Zalai Hírlap, 1990. június (46. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-01 / 127. szám

2 Módosította a földtörvényt az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról) sem értenek egyet, indokoltnak tűnt: a határidőt — amely egyéb­ként egy héten belül lejár — az Országgyűlés alakuló ülését kö­vető 60. napban jelöljék meg. A meghosszabbított terminus vár­hatóan lehetőséget teremt az új jogi szabályozás átgondoltabb előkészítésére. Fodor István szóbeli kie­gészítésében felhívta az igaz­ságügyi tárca figyelmét: a nem­zetiségek képviseletének a meg­oldására a beterjesztett javaslat csak időbeli haladékot ad, nem rendezi érdemben a kérdést. A haladékként kapható 30 nap alatt vagy az érvényben lévő ren­delkezéseket kell végrehajtani, vagy pedig alternatív módozatot kell a parlament elé terjeszteni. Az Országgyűlés a javaslatot 275 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadta. A plénum ezután a szövetke­zeti tulajdonban lévő termőföld tulajdon-átruházásának átmene­ti tilalmáról szóló törvényjavaslat általános vitáját kezdte meg. Zsíros Géza (FKgP) immár ötöd­szörre átdolgozott módosító indít­ványát terjesztette elő: „a szövet­kezet — eltérő törvényi rendelke­zésig — termőföldet nem idege­níthet el, gazdasági társaság részére vagyoni hozzájárulásként nem adhat át és a mezőgazdasági szövetkezet tagjai között vagyon­részt nem oszthat fel". A szerteágazó vitában az egyetlen módosító indítványt Dávid Ibolya (MDF) tette. Szerinte a törvényjavaslatot indokolt lenne kiegészíteni oly módon, hogy a szövetkezet a termőföldet nem idegenítheti el, nem terhel­heti meg, és határozott időre nem adhatja bérbe. Mivel az általános tárgyaláshoz még számos hozzászóló jelentkezett, ám az idő előrehaladott, a soros elnök, Vörös Vince berekesztette az ülést. A külügyi bizottság ülése A parlament csütörtöki ple­náris tanácskozását követően ülést tartott az Országgyűlés Külügyi Bizottsága. Az ülésen Katona Tamás külügyminisztéri­­umi politikai államtitkár ismer­tette azt a javaslatot, amelyet a kormány nevében kíván a parla­ment elé terjeszteni a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületébe meghatalmazottat kijelölő országgyűlési határozat módosítására. A módosítás lé­nyege: az Országgyűlés a VSZ­PTT-be a Magyar Köztársaság meghatalmazottjaként a mi­niszterelnököt jelölné ki. (Az ed­digi meghatalmazott az Ország­gyűlés 1990. márciusi ha­tározata értelmében az ideiglenes köztársasági elnök volt.­ A kül­ügyi bizottság — 11 igen sza­vazattal és 1 tartózkodással — úgy döntött, hogy támogatja a határozati javaslatnak az Országgyűlés hétfői ülésén való előterjesztését. Posta Gépjármű Szállítási Üzem keszthelyi Üzemegysége rövid határidővel vállal BARKAS, ROBUR, IFA, IZS javítását, karosszéria javítást, műszaki vizsgára felkészítést, műszaki szemléket, teljes és részleges fényezést. Vállaljuk minden típusú gépjármű autóvillamossági javítását, motor revízióját, olajcseréjét, futómű műszeres beállítását. Címünk: Keszthely, Martinovics utca,­­ Ipartelep ^ 'Znt atrton stat^^^' \ r -fjjgiS1***»+■ \ ssSariA \ 1 local, JJS taffiff lefnltole I 1 «to® 1 | fo.oflef 1**5' * 'tirdesi ataffinft A 1 \ ^A^flOL 1 \ Ftsesirson*1**I 1 \ ZALAI HÍRLAP 1990. JÚNIUS 1. Tanácstestületek tanácskozásai (Folytatás az 1. oldalról) arányt képvisel a hároméves korúak óvodai elhelyezése. Fel­vételi kérelem elutasítására az utóbbi években nem került sor. Az általános iskolások több mint 60 százaléka részesülhet napköziotthonos ellátásban. Az előterjesztést a ta­nácstagság egyhangúlag el­fogadta, majd jóváhagyták az elmúlt évi működési, fenntartási és fejlesztési terv végrehajtását. Ezt követően az ügyrendi bi­zottság beszámolóját fogadta el a testület, majd módosították a lakásügyi tanácsrendeletet, va­lamint a szervezeti és működési szabályzatot. Végezetül a vegyes ügyek keretében a tanácstagság arról döntött, hogy csatlakoznak az alakulóban lévő Régióinvest Kft.