Szórakoztató Zenészek, 1990 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1990 / 1. szám
SIKER A VIGADÓBAN A jó értelemben vett vendéglátóipari tánczene — végre — felkerült a koncertdobogóra. Esze Jenő zongoraművész (és keyboardos), valamint vendégei a pesti Vigadóban lenyűgözték mindazokat, akik szeretik, élvezik és értik e zenét. Ahogy mondani szokás, „ott volt az egész szakma”, tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a koncert szünetében pontos, szakszerű vélemények hangzottak el az előcsarnokokban beszélgető csoportok körében. Nem könnyű tehát a recenzens dolga, hiszen egyrészt mások észrevételeit is ötvöznie kell írásában, másrészt nyilvánvaló, hogy véleménye nem mindenben egyezik meg az alkalmi kritikusokéval. ízlések és pofonok — ugyebár — különbözők. Abban, úgy vélem mindannyian megegyezhetünk, hogy az utóbbi néhány évtizedben főként a zajosabb, látványosabb, szövegeiben is jórