Zalai Hírlap, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
2 Magyar vezetők üdvözlő távirata a foil megalakulásának 30. évfordulója alkalmából LE DUAN elvtársnak, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárának, TON DUC THANG elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének, PHAM VAN DONG, elvtársnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya elnökének, Hanoi Kedves Elvtársak! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész népünk nevében forró szeretettel köszöntjük Önöket és a testvéri vietnami népet a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A Vietnami Demokratikus Köztársaság népe — kipróbált marxista—leninista élcsapatának, a Vietnami Dolgozók Pártjának vezetésével — kimagasló eredményeket ért el a szocialista építésben, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésében. A vietnami nép hosszú évtizedek hősi harca után történelmi jelentőségű győzelmet aratott a külföldi agresszorok és helyi csatlósaik fölött. Az indokínai háborús tűzfészek felszámolása jelentős hozzájárulás a béke megszilárdításához, a szocializmus és a haladás erőinek az imperializmus és a reakció elleni harcához. Vietnam történelmének új szakasza kezdődött most. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a kemény harcokban edzett vietnami nép sikeresen megoldja majd a békés építőmunka nagy feladatait is. A vietnami dolgozók áldozatkész munkája nyomán rövidesen begyógyulnak a háború okozta sebek. Valóra válik Ho Si Minhnek, a vietnami nép nagy fiának, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom kiemelkedő harcosának végrendelete: felépül a békés, egységes, független és szocialista Vietnam, amely méltón képviseli a világ e térségében a társadalmi haladás, a béke megvédelmezésének és a biztonság megteremtésének ügyét. A Magyar Népköztársaság, erejéhez mérten, sokoldalú segítséget nyújtott a vietnami nép igazságos harcához. Számíthatnak pártunk, kormányunk és népünk önzetlen támogatására békés országépítő munkájukban is. Biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben tovább erősödnek és fejlődnek népeink testvéri kapcsolatai, és együtt munkálkodunk a szocialista országok egységének erősítésén, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom céljainak megvalósításán, a világ békéjének és biztonságának szilárdításán. Kedves Elvtársak! Legnagyobb ünnepük alkalmából őszinte szívvel kívánjuk, hogy érjenek el újabb kimagasló sikereket hazájuk felvirágoztatásáért, népük boldogulásáért, a szocialista társadalom felépítéséért Vietnam és Indokina békéjének és függetlenségének biztosításáért folytatott harcukban. Budapest, 1975. szeptember . Elvtársi üdvözlettel: KADAR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LÁZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. ★ ★ ★ A VDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Apró Antal, az Országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Truong Chinh-t, a VDK Nemzetgyűlése Állandó Bizottságának elnökét. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött partnerszervezetének a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Szolidaritási Bizottság, a SZOT, a KISZ és a Magyar Nők Országos Tanácsa. (MTI). . A VDK születésnapján A KEREK-SZÁMÚ születésnapok nemcsak az emberek, hanem az államok életében is megkülönböztetett ünnepélyességre tarthatnak számot. Valahogy természetes, hogy az ilyen jubileumok a szokásosnál is jobban ösztönöznek vissza- előrepillantásra, mérlegkészítésre és számvetésre. Ráadásul ebben az esetben olyan baráti-testvéri országról van szó, amely az emberiség gazdag történelmében is szinte páratlan hősiességgel, hihetetlenül rögös úton jutott el a mostani szép mérföldkőhöz: harminc esztendővel ezelőtt, 1945. szeptember 2-án kiáltották ki a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. Nem akármilyen előzmények után. 1940-ben a hírhedt Tanaka-terv alapján a japán imperializmus csapatai vonultak be a francia gyarmatra és a Vietnami Függetlenségi Liga (Viet Minh) vezetésével fellángolt a partizánharc a betolakodók ellen. Ebben az időben ismeri meg a világ a Viet Minh elnöke, Ho Si Minh nevét. 