Zalai Hírlap, 1970. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-01 / 281. szám
2 IX. kongresszus sajtóvisszhangjából Moszkva (MTI). A hétfőn megjelent egyetlen moszkvai napilap, a Pravda a TASZSZ budapesti jelentése alapján részletesen ismerteti az MSZMP X. kongresszusának a párt nemzetközi tevékenységéről, a társadalmi fejlődésről, a szocialista demokrácia fejlesztéséről, a gazdasági építőmunkáról, az ideológiai életről, valamint a párt működéséről hozott határozatait. Az SZKP KB vezető lapja a budapesti jelentésnek a következő címet adta: „Az irányvonal: a szocialista építés meggyorsítása”. Varsó (MTI): „Az MSZMP X. kongresszusa befejezte tanácskozásait. —újból Kádár elvtársat választották meg a párt Központi Bizottságának első titkárává. — Kongresszusi határozat a párt feladatairól” A Trybuna Lada elsőoldalas induló anyagként ezzel a háromhasábos főcímmel közölte budapesti tudósítását a magyar pártkongresszus befejezéséről. A Trybuna Ludu a „Párt tevékenységi programja és feladatai” főcímmel bő részleteket idézett a kongresszus határozatából. A Zornierz Wolnosci „Az egész nép helyesli a párt irányvonalát" címmel számolt be a kongresszus befejezéséről. Prága (MTI): A csehszlovák sajtó, amely az MSZMP kongresszusa idejénnyolc tudósítóval képviseltette magát Budapesten, hétfőn nagy terjedelemben számol be a magyar kommunisták tanácskozásának befejezéséről. A Rude Prava tudósításának címe: Kádár János ismét az MSZMP élén. Szilárd politikai irányvonal, szilárd káderösszetétel a vezető szervekben. A lap tudósítói emlékeztetnek rá, hogy Kádár János attól az időponttól kezdve dolgozik ebben a funkcióban, amikor a magyar nép életének nehéz órájban bátran a haladó erők élére állt az ellenforradalom szétszúrásáért, valamint a politikai és gazdasági élet konszolidálásáért vívott harcban. Berlin (MTI): Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland, vasárnapi számának első oldalán közölte az MSZMP X. kongresszusának befejezéséről, illetve a kongresszus utolsó napjáról szóló jelentését. Hétfői számának első oldalán a Neues Deutschland beszámol az NSZEP küldöttségének hazaérkezéséről és ismerteti a küldöttség vezetőjének, Friedrich Ebertnek, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, megérkezése után tett rövid nyilatkozatát. Friedrich Ebert hangsúlyozta hogy az NSZEP küldöttsége mély benyomásokkal tér vissza az MSZMP tizedik kongresszusáról. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szocialista Egységpárt között teljes az egyetértés minden alapvető kérdésben — hangoztatta Ebert és végezetül a magyar pártvezetésnek az NSZEP-hez és az NDK népéhez intézett üdvözletét tolmácsolta. Kairó (MTI): A kairói lapok ismertetik az MSZMP X. kongresszusáról kiadott záróközleményt. A Journal d’Egypte azzal kezdi elsőoldalas beszámólóját, Kádár Jánost újra megválasztották a Központi Bizottság első titkárának. A lap megemlíti, hogy az előző Központi Bizottság 78 tagja kapott helyet a 105 tagú, újonnan választott Központi Bizottságban. A kongresszus határozatait ismertetve a Journal d’ Egypte kiemeli, hogy a magyar párt megerősítette szolidaritását az arab népek igazságos harcával. London (MTI): A hétfői Guardian vezércikkben méltatja a X. kongresszus vitáinak őszinte, önkritikus jellegét, s a „gyakorlati leninizmus” kifejezést használva jellemzi azt, hogy „a hatalom monopóliumával rendelkező centralista párt serkenti a belső vitát és önkritikát". A vezércikk megemlíti, hogy a kongresszuson legalább 90 neves pártonkívüli volt jelen, majd rámutat: a kongresszus fő témája a pártdemokrácia erősítése, a döntéshozatal decentralizálása volt, továbbá az a cél, hogy a közvélemény a párttal együtthaladjon. A cikkíró megállapítja, hogy ez a politika a Szovjetunió teljes támogatását élvezi. Magyarország hű a Varsói Szerződéshez. A Daily Telegraph beszámol arról, hogy Kádár Jánost ismét a Központi Bizottság első titkárává választották, majd közli, hogy Benke Valéria személyében először került nő a Politikai Bizottságba. 