­­hez, amely dunántúli székhelyet kíván létesíteni a városban, s a tervek szerint feladatkörébe fog tartozni a Sármellék katonai repülőtér későbbi polgári hasz­nosítása is. Ugyancsak részvételi szándékukat nyilvánították ki a napokban megalakult Zalainvest Kft.-hez való csatlakozásra. Mindkét vállalkozásba 100—100 ezer forintos belépési összeget szavazott meg a testület, a piac helyzete vetődött fel, de a kérdésre adott válaszból kiderült, hogy a tanács még 8— 10 évig nem lát lehetőséget a piac új helyre történő költöztetésére. A testület megtárgyalta az oktatási és köz­művelődési intézmények együtt­működése az ifjúság kulturális nevelésében című előterjesztést. Végül pedig a júniusi tanácsülés elé kerülő anyagokat tekintette át. Vb-ülés Nagykanizsán Újszerű formában tartotta tegnap délutáni ülését a Nagy­­kanizsai Városi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága. Ez volt ugyan­is a testületnek az első olyan tanácskozása, amelyen részt­vettek a pártok képviselői is. Maga az ülés nem a tervezett módon kezdődött, mivel a tanácselnöki megnyitó előtt a FIDESZ kép­viselője egy, a szervezet által írt levelet olvasott fel. A levélből kiderült, hogy ők csak aznap reggel kapták meg a meg­tárgyalandó anyagot, így nem volt kellő idejük annak ta­nulmányozására. Ezért úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt az ülésen. A tanácselnök beszámolójával kapcsolatban, immár sokadszor A védelmi doktrína bemutatkozása A Magyar Honvédség áta­lakulását demonsváló harcászati gyakorlat színhelye volt csütörtökön a Veszprém megyei Gyulafirátót térsége. A pa­rancsnoki emelvényen helyet foglalt Göncz Árpád ideiglenes köztársasági elnök, a magyar fegyveres erők főparancsnoka is. A gyakorlatot a szakértők szerint számos új vonás jellemezte. A legfontosabb közülük az, hogy már minden eleme a védelmi doktrínából eredő kiképzési követelményeknek felelt meg. Megkezdődött az amerikai—szovjet csúcstalálkozó (Folytatás az 1. oldalról a légitámaszponton. Az elnököt és feleségét James Baker kül­ügyminiszter üdvözölte, han­goztatva: a világ szeme a két el­nökön van, a két nemzetnek fe­lelőssége, hogy ne csak a hideg­háborút hagyják maguk mögött, hanem a konfliktusokat is, ame­lyek azt megelőzték. Ennek ér­dekében egységes Németországra, békés Európára, a haderők és fegyverzetek csökkentésére van szükség, mondotta, hozzátéve: Amerika természetesen szeretné, ha a Szovjetunióban folytatódna a haladás a demokrácia, a nyílt­ság irányába. A szovjet államfő általánosabb hangvételű, ugyancsak rövid vá­laszában csak annyit mondott, hogy várakozással tekint Bush elnökkel folytatandó „fontos tár­gyalásai” elé. E csúcstalálkozó kiemelkedő jelentőségű, hiszen azt ígéri, hogy megtehetik az első nagy lépést a hadászati atom­fegyverek korlátozása felé, han­goztatta. A csúcstalálkozón nem tudnak megállapodni sem a német kér­dés megoldásában, sem Litvánia függetlenségének ügyében — je­lentette ki csütörtöki tv-nyi­latkozatában James Baker ame­rikai külügyminiszter. Baker az ABC-nek adott inter­júban ismét leszögezte, hogy az Egyesült Államok ragaszkodik az egyesült Németország NATO-tag­­ságához, akárcsak a többi szö­vetséges. Emellett a VSZ három tagországa is (köztük Ma­gyarország) helyesnek tartja e megoldást az európai biztonság szempontjából, így a Szovjetunió álláspontjával lényegében egye­dül maradt — mondotta a miniszter. A helsinki folyamat biztonsági vonatkozásai „valamelyest bővíthetőek" vélte Baker, de nem a NATO katonai szerepének rovására. A miniszter jelezte, hogy a lit­ván kérdésben, bár tárgyalnak majd róla, ugyancsak nem vár­ható megoldás. Baker arra he­lyezte a hangsúlyt, hogy haladás várható viszont fegy­verzetkorlátozási kérdésekben, a két nagyhatalom vegyifegyver­készleteinek