1945. augusztus 19-én összeomlik a japán uralom és ezzel a bábcsászárság is. EZT KÖVETI a diadalmas, harminc esztendővel ezelőtti nap, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltása. A francia kolonializmust alaposan meggyengítette a második világháború, úgy tesz mintha belenyugodna a fejleményekbe. 1946 március 6-án Párizs egyezményt ír alá amelyben elismeri a független Vietnamot és az okmányt szeptemberben megerősítik. IMS decemberében mégis francia csapatok támadják meg Hanoit. Megkezdődik egy csodálatos hősköltemény újabb fejezete, a francia kolonializmus elleni népi háború. Ennek során először történik meg, hogy egy gyarmatosító nagyhatalom látványos katonai vereséget szenved egy általa elnyomott kis országtól. 1954.május 7-én a francia elitcsapatok a híres Dien Bien Phu-i erődnél leteszik a fegyvert a VDK néphadserege előtt. Washington azonban úgy döntött, hogy megfosztja a győzelem gyümölcseitől a vietnami népet. Segítségével bábrezsim alakult Dél-Vietnamban, 1964-ben az amerikaiak kiprovokálják a hírhedt „tonkini incidenst” és a vietnami nép most már a tőkés világ legnagyobb hatalmával áll háborúban. Áldozatos, vérzivataros évtized következett. De a tömeges hősiesség, a szocialista országok mindenoldala és a haladó nemzetközi közvélemény erkölcsi támogatása elvezetett a legnagyobb történelmi győzelemhez is: Dél-Vietnam immár szabad és független köztársaság, a KDK pedig végre minden erejét a békés építés nagy munkájának szentelheti. ÁLLAMAINK, népeink kapcsolatai a legnehezebb időkben is töretlenül fejlődtek. Hazánk, a magyar dolgozók cselekvő szolidaritását a békés építés idején éppúgy tapasztalhatják a VDK-ban, mint a fegyveres küzdelemdőszakában. Ennek a bizonyosságnak a jegyében köszöntjük a harmincadik születésnapján a Vietnami Demokratikus Köztársaságot. ZALAI HÍRLAP Egyiptom és Izrael jóváhagyta a katonai megállapodást Jeruzsálem, Kairó (UPI). A Rabin miniszterelnök vezette izraeli tárgyalócsoport hétfőn hajnalban elfogadta a Sínaifélszigetre vonatkozó újabb katonai megállapodás szövegét. A hírt — nyolcórás tanácskozás után — Kissinger, amerikai külügyminiszter jelentette be Jeruzsálemben. Kissinger előzőleg Szadat egyiptomi elnök jóváhagyásának birtokában, vasárnap este érkezett Izraelbe. Az izraeli kabinet hétfői ülésén 19 szavazattal, egy tartózkodás mellett jóváhagyta az egyiptomi—izraeli katonai megállapodást — jelentették be Jeruzsálemben. A megállapodás szövegének megvitatásánál több miniszternek különböző fenntartásai voltak, de ez nem akadályozta meg az egyezmény csaknem egyöntetű elfogadását. Slomo Hillel, a rendőrségi ügyek minisztere (munkáspárti) tartózkodott a szavazástól. Tahszin Basir egyiptomi elnöki szóvivő kijelentette, hogy a megállapodás szövegének „véglegesítését” jelentő ceremónia után nyilvánosságra hozzák a szöveg részleteit. Az Al Ahram és az Al Gumhurija kairói napilapok hétfői száma szerint a hivatalos aláírásra három héten belül Genfben kerül sor a genfi békekonferencia két társelnöke, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselőjének, valamint Siilasouo tábornok, az ENSZ közel-keleti erői főparancsnokának jelenlétében. A dokumentum a jólértesült diplomáciai források szerint — végleges formájában 26 cikkelyből áll. Megnyílt rendkívüli New York (AFP) Középeurópai idő szerint