172 millió dollár a ciklon okozta károk helyreállítására Dacca. (MTI). A pakisztáni kormány jóváhagyott egy hoszszú lejáratú újjáépítési tervet, amely közel 172 millió dollárt irányoz elő a kelet-pakisztáni ciklon okozta károk helyreállítására és a hasonló katasztrófák megelőzésére. Külön vizsgálóbizottságot szerveztek, amelynek feladata megállapítani, megfelelő előrejelzéseket adott-e az illetékes meteorológiai intézet a ciklon közeledtéről, és nemzetközi szakértői bizottságot kértek fel arra, hogy segítsen kidolgozni az előrejelzés jobb módszereit. Hivatalos körökben hangsúlyozzák, hogy a pakisztáni kormány minél előbb meg akarja kezdeni az újjáépítést — beleértve a partvédelem megerősítését — és nem vár nemzetközi segítségre. Az Egyesült Államok pakisztáni nagykövete vasárnap sajtóértekezletet tartott Daccában. Elmondotta, hogy az Egyesült Államok elsősorban a partvédelem bővítésében és erősítésében venne részt. A ciklon okozta szökőár több mérföldnyi hosszúságban zúzta szét a partot védő gátakat. Kelet-Pakisztán fővárosába, Daccába hétfőn két AN—12 mintájú szovjet szállítórepülőgép érkezett: takarókat, ruhaneműeket, lábbelit, sűrített tejet hoztak a szökőár sújtotta lakosság megsegítésére. Megérkezett Daccába egy szovjet egészségügyi csoport is. GYORSLISTA az 1970. november 30-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, amelyen a 45. heti lottószelvények vettek részt. 617 303 kimit Vál.. 621 560 varrógép, 621 803 éléskamra ut., 630 676 háztart. g.. 631 866 ofotért utalv.. 633 047 bútor-lakbér.. 636 628 ruházati cikk, 702 967 ofotért ut., 809 408 ruházati cikk, 819 205 utasv., 822 250 éléskamra ut., 1 209 655 éléskamra ut., 1 210 030 éléskamra ut., 1 220 398 éléskamra ut., 1 224 223 báv. ut., 1 230 987 táskarádió, 1 233 204 halóg. 1 240 386 éléskamra ut., 1 245 081 éléskamra ut., 1 162 140 ki mit vá!, 1 296 295 ruh cikik, 1 301 700 tv, 1 312 699 utalv., ■ 1 323 527 méteráru, 1 332 951 falk-tex., 1 337 121 éléskamra ut., 1 341 084 hűtőgép, 1 350 745 háztart. g., 1 353 883 ruházati cikk, 1 355 901 ruházati cikk, 1 358 221 mosógép, 1 379 252 mosóg., 1 395 644 rádió lemezjátszóvá. 1 399 934 ki mit vál., 1 400 873 ruházati cikk, 1 402 601 ofotért ut., 1 411 966 méteráru 1 427 273 mosógép, 1 443 592 ofotért ut., 1 465 153 ruházati cikk, 1 469 177 ruházati cikk, 1 470 525 méteráru, 1 487 487 lemezjátszó, 1 496 578 lak-tex., 1 496 823 lak-tex., 1 496 824 lak-tex., 1 497 872 méteráru, 1 498 525 kimit vál., 1 499 197 méteráru, 1 500 420 rádió, 1 500 898 éléskamra ut., 1 507 593 éléskamra ut., 1 512 763 hűtőgép, 1 514 920 laktex., 1 518 054 utasv., 1 518 819 bútor, 1 522 359 rádió lemezjátszóval, 1 530 007 lemezjátszó, 1 530 565 hűtőgép, 1 533 159 táskás 1 539 382 táskarádió, 1 545 436 hűtőgép, 1 548 411 ofotért ut., 1 565 455 ofotért ut., 1 555 939 éléskamra ut., 1 570 751 utalv., 1 581 251 éléskamra utalv., 1 590 185 laktel., 1 597 610 Budapest, I., Batthyány u. 28—30. sz. alatt felépülő társasházban az I. em. sz. sz. alatti háromszintes, háromszobás (egyik kisméretű) étkezőhallás, gardróbos, loggiás öröklakás, 1 602 777 éléskamra ut., 1 607 529 méteráru, 1 608 059 bútor, 1 637 263 báv. ut., 1 638 331 fényképezőgép, 1 644 767 tv, 1 647 354 ut., 1 651 830 éléskamra ut. 1 666 153 táskarádió, 1 671 099 méteráru, 1 693194 rádió, 3 072 800 éléskamra Ut., 3 080 751 Ofotért Ut., 3 080 827 ruházati cikk, 3 010 384 táskarádió, 3 091 008 óra, 3 100 147 hűtőgép, 3 101 187 éléskamra ut., 3 104 151 háztart. g., 3 109 886 éléskamra ut., 3 121 272 varrógép, 3 125 431 báv. ut., 3 130 133 mosógép, 3 147 900 éléskamra ut, 3 