Zalai Hírlap, 1992. június (48. évfolyam, 128-152. szám)
1992-06-01 / 128. szám
2 Zalai Hírlap Kormánynyilatkozat (Folytatás az 1. oldalról.) közvetlen irányításával az ENSZ Biztonsági Tanácsának összeillésétől kezdve folyamatosan tartja az érintkezést az érdekeltekkel, és az alábbi nyilatkozatot teszi közzé: A magyar kormány üdvözli a jelenleg osztrák elnökség alatt álló ENSZ Biztonsági Tanácsának a Szerbia és Montenegró elleni szankciókat elrendelő határozatát, melynek—egyetlen térségbeli országként, több állam óhajára — maga is társszerzőjévé vált. A határozatot Magyarország olyan, nagy horderejű lépésnek tartja, amely a kibontakozást segíti elő, sőt annak az adott helyzetben elkerülhetetlen, elengedhetetlen eszköze. A kormány a Biztonsági Tanács határozatának megfelelően jár el, teljes körben érvényesíti a testület által elfogadott szankciókat. Számít arra, hogy a nemzetközi közösség minden tagja ennek megfelelően cselekszik — hangoztatja egyebek közt a nyilatkozat, majd leszögezi: A Magyar Köztársaság kormánya a délszláv válság kialakulása óta mindvégig következetesen ezen normákkal összhangban foglalt állást, szem előtt tartotta a térség minden népének érdekeit. Kitartóan törekedett arra, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre, sürgette a vérontás mielőbbi befejezését, a válság igazságos demokratikus rendezését. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szombati határozatának megfelelően a kormány a lehető legrövidebb időn belül konkrét utasítást ad minden érintett magyar intézménynek a szankciók végrehajtására vonatkozóan. A kormány legközelebbi ülésén megvizsgálja a tárcaközi bizottság eddig tett intézkedéseit és kijelöli a további feladatokat. Szükség szerint élni fog az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatában foglalt jogával, hogy a Biztonsági Tanácshoz forduljon. Építkezők figyelem! Üzletünkbe új olasz padlólapok érkeztek 680—1.420,-Ft/m2 áron. Június 2-től, amíg a készlet tart egyes burkolólapokat 20—50%-os ÁRENGEDMÉNNYEL árusítunk. ÉPÍTŐANYAG-BOLT Zalaegerszeg, Vágóhíd u. 2/B. (Ságvári-gimnázium mellett) ________________________"102809/1" Tudja-e Ön, ■ 1milyen egy ------'*^1*-----------, hajókirándulás PÉCSI pardata.4-8. 1 a tengeren, ropogósra sült hallal és hideg autóval? Utazzon a Neptunnal a Kassandra félszigetre! Egyénileg, vagy a hetente induló légkondicionált görög autóbuszunkkal 2, 3, 4 ágyas apartmanjainkba. Neptun-Tours Zalaegerszeg, Kossuth u. 7. Tel.: 13 464. Zsidó gyászünnepség Kanizsán Tegnap délelőtt a nagykanizsai zsidó imaházban gyűltek össze (képünkön) mindazok, akik a fasiszták által az auschwitzi haláltáborba és munkaszolgálatra hurcolt szeretteikre emlékeztek, mártíromságuk évfordulóján. A megemlékezésre eljöttek a megye más városaiból, Európa különböző országaiból, sőt Ausztráliából is. A gyászünnepségen dr. Landeszman György főrabbi arról beszélt, hogy a nácizmus rémtetteit nem lehet elfelejteni, szüleiket, testvéreiket, gyermekeiket cipelték a halálba. Vannak, akik kétségbevonják Auschwitz létét, a pusztítást. A zsidóság nem akar senkit vádolni, csupán azt szeretnék, ha a történelmi igazságot a maga valójában ismernék meg az emberek. A gyászünnepség résztvevői ezután koszorúkat helyeztek el a deportáltak emlékművénél a temetőben. A megemlékezésen részt vett Tarnóczky Attila országgyűlési képviselő és dr. Kereskai István polgármester is. Bush nemet mond Rióra... Washington (MTI). George Bush amerikai elnök nem fogja aláírni a Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcstalálkozón kidolgozandó átfogó szerződést a világ növényeinek, állatainak és egyéb természeti kincseinek védelméről, mert az „alapvetően hibás” —jelentette az AP az amerikai külügyminisztérium közleményére hivatkozva. Eszerint Washington „nem írhat alá egy szerződést pusztán azért, hogy létezzék valamiféle szerződés”. A szerződés tervezete alapján hiányolja a közlemény a finanszírozás kérdéseinek részletes kidolgozását is, illetve kifogásolja, hogy a fejlődő országoknak túlságosan nagy pénzügyi támogatást helyez kilátásba. Az amerikai aláírás hiánya ugyanakkor nem fogja akadályozni az egyezmény életbe lépését, mivel ehhez