Zalai Hírlap, 1990. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

GG Alakuló Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) határozatot a plénum, ismertetik az igazolt képviselők névsorát, majd a honatyák ünnepélyes esküt tesznek. A programban szerepel a par­lamenti pártok képviselőcsoport­jainak megalakításáról, vezetőik­ről, illetve a független képviselők megbízottjának nevéről szóló je­lentés, az országgyűlési tisztség­­viselők megválasztása, a Minisz­tertanács lemondása, továbbá törvényjavaslat megtárgyalása az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségéről. Az alakuló ülés második nap­ján jelenti be a köztársaság új ideiglenes elnöke — a parlament elnöke — a kormányalakítási megbízást. Ezt követően az Or­szággyűlés határoz a parlament állandó és külön bizottságainak megalakításáról, valamint a kép­viselők tiszteletdíjának és költség­­térítésének ideiglenes szabályo­zásáról. Az új Országgyűlés alakuló ülésére a pártok számos vendéget hívtak meg. Ők foglalnak majd helyet az üléstermet körülvevő páholyokban és a karzaton is. Emiatt ez alkalommal igencsak nehézzé válik a sajtó munkája, hiszen az újságírók kiszorulnak az ülésteremből, s csupán monito­rokon követhetik nyomon az ese­ményeket. (MTI) Az FKgP nagyválasztmányának rendkívüli ülése (Folytatás az 1. oldalról) egészében összeállították a párt­ban, a földtörvény tervezetét. A nagyválasztmány ülése a koalíciós tárgyalások eddigi ered­ményét elégedetten vette tudomá­sul. Döntött arról, hogy a tár­gyalásokon résztvevő öttagú kül­döttségben Prepeliczay Istvánt Hankó László váltja fel. Az ülésen, az esti órákban hirdették ki — a vezetőség lemon­dását követő — tisztújító válasz­tás eredményét. A Független Kis­gazdapárt elnökévé Nagy Feren­cet, az eddigi alelnököt választot­ták meg, aki Vörös Vincét követi e tisztségben. A testület főtitkára Kiss Gyula (eddig Prepeliczay Ist­ván volt), ügyvezető alelnöke Bakos István lett. Négy alelnököt választottak: Cseh Sándor, Han­kó László, Németh Béla és Rajkai Zsolt személyében. A párt igazga­tója Pohankovics István lett, az FKgP főügyésze Torgyán József maradt. A nyolctagú fegyelmi bizottság elnökéül Szunyogh Valériát választották meg. A tes­tület 11 tagú politikai bizottságot is választott. A szóvivői tisztségé­ben a nagyválasztmány megerő­sítette Bereczky Vilmost. (MTI) ZALAI HÍRLAP A valutauniót végre kell hajtani Kohl-nyilatkozat Bonn (MTI). A német-német pénzügyi, gazdasági és szociális unióról és a jogi keretet alkotó államszerződés tervezetéről tár­gyalt hétfőn az NSZK és az NDK küldöttsége. Helmut Kohl kancel­lár a német egységről való megbeszélések mostani harmadik fordulója előtt megragadta az alkalmat annak kifejtésére, hogy Lothar de Maiziere-rel, keletnémet kollégájával egyetért abban: a valutaunió bevezetésére meg­szabott július 2-ikai határidőt be kell tartani, mivel mindenféle halasztgatás — elsősorban az NDK-ban — rontana a helyzeten. A megbeszéléseken, amelyeket kedden Bonnban, majd csütör­tökön és pénteken Kelet-Berlin­­ben folytatnak, az NSZK-küldött­­séget Hans Tietmeyer, a kancel­lár személyes megbízottja, Bun­­desbank-igazgató, az NDK-dele­­gációt pedig Günter Krause állam­titkár vezeti. A délelőtti ülésen részt vett Rudolf Seiters szövetségi miniszter, a kancellári hivatal főnöke is. A Bonnban szombaton megtar­tandó 2+4-es külügyminiszteri szintű Németország-politikai tárgyalásokról Helmut Kohl biza­kodóan nyilatkozott a két küldött­ség jelenlétében — közölte Dieter Vogel kabinetszóvivő délutáni saj­tóértekezletén. Egyúttal bejelentette, hogy Helmut Kohl — a Camp Davidben idén februárban megtartott személyes véleménycsere folyta­tásaként — május 17-ikén a washingtoni Fehér Házban beha­tó megbeszéléseket tart George Bush elnökkel. Ennek időszerű­ségét a májusban megkezdődő amerikai—szovjet csúcstalálkozó, nemkülönben a német egyesülési folyamat, a 2+4-es tárgyalások, a kelet-nyugati kapcsolatrendszer, a leszerelés és fegyverkorlátozás állása és problémái adják meg. Hétfőn közölték Bonnban hivatalosan, hogy január elseje óta összesen 174 865 személy ment