148 615 háztart. g., 3 150 818 báv. ut., 3 152 421 kimit vál., 3 343 306 ruh. cikk, 3 902 332 laktel., 5 623 202 élésskamra utalv., 5 629 111 éléskamra ut., 5 806 413 óra, 5 815 578 hűtőgép, 5 825 482 éléskamra ut. A nyertes szelvényeket 1970. december 20-ig kell a totó lottó kirendeltségek, OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI). ZALAI HÍRLAP Ünnepség Imolában Róma. (MTI). Tízezren vettek részt Imolában vasárnap azon az emlékünnepségen, amelyet az Olasz Kommunista Párt rendezett: ötven éve, 1920 november 29-én ebben a városkában alakult meg a „kommunista frakció”, amelyből két hónappal később megszületett az Olasz Kommunista Párt. Umberto Terracini — a csoport egyetlen ma is élő tagja — tartott ünnepi beszédet a nagyszabású tömeggyűlésen. Megkezdődött a Japán Szocialista Párt kongresszusa A Japán Szocialista Párt 34. kongresszusa hétfőn megkezdte munkáját. Narita Tomomi pártelnök kongresszusi megnyitójában hangsúlyozta: a japán demokratikus erőknek a közelmúltban aratott nagy sikere, az okinawai parlamenti választások kimenetele bizonyította, hogy helyes volt a pártnak az amerikai—japán, úgynevezett biztonsági rendszer felmondására vonatkozó irányvonala. Az elnök hangsúlyozta, hogy továbbra is szükség van a pártegység megszilárdítására. A Kyodo hírügynökség jelentése szerint a kongresszuson 380 küldött vesz részt. Nyílt kihívás a CDU—CSU Bundestag-frakciójának nyugat-berlini ülése Nyugat-Berlin (DPA). Hétfőn a CDU—CSU Bundestagfrakciója megkezdte ülését Nyugat-Berlinben. Kiesinger CDU pártvezető Pjotr Abraszimovnak, a Szovjetunió berlini nagykövetének tiltakozó jegyzékére reagálva, hétfőn pártjának vezetőségi ülése után kijelentette, hogy a CDU—CSU kitart a Nyugat-Berlinben való ülésezés mellett. Mint Kiesinger a sajtó képviselőinek tudtára adta, a CDU—CSU a jövőben is jogot formál arra, hogy elnöksége és Bundestag-frakciója Nyugat-Berlinben ülésezhessen. Bonn. (MTI). Rüdiger Von Wechmar, a bonni kormány helyettes szóvivője hétfőn kormánya nevében nyilatkozatot tett. Ebben megismételte Bonnnak azt a felfogását, amely szerint a Bundestag szervei és frakciói jogosan üléseznek Nyugat-Berlinben. Willi Baeurle szociáldemokrata Bundestag-képviselő élesen megtámadta a CDU— CSU-t, amiért Nyugat-Berlinbe hívta össze képviselői frakciójának ülését. „Ez világosan mutatja — mondotta — milyen eszközöket kész alkalmazni az ellenzék, hogy megtorpedózza a Brandt—Scheel kormány keleti politikáját”. Moszkva. (MTI). A szovjet főváros politikai köreiben nyílt kihívásnak minősítik a bonni Bundestag CDU—CSU frakciójának nyugat-berlini ülésezését. Hangsúlyozzák, hogy ebben a kérdésben a szovjet álláspont a legcsekélyebb mértékben sem változott: Nyugat-Berlin nem volt és nem lesz a szövetségi köztársaság része, ezért a Bundestag egészének, vagy bármely frakciójának nyugat-berlini összejövetele törvénytelen. Nyugati válaszjegyzék Abraszimov tiltakozására Nyugat-Berlin. (MTI). Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői vasárnap éjszaka válaszjegyzékét adták át a berlini nagykövetségen Abraszimov nagykövetnek arra a múlt heti tiltakozó jegyzékre, amelyben a Szovjetunió elítélte a nyugatnémet CDU parlamenti csoportjának provokatív nyugatberlini ülésezését. A TASZSZ értesülései szerint a válasz nem kielégítő és azt bizonyítja, hogy a nyugati hatalmak pártfogásuk alá veszik azokat az erőket, amelyek Nyugat-Berlint továbbra is az európai feszültség forrásául szeretnék felhasználni. 1970. december 1. 25 éves a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség öt világrész 93 országának egy híján száz nőszervezete ünnepel. 