Zalai Hírlap, 1972. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-23 / 146. szám
2 Az indiai miniszterelnök vidéki látogatásai (Folytatás az 1. oldalról.) A látogatás hírére a város lakói és az ott üdülő dolgozók nagy számban gyűltek össze a sétányon, s hosszas tapssal, szeretettel köszöntötték a miniszterelnök-asszonyt. Indira Gandhi ezt követően rövid sétát tett a Balatonhoz, majd tiszteletére a Veszprém megyei tanács ebédet adott az Annabella Szállóban. Balatonfüredről Székesfehérvárra utazott az indiai kormányfő, ahol a Kossuth Lajos termelőszövetkezetbe látogatott el. Dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese, dr. Tapolczai Jenő, a Fejér megyei tanács elnöke, s a közös gazdaság vezetői fogadták a kormányfőt, aki élénk érdeklődéssel hallgatta a szövetkezet történetéről, eredményeiről szóló ismertetést. Az ezt követő üzemlátogatás előtt még betért Vinkai István növénytermelő agronómus új otthonába, elbeszélgetett családjának tagjaival életükről. Amikor arról értesült, hogy a család legkisebb gyermeke 2 éves, elmondotta, hogy az ő unokája is a napokban lett hasonló korú. A közvetlen beszélgetés során a házaspár nagyobbik gyermeke magyar babával és virágcsokorral kedveskedett a miniszterelnökasszonynak, aki viszont beírta nevét a leányka naplójába és indiai meséket tartalmazó könyvébe. Ezt követően megtekintették a közös gazdaság baromfi- és sertéstelepét. A vendégek a késő délutáni órákban visszautaztak a fővárosba. ★ Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke — az Indiában élő, magyar származású, nagykanizsai születésű Sass-Brunner Erzsébet ajándékaként — csütörtökön délelőtt négy festményt adott át a Magyar Nemzeti Galéria és a nagykanizsai Thury György Múzeum részére. A festmények közül kettőt maga Sass-Brunner Erzsébet, kettőt pedig korábban elhunyt szintén festőművész édesanyja festett ★ Indira Gandhi, az Indiai Köztársaság miniszterelnöke csütörtökön vacsorát adott Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke és felesége tiszteletére a Duna Intercontinental Szállóban. A rendkívül szívélyes baráti vacsorán Indira Gandhi és Fock Jenő pohárköszöntőt mondott. Peru visszahívja párizsi nagykövetét a nukleáris kísérletek miatt? Lima. (MTI): Juan Velasco Alvarado perui elnök és Miguel De La Flor külügyminiszter szerdán magához kérette Albert Chambon-t, Franciaország limai nagykövetét. A megbeszélések után a nagykövet előkészületeket tett hazautazására. Megfigyelők az eseményt annak jeleként értékelik, hogy a két ország között sor kerülhet a nagykövetek kölcsönös visszarendelésére, mivel Franciaország továbbra sem hajlandó lemondani nukleáris fegyvereinek kipróbálásáról a csendes-óceáni térségben. Az ENSZ közgyűlésének határozataira, s a stockholmi környezetvédelmi világkonferencia megállapításaira emlékeztetve a külügyminiszterek rámutatnak, hogy a nukleáris robbantások semmilyen formában nem szolgálják a béke ügyét, s felhívják Franciaország kormányát vessen véget veszélyes nukleáris kísérleteinek. Négy jelölt a japán kormányfői székre Tokió, (MTI): Tanaka Ka kuei, Fukuda Takeo, Miki Takeo és Ohira Maszajosi jelöltségének hivatalos regisztrálá-sával utolsó fázisába érkezett a hatalmon levő liberális de-mokrata párt elnökválasztási konvencióját bevezető kampány. A július 5-i választáson a négy jelölt közül egynek a legkevesebb 240 szavazatot kell szereznie ahhoz, hogy pártelnökévé és ezzel együtt Japán új miniszterelnökévé tehessen. Mind a négy elnökjelölt miniszterként szolgált Szato kormányzása idején. Nézeteik a legfontosabb bel- és külpolitikai kérdésekben csak kismértékben térnek el egymástól. Mindannyian hívei a japán— amerikai biztonsági szerződés fenntartásának és a két ország közti „partneri’’ viszony megőrzésének. Azonos nézetet valjanak abban is, hogy az új kormány fontos feladata a japán—kínai diplomáciai kap- ■ csőlátók normalizálása. A japán közvélemény abban reménykedik, hogy Szato után olyan ember kerül hatalomra, aki kevésbé konzervatív és rugalmasabban alkalmazkodik a változó bel- és külpolitikai körülményekhez. Csütörtökön lemondott a japán rendőrfőnök és a rendőrség főfelügyelője. A két magasrangú rendőrtiszt váratlan lemondását tokiói megfigyelők összefüggésbe hozzák Szato miniszterelnök lemondásának korábbi bejelentésével. Castro kitüntetése Prága (MTI): A prágai, vár Új Galériájában csütörtökön folytatódtak a kubai és csehszlovák párt- és kormányküldöttség tárgyalásai. Korábban a nap folyamán a Károly Egyetemen ünnepélyesen díszdoktorrá avatták Fidel Castrót. Ludvik Svoboda köztársasági elnök a csehszlovák—kubai barátság és együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeiért a lánccal ékes első osztályú Fehér Oroszlán Rendet adományozta Fidel Castrónak. Marchais—Mitterrand találkozó Párizs. (MTI): Kerek három óra hosszat tartott a szocialis-ta párt székházában a kom-munista és a szocialista vezzetők csúcstalálkozója, majd Finland Leroy, az FKP politikai bizottságának tagja ismertette a várakozó újságírókkal a találkozóról kiadott közleményt A közlemény szerint a két delegáció megállapította, hogy az eddigi tárgyalásokon már megegyezésre jutottak a közös kormányprogramnak a szociálpolitikai célokról, a szabadságjogokról és az intézményekről szóló, fejezeteiben, és a külpolitika területén is számos kérdésben létrejött már a megegyezés, így az európai politikai kérdésben is. A biztonság kérdéseiről tovább folytatják a tárgyalásokat. A gazdaságpolitika területén a két küldöttség jóváhagyta az eddig elért megállapodásokat, s megbízta a két párt közös munkacsoportját, hogy késedelem nélkül folytassa munkáját az államosítások kérdéséről. A közös munkacsoport június 26-án, hétfőn este tartja legközelebbi ülését az FKP központjában. Tűzszünetet hirdetett az IRA London, (MTI) Az ír köztársasági hadsereg (IRA) ideiglenes szárnya csütörtökön Dublinban bejelentette, hogy hétfőn éjféltől kezdve felfüggeszti a támadó akciók végrehajtását. Az IRA azt a feltételt kapcsolta tűzszünetéhez, hogy az angol hadsereg is jelentsen be ugyanilyen döntést. „A köztársasági mozgalom vezetősége úgy véli, hogy a hadműveletek kétoldali szüneteltetése érdemi tárgyalásokhoz vezethet” — hangoztatja a közlemény. Az IRA provói közölték, hogy „béketervet” készítettek, amelynek célja egy tartós megoldás Észak-Írországban. Belfastban a déli órákban négy embert szállítottak k kórházba lőtt sebekkel, hármuk állapota súlyos. A hadsereg és a rendőrség azt állítja, hogy alakulataik nem vettek részt semmilyen incidensben. William Whitelaw, az északír ügyek brit minisztere csütörtökön délután Londonba repült. Az alsóházban kijelentette: „Ha a támadó hadműveletek megszűnnek hétfőn éjjel, akkor a brit erők természetesen hasonlóképpen járnak el”. A munkáspárt szóvivője üdvözölte a fejleményt. Belfastban az északír polgárjogi szövetség üdvözölte az IRA „provóinak” tűzszünetét. A protestáns szervezetek fanyarul nyilatkoztak. Egyelőre nem ismeretes, hogy a napok óta rebesgetett tűzszünet fejében Whitelaw mit ígért meg a „provóknak”. A tűzszünet többnapos, titkos tárgyalássorozat után jött létre. A ,,provo” közleménynek abból a kitételéből ítélve, hogy „béketervük” van, további engedményeket lehet kiolvasni, esetleg az internáltak sorsával kapcsolatban. Lefülelték a Queen Elizabeth 12 zsarolóját A Beacon városából (New York állam) italó szerény cipőkereskedőt, Joseph Landisit, aki azt mondja, csak heti 115 dollárt keresett, szerdán kapitális zsarolások címén őrizetbe vette az FBI. Landisi volt az, aki megpróbált 350 ezer dollárt kicsalni a Cunard Line hajóstársaságtól az európai partok felé hajózó Queen Elizabeth—2. biztonsága fejében. Annak idején — május közepén — nagy izgalmat keltett a fenyegetés. A hajó fedélzetén 1550 utas és mintegy 800 főnyi személyzet tartózkodott, így a robbantás — amelyet Landisi kilátásba helyezett — tömeghalált okozhatott volna. Landisi nem merte átvenni Cunard Line-tól kizsarolt pénzt, ehelyett áttért a hajóstársaságokról a repülőtársaságokra. Nemrég 300 ezer dollárt követelt az America Airlines-től annak fejében, hogy robbanószerkezetei megkíméljék a társaság utasfogadó helyiségeit, raktárait és gépeit. A váltságdíjat, amit üzlete mögött