hétfőn 16 óra 10 perckor megnyílt New Yorkban az ENSZ közgyűlésének 7. rendkívüli ülésszaka, amelyet a nemzetközi gazdasági kérdések és együttműködés megvitatásának szentelnek. A tanácskozást Abdelaziz Buteflika, algériai külügyminiszter nyitotta meg. Az algériai diplomácia vezetőjét a küldöttek megválasztották a rendkívüli közgyűlés elnökévé. Az ülésen, amelyen 138 ér az ENSZ ülésszaka szág képviselői — köztük több mint 50 állam külügyminisztere — vesznek részt, először ügyrendi kérdéseket vitatnak meg, és határozatok megszövegezésére, többek között létrehoznak egy ad hoc plenáris bizottságot. A bizottság alakítja meg a későbbiekben a különböző témakörökkel foglalkozó munkacsoportokat. Közép-európai idő szerint a késő esti órákban kezdődött meg az általános vita, amelyre már több mint százan jelentkeztek felszólalásra. Államcsínykísérlet Ecuadorban Quito (TASZSZ): A TASZSZ jelenti Quitóból: Ecuadorban a hétfőre virradó éjszaka államcsínykísérlet történt. Fegyveres alakulatok, élükön Raul Gonzalez Ulvear vezérkari főnökkel, megtámadták az elnöki palotát, ennek védői azonban ellenállást tanúsítottak. A fővárosban feszült helyzet alakult ki, a palota körzetében folytatódik a lövöldözés. Rodriguez Lara elnök Riobamba városából ugyanakkor rádión szólította fel a lakosságot kormánya támogatására. Sergio Vasquez Pacheco, a fegyveres erők egyesített parancsnokságának elnöke ugyancsak rádiónyilatkozatban jelentette ki, hogy az ecuadori erők mindhárom fegyverneme hű marad az elnökhöz. Az országban kijárási tilalmat vezettek be. Raul Gonzalvez Alvear tábornokkal az élen, hétfőn délután megadták magukat a lázadó katonai alakulatok, amelyek behatoltak az elnöki palotába. A UPI quitói katonai forrásokra hivatkozva szintén azt jelentette, hogy az ecuadori kormánynak sikerült meghiúsítania az államcsínyt. Gyorslista az 1975. szeptember 1-én megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 31. heti lottószelvények vettek részt. 2 847 174 ut., 2 848 870 ki mit vál., 2 849 896 tetőtől—talpig ut., 2 855 340 ki mit vál. ut., 2 860 619 utalv., 2 868 718 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut., 2 877 339 konyhafelsz. ut., 2 884 205 táskarádió, 2 886 357 ut., 2 887 019 ki mit vál., 2 891 907 ut.,* 2 895 079 ki mit vál , 2 898 989 ut., 2 902 449 konyhafelsz. Ut., 2 904 138 ut., 2 904 791 robotgép, 2 906 740 ut.,* 2 913 634 magnó rádióval és ut., 2 916 709 lemezjátszó és ut., 2 945 767 ki mit vál., 2 959 797 tetőtől—talpig ut., 2 964 783 színes tv, 2 966 008 ki mit Vál., 2 973 239 ut., 2 977 154 Ut., 2 980 897 utalv., 2 988 282 Ut., 2 989 109 Ut., 2 996 650 tv. 3 Olé 418 ut., 3 031 487 ki mit vál., 3 023 161 magnó rádióval és utalv., 3 033 082 Ut., 3 040 202 ut., 3 0437155 Ut., 3 068 054 ki mit Vál., 3 068 565 sztereomagnetofon és ut., 3 074 369 táskaírógép, 3 074 967 ut., 3 078 578 ut., 3 083 667 ut., 3 088 272 textil, ut., 3 113 770 tetőtől—talpig Ut., 3 144 494 ki mit vál., 3 147 999 ki mit vál., 3 148 313 Ut., 3 151 599 tv, 3 164 175 hűtőgép, 3 169 194 sztereomagnetofon és ut., 3 172 409 ki mit vál., 3 176 553 ut., 3 184 815 ki mit vál., 3 188 446 ut., 3 190 207 táskarádió, 3 200 691 ut., 3 204 650 textil ut., 3 212 807 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut., 3 220 254 konyhafelsz. és ut., 3 238 193 ut., 3 238 199 ut., 3 238 200 ut., 3 243 597 tetőtől— talpig Ut., 3 255 896 tv, 3 263 299 ut., 3 296 696 táskaírógép, 3 279 491 táskaírógép, 3 283 250 tv, 3 285 220 ut., 3 290 250 tetőtől—talpig ut., 3 306 976 ut., 3 313 541 ut., 3 346 555 ki mit vál., 3 349 624 bútor-lakbér., 3 352 312 tv, 3 355 059 ki mit vál., 3 355 880 konyhafelsz. ut., 3 359 098 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut., 3 381 956 ut., 3 382 115 