meg­semmisítésében, s a hadászati fegyvereket korlátozó szerződés előkészítésében. Kijelölik majd azt is, hogyan folytatódjanak az első megállapodás után a HTF- tárgyalások — közölte. TELEX TELEX TELEX TELEX Nemdohányzó világnap A Nemdohányzó Világnapot, május 31-ét az Egészségügyi Világszervezet harmadízben rendezte meg. Idei témájaként a dohányzásmentes gyermek- és ifjúkort választotta, így a világnap hazai főrendezője, az Országos Dohányfüstmentes Egyesület budapesti ünnepi ülésének előadói is a fiatalkori dohányzással és annak ártal­maival foglalkoztak. Jelcint kérdőre vonták Borisz Jelcin — napirenden kívüli — kérdőre vonásával foly­tatódott másfél napos szünet után csütörtökön az Oroszországi Föderáció népi küldötteinek első kongresszusa. — Nem egyetlen csoport, párt vagy szervezet érde­keit kell védenem, hanem az egész Oroszországi Föderációért — mondta válaszul Jelcin. Ami a szovjet államfőhöz fűződő viszo­nyát illeti, annak Jelcin szerint tárgyszerű alapokra kell épülnie. Landsbergis Prágában Vytautas Landsbergis litván elnök szerdán este Prágában találkozott Václav Havel köztár­sasági elnökkel. Landsbergis tá­jékoztatta a csehszlovák államfőt a litvániai helyzetről. A megbeszélésen Havel ismét támogatásáról biztosította Litvániának a nemzeti és állami önállóságra vonatkozó követeléseit. Ugyanakkor megemlítette Mihail Gorbacsov érdemeit abban, hogy megváltozott a politikai helyzet Közép- és Kelet-Európában, ahová—mint Havel hangsúlyozta — Litvánia is tartozik. Megerősített indítvány A Hajdú-Bihar Megyei Fő­ügyészség megalapozottnak ítélte a Debreceni Városi Ügyészségnek a helyi szobordöntésekkel kap­csolatos előterjesztését, s azt továbbította a legfőbb ügyésznek, és kérte, kezdeményezze az Or­szággyűlés elnökénél Szabó Lukács MDF-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Mészáros István lemondott Egészségi állapotára, életko­rára hivatkozva Mészáros István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium politikai állam­titkára — alig egy héttel kineve­zését követően — lemondott funkciójáról. . Pártja, a KDNP elnöksége és parlamenti csoport­ja Lukáts Miklóst javasolja a minisztérium politikai államtit­kárává megválasztani. Végjáték , a Fehér Házban , 3. Mindenki mondja a magáét (A miniszterelnök kérésére a PB az újabb hitellehetőségről, az ország gazdasági helyzetéről tár­gyal). A Politikai Bizottság ülésén rendkívül éles vita volt a mi­niszterelnök és miniszterei között. A PB-tag minisztereken kívül négy másik miniszter is részt vett a tanácskozáson. A kormányfő tulajdonképpen azzal vádolta meg közvetlen munkatársait, kollégáit, hogy valaki nem mond igazat, mert olyan milliárdokról van szó, amelyekről nem is tudott, ame­lyeknek egy része hiányzik az államkasszából, most kéne elő­varázsolni egy nem létező bűvös kalapból. A hiány — vagy az el­térés — a lakásépítési alapnál bukkant ki. Erre 6 milliárd forin­tot kalkuláltak, maga a minisz­terelnök is ekkora összeggel szá­molt, és a kormány ennek elő­teremtésére tett ígéretet. A PB- ülésre beterj­esztett papírokban viszont — meglepetésre vagy megdöbbenésre — tízmilliárdos tétel szerepelt. Kiderült azután, hogy ezen összeg körül fogal­mazásbeli félreértések vannak. Elnézést a jelzőért, nem mondom ki mégsem — olyan mi­nősíthetetlenül rosszul fogalma­zott anyagot tettek le a PB aszta­lára, amelyen még közgazdász sem igazodik el, hát még a laikus, de a hozzáértő politikus is ne­hezen. Nyers Rezső is csak több­szöri bogarászással tudta meg­érteni az előterjesztést, amellyel a Politikai Bizottságot próbálták rávenni arra, hogy jogosítsa fel a kormányt az aláírásra. A testület ezt a döntést nem vállalta, nem vállalhatta fel. Itt aztán sok minden elhang­zott. Csupán vázlatosan: a forint idén várható, összesen 10 szá­zalékos leértékelése, amiből öt százalékot a Nemzeti Bank elnöke