át Kelet-Németországból. A múlt héten 4282 keletnémet érkezett. ZALAI AKCIÓ! Duplán nyerhet! Mivel május 31-ig 15 %-kal olcsóbban kaphatók a ZALACO zamatos termékei: a Bonbonetti, a Grandoletti, a Gipsy Boy és a Gipsy Lady. Ráadásul, ha 7 db ZALACO emblémát kivág a dobozokból és elküldi a 8900 Zalaegerszeg, Pf.: 133. címre, videót és mikrohullámú sütőt is nyerhet. ZALACO Sütő- és Édesipari Vállalat Moszkva felújítja a gázszállítást Litvániába(?) Moszkva (Reuter): Egy litvániai műtrágyagyár vasárnap ígéretet kapott a­­ moszkvai központú Agrohim vállalattól arra, hogy rövidesen ismét kap földgázt a Szovjetunióból — közölte vasárnap a vilniusi parlament szóvivője, hozzátéve, hogy a szállítás megkezdésére még nem került sor. A szóban forgó janovai üzem — amely műtrágya mellett külön­leges ragasztókat is előállít — egyebek mellett exportra is szál­lít termékeiből, hozzájárulva a szovjet keményvaluta-bevételek növeléséhez. A Moszkva által életbe lépte­tett blokád ideje óta Litvánia naponta 3,5 millió köbméter föld­gázt kapott a Szovjetuniótól, amely csupán a háztartások napi szükségleteinek kielégítésére volt elegendő. Ezen felül a vegyipari létesítmény ezentúl várhatóan napi 3 millió köbméter földgázt fog kapni. (A blokád bevezetése óta a létesítmény 0,5 millió köbméter gázhoz jutott). A pótlólagos mennyiség már megközelíti azt a szintet, ami a normális termeléshez szükséges. A vilniusi rádió a gázszállítás felújításának hírével kapcsolat­ban közölte, hogy a földgáz hiá­nya miatt korábban kényszersza­badságra küldött munkások hétfőtől újból munkába állnak. Nem keresik a magyar árukat — Elszámolás még rubelben Változások a magyar—NDK kereskedelemben Milyen változások várhatók a magyar—NDK külkereskedelmi kapcsolatben a német valutaunió létrejötte után, módosul-e az export és az import áruösszetétele, s meddig tartható fenn a két ország között a rubelelszámolás — ezekről a kérdésekről érdeklődött a Kereskedelmi Minisztériumban az MTI munkatársa. Németh Jánosné, az NDK refe­­ratúrája vezetője elmondotta: a magyar­ NDK kétoldalú árucse­re-forgalmi előirányzat erre az évre összesen 1,9 milliárd rubel, ami a tavalyi forgalom 8,7 százalékos csökkenését jelenti. Az import kötésállomány jelenleg 851 millió, az export kötésállomány 706,4 millió rubel. Kedvezőtlen tendencia, hogy az import 80 százalékát magánjogi szerző­désekben is rögzítették, expor­tunkra viszont a szerződéses fedezet mindössze 73,8 százalék. Ugyanakkor az import erőteljesen növekszik — az NDK egyre többet szeretne Magyarországra szállítani —, miközben a szerző­désben rögzített exporttételeket egyre-másra visszamondják. Mivel az NSZK-beli áruk a kelet­német piacot is elárasztották, az NDK most valóságos áruoffenzí­­vát zúdít kereskedőinkre, olyan termékeket is kínálnak, amelye­ket eddig csak Nyugatra expor­táltak. Egyidejűleg azonban kö­rülbelül 50 millió rubel értékű magyar exportszám­­mányt vissza­mondták az NDK cégei. Egyre kevésbé kelendőek a magyar termékek, például a pamut­szövetek, a gabona, a bauxit, de a bor is, amelyet korábban minden mennyiségben megvásároltak. A fogyasztási cikkek mellett olyan nagy volumenű exportok is veszélybe kerülhetnek, mint az Ikarus autóbusz. A MOGÜRT a napokban kötött megállapodást 25 ezer Polo-motorral felszerelt, négyütemű Trabant importjára, de ennek ellentétele még nincs meg. A Kereskedelmi Minisztérium szerint ezek a tendenciák az év folyamán felerősödnek, vagyis a magyar vállalatoknak mindinkább meg kell küzdeniük azért, hogy termékeiket elhelyezhessék a keletnémet piacon, márpedig a külkereskedelmi mérleg szempontjából kívánatos lenne, ha a jelenlegi passzívumot év végére egy kisebb mértékű aktívum váltaná fel. S erre van is remény, például építőipari vállalataink komoly megrendeléseket kaphatnak a jövőben. Az eddigi tárgyalások alapján úgy tűnik, hogy noha a valutaunió már idén júliusban létrejön a két Németország között, Magyarország és az NDK ebben az esztendőben még rubelben számolja el az árucserét, s csak 1991-től kezdve számolnak el szabadon átváltható, tehát konvertibilis fizetőeszközben a