egy építkezés színhelyén rejtettek el az ő kifejezett kérésére, néhány percig a markában is vélte tartani Landist — a dobozban különben újságpapír volt —, de nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, felismerték, lefülelték a cipői között. _N Maximális büntetése 20 évi börtön és 10 ezer dollár pénzbüntetés lehet. (MTI) ZALAI HÍRLAP Kissinger ma hazautazik Peking, (DPA). A DPA hírügynökség washingtoni tudósítója írja, hogy csütörtöki, Csou En-laj külügyminiszterrel folytatott megbeszélésekkel véget ért Henry Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának ötnapos pekingi tárgyalássorozata. Kissinger ma reggel visszautazik Washingtonba. Szihanuk elutazott Bukarestből Bukarest, (MTI): Csütörtökön reggel elutazott Bukarestből Norodom Szihanuk aki Nicolae Ceausescu meghívására hivatalos baráti látogatást tett Romániában. A látogatásról közös román—kambodzsai közleményt adnak ki. Szihanuk Romániából Albániába, öt országra tervezett körútja újabb állomására utazik. 1972. június 23. Folytatódott a hármas arab csúcsértekezlet Izrael újabb libanoni határfalvakat támadott Mersza Matruh (MTI). Az Arab Köztársaságok Szövetsége Elnöki Tanácsának tagjai — Szadat, Asszad és Kadhafi — szerdán este a kíséretükben levő személyiségek nélkül négyórásg, magánjellegű eszmecserét tartottak. Ezt megelőzően Idi Amin ugandai elnökkel tárgyaltak, aki országának a föderációhoz fűződő kapcsolatai fejlesztését szorgalmazza. Amin csütörtökön visszatért Kairóba, hivatalos látogatásának folytatására. Szadat egyiptomi, Asszad szíriai és Kadhafi líbiai elnök csütörtökön ,Mersza Matruhban zárt ajtók mögött folytatta tárgyalásait — jelentette a MENA hírügynökség. Az Al Akhbar arról tudósított, hogy a három arab államfő tárgyalásainak középpontjában a legfrissebb közelkeleti fejlemények, továbbá az Arab Köztársaságok Szövetsége és az afrikai államok fokozottabb együttműködésének lehetőségei állnak. Kairó (MENA): Szvaran Szingh indiai külügyminiszter július első felében hivatalos látogatást tesz Egyiptomban. A külügyminiszter számos más arab és afrikai országot is fölkeres, hogy az indiai szubkontinens, illetve a Közel- Kelet helyzetéről, valamint a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről tanácskozzék. Beirut, Tel Aviv (MTI): Izrael csütörtökön reggel ismét tüzérségi tűzzel támadott két libanoni határfalut — jelentették a helyszínről. A hírügynökségi tudósítóknak nem volt alkalmuk erről személyesen meggyőződni, mert a libanoni haderő kordont vont a szóban forgó térség, az Arkub-vidék köré. Egy izraeli katonai szóvivő cáfolta a hírt. A libanoni kormány csütörtökön reggel rendkívüli ülést tartott. Áttekintette a szerdai támadás nyomán kialakult helyzetet. Közvetlenül a rendkívüli minisztertanács előtt, ugyancsak Frangié államfő elnökletével ülést tartott Libanon legfelsőbb katonai tanácsa is. A szíriai kormány csütörtökön felkérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait, hassanak oda, hogy Izrael bocsássa szabadon a Dél-Libanon ellen intézett szerdai támadás során foglyul ejtett öt szíriai tisztet. A Tel Aviv-i katonai szóvivő a szerdai kalózakcióval kapcsolatban csak annyit közölt, hogy a foglyul ejtett szíriai tiszteket ez idő szerint „alaposan kihallgatják”. * Aharon Jadlin oktatásügyi miniszterhelyettest választották csütörtökön az Izraeli Munkáspárt főtitkárává. Ez a tisztség — írja az AP — egyike a legbefolyásosabbaknak Izraelben. Viselője volt Meir jelenlegi miniszterelnök és Szapir pénzügyminiszter, aki miniszterelnökségre pályázik. Izraeli repülőgépek támadást intéztek dél-libanoni helységek ellen. Képünk Hasbaya faluban készült az izraeli repülők támadása után. A támadás következtében 44 ember meghalt, 60 megsebesült. (Telefotó: AP—MTI—RS) Kohl és Bahr szerdán folytatja tanácskozását Bonn. (MTI): Bonnban csütörtökön véget ért a két német állam képviselői közötti megbeszlések eheti fordulója. Mint a kiadott közlemény mondja,dr. Michael Kohl, az NDK és Egon Bahr, az NSZK államtitkára,,,szerdán és csütörtökön véleménycserét folytattak az NDK és az NSZK között olyan normális jószomszédi kapcsolatok létrehozásáról, mint amilyenek az egymástól független államok között szokásosak. A közlemény bejelenti továbbá, hogy a megbeszéléseket június 28-án, szerdán az NDK fővárosában folytatják. