Zalai Hírlap, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
2 Hazaérkezett a CSKP küldöttsége Prága (MTI) Vasárnap este hazaérkezett Prágába a CSKP küldöttsége, amely Vasil Bilaknak, az elnökség tagjának, a KB titkárának vezetésével az Arab Szocialista Unió meghívására többnapos látogatást tett az EAK-ban. A két párt megbízottainak tanácskozásairól közleményt adnak ki. A tárgyalásokat a kölcsönös megértés légköre jellemezte. Ma kezdődik az Olasz KP KB ülése Róma. (MTI). Március 2-ára összehívták az Olasz KP KB ülését. A napirend: az olasz kommunisták harca a reakciós újfasiszták ellen, a társadalmi reformokért és a demokratikus programért. Előadó: Giorgio Amendola, a párt vezetőségének tagja. Jan Marko Varsóba látogat Varsó. (MTI). Stefan Jedrychowski lengyel külügyminiszter meghívására szerdán hivatalos baráti látogatásra Varsóba érkezik Jan Marko csehszlovák külügyminiszter. Marko három napot tölt Lengyelországban. ZALAI HÍRLAP Kairóban megnyílt a Palesztina Nemzeti Tanács 8. ülésszaka Is négy nagyhatalom negatívnak tekinti az egyiptomi jegyzékre adott izraeli választ Kairó. (MTI). A négy nagyhatalom, valamint Jarring, az ENSZ főtitkárának közel-keleti megbízottja Kairó tudomására hozta, hogy a Jarringjavaslatokra — pontosabban az azokkal kapcsolatos egyiptomi jegyzékre adott izraeli választ negatívnak tekintik — írja a Mena közel-keleti hírügynökség. Ez az értékelés egybevág Kairó álláspontjával, amely szerint most már a négy nagyhatalmon, a sor, hogy Izraelt a Biztonsági Tanács határozatainak elfogadására késztessék. Erről tárgyalt Riad külügyminiszter a négy nagyhatalom kairói képviselőivel hétfőn délelőtt. Az egyiptomi külügyminisztérium ugyanakkor utasította Zajjat ENSZ-fődelegátust, hogy kérjen találkozót U Thant ENSZ-főtitkártól és Jarringtól, s tájékoztassa őket arról, hogy Egyiptom értékelése szerint a negatív izraeli válasz „kritikus helyzetet teremtett” a Közel-Keleten. Kairó (MTI): Vasárnap megnyílt Kairóban a Palesztinai Nemzeti Tanács 8. ülésszaka. Megnyitó beszédében Szajdat elnök aláhúzta, hogy kormánya továbbra is küzd a kö- szel-keleti helyzet politikai rendezéséért. Biztosította azon-ban a gerillavezetőket, hogy Egyiptom mint ahogy eddig is megtette kötelességét a fegyveres harcban, ismét így tenne szükség esetén. Hangsúlyozta: Az Egyesült Arab Köztársaság semmiféle különbékét nem köt Izraellel. Nincs — mondotta — egyiptomi megoldás, vagy palesztínai megoldás, szíriai megoldás, vagy jordániai megoldás. Csak egy van, ez pedig az arab megoldás. Megerősítette Szadat elnök, hogy az egyiptomi álláspont változatlan: mindenfajta rendezésnek feltétele az izraeli csapatok teljes kivonása és a palesztínaiak jogainak megoltalmazása. Kairóban megkezdődött a Palesztinai Nemzeti Tanács 8. ülésszaka. Képünkön az ülésszakon megjelent Anvar Szadat (jobboldalt), az EAK elnöke és Jasszer Arafat, az El Fatah arab gerillaszervezet vezetője. (Telefoto — AP—MTI—RS) Ülést tartott a SZOT elnöksége (Folytatás az 1. oldalról.) ■zervezeti alapszervi választások tapasztalatait. Megállapította, hogy a választások jó légkörben zajlottak le, a tagság igen aktívan vett részt a vitákban. Sokhelyütt joggal bírálák a vállalatok vezetőit a nem megfelelő munkakörülmények, a túlórák növekedése s egyéb sérelmek miatt. Nem egy helyen a szakszervezeteket is bírálat érte. A dolgozók kérték, hogy érdekképviseleti szerveik határozottabban éljenek jogaikkal. Az újonnan választott vezető testületekben egyébként a fiatalok aránya nagyobb, a nőké kisebb mértékben nőtt. Az elnökség a szakszervezetek politikai tömegoktatásának helyzetével is foglalkozott. Négyéves múltra visszatekintő sajátos oktatási formáról