Zalai Hírlap, 1971. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-19 / 221. szám
MAI SZÁMUNKBÓL • Volánosok emlékeznek Árpi, a bognár Bükkpusztai emberek Az első Zalagyöngye szüret Zalaegerszegen A közelben is lehet Húsz év múltán Világ proletárjai, egyesüljetek!. ZaLAI MflmtlSbM AZ MSZMP ZALA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVII. évfolyam, 221. szám Ara: 1 forint 1911. szeptember 19., vasárnap Magyar —koreai barátsági nagygyűlés Hamhjngben negyedmillió ember köszöntötte Losonczi Pált párt Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, a Dél-Hamgjong tartományi pártbizottság felelős (első) titkára is. A magyar és a koreai himnusz elhangzása után Kim Sze Bong és Losonczi Pál mondott "beszédet. Az Elnöki Tanács elnökének szavait hosszantartó lelkes taps követte. A nagygyűlés az Internacionáléval ért véget. Losonczi Pál ezután üzemlátogatásra indult. A magyar államfő elsőként a Vinalon-üzemet kereste fel. A hatvan hektáron elterülő gyáróriás automata gépsorai a környéken bőven található antracitból és mészkőből évente 20 ezer tonna vinalonvattát, textil-alapanyagot állítanak elő. Losonczi Pál az üzem munkáskollektívájának zászlót adott át a következő felirattal: „A szocialista Magyarország építői a hős koreai munkásosztálynak.” Az Elnöki Tanács elnöke ezután a tengerparton épült rjongszoni gépgyárba látogatott. A nagyméretű gépi berendezések készítésére specializált üzemek munkásainak kezéből kerül ki a KNDK-ban használt bányagépek, gyári berendezések, esztergapadok tekintélyes része. A magyar államfő tiszteletére este fogadást adott a tartományi népi bizottság. A szívélyes baráti hangulatú találkozón Losonczi Pál és Kim Sze Bong mondott pohárköszöntőt. Az Elnöki Tanács elnöke vasárnap egy Hamhong környéki termelőszövetkezet életével ismerkedik meg, majd kíséretével visszaindul Phenjanba. Phenjan (MTI): Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki kíséretével hivatalos baráti látogatáson tartózkodik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, szombaton reggel a Dél-Hangjong tartomány központjába, a Keletitenger partján fekvő Hamhongbe érkezett. A magyar államfőt a protokoll előírásait messze túlszárnyaló fogadtatásban részesítették Hamhong lakói. A pályaudvartól a város főteréig vezető út mentén csaknem negyedmillióan üdvözölték az elhaladó gépkocsisort: tíz és tízezer színes zászlócskát lengetett a szél. A főtéren kora délelőtt magyar—koreai barátsági nagygyűlést tartottak: az elnökségben helyet foglalt Losonczi Pál és kísérete, valamint Hjon Mu Gvan, a Koreai Munka Befejeződtek a szovjet - nyugatnémet megbeszélések Őszinteség és kölcsönös megértés jellemezte a krími találkozót Közös közleményt adtak ki a Brezsnyev—Brandt tanácskozásról Jalta (MTI). Szombaton megtörtént a zárótalálkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Willy Brandt, a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja között. A találkozón befejeződtek az őszinteség és a kölcsönös megértés szellemében folytatott konstruktív megbeszélések. A megbeszélésekről kiadott közös közlemény megállapítja: A Krímben történt látogatás során egész sor megbeszélés folyt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Willy Brandt szövetségi kancellár között. A megbeszélések tárgyilagos és őszinte jellegűek voltak és a kölcsönös megértés légkörében folytak. A felek a szövetségeseik iránti teljes lojalitás szellemében megvitatták a kölcsönös érdekű nemzetközi problémák széles körét, a fő figyelmet az európai helyzet fejlődésére fordítva. Eszmecserét folytattak a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti kapcsolatok jelenlegi helyzetéről és