati Tröszthöz tartozó komlói Béla-aknán. A napi négy helyett három műsza­kot tartanak. A heti 42 munkaórát egy héten hat, há­rom héten át pedig öt nap alatt teljesítik. Így havonta három szabad szombathoz jut­tatják a bányászokat.­­ Szőlőszaporító telepet lé­tesít Dobriban a csörnyeföldi földművesszövetkezet. Az Egri Csillagok elterjesztésén túl a hagyományos szőlőfajták oltá­sához, metszéséhez is tanácsot adnak a környék szőlősgaz­dáinak.­­ A Magyar Rádió szerdán 19 órakor az esti krónikában hangképekben számol be a szakszervezetek XXI. kong­resszusáról. Ezt követően csü­törtökön 16.20 órakor a Petőfi, pénteken 13.03 órakor a Kos­suth és 15.20-kor a Petőfi, szombaton 13.45 órakor a Kos­­suth-adón kapcsolják a kong­resszust. ZALAI A Magyar Szocialista Munkás­párt, Zala megyei Bizottsága és a Zala megyei Tanács lapja Főszerkesztő: dr Kerkay Lássac. Kiadja a Zala megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kdadó: Nagy Ferenc. Szerkesztőség: Zalaegerszeg, Ray Endre u. 12. Telefon: 690 f főszer­­kesztő: 800, 801, 802. 803. Fiókszer­kesztőség: Nagykanizsa. Ady End­re u. 29. I. em. 112. Telefon: 11—90. Kiadó: Zalaegerszeg. Ady Endre u 62. Telefon: 102. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi postahivatalok­nál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft. Készült a Zala megyei Nyomda Vállalat zalaegerszegi üzemében. Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Tele­fon: 90. — Fel. vez.: Szendrői E­­te. index: 25 Wt ZALAI HÍRLAP [MiMmapraMMim­pra Kon Béla nevét vette fel a zalaegerszegi járási úttörő honvédelmi zászlóalj Vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartotta zászlóavató, fogadalomtételi és névadó ün­nepségét a zalaegerszegi járá­si úttörő honvédelmi zászló­alj. Az ünnepségre Zalaeger­szegen, az Ady filmszínház előtti téren került sor, ame­lyen a járás területéről közel ötszáz úttörő, a munkásőr és honvédelmi szakaszok tagjai vettek részt Az ünnepség keretében Po­cs­ai István, a Baki Állami Gazdaság központi pártszer­vezetének titkára zászlót adott át a zászlóaljnak, amelyre szalagot kötöttek a párt, a tanács, a fegyveres testületek, a KISZ, a tömeg­szervezetek képviselői, vala­mint a zászlót adományozó Baki Állami Gazdaság képvi­selője. A demonstratív, lelkes han­gulatú ünnepségen Juhász István, a megyei úttörő el­nökség titkára Cziráki Erzsé­bet pölöskei munkásőr úttö­rőnek, Végh István bagodvi­­tenyédi és Takács Gyula za­­laszentmihályi honvéd úttörő­nek a mozgalomban végzett jó munkájáért Kiváló úttörő ki­tüntetést adott át A honvédelmi zászlóalj az új zászlóval Megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése Kedden a Magyar Tudo­mányos Akadémia dísztermé­ben az akadémia 1967. évi közgyűlésével megkezdődött a négynapos akadémiai nagy­gyűlés. A­z akadémia statú­tuma szerint három évenként újra választják tudományos életünk vezető testületének vezető szerveit. Az idei köz­gyűlés tehát egyben tisztújító közgyűlés is, amelyen nem­csak az elnökség beszámoló­ját, a magyar tudomány hely­zetét vitatják meg, hanem újra választják az akadémia elnökségét is. A közgyűlésen megjelent dr.Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának pót­tagja, a kormány elnök­­helyettese is. Az akadémia tagjain kívül nagy számban vettek részt a nagygyűlésen a politikai, társadalmi, a gazda­sági és kulturális élet ismert személyiségei. A közgyűlést Rusznyák Ist­ván, az akadémia elnöke nyi­totta meg, majd Erdey-Grúz Tibor, az akadémia főtitkára terjesztette elő az elnökség beszámolóját. Megbeszélést tartott az ünnepi könyvhét megyei előkészítő bizottsága Tegnap délután 3 órakor a Megyei Könyvtárban megbe­szélést tartott az ünnepi könyvhét megyei előkészítő bizottsága. A megbeszélésen az ületé­­kes szervek képviselői felosz­tották maguk között az egyes járások képviseletét és javas­latokat tettek az ünnepi könyvhét eseményeire, az író-olvasó találkozókra, iro­dalmi előadásokra, valamint a könyvterjesztéssel kapcso­latos feladatokra. Az előzetes megállapodások szerint a könyvhét ünnepi megnyitójára május 27-én Zalaegerszegen, a Megyei Könyvtár olvasótermében ke­rül sor. A megye valamennyi járá­sában is több író-olvasó ta­lálkozóra kerül sor. A központi rendezvényeken kívül helyi előadókkal is ren­deznek irodalmi előadásokat, műsorokat. Izgalmas faluvetélkedő Zalaszentlászlón A zalaszentgróti járásban is nagy sikere van a községek közötti vetélkedőknek. A Za­­laszentlászló és Zalacsány közötti vetélkedőt vasárnap, április 30-án bonyolították le Zalaszentlászlón. A jó előké­szítés és szervezés után nagy közönségsikert aratott a ve­télkedő, amelyben mindkét falu szinte valamennyi lakó­ja részt vett. A két község kö­zött például állandó telefon­kapcsolat volt a rendkívüli feladatok megoldása végett A verseny kiírói több új pontszerzési lehetőséget is biztosítottak a községeknek. Ilyen volt például a könyv­tári élet, az ismeretterjesztő munka, a téli sportélet, ami­vel már a vetélkedő előtt sze­rezhettek pontot a községek. A művészeti ágakban ének­karok, irodalmi színpadok és tánccsoportok mérték össze tudásukat, a szellemi vetél­kedőben mezőgazdasági, ze­nei, történelmi, irodalmi és képzőművészeti ismereteikről adtak számot a versenyzők Érdekesek, izgalmasak voltak a rendkívüli feladatok is. A vetélkedőt végül is 89:58 arányban Zalaszentlászló la­kossága nyerte a zalacsányiak előtt. Br Értékes társadalmi munkát végeztek a zalaegerszegi 45-ös tanácstagi körzet lakói Amikor Zalaegerszegen a 45. számú tanácstagi körzet­ben a jelölő gyűlést tartották, kéréssel fordultak a lakók je­löltjükhöz, dr. Czigány Já­­nosnéhoz. Segítséget kértek a lakótelep elhanyagolt környé­kének rendbe hozásához. A jelölt akkor viszonzásul a vá­lasztók támogatását kérte. S a közös akarat, a közös mun­ka szép eredményt hozott. Az elmúlt két hét alatt szembetűnő változáson ment keresztül a zalaegerszegi szö­vetkezeti lakótelep környéke. A telepet csúfító, elhanyagolt grundot játszótérré varázsol­ták a lakók, a hepehupákat dózer egyengette simára, ide kerül majd a városi tanácstól kapott gyöngykavics és a pa­dok. Dicséret, illeti a Jókai utca 47 és 49-es számú ház lakóit, akik házuk elé színpompás virágágyakat ültettek. A 49-es számú ház egyik lakója, Kriz­­manics László például a tár­sadalmi munkában töltött két hét minden egyes napján kint szorgoskodott az utcán. A szövetkezeti lakótelep lakói a honvédségtől is segít­séget kaptak. A 45-ös tanácstagi körzet­ben végzett társadalmi mun­ka értéke meghaladja az 50 ezer forintot. Példamutató, dicséretes vállalkozás volt. „Az év rablásai­ 700 ezer font sterling értékű arannyal álltak tovább a banditák Jól megszervezett bandita­támadás történt hétfőn Lon­donban — jelentik a hírügy­nökségek. A gengszterek a Rothschild bankház pénzével álltak odébb egy elhagyott észak-londoni utcából. A támadók ammóniákkal kábították el a bankház ara­nyát szállító páncélozott gép­kocsi három főnyi személyze­tét Az AP jelentése szerint a zsákmány jelentős, mintegy 700 000 font sterling,­­ a hír­hedt vonatrablók zsákmányá­nak körülbelül