25 éve ezen a napon, 1945. december 1-én bontott zászlót a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség. Párizsban összegyűlt asszonyok és lányok határozták el: a világ minden részén tömörítik erőiket, hogy soha többé ne zúduljon háború az emberiségre, és békében nevelhessék gyermekeiket. Az eltelt negyedszázadban sikerült mozgósítani a nők millióit nemcsak a béke megvédésére, hanem más, nem kevésbé fontos célok elérésére is. Sok helyütt a női egyenjogúság kivívásáért küzdött — többfelé sikerrel — a nőmozgalom, másutt a nemzeti függetlenségi harcba kapcsolódtak be a harcos nőszervezet tagjai. Szinte nem múlt el hét, hogy a világ valamely pontján ne emelték volna fel szavukat a nőmozgalom képviselői a szociális haladásért, a demokráciáért. Nem hiányoztak nagyszabású nemzetközi akciókból sem: a Hanoiban felállítandó anya- és gyermekvédelmi központ költségeire például rövid idő alatt 50 ezer dollárt gyűjtöttek. Hazánk abban a kitüntetésben részesült, hogy nemrég a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség jubileumi tanácsülésének házigazdája lehetett. A budapesti kongresszus 260 küldötte — 91 ország képviseletében — október első napjaiban a Gellért Szállóban hat bizottság javaslatát fogadta el. A többi ezött felszólították a világ aszszonyait és nőszervezeteit, nyújtsanak politikai és erkölcsi támogatást, anyagi segítséget a függetlenségüket küzdő indokínai népeknek, támogassák az amerikai és más országok asszonyainak erőfeszítéseit, amelyekkel rá akarják bírni kormányaikat az agresszió haladéktalan megszüntetésére. Szolidaritást vállalt a világ legtekintélyesebb és legnépesebb nőszervezete az izraeli agreszszió ellen küzdő arab népekkel. Határozatban mondták ki Budapesten azt is, hogy támogatják az európai biztonsági értekezlet összehívását. Hertta Kuusinen, a nőszövetség elnöke a tanácskozás befejeztével kijelentette: hajlandók együttműködni minden haladó erővel a béke megvédésére, a világ gyermekeinek szebb, boldogabb jövőjéért. Szebb, magasztosabb célokat nem tűzhetett volna zászlójára a jubiláló nemzetközi nőmozgalom. Javulásra mutató változások az európai kontinensen (Folytatás az 1. oldalról.) népek közötti barátság szilárdítása.” Vietnammal kapcsolatban megjegyezte, a Szovjetunió és más szocialista ország támogatása mellett a harcoló vietnami nép meghiúsította az amerikai hadigépezet terveit és számításait. Leonyid Brezsnyev megállapította, hogy a nemzetközi feszültség másik tűzfészkének térségében, a Közel-Keleten is egyre határozottabb az agreszszorral szembeni visszacsapás, egyre nyilvánvalóbb az agresszor nemzetközi elszigetelődése. Erősödik a barátság és az együttműködés a közel-keleti nemzeti felszabadító mozgalom erői, valamint a Szovjetunió és más szocialista államok között. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkára megjegyezte, hogy az európai kontinensen „észrevehető változások történnek és jogosan mondhatjuk, hogy e változások javulásra mutatnak”. A magyar kommunisták nemrég véget ért budapesti X. kongresszusa — ahonnan az SZKP küldöttségének tagjai — Grisin, Romanov elvtársak és én egyenesen ide jöttünk, Szovjet-örményország jubileumára — újabb meggyőző bizonyítéka volt a testvéri szocialista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom egységének és összeforrottságának, a marxizmus-leninizmus győzedelmes lobogója alatt — mondotta Brezsnyev. „Az európai helyzet normalizálásának szempontjából komoly jelentőségű lenne néhány Nyugat-Berlinnel összefüggő kérdés rendezése. Erről a témáról a négy nagyhatalom , a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország képviselői jelenleg tárgyalásokat folytatnak. Véleményünk szerint teljességgel elérhető a helyzet orvoslása Nyugat-Berlinnel kapcsolatban Csupán az kellene hozzá, hogy az érdekelt felek jószándékról tegyenek bizonyságot és olyan határozatokat dolgozzanak ki, amelyek kielégítenék a nyugat-berlini lakosság óhajait és ugyanakkor számolnának az NDK jogos érdekeivel és szuverén