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára csütörtök délután köingbonni repülőtérről visszautazott Berlinbe. Tanácskozik az Izraeli KP kongresszusa Tel Aviv (TASZSZ), Tel Aviv-ban „az arab területek megszállása ellen, a békéért!” jelszó jegyében. 1500 küldött és vendég. 17 testvéri kommunista és munkáspárt küldöttségei részvételével megnyílt az Izraeli Kommunista Párt XVII. kongresszusa. A testvérpártok közül a Szovjetunió, Magyarország, Ausztria, Bulgária, Ciprus, Kolumbia, Chile, Csehszlovákia, Mongólia, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Kanada és az Egyesült Államok Kommunista és Munkáspártjai képviseltetik magukat küldöttséggel. A Szovjet pártküldöttséget Konsztantyin Grisin, a Központi Bizottság tagja, a Központi Ellenőrző Bizottság első elnökhelyettese vezeti. Az MSZMP küldöttségének tagjai: Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára, a küldöttség vezetője és Dobos István, a Központi Bizottság munkatársa. A megjelenteket Taufik Tubi, az Izraeli Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja üdvözölte megnyitó beszédében. Majd Meir Vilnét-, a párt főtitkára tartotta meg a Központi Bizottság beszámolóját Izrael és a Közelkelet helyzetéről, valamint a nemzetközi helyzetről, a legutóbbi kongresszus óta végzett munkáról. A TASZSZ jelentése az eseménnyel kapcsolatban megállapítja: Az IKP kongresszusa olyan helyzetben nyílt meg, amikor folytatódik az Izraellel szomszédos arab országok területeinek megszállása, amikor az izraeli kormány veszedelmes agresszív politikájának eredményeképpen a béke ügyére nézve veszélyes, feszült helyzet alakult ki a Közel-Keleten. Az amerikai imperializmus támogatásával Tel Aviv továbbra is semmibe veszi az ENSZ határozatait, megbuktat minden olyan erőfeszítést mely a konfliktus békés, politikai rendezésre irányul. A kongresszus folytatja munkáját. Hupka-botrány Bonnban Bonn, (MTI): A Stern című képes magazin legújabb száma Franz J. Disler svájci újságíró közlései alapján megírta, hogy dr. Herbert Hupka volt az, aki annak idején szociáldemokrata képviselőként és a Bundestag külügyi bizottságának tagjaként eljuttatta a nyugat- német sajtóhoz, sőt még ennél is illetéktelenebb kezekre a szovjet—nyugatnémet szerző-dés moszkvai tárgyalásairól készült úgynevezett jegyző- könyvet. A Stern leleplező riportja szerint a svájci újságíró, Disler csaknem egy éven "át dokumentációs munkatársa volt Hans Habe-nak, a Svájcban élő magyar származású írónak, aki újabban a Springer nyugatnémet lapkonszern, jól fizetett tanácsadója. 1 Dislernek Habe munkatársaként betekintése volt az írók levelezésébe is. 1971 elején Habe vaskos borítékot kapott az általa személyesen nem ismert Hupkától. Disler nem tudta elolvasni az emlékezete szerint négy-öt gépelt oldalas anyagot, megjegyezte azonban magának, hogy az első I oldalon egy x-jelzésekkel kitöött sort látott. Habe az anyagot saját maga sokszorosította, és küldött a másolatokból Springer újságkirálynak, a nyugatnémet televíziónak, a Kölnische Rudschaunak, az angol és az amerikai titkosszolgálat egy képviselőjének. Amikor aztán a Spiegelben megjelent a feljegytések fotókópiája, a svájci újságíró a kiikszelt sorról azonnal rá isátvert azonosságukra. Felfedezését április 25-én levélben közölte Brandt kancellárral. S kifejezte készségét, hogy állításait bíróság előtt is bármikor megismétli. Hupka képviselő, aki ez év februárjában állt át a kereszténydemokratákhoz, a CDU- CSU frakció kőnyomatosában szerdán nyilatkozatot tett közzé, kijelentve, hogy Disler állításai elejétől végig merő koholmányok. A bonni bíróság pedig végzésével megtiltotta a Sternmagazin kiadójának a mostani szám további forgalombahozatalát. A végzés azonban csak csütörtök reggel jutott el a Sternkiadójához amikorra a lap kihordása szinte teljesen befejeződött, a tilalom pedig a már kiszállított példányok eladására nem vonatkozik.