már 30 ország jóváhagyása is elegendő. MDF: Göncz kontra Alkotmánybíróság? Az MDF Országos Választmányának hétvégi ülésén elfogadott állásfoglalás szerint a miniszterelnök indítványa, melyben javasolta a köztársasági elnöknek a Magyar Rádió elnökének felmentését, összhangban áll az alkotmánnyal és az Országgyűlés által elfogadott törvénnyel, amely a közszolgálati tájékoztatási eszközök vezetőinek kinevezési rendjéről szól. Az ülést követő sajtótájékoztatón elhangzott: Göncz Árpádnak az a döntése —, hogy nem mentette fel Gombár Csabát tisztségéből — törvénysértő és ellentétes az alkotmánnyal. A köztársaság elnöke ugyanis nem vette figyelembe a kinevezési törvényt, semmibe vette az 1047/ 1974-es minisztertanácsi határozatot és mellőzte az Alkotmánybíróság két határozatát is. Székelyhídi Ágoston szóvivő kifejtette, hogy a „médiaháborút” elsősorban közjogi kérdésnek tekintik. Az alapviszony a tömmegtájékoztatás és a közvélemény, és nem az egyes pártok és a tömegtájékoztatás között található. A tömegtájékoztatás alapvető feladata, hogy hitelesen informáljon, valamint hitelesen tükrözze a közvéleményt—húzta alá a szóvivő. Az Országos Választmány ülésén értékelte az Országgyűlés és a kormány kétéves működését is. Állásfoglalásában leszögezi, hogy a teljesítményt a szükségletekkel és a körülményekkel együtt lehet igazságosan mérlegelni. A korlátozott lehetőségek ellenére is elengedhetetlennek tartják, hogy a létbiztonság növelése érdekében a törvényhozás, a kormányzat és az önkormányzati irányítás gyorsított intézkedéseket tegyen. Az MDF tevékenységével kapcsolatban a választmány megerősítette, hogy a jogállamiság és a demokrácia írott és íratlan elveit és szabályait változatlanul kötelezőnek tartják a maguk számára és elfogadják a tárgyilagos és nyilvános ellenőrzést. (MTI) Nagy létszámban munkatársakat keresünk ügynökhálózatunk kiépítéséhez, többezer-féle termék értékesítésére. Tevékenység ismertetése: 1992. június 1. Zalaegerszeg, VMK. 17 óra. Keszthely, Kossuth út 28.19 óra. 1992. június 2. Lenti, Szabadság tér 5.17 óra. Nagykanizsa, Széchenyi tér 5/9. 19 óra. Levélcím: Horváth Zsolt, Zalaegerszeg, Kispest u. 8.111/12. ____________________________________102807/12- ALWEST Ipari és Kereskedelmi KFT. ajánlata! 10-20 % KEDVEZMÉNY! -MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ 18,4 literes forgótányéros 15.000,-Ft — PHILIPS olajsütő 2 literes 5.000,-Ft — PHILIPS kávéfőző 2.300,-Ft — CD lemezek 550—1.400,-Ft-ig. Keretezett képek, poszterek. Várjuk kedves vásárlóinkat Zalaegerszeg, Hock J. u. 92. Telefon: 92/20-673 ______________________________#102883/12 I ZALAI HÍRLAP A Journal Kft. lapja. Felelős vezető: Györffy István. Főszerkesztő: Magyar Hajnalka. Lapkoordinátor: Tarsoly József. Vezető szerkesztők: Buni Géza, Mihovics József (Információs és sport szekció), Kovács Ferenc (gazdasági és közélet sz.), Török András (belpolitikai és kulturális sz.). Tervezőszerkesztő: Császár Zoltán. Gazdasági vezető: Gyerák András. Marketingvezető: Jakab Vilmos. Elektronikus szerkesztés: Journal Kft.. Zalaegerszeg, Ady u. 62. Műszaki vezető: Tantalics József. Kiadó és szerkesztőség: 8901 Zalaegerszeg, Ady Endre u. 62. Telefon: 12-575. Fax: 12-581.Titkárság: 11-597,12-194.Telex: 33-276—8801 Nagykanizsa, Király u. 47.Telefon: (93) 11-150, (92) 73-226. Fax: (92) 73-226. Telex: 33- 314 — 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 33. Telefon: 12-360, (92) 74-283. Telex: 35-308 — 8960 Lenti, Zrínyi M. u. 4. Telefon: 51-002. Nyomtatás: Zalai Nyomda, 8901 Zalaegerszeg, Gorkij u. 1. Telefon: 13-550. Felelős vezető: Galla József igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 245 Ft, negyedévre 735 Ft, fél évre 1470 Ft, egy évre 2940 Ft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-0500. Index: 25011. --------------------------------------------------------Journal . Krónika 1992. június 1., HÉTFŐ — Zalai gyermekfesztivál Egerszegen — Magyar és horvát gyerekek találkozója Fityeházán —Aprók majálisa a kanizsai Csónakázó-tónál Főszerepben a gyerekek Színes luficsokrokat himbált a május végi szellő. A kicsik bámészan ácsorogtak, nézelődtek a zalaegerszegi Sportcsarnok előtti téren