kezdeményezhet. Nagy vitában tisztázódott, hogy ez a bank­elnöknek — öt százalékig — tör­vényadta joga. A megteendő lé­pések: a vámkedvezmények megvonása — a diplomatákét is beleértve —, az ÁFA ráterhelése a magánimportra, az egyéni vám­­kedvezmény mérséklése 10 ezer­ről 4 ezer forintra, úgy, hogy ez az összeg a családon belül nem vonható össze, tehát nem érdemes majd a nagypapát, úgymond utaztatni Bécsbe, mert nem kezd­hetnek vele semmit. Grósz Károly kifejezett kérése volt, hogy a magánimportot ne adminisz­atív eszközökkel sza­bályozzák, hanem közgazdasági módszerekkel. Ezzel­­ azt a ko­rábbi miniszterelnöki döntését akarta védeni, ami a szabad uta­zással, a világútlevéllel kap­csolatos. Szóba került az utazások korlátozása is. Ehhez azonban a főtitkár nem volt partner. K.: Nem gondoltam, hogy ennyire belenyúlok egy da­rázsfészekbe. Tehát ez is a mai PB- ülésen volt? V.: Igen. Ez is. Az én erről szóló­­ kis összegezésem: gazdasági ér­telemben szorul körülöttünk a hurok, amiből nagyon nehéz lesz kibújnunk. Pedig a mentőöv — ahogyan elhangzott — már a lát­határon van, csak közben el ne süllyedjen a magyar gazdaság hajója. Most kellene hát ügyesen evickélnünk, hogy a felszínen maradjunk. A párt gazdasági reformprogramja, összhangban a kormányéval, a szellemi erők koncentrálásával erőltetett ütem­ben készül. A nyárra meglesz... Németh Miklós: A­­tényeket sürgősen az ország elé kell tárni. Március 8-án 38 milliárd forint volt a költségvetési, 650 millió dollár a fizetési mérleghiány. Az illetékesek szerint ez az év végére elérheti a 45-50 millió forintot, illetve az 1 milliárd dollárt. A költségvetési egyensúly javítására mintegy 20-25 milliárd forintnyi összegben tettek a leg­különbözőbb előterjesztéseket, de ezek olyan irracionális és kép­viselhetetlen vagy védhetetlen javaslatok voltak, amelyek részint a lakosságot, részint a vállalato­kat szembeállíthatnák a párttal és a kormánnyal. Nem titkolható tovább az or­szág tényleges adóssága, tehát, hogy a bruttó az nem 18 és fél milliárd, hanem 23 és fél, a nettó pedig nem 13 és fél, hanem 16 és fél milliárd dollár. A tartalékok 890 millió dollárra csökkentek, ez körülbelül 23 napi importfi­nanszírozásra elegendő, a nor­mális három és fél, négy hónap lenne. A valuta többek között az útlevélrendelet hatására tovább áramlik ki. Vannak kiskapuk. Újabb intézkedések megtétele lehetséges. El kell menni öt fővárosba, elsősorban a legnagyobb hi­telezőinkhez egy olyan program­mal, — ami mondjuk 3-500 mil­lió dollárig — valami kis struk­túrafejlesztési vagy moder­nizációs magyar alap létrehozását szolgálná. Iványi Pál: A gazdasági helyzet még sokáig problémát fog okozni, nehezíti a politizálást és a kapcso­latépítést más szervezetekkel is. Enyhíteni kell a külső pénzügyi nyomást. Tatai Ilona: Bezárul előttünk minden lehetőség, csak a fi­zetőképtelenség marad. Többek közt azért, mert a magyar gaz­daságban olyan tervezési fele­lőtlenség mutatkozik, ami már nem tolható át senkire sem. Erről már nem mondható, hogy a múlt hibája. Egy új Marshall-csomag óriási kockázatot rejt magában. A finn, svéd, holland vagy japán példát a birtokunkban lévő an­yagok alapján figyelmesen és nagyon komolyan ta­nulmányoznunk kell. Ide a reformretorika nem elég. Hovatar­tozásunkat illetően pedig nem lehet kétségessé tenni a Szovjetu­nióhoz fűződő viszonyt. Ha le­szakadunk erről a vonalról, el­veszíthetjük a Nyugat ér­deklődését. Berecz János — Tatai Ilona: A fordulatnak igazában azt kellene szolgália, hogy gazdaságilag fel­emelkedjünk. Ez azonban számos kérdést vet fel. Elégséges-e a gazdálkodási szabadság? Milyen hatáskörrel rendelkeznek az in­tézmények? Elég célratörő-e gaz­daságirányítási rendszerünk? J­avítható-e gazdálkodási kul­túránk? A kormányban ugyanaz a helyzet, mint a pártban, nincs egység. A színpadon mindenki kibeszél a szerepéből.

Next