jogaival” — jelentette ki Brezsnyev. Az ünnepi ülésen Leonyid Brezsnyev átadta az Októberi Forradalom rendjelet, amelylyel Örményországot a kommunista építésben elért eredményeiért tüntették ki. A Szovjet-örményország és az örmény Kommunista Párt fennállásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Jerevánban a Lenin téren katonai díszszemlét rendeztek, amelyet a dolgozók felvonulása követett Phnom Penh a szabadságharcosok gyűrűjében (Folytatás az 1. oldalról.) vezett északi-harci övezetbe vezető szárazföldi utat. Az övezetben 40 ezer kambodzsai kormánykatona maradt. A városika, Prek Kdam a Tonle Láp folyó két partján fekszik, s a népi erők az északi városrészt kerítették birtokukba. Phnom Penhben, a fővárosban a történteket súlyos fejleménynek tekintik. A kambodzsai kormánycsapatok Phnom Penhben és a fővárost övező külső védelmi gyűrű mentén megerősítették állásaikat. Mint az AP jelentéséből kitűnik, a főparancsnokság arra számít, hogy a népi erők rohamot intéznek a főváros ellen, s a megerősítést óvintézkedésnek szánta. Vasárnap és hétfőn Phnom Penhben hallani lehetett a közelben becsapódott tüzérségi és légibombák robbanását: a kambodzsai kormánycsapatok a népi erőknek a fővárostól délre és nyugatra elhelyezett állásait próbáltákfelszámolni, hogy megtörjék a Mekong folyó két partján létesített „záróvonalat”. Hétfőn folytatódtak a harcok a fővárostól mintegy 100 kilométerrel délnyugatra fekvő khrkomi útkereszteződésnél. Hanoi (MTI): A dél-vietnami népi felszabadító erők ezév első tíz hónapjában az amerikai és a saigoni fegyveres erők 360 repülőgépét semmisítették meg a Mekong delta vidékén, — jelenti a Felszabadulás hírügynökség. A gépeket nem korszerű légvédelmi fegyverekkel, hanem puskákkal, házilag készített fegyverekkel lőtték le. ★ A Kínai Vöröskereszt 5 millió jüan értékű segélyt nyújtott az árvíz sújtotta dél-vietnami területek lakosságának. Stockholm (UPI): Olof Palme svéd miniszterelnök vasárnap Halmstadban a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt gyűlésén kijelentette: „A VDK elleni új amerikai légitámadások ellentétesek a vietnami béke érdekeivel. A miniszterelnök elítélte a legmagasabb amerikai szinten megtervezett és jóváhagyott kalandor fogolymentő akciót is. Mint mondotta, a történtek nem könnyítik meg a foglyok szabadon bocsátására kifejtett — egyebek között svéd — erőfeszítéseket. Washington (MTI): William Fulbright, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke a CBS televíziós társaságnak vasárnap adott nyilatkozatában azzal vádolta az amerikai kormányt, hogy a legfontosabb politikai és katonai döntéseket a kongresszus jóváhagyása, sőt tudomása nélkül hozza. A szenátor ezzel kapcsolatban utalt a kambodzsai beavatkozásra és a VDK területe ellen intézett bombatámadások felújítására. Fulbright a vietnami háborúval kapcsolatban nem zárta ki Nixon elnök jóindulatát, de hangsúlyozta, hogy az elnökfeltételei irreálisak, intézkedései és eszközei nem alkalmasak arra, hogy a meghirdetett cél eléréséhez vezessenek”. Pnom Penh (MTI): Az AFP Pnom Penh-i tudósítója szerint a Bassac folyó kompátkelőhelyének elfoglalásával a kambodzsai felszabadító erők a fővárost gyakorlatilag elvágták az ország többi részétől Befejeződött a Chilei EP plénuma Santiago (MTI) Befejezte munkáját a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma. A részvevők megvitatták Luis Corvalannak, a párt főtitkárának beszámolóját a politikai helyzetről és a kommunisták feladatairól az új körülmények között. A felszólalók hangsúlyozták, hogy tovább kell erősíteni a baloldali erők tömörülését, a népi kormánnyal való együttműködést és minden tekintetben támogatni kell a kormányt. A plénum egyhangúlag elfogadott határozata a népi egység fontosságát, a nép és a kormány együttműködésének bővítését hangsúlyozza.