van szó, amelyben jórészt pártonkívüliek vesznek részt. Az 1970—71-es oktatási évben előzetes információk szerint mintegy 19 ezer tanfolyamot szerveztek, csaknem 440 ezer dolgozó részvételével. Az oktatás egyben vitafórum is, ahol olyan dolgozók is kifejtik véleményüket az ország vagy a vállalat egy-egy fontos kérdéséről, amelyről nagyobb plénum előtt nem szívesen szólnak. A kedvező tapasztalatok alapján az oktatási formát tovább bővítik. Az elnökség azzal is foglalkozott, hogy a lakásügyi rendeletek helyes végrehajtásába hogyan kapcsolódhatnak be a szakszervezetek. Ezzel kapcsolatban az egyik legfontosabb feladat a lakásépítési program sikeréért kibontakozó verseny segítése. További szakszervezeti teendő, hogy minden fórumon, valamennyi vállalatnál tájékoztassák a dolgozókat a lakásépítés fejlesztésével, a lakáselosztással és a lakbérek új rendszerével kapcsolatos kérdésekről. A SZOT nagy példányszámban füzetet bocsát ki, amely a leggyakoribb kérdésekre ad választ. Indokolt azonban, hogy valamennyi vállalatnál konzultációkat, tanácsadó szolgálatot szervezzenek, s ily módon adjanak az érdeklődőknek útbaigazítást, felvilágosítást. Az elnökség álláspontja szerint a Szakszervezetek Megyei tanácsai és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa feladatának megfelelően jár el, ha véleményt nyilvánít az adott terület lakásfejlesztési tervének jóváhagyása, a lakáselosztási tervek kialakítása, a lakások használatba vételi díjából adható engedmények megszabása előtt. A vállalati szakszervezeti szervek feladatai közé tartozik, hogy fejtsék ki véleményüket a lakásépítés vállalati támogatására szolgáló alap képzéséről és felhasználásáról, a vállalati lakások elosztásának időrendi sorolásáról stb. Fontos feladat, hogy a realitások keretei között szorgalmazzák a szakszervezetek a lakásépítés vállalati támogatását. (MTI) a saigoni csapatok feladták a 31-es magaslatot Saigon (MTI): A saigoni katonai parancsnokság hétfőn elismerte, hogy négynapos heves harcok után a dél-vietnami ejtőernyősök feladták a 31-es magaslatot Laosz déli Khc Sanh (MTI): Weyand tábornok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok helyettes főparancsnoka a Khe Sanh-i támaszponton háromórás megbeszélést folytatott Hoang Xuan Lám vezérőrnaggyal, a Laoszban harcoló dél-vietnami haderők parancsnokával. A találkozó után azamerikai tábornok kijelentette, hogy a mostani laoszi harcok az egész indokínai háború eddigi legsúlyosabb ütközetei és a népi erők állandó támadásainak vannak kitéve a Laoszba behatolt saigoni kormánycsapatok. Hanoi (TASZSZ): A dél-vietnami szabadságharcosok sajtóügynöksége egyik kommentárjában határozottan elítélte az amerikai—saigoni haderők laoszi agresszióját és a VECK elleni amerikai hadműveletek fokozását. A kommentár megállapította, hogy 4 " ■ ■>" az amerikai légierők, köztük B—52-es stratégiai bombázók, szüntelen bombatámadásokat hajtanak végre és lövik Észak-Vietnam lakott területeit. Új hónap küszöbén (Folytatás az 1. oldalról.) san vehetnek fel másik munkásokat. A Zalai Kőolajipari Vállalat újdonságát, a gumi-bitument immár üzemszerűen gyártják. — Mit „tud” ez az új zalai termék? — kérdeztük Ney Sándort, a ZKV főmérnökét— Dinamikus igénybevételnek kitett helyeken kerül beépítésre. Rugalmas, s így kitűnően alkalmazható villamossínek beágyazására, repülőterek kifutópályáin a betonkockák fugáinak kitöltésére és még sok, más helyen. — A megrendelők elégedettek lesznek vele? — Reméljük. Annál is inkább, mert csak kifogástalan minőségű termék hagyhatja el a gyárunk kapuját.