további fejlesztésének lehetőségeiről. Hangsúlyozták, hogy a két állam jelenlegi és jövőbeli kapcsolatai szempontjából elsőrendű jelentőségű a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság 1970. augusztus 12-én aláírt szerződése. Ez a szerződés már most is előmozdítja a két ország közötti politikai légkör javulását, kedvező hatást gyakorol az európai ügyek egész menetére. Leonyid Brezsnyev és Willy Brandt megvitatta a fenti szerződésnek a Szovjetunió Legfelső Tanácsában és a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi gyűlésében szükséges ratifikációja kérdéseit és kifejezésre juttatta szilárd meggyőződését, hogy a Szovjetunió és az NSZK közötti szerződés — valamint a Lengyel Népköztársaság és az NSZK közötti szerződés — hamarosan bekövetkező hatálybalépése lehetővé teszi a határozott fordulat biztosítását az említett országok viszonyában oly módon, hogy a kapcsolatokban széleskörű, tartós, hoszszú lejáratú együttműködés áll be, s ez igen hasznos lesz az említett országok és szomszédaik népeinek ma élő és jövőbeli nemzedékei számára. Ebben a vonatkozásban a megbeszéléseken nagy figyelmet szenteltek azoknak a kérdéseknek, amelyek a Szovjetunió, Nagy-Britannia,az Egyesült Államok és Franciaország által ez év szeptember 3-án aláírt négyhatalmi egyezménnyel kapcsolatosak. Ez az egyezmény nagy lépést jelent az európai és a nemzetközi feszültség enyhítésének útján. A felek egyetértettek abban, hogy e megállapodás létrejötte kedvező előfeltételeket teremtett olyan további gyakorlati lépésekhez, amelyeknek célja egészséges helyzet kialakulása Európa közepén, a biztonság megszilárdulása és az együttműködés kibontakozása az európai kontinensen. A megbeszéléseken fontos helyet foglaltak el az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészítésének kérdései. Megállapították, hogy a jelenlegi európai helyzet kedvező az Egyesült Államok és Kanada részvételével megtartandó összeurópai értekezlet öszszehívásához. A Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság a közeljövőben konzultációkat szándékozik folytatni egymással, szövetségeseivel és más európai államokkal egy ilyen értekezlet megtartásának meggyorsítása céljából. A felek kifejtették elképzeléseiket az európai fegyveres erők és fegyverzet oly módon történő csökkentésére vonatkozóan, hogy az ne legyen hátrányos a résztvevő államokra nézve. Kiderült, hogy vannak közös elemek a felek erre vonatkozó álláspontjában. Meggyőződésünk, hogy e bonyolult probléma megoldása komolyan megszilárdítaná az európai és nemzetközi béke pilléreit. (Folytatás az 5. oldalon.) Kedden nyílik meg New Yorkban az ENSZ-közgyűlés 26. Ülésszaka New York, (MTI) A hét végén számos külföldi küldöttség érkezett a világszervezet székhelyére, hogy résztvegyen az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának munkájában. A kedden megnyíló közgyűlés több fontos problémát hivatott megvitatni, ezek közül is a legizgalmasabbnak ígérkezik a Kínai Népköztársaság felvételének kérdése. Kína tagfelvételi kérelmét először a közgyűlés különleges politikai bizottsága vizsgálja meg, de a döntő vitára a közgyűlés plenáris ülésén kerül sor. A másik nem kevésbé fontos kérdés, amellyel a közgyűlés foglalkozik majd — a közel-keleti válság problémája. Mint már pénteken közöltük az Egyesült Államok az elkövetkezendő két hónapra magasszintű diplomáciai offenzívát tervez, a Közel-Kelet vonatkozásában. Rogers külügyminiszter még e hónap végén , a világszervezet székhelyén megbeszéléseket szándékszik folytatni az egyiptomi, az izraeli, a szovjet és más érdekelt kormányok külügyminisztereivel. A napirend következő kulcsproblémája az ENSZ-főtitkár