kétoldalú forgalomban. (MTI) A Pentagon befagyasztja a katonai építkezéseket Washington (MTI). Az ameri­kai védelmi minisztérium ked­den újabb 3 hónapra befagyasz­tott több, mint 7 milliárd dollár értékű katonai építkezést és közölte: mintegy 200 beruházást felülvizsgálnak s feltehetően tö­rölnek. Richard Cheney védelmi mi­niszter indokolása szerint a jöven­dő katonai költségvetések körüli „rendkívüli bizonytalanság” indo­kolja, hogy továbbra szüneteljen a munka egy sor flotta- és raké­tatámaszpont építkezésen és más beruházásokon. A törvényhozás tavaly 86 bel­földi katonai támaszpont bezárá­sa mellett döntött és idén várha­tóan továbbiakat számolnak fel. Párhuzamosan a kongresszus demokrata többsége sürgeti a kormányt, hogy — tekintettel a gyökeresen megváltozott nemzet­közi helyzetre — a tervezettnél nagyobb mértékben csökkentsék a védelmi kiadásokat. A Pentagon egyelőre csak az évi 300 milliárd körüli költségvetés évi 2 százalékos csökkentésére hajlandó. 1990.MÁJUS 2. TELEX TELEX TELEX TELEX Habsburg Ottó Budapesten Kedden este, az Országgyűlés díszvendégeként, küldöttség élén Budapestre érkezett dr. Habsburg Ottó, az Európai Parlament képviselője az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó bizottságának elnöke. Fogadására a repülőtéren megjelent Kéri Kálmán, az Országgyűlés kore­lnöke, az MDF képviselője, dr. Keresztes Sándor, a Ker­eszténydemokrata Néppárt elnöke, valamint Torgyán József, a Független Kisgazdapárt par­lamenti frakciójának vezetője. Gyújtogatás volt Szándékos gyújtogatás történt a MALÉV bukaresti irodájánál — állapította meg az ügyészségi vizs­gálat, amelynek eredményét hét­főn ismertették a román főváros­ban. A gyújtogatás március 24-én közvetlenül a marosvásárhelyi véres eseményeket követően, a magyarellenes hangulatkeltés időszakában történt. Új ukrán párt A független ukrán államiság megteremtését tűzte célul a hét­főn megalakult Ukrán Republi­kánus Párt, amely máris három­ezer taggal rendelkezik szerte Ukrajnában. A párt megalaku­lásáról a Ruh nevű népfrontmoz­galom sajtószolgálata hétfőn este tájékoztatta az MTI moszkvai iro­dáját. Frank Reed az NSZK-ban Kedden megérkezett az NSZK- ba Frank Reed, akit három és fél évi fogság után hétfőn engedett szabadon Libanonban az Iszlám Hajnal nevű szélsőséges szervezet. Reed egy amerikai katonai szállí­tógépen érkezett Damaszkuszból a Frankfurt melletti amerikai támaszpontra, ahonnan a közeli wiesbadeni katonai kórházba vit­ték orvosi vizsgálatra. A szíriai külügyminiszter hétfőn szemé­lyesen adta át a Bejrútban kisza­badult amerikai túszt az Egyesült Államok damaszkuszi nagyköve­tének. Jelcint megoperálták Sikeres műtétet hajtottak vég­re Borisz Jelcinen Barcelonában. Jelcin vasárnap óta tartózkodik a spanyol városban, ahová egy tele­víziós vitára érkezett. Hétfőn azon­ban fájdalmakra panaszkodott és az orvosok megállapították: porc­korong sérve van, amit azonnal meg kell műteni. Román nehézvíz-üzlet A Ceausescu-kormány Indiá­nak adta el a Norvégiától atom­reaktorai számára kapott nehéz­vizet, amely atomfegyver előállí­tására is felhasználható —jelen­tette hétfőn a The New York Times. A lap értesülése szerint a román kormány a közelmúltban közölte Norvégiával, hogy az előző rend­szer 1986-ban továbbadott Indi­ának 12,5 tonna nehézvizet, amelyet saját, békés célú atom­reaktorai számára rendelt. Gyújtogató a Lenin­­mauzóleumnál A Lenin-mauzóleum felgyújtá­sára tett kísérletet szombat este egy ismeretlen férfi. A vasárnap esti Izvesztyija beszámolója sze­rint a 40—45 éves férfi a mauzó­leum előtti korláton áthatolva két, gyúj­tókeveréket tartalmazó palac­kot dobott a mauzóleum mell­védjére. Az építményben nem esett kár, a lángokat rövid idő alatt eloltották. Bush fogadja a litván miniszterelnököt George Bush amerikai elnök csütörtökön rövid megbeszélésen fogadja Kazimiera Prunskiene litván miniszterelnököt — jelen­tette be kedden a Fehér Ház. Martin Fitzwater szóvivő kijelen­tette, hogy a találkozó pusztán „magánjellegű” lesz, és nem jelez semmiféle változást az Egyesült Államok Litvániával kapcsolatos politikájában.

Next