• — Az eddigi tél okozott-e nehézségeket? — Közvetlenül nem. Közvetve inkább. Kazánjaink gázzal is fűthetők, s gyakran kapjuk a telefont, hogy álljunk le a gáztüzeléssel, mert kell a városnak a gáz. Ilyenkor a kazánjaink olajjal működnek tovább, de csökken az üzemi nyomás és gyors intézkedéseket kell tennünk, különösen biztonsági szempontból. Mindez végső soron kihat a termelésre. — A főtermék továbbra is a bitumen? — De még mennyire! Máskor ilyen időszakban nem volt ekkora kereslet a bitumen iránt, mint napjainkban. .A fő fogyasztók a brikettgyárak, de nagy mennyiséget visznek az útépítő vállalatok is. Bizonyára előszállítás és anyagbiztosítás céljából. A másik gondjukon, a munkaerő hiányon különös módon segítettek. — Nőket vettünk fel, s nem csalódtunk bennük. Ugyanúgy helytállnak mint a férfiak. Csak elismeréssel szólhatok munkájukról — mondta befejezésül a főmérnök. Mészáros Ferenc Gyorslista Bemi. március 1-én megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen • 8. heti lottószelvények vettek részt. 1 297 426 méteráru. 1 302 893 varrógép. 1 306 012 mosógép. 1 312 661 táskarádió, 1 324 739 bútor-lakbér.,326 689 tv. 1 327 883 ’''•Ögép. 1 331 519 méteráru. 1 359 524 éléskamra ut., 3 439 589 ruházati cikk, »440 963 magnó, 3 458 443 ki mit vál. 3 467 570 éléskarma ut. 3 469 405 hűtőgép, 3 473 758 rádió, 3 474 499 ruházati cikk, 3 479 922 ofotért ut., »«"620 lak-tex., 3 490 329 házt. s., 3 502 054 ki mit vál., 3 508 438 házt. , 418 031 lak-tex., 3 519 914 méterár«, 3 522 123 efotért ut., 3 524 384 ruházati cikk. 1524 32 hűtőgép, 4 883 013 tv, 4 888 312 ruházati cikk, 4 904 391 fényképezőgép, 4 922 152 utalv., 4 925 736 bútor lakb. 4 925 890 Utalv., 4 927 305 hűtőgép, 4 928 822 tv, 4 930 149 laktex. 4 930 337 üdülés Novigrádban, 4 935 147 hűtőgép. A nyertes szelvényeket 1971. március 20-ig kell a Totó—Lottókirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Lebonyolítási Osztályához (Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MZ). Chilének szüksége van a szovjet segítségre másítási- és földreform programját, a hitelek és bankkölcsönök államosítására, valamint az export és az import ellenőrzésére tett intézkedéseket. Allende elmondotta, hogy a kormány számára döntőek a gazdasági szempontok, de ugyanakkor az emberekről való gondoskodást sem tévesztheti szem elől. Arra törekszünk — hangoztatta —, hogy a nép, vagy legalábbis a nép túlnyomó többsége részt vegyen a népi kormányzat terveinek valóra váltásában. Végül arról beszélt, hogy fontos kérdés a kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítése minden országgal, így a szocialista tábor országaival és a Szovjetunióval is. Chilének szüksége van a szovjet segítségre, a Szovjetunióval való műszaki együttműködésre. Moszkva (MTI): Salvador Allende chilei köztársasági elnök hétfőn nyilatkozatot adott a moszkvai televízió riporterének. Ismertetve a kormány álla- 1971. március 1 Ötven éves a Mongol Népi Forradalmi Párt ötven éve, 1921. március elsején alakult meg a Mongol Népi Forradalmi Párt. Mongólia a világ egyik legelmaradottabb, feudális állama lolt, ahol a lámaizmus uralkodott, s a cári Oroszország és Kína befolyása alatt állt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom eszméi termékenyítően hatottak a mongol népi forradalmi erőkre. Ebben az időben bontakozott ki a forradalmi harc. Szuhe Bator és Csolbajszan vezetésével kommunista csoportok alakultak, amelyek alapját képezték a későbbi kommunista pártnak. Alig másfél százan voltak akkor, akik felismerték, hogy csakis szervezett forradalmi párt vezetésével érhetik el függetlenségüket. A szovjet hatalom fegyveres segítséget nyújtott, hogy a párt vezette népi forradalmi erők ki tudják űzni az országból a betolakodott fehérorosz bandákat és a mandzsu elnyomókat. A harc végülis a népi erők győzelmével végződött: 1921. július 11-én felszabadult az ország fővárosa, Ugra és Mongólia elnyerte függetlenségét, 1922 közepére pedig sikerült egész Mongóliát megtisztítani a betolakodóktól. A belső ellenség, főleg a főpapok, lámák nem akartak belenyugodni, hogy az ország ügyeit a népi erők irányítsák. 