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut., 3 385 321 mosógép és centrifuga, 3 388 401 ut., 3 404 760 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut., 3 420 203 sztereomagnetoform és ut., 3 421 636 ut., 3 428 989 ki nflt vál., 3 443 756 ki mit vál., 3 459 408 tv, 3 459 785 Ut., 3 469 292 ut., 3 491 994 kimit vál. 8 988 963 bútor-lakbér., 8 999 238 tetőtől—talpig ut. 9 011 441 sztereorádió, sztereomagnetofon és ut. 44 453 756 Utalv., 44 480 140 Utalv., 44 688 349 magnó—rádió utalvány, 44 699 959 lemezj. és Ut., 44 700 701 lemezjátszó és ut., 44 701 230 lemezjátszó és ut. 50 272 494 utalv., 50 278 977 utalv., 50 293 031 lemezj. és ut., 50 299 105 utalv., 50 309 949 hűtő, 50 311 551 táskarádió, 50 315 866 lemezjátszó és ut., 50 319 313 utalv., 50 348 001 utalv., 50 350 418 utalv., 50 364 589 ki mit vál., 50 364 607 utalvány, 50 379 985 tv. 50 399 005 ki mit vál., 50 399 328 ki mit vál., 50 409 469 konyhafelsz., 50 418 620 textil, 50 431 311 tv, 50 441 010 konyhafelsz., 50 443 399 ki mit vál., 50 462 339 táskarádió, 50 463 305 tv, 52 174 767 tv, 52 178 140 sztereomagnó és ut., 52 191 723 utalvány, 523 198 777 sztereorádió, sztereolemezjátszó és ut., 52 219 627 bútorlakbér., 52 2235 506 utalv., 52 235 826 utalv., 523 236 025 ki mit vál. ut., 523 238 500 tv, 52 248 968 színes tv, 52 251 084 utalv., 52 256 082 utalv., 52 2356 481 utalv., 52 265 220 textil ut., 52 270 703 ki mit vál. utalv., 52 276 892 utalv., 52 279 346 színes tv, 52 286 649 konyhafelsz. utalv., 52 297 955 utalv., 52 328 095 konyhafelsz. utalv. 55 452 581 tetőtől—talpig utalv., 55 454 399 kimit vál., 55 460 295 tetőtől—talpig ut., 55 460 802 utalv., 55 461 372 konyhafelsz. ut., 55 683 416 utalv., 55 694 104 sztereomagnó és utalv., 55 699 480 tv, 55 708 018 konyhafelsz. ut., 55 713 663 utasv. A nyertes szelvényeket 1975. szeptember 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI). 1975. szeptember 2. Magyar vezetők távirata szovjet államférfiakhoz a japán Rilitarizimis fölötti győzelem 30. évfordulója alkalmából L. I. BREZSNYEV elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főtitkárának, N. V. PODGORNIJ elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. KOSZIGIN elvtársnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, Moszkva Kedves Elvtársak1 A japán militarizmus fölött aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, az egész magyar nép tisztelettel emlékezik a nagy szovjet népnek az ázsiai népek szabadságáért, a távol-keleti béke helyreállításáért vívott dicsőséges harcára. Meghajtjuk a kegyelet zászlaját a hősök emléke előtt, akik életüket áldozták a japán militarizmus leveréséért folytatott harcban. A japán militarizmus szétzúzásában a szovjet hadsereg együtt harcolt a fasizmus elleni koalícióban résztvevő szövetségesekkel, vállvetve küzdött a mongol hadsereggel, a koreai partizánokkal, a kínai népi felszabadító hadsereg alakulataival. A szovjet hadsereg győzelme a japán Kvan- tung-hadsereg fölött döntő mértékben járult hozzá a militarista Japán vereségéhez. E győzelem kedvező feltételeket teremtett a szocialista forradalom kibontakozásához Kínában, Koreában és Vietnamban, jelentősen hozzájárult az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalmának sikereihez. A Szovjetunió kormánya az elmúlt három évtizedben mindent megtett a bél' és a biztonság megszilárdításáért az ázsiai térségben is. Pártunk és kormányunk teljes mértékben egyetért és támogatja a szovjet népnek az ázsiai kollektív biztonsági rendszer létrehozására irányuló erőfeszítéseit. Meggyőződésünk, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram nemcsak Európában, hanem Ázsiában is valóra válik, s jól szolgálja a népek szabadságát, fejlődését és nemzeti fölemelkedését. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar dolgozók, valamint a magunk nevében kívánunk Önöknek és a szovjet népnek további sikereket a kommunizmus építéséért, a békéért és a biztonságért, a nemzetközi enyhülés tartóssá tételéért vívott harcukban. KADÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, LAZÁR GYÖRGY, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Harminc éve a Missourin Színhely: Tokiói öböl. Idő: 1945. szeptember 2. Nem véletlen így egymás mellett ez a két kurta, színlapokra emlékeztető mondat — szinte színházi rendezőre vallott, ahogy most harminc esztendeje megrendezték a kilenc „vendég” fogadását a Missouri csatahajón. Azok ott kilencen, akik lassú léptekkel ballagtak fel a hajóhídon, vagy szmokingban, cilinderrel a fejükön lépdeltek, vagy halványzöld háborúsegyenruhát viseltek „tábori” rangjelzésekkel. Shigemitsu japán külügyminiszter ment elől, ő vezette a Japán kapitulációját aláíró hivatalos küldöttséget. Aki fogadta, egy meg-megránduló arcú, sötét szemüveges tábornok, Mac Arthur. Csak intett, a japánok állva maradtak, úgy hallgatták néhány mondatos, kemény beszédét. Aztán a külügyminiszter írta alá a már előre bőrbe kötött fegyverszüneti egyezmény két példányát, utána pedig Ume- ju tábornok következett, aki a japán hadsereg és Hirohito császár nevében parafálta a kapitulációt. Azután a győztesek írtak alá, MacArthur tábornok, Gyerev Janko szovjet vezérezredes, Csang Kajsek tábornok és mások. Manapság amerikai történészek, nyugati lapok szeretik azt a beállítást megismételni, hogy „az atombomba tétette le a fegyvert a japánokkal”. Kétségtelenül közre-, játszott az atombomba okozta katonai—politikai—társadalmi sokk is, de — ezt minden katona megérti, és aki valaha is foglalkozott a háborúk történetével, igazolhatja : érintetlen, jól felszerelt hadseregek megsemmisítése nélkül aligha kerülhetett volna sor szeptember 2-án a japán kapitulációra. A szovjet hadsereg augusztus 9-én, hajnalban indult meg a japánok ellen, egységei rendkívül gyorsan átkeltek a Hszingan-hegységen, majd a közép-mandzsúriai síkságon a japánok egyik legnagyobb és legerősebb hadseregének, a Kvantung-hadseregnek a hátába kerültek. Egymillió japán katona állt Mandzsúria földjén, jól képzett harcedzett tisztikarral és viszonylag jó felszereléssel, tüzérséggel, harckocsikkal, repülőgépekkel. A japán kormány és a legfelsőbb haditanács üléseinek a jegyzőkönyvei, a híres „császári konferencia” részvevőinek visszaemlékezései szerint akkor döntöttek a fegyverszünet elfogadása mellett, amikor augusztus 13-án megkapta a japán vezérkar a hírt, hogy a mandzsúriai haderőt a szovjet hadsereg bekerítette és már csak napok kérdése a megsemmisülés. Másnap Svájcon és Svédországon keresztül közölték az antifasiszta koalíció hatalmaival, hogy Japán feltétel nélkül megadja magát. Véget ért a második világháború. G. M. " ......III" . Il.ll ............ TELEX | TELEX | TELEX | TELEX | SZVETOGORSZK Urho Kekkonen finn köztársasági elnök, aki egynapos, nem hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban, hétfőn a Leningrád közelében levő Szvetogorszkból hazautazott Helsinkibe. ARAWA: Észak-Salamon néven hétfőn kihirdették az eddig Pápua-Új-Guineához tartozott Bougainville függetlenségét. Pápua-Új-Guinea a függetlenség kinyilvánítását nem veszi tudomásul. BUKAREST Lubomir Strougal, a csehszlovák szövetségi kormány elnöke Manea Manescu román kormányfő meghívására ■ hivatalos, baráti látogatásra Bukarestbe érkezett. BUDAPEST Hétfőn elutazott Budapestről a Japán Komeito Párt küldöttsége, amely Tada Sogo szenátornak, a párt elnökhelyettesének vezetésével a Hazafias Népfront Országot Tanácsának meghívására több napos látogatást tett Magyarországon.