utódlása. Ismeretes, hogy U Thant nem hajlandó továbbra is vállalni a főtitkári tisztséget. Mandátuma december 31- én jár le. w ffer Dr. Tímár Mátyás megkezdte perui tárgyalásait Dr. Timár Mátyás miniszterelnökhelyettes (jobbról a második) latin-amerikai körútja során Peruba érkezett, majd Limában Alfredo Carpia Becerra tábornok oktatásügyi miniszterrel (jobboldalt) és más személyiségekkel folytatott tárgyalásokat. (Tudósítás az 5. oldalon.) (Televi*'? AP—MTI—KS) Szerdára összehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1971. szeptember 22-én, szerda délelőtt 11 órára öszszehívta. Országgyűlési képviselőink a szepetneki és a zalaszentmihályi termelőszövetkezetben Tegnap, az országgyűlés soron következő ülésszakára való felkészülés céljából, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek működését, a gazdálkodás, a szövetkezeti demokrácia jogi és gyakorlati kérdéseit tanulmányozandó, meglátogatta az országgyűlési képviselők Zala megyei csoportja a szepetneki és a zalaszentmihályi termelőszövetkezetet. Szepetneken, Söjtör Jánossal, a nagykanizsai járási pártbizottság első titkárával az élen a tsz és a község vezetői fogadták a képviselőket. Veiczi Ferenc, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára üdvözölte a megjelenteket majd Komjáthy Mihály, a tsz elnöke adott tájékoztatót számukra a tsz működéséről. A képviselők kérdéseire a tsz elnök, valamint Péter Rudolf vezető agronómus, Barcsi József párttitkár és Nagy József tanácselnök válaszoltak. A képviselők, mint ennek Varga Gyula elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára és valamenynyi képviselő hangot adott, igen kedvező benyomásokat szereztek a rendkívül alapos, a gazdálkodás összes tényezőit, eredményeit és problémáit impozáns biztonsággal, de szerényen, megfogalmazott beszámolóból. A tájékozódást követően a képviselők megtekintették a tsz 55 millió forint költséggel épülő sertéstelepét, amely elkészülte után évente 15 ezer darab hízót bocsát ki. Zalaszentmihályon a termelőszövetkezet hűtőházának szociális épületében Horváth Gyula, a zalaegerszegi járási pártbizottság első titkára köszöntötte a képviselőket és Nagy Miklós, a tsz elnöke tájékoztatta őket az elmúlt években igen sok gonddal, bajjal gazdálkodó és új vezetéssel most lábadozó tsz működéséről, terveiről. Az elhangzottakat a képviselők ígéretesnek és helyesnek ítélték és úgy határoztak, hogy a gazdálkodást terhelő gondok megszüntetése érdekében támogatásban részesítik a termelőszövetkezetet. Ezután a képviselők megtekintették a tsz hűtőházát és egyik szőlőskertjét és baráti beszélgetést folytattak a tsz vezetőivel. A képviselők szepetneki és zalaszentmihályi, igen tanulságos látogatásának részleteire visszatérünk. Aláírták a magyar—libanoni idegenforgalmi egyezményt Szurdi István belkereskedelmi miniszter az Országos Idegenforgalmi Tanács elnöke és dr. Szaeb Dzsarudi libanoni gazdasági és turisztikai miniszter a két kormány képviseletében szombaton a Duna-Intercontinentalban aláírta a magyar—libanoni idegenforgalmi egyezményt. Szurdi István az aláírás alkalmából hangsúlyozta, hogy ez az egyezmény lehetővé teszi a két ország közötti idegenforgalom bővítését, a tapasztalatcserét, a kölcsönös szakmai segítségnyújtást. Munkabizottságot hívtak életre, amely állandóan figyelemmel kíséri az idegenforgalom alakulását és segíti megteremteni a forgalom bővítésének feltételeit. (MTI) Naponta 260-280 tonna A Közúti Építő Vállalat palini keverőtelepén naponta 260—280 tonna útburkoló anyagot állítanak elő nyújtott műszakban. A most készülő anyagból a 7-es útra húzzák a harmadik — záró — réteget Sormás térségében. (Mészáros Ferenc felvétele)