egyharmada. A banditák 140, egyenként 5000 font értékű aranyrudat vittek magukkal. A kísérőszemélyzet egyik tagját fej- és mellkasi sérülé­sekkel, a másikat szemsérü­léssel szállították kórházba. A banditák pontosan tudták a nagy aranyszállítmány útját, és olyan ügyesen hajtották végre a rablást, hogy csak ak­kor fedezték fel mi történt, amikor már messze jártak a kinccsel. A hírügynökségek máris „az év rablásának” ne­vezik a támadást. . A Rothschild bankház kék páncélkocsiját most a rend­őrök vizsgálják, hátha meg­találják az elrabolt kincs felé vezető nyomokat. (MTI) Tűz, öngyilkosság, súlyos baleset Április 30-án Letenyén ösz­­szeütközött Svenda Iván zág­rábi autószerelő és Borsos József lovászi lakos személy­­gépkocsija. Svenda irányjel­zés nélkül, váratlanul fordult balra kocsijával, s így a mö­götte haladó Borsos már nem tudta kikerülni. A két jármű­ben 5000 forint értékű kár keletkezett. Svenda Iván el­len szabálysértési eljárás in­dult Tűzijátékot rendeztek ápri­lis 30-án este Salomváron. Csatlós Tibor, 25 éves hely­beli lakos későn dobta el az egyik petárdát és az kezében felrobbant A fiatalember a robbanás következtében köny­­nyebb sérülést szenvedett, és a zalaegerszegi kórházban el­sősegélyben részesítették.­­ Az utcán gyufát talált ápri­lis 30-án az ötéves Olasz Jan­csi és a 6 éves Török Sanyi. A gyerekek Török Sanyi édes­apjának tófeji udvarába men­tek, s ott a gyufával játszani kezdtek. Játék közben felgyúj­tották a szénakazlat. A tűz következtében mintegy 600— 800 forintnyi kár keletkezett. A tűzoltók által megmentett érték eléri a 10 ezer forintot.­­ Május 1-én holtan találták nagykanizsai lakásán Lőrincz Magdolna 77 éves nyugalma­zott dohányárust. A vizsgálat megállapította, hogy az idős asszony — aki hosszú ideje orvosi kezelés alatt állott — öngyilkosságot követett el •a­ Súlyos baleset történt má­jus 1-én, 11-kor Rédicsen. Varga István 16­ éves tsz­foga­­tos 11 éves öccsét, Józsefet ke­rékpárjára véve haladt az ut­cán. A kerékpár első tengelye eltört a kettős megterhelés alatt. A fiúk leestek, s közülük István könnyű, József súlyos sérülést szenvedett.­­ BEJÁRATÁS ELŐTT ÁLLÓ „Új Molotov" 2,5 tonnás tehergépkocsit elcserélnénk felújított 3,5 tonnás „CSEPEL DIESEL” TEHERGÉPKOCSIÉRT Ajánlatot: Somogy—Zala megyei Vas- és Műszaki Nagy­kereskedelmi Vállalat KAPOSVÁR, Zalka M. u. 18. címre kérjük. •2­448 Megkárosították a vendéget Zalaegerszegen az 5. számú italboltban próbavásárlásra került sor. A két „vendég” konyakot és kevertet kért. Huszka Jenőné csapos szem­mértékre adta a röviditalt. Mondván, a rendelkezésre ál­ló egyetlen mércét minden italfajta után meg kell mosni és ha sokan vannak, erre nincs idő. A szemmérték azonban hibás volt: a keve­sebb ital felszolgálásával hatvankilenc fillérrel károsí­totta meg a vendéget. Mivel a sok kicsi sokra megy, a zala­egerszegi szabálysértési ható­ság is számolt és a csapost 150 forintra bírságolta. * Az ólai presszó dolgozója, Sági Lászlóné ebben az év­ben másodszor, állt a zala­egerszegi városi tanács sza­bálysértési hatósága előtt. Ugyancsak próbavásárlást tartottak a presszóban és a felszolgált dupla fekete nem bizonyult egészen duplának. A minőségvizsgáló intézet megállapítása szerint 6 gramm helyett 5,4 gramm kávét használt fel a készítésé­­nél A szabálysértési hatóság 250 forintra bírságolta Sági Lászlónét. IMI május *. /7NAPTÁR 19­. május 5. Szerda, IRMA napja. A Nap kél 4 óra 25 perc­kor, nyugszik 18 óra 58 perckor. A Hold kél 2 óra 94 perckor, nyug­szik 12 óra 39 perckor. ▼árható időjárás ma estig. Job­­bárra f­elhős idő, többfelé záró áresős zivatar. Időnként élénk délnyu­gati, átmenetileg megerősödő és északnyuggatira forduló szél. A hő­­mérséklet keleten is csökken. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 3—8 fok, legmagasabb normáli hőmérséklet nyugaton 11 —16 fok között, keleten néhány fokkal 16 fok fölött AVÍTT). UltiAcoferi A svéd rendőrség különös megbízatású nyomozókutyákat képez ki. Ezek a repülőtere­ken és a határállomásokon fognak szolgálatot teljesíteni. A határrendőrök abban re­ménykednek, hogy a kutyák az átutazók poggyászaiban té­vedhetetlen­ül megszimatolják a kábítószereket. A lépések hangja A cipő, a talaj, a lépések gyor­sasága kb. 1500 különböző zö­rejt okoz. Ez a francia rádió és televízió szakembereinek véle­ménye. Az irattárukban eddig 1400 lépészajt gyűjtöttek össze. MA... A Rádió Kossuth-adóján: 1.aa: Három variáció zongorára. — 8.55: Orvosi tanácsok. — 9.00: Magyar nóták. — 9.34: Kozonisz — 10.13: Zenekari muzsika — 11.00: Iskola­­rádió. — 11.30: A Szabó-család. — 12.I2: Tánczenei koktél. — 13.08: Válaszolunk hallgatóinlímiaik. — 13.16: Operarészletek. — 14.07: A ta­nító. — M 37: Kodály népdalfeldol­gozások. — 15.10: Üzemi postánk­ból. — 15.16: Könnyű zongorámű-­zsika. — 15.35: Van új a nap alatt! — 15.50: Rádióegyebe­m. — 16.37: A Leonard Regény folytatásokban XI. — 17.12: Broniszlav Hu­ber­mann két hegedű versenyt játszik. — 17.50: mérkőzéseik Déréről nercre. — 19.25: Tánczene. — 20.04: Külföl­di tudósoké a szó. — 20.24: Leme­zek közt válogatva — 20.56: Nép­­dadcsokor. — 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lan­ja. — 22.10: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 22.20: Sporthírek. — 22.25: Operefeb­­részletek. — 22.45: Világjáró bri­gád — riport — 23.20: A XX. szá­z­ad zenéjéből. — 0.10: Csárdások. A Petőfin: 10.00: Szovjet kórus­­művek. — 10.10: Amerikai komé­dia. Zenés játék — 13.00: Zenekari muzsika. — 12.47: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról — 13.02: Könnyűzenei híradó. — 13.32: Iskolarádió. — 14.00: Kettőtől ha­tig. . Zenés délután. — 18 05: Is­kolarádió. — 19 35: Gonkából — Sosztakovics&g. Glinka: Ivan Lau­­szanyin. Négyfelvonásos opera. — 22.56: Ügető versenyeredmények. * A TV műsora: 17.18: Műsoris­mertetés. — 17.15: A Magyar Hir­dető műsora. — 11.20: Az Arany­szarvas földjén — 18.05: Hírek. — 18.10: Táj könyvek. — 1­8.15: Tájak, városok, embereik. — 18.30: Húsz éve történt. . . — 19.00: A régi ma­gyar muzsikáról. Előadás. — 19 25: Hazai tükör. — 19.30: Szatócsbolttól az áruházig. — 19.50: Esti mese. — 20.00: TV-Híradó. — 20.20: Az el­hárított kém. Magyarul beszélő an­gol film (10 éven felülieknek) — 21.45: Parabola. — 22.06: TV-Híradó — 2. kiadás.* A Jugoszláv TV műsora: 9.46: A J­ugosz­l­ávia—Nyugatnémetorszá­g labdarúgó mérkőzés közvetítése. — 18.30: Ezer miért. — 20.37: Amikor jött a macska — csehszlovák fam — 22:05: Nemzetközi szín. * A zalaegerszegi Ady moziban Egy asszony járt itt című, széles­vásznú, francia—spanyol filmet, a nagykanizsai Béke moziban a Vál­tozó fedezet című. szélesvásznú, magyar filmet vetítik. (Mindkét film korhatár nélkül.) ♦ Zalaegerszegen a Megyei Műve­lődési Házban 18 h-kor: Reflektor­­fényben Zalaegerszeg. Beszélgetés a város jelenéről és jövőjéről. ♦.»•»»»»«:a M­anz Qraq BUDAPEST felvesz esztergályos, marós, villanyhegesztő szakmunkásokat Térítéses vasúti jegyet és szállást biztosítunk. JELENTKEZÉS: levélben Budapest, Vin. Vajda Péter u. 18. Munkaerőgazdálkodás: 3358

Next