ZeneSzó, 2017. (27. évfolyam, 1-10. szám)
2017 / 7. szám
HANGVERSENY NEMZETI ÜNNEPÜNKÖN A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége - KÓTA 2017. október 23-án ünnepi hangversenyt rendezett a Mátyás templomban. 1990 óta huszonhetedik alkalommal emlékeztünk az 56-os Forradalom és Szabadságharc eseményeire, tisztelegtünk hőseink előtt. Ünnepi beszédet Dr. Freund Tamás, akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója mondott. Tisztelt Ünneplő Közönség! Hölgyeim és Uraim! Különleges, kettős hangulata van a mai ünnepségnek. A magyar nemzeti büszkeség egyik nagy mementóját ünnepeljük, az 56-os forradalom hősei előtt hajtunk fejet, ugyanakkor a magyar kultúra nagy büszkesége, állócsillaga előtt is tiszteleghetünk, hiszen Kodály év van. Éppen 50 évvel ezelőtt hunyt el Kodály Zoltán, akinek egész élete tanúságtétel volt amellett, hogy csak népi, nemzeti gyökereinket megtartva tehetünk hozzá igazi értéket, valami eredetit az európai kultúrához. Ahogy ’56 hősei megmutatták, hogy csak nemzeti identitásunkat, függetlenségünket megőrizve lehetünk értékes tagjai az európai nemzetek közösségének. Ez a szabadságharc akkor elbukott, de üzenete a szívekben fennmaradt, míg 1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot, és a szabadság végleg az ölünkbe hullott. De hasonlóképpen fennmaradt-e a szívekben Kodály üzenete a magyar népi kultúra értékéről, jelentőségéről, különösen mai rohanó, globalizálódó világunkban? Többek között erre a kérdésre is keresem a választ mai ünnepi köszöntőmben. Nagy megtiszteltetés, hogy a KÓTA engem kért fel ennek megtartására, hiszen bár szakmám az agykutatás, egész életemet végigénekeltem különböző kórusokban, megtapasztalva a Kodály módszer csodáját, Kodály műveinek katarzisát, és hatását a nemzeti összetartozás tudatra, önismeretre, büszkeségre. Hasonlóképpen a Trianon utáni sokkhoz, ’56-os szabadságharcunk után is erősödött a „nemzethalál” víziója az országban. Kodály mindkét nemzeti tragédiánk idején felismerte küldetését, ami nem volt más, mint a magyar zenekultúra megteremtésén keresztül öntudatra ébreszteni, egészséges önértékelésében megerősíteni a magyarságot. Tudta, hogy ez az előfeltétele mindennemű nemzeti cél elérésének, nemzetünk fennmaradásának. Kodály képes volt a magyarságban feltárni európaiságunkat, ami segített az elnyomás évtizedeinek túlélésében, népi kultúránk, gyökereink megőrzésében, az együttműködő szellem erejének felismerésében. A közösséggel szembeni önfeláldozás jelentőségét személyes példájával hitelesítette, amikor saját élete kockáztatásával is kiállt halálra ítélt forradalmárok mellett. Számos levelet írt a kommunista hatalmasságoknak, többek között Mécs Imre életét is megmentve. Kodály mindig jelentős társadalmi szerepet tulajdonított a kóruséneklésnek. Idézem: „...egyrészt igaz, hogy fejlett karéneklés csak nagy mértékben szolidáris társadalomban lehetséges, másrészt kétségtelen, hogy a karéneklés fejleszti is a társadalmi szolidaritást.” Egy másik Kodály idézet: „Azokban az országokban, ahol a karének virágzik, több a tevékeny szeretet.” Ez már nagyon messze vezető gondolat, Kodály olyan hihetetlen meglátásainak egyike, melyek magyarázatát csak napjaink tudományos kutatásai tudták feltárni, s amelyeknek oktatáspolitikánkra óriási hatással kellene lennie. Az aktív részvétel a művészi alkotási folyamatban, együtt a közösségben megélt katarzissal, olyan mértékben fejleszti kreativitásunkat, hogy az egész életünkre, mindenfajta tevékenységre kihat. Kodály megérezte, hogy belső világunknak micsoda óriási szerepe van a kreatív gondolkodó képesség kialakulásában. Belső világunk nem más, mint érzelmeink, motivációink, és a mindezeket meghatározni képes többezer éves kulturális örökségünk együttese. Az agykutatás legújabb eredményei szerint a tanulási és memória folyamatokat azok az agyhullámok határozzák meg, amelyeket a belső világunk impulzusait szállító idegpályák generálnak. Ezek a hullámok biztosítják az éppen kódolást végző idegsejtek együttműködését, szinkronitását, és csak az így összehangolt idegsejt-hálózatok képesek könnyen előhívható formában memórianyomokat tárolni. Akkor tudunk tehát hatékonyan tanulni, ha belső világunk a gerjesztett agyhullámokon keresztül elősegíti a bevésődést, és megkönnyíti az előhívást. Azonban hiába vonjuk be az információtéglákat belső világunk „habarcsával” - ami lehetővé tenné, hogy belőlük valami újat, eredetit építsünk -, ha ez a belső világ szegényes és hiteltelen. A kreatív gondolkodó képesség kialakulása szempontjából tehát elengedhetetlen a belső világ gazdagítása, érzelemgazdagságuk, motiváltságunk, a megismerni vágyás, az erkölcsös, pozitív gondolkodás fokozása. Ennek kulcsa pedig a művészeti nevelés, azon belül is kiemelt jelentőséggel Ünnepi beszédet Dr. Freund Tamás akadémikus, egyetemi tanár a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója mondott 6 J/eru/Txó