a vakító napsütésben. Vajon értik-e, hogy ez a tarkaság az ő kedvüket szeretné szolgálni, lévén gyermeknap. Anyjuk apjuk kezét cibálva kérték, menjenek közelebb a nyalóka-árushoz, a lufishoz, a fagyishoz, a körhintához. No és ott az hatalmas Panda-maci, de jó lenne azon is ugrándozni! Lehet is: négy percért 30 forint a tarifa. Mit is tehet ilyenkor a szülő? Nagy sóhajtások közepette, ám megadóan igyekszik a kívánságoknak eleget tenni, s —.. lévén gyermeknap — megveszi a sokadik kisautót és az otthoni — igaz, kopottabb — laszti vadonatúj mását... De nemcsak ebből állt az itt, a Sportcsarnok körül rendezett gyermeknap. A tegnap zárult, első alkalommal megrendezett zalai gyermekfesztivál szombaton már a harmadik napját „élte”. Hogy hogyan? Nos, azt talán túlzás lenne mondani, hogy tolongtak az érdeklődők, noha a szervezők igyekeztek mindenki kedvére tenni. Kint, a téren felállított színpadon s bent, a csarnokban egymást követően peregtek a színes műsorok. Délelőtt jól sikerült családi vetélkedő zajlott, sok-sok játékkal, tréfás vetélkedővel. Aki szombat kora délután kereste fel a fesztivált, akár részese lehetett a Falutévé népszerű kukorékoló versenyének is... No és természetesen a vasárnap is tartogatott számos meglepetést. * * * Hét évvel ezelőtt alakult meg Zalában a fogyatékos gyermekeket nevelő szülők csoportja. Olyan családokról van szó, akik- Jaj, de jó... a kukorica! Szabó Iván: „A nagy válságokat itt már elkerülték Befejeződött a menedzser-konferencia Kanizsán Szombaton zárult a kanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban a harmadik regionális menedzser-konferencia. A délelőtti előadásokat nem túl nagy érdeklődés kísérte, pedig a térség gazdálkodó szervezetei számára is fontos témáról esett szó: a magyar vállalkozások ukrajnai tapasztalatairól. Dr. Oláh Zsigmond, a Magyar Vállalkozási Kamara főtitkára elöljáróban leszögezte: az újjászülető Európában talán a legfontosabb ország Ukrajna. Nekünk a legnagyobb szomszédunk, hatalmas gazdasági kapacitással. A két ország kapcsolatai ígéretesen alakulnak. Beszélt az Ukrajnában élő magyar kisebbségről, amely ha vállalkozóvá válik, akkor kétnyelvűsége s a két kultúrában való otthonossága révén közvetítővé válhat Magyarország és a szomszédos Szabó Iván szombaton egy egerszegi fórumon is megfordult (Szakony Attila felvétele) országok között. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Oroszországban az utak 98 százaléka Ukrajnán át visz. Az előadó azt kifejtette, hogy az ukrán gazdasági helyzet nem annyira rossz, mint az egyes híradások tudni vélik: az alapvető élelmiszerekhez mindenki hozzájut. A legnagyobb problémát abban látja, hogy a szükséges jogszabályok még hiányoznak, a gazdasági szakembereik nem könnyen értik meg magukat a nyugatiakkal — az elmúlt hetven év beidegződései miatt. Itt tehát emiatt jelentős szerepet játszhatnak a magyar szakértők. Végezetül arról szólt, hogy Ukrajna a korlátlan lehetőségek hazája: azoké, akik vállalják a nagy kockázatot — a nagy haszon reményében. Magyarország számára legkézenfekvőbb terület a mezőgazdaság fejlesztésében, s a szakképzésben, az oktatásban való részvétel. Az ukrán állam védi a külföldi tőkét, sőt jelentős adóked vezményben részesülnek a befektetők. Bulak: Barátok lehetünk! Svjatoszlav Bulak, az Ukrán—Magyar Kereskedőház Rt. ügyvezetője elmondta: hisz abban, hogy hosszabb távon is barátra talál egymásban a két nép. A mai realitások alapján szükséges, hogy Magyarország betöltse a híd szerepét. Ukrajna is érdekelt abban, hogy ez így legyen, ugyanis ez a legbiztosabb út a Nyugat felé. Jó felvevő piacot jelentenek hazánk számára, s példaként az élelmiszeripart említette. Nem állnak még olyan szinten, hogy a fejlett nyugati technológiát alkalmazni tudják, de annak egy keletiesített változatát, melyet már nálunk kipróbáltak, átvehetik. A résztvevőket arra ösztönözte, hogy bátrabban vegyenek részt az ukrajnai privatizációban. Délután került sor — lényegesen nagyobb érdeklődés mellett —dr. Szabó Iván ipari és kereskedelmi miniszter előadására. Expozéja első részében arról beszélt, hogy hol tartunk ma. Elöljáróban leszögezte: meg kell védenie azt a folyamatot, melynek