1923-ban meggyilkolták Szuhe Bátort, a forradalmi harc vezetőjét, a párt egyik alapítóját. A forradalmi erők lendületét azonban ez sem törte meg, s végül a nép teljes győzelmével fejeződött be a harc. 1924. november 26-án a Népi Hurál kikiáltotta a Mongol Népköztársaságot. Ezzel a Szovjetuniót követően a világon elsőnek népi demokratikus államforma alakult Mongóliában. Még 1924 őszén összeült a MNFP III. kongresszusa, amely kidolgozta a szocializmushoz vezető utat. A kongresszus célul tűzte ki a nomád feudalizmus teljes felszámolását, a jobbágyság megszüntetését, a társadalmi fejlődés népi demokratikus útját. Törvényt hoztak a föld, a legelők állami tulajdonba vételéről, határozat készült szövetkezetek szervezéséről, a hűbérurak jószágait a szegénypásztorok között osztották fel. A szocialista építőmunka azonban a belső és külső nehézségek miatt igen vontatottan haladt. Igaz, hogy az első állami gazdaságok, ipari üzemek még a harmincas évek derekán létesültek, de a szocializmus alapjainak lerakása tulajdonképpen az utóbbi két évtizedben fejeződött be. Az 1971. esztendő a mongol nép számára jubileumi év. Nemcsak a párt megalakulásának 50. évfordulóját ünnepük, hanem a népi hatalom megteremtésének is most lesz fél évszázada. Ugyanakkor ebben az évben tartják meg a párt XVI. kongresszusát, amelyen beszámolnak az elmúlt 50 esztendő harcairól, eredményeiről és meghatározzák a tennivalókat is. A mongol kommunisták minden bizonnyal a jövő feladatait is sikeresen oldják meg, mint ahogyan az elmúlt fél évszázad alatt rendkívül nagy haladást értek el az országban. Ehhez kívánunk a magyar társadalom nevében sok sikert. G. 8. Tizenöt éves az NDK Nemzeti Néphadserege Tizenöt évvel ezelőtt fogadta el a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarája a Nemzeti Néphadsereg létrahozásáról szóló törvényt. Képünkön: Hadköteles katonák eskütétele a Nemzeti Néphadsereg egyik egységében a Weimar melletti Buchenwaldi Nemzeti Emlékhelyen. Ceausescu az európai biztonságról és a közel-keleti helyzetről Bukarest (MTI): A román állami mezőgazdasági vállalatok dolgozóinak bukaresti tanácskozásán beszédet mondott Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára, az államtanács elnöke. Beszédében néhány külpolitikai kérdést is érintett. — Véleményünk szerint létrejöttek a feltételek ahhoz — mondotta —, hogy az európai államok képviselői találkozzanak és megvitassák az európai biztonsági értekezlet előkészítésének problémáit A magyar részéről mindent megteszünk egy ilyen előkészítő találkozó mielőbbi megvalósítása érdekében. A továbbiakban Ceausescu rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok indokínai hadműveletei még bonyolultabbá teszik a helyzetet, hatalmas akadályt gördítenek az Indokínai béke kérdése politikai megoldásának útjába. Teljes határozottsággal fellépünk ezeknek az agreszszív cselekményeknek a beszüntetéséért — mondotta. Ceausescu hangoztatta, hogy Románia megelégedéssel fogadta az EAK kormányának a közel-keleti politikai rendezésre irányuló javaslatait. — Nem tudjuk megérteni az izraeli kormány álláspontját, azt, hogy nem megy elébe ezeknek a javaslatoknak — fűzte hozzá. — Az EAK javaslatai megnyitják az utat a politikai megoldáshoz. Ilyen megoldás nem várható el az izraeli csapatoknak a megszállt területekről való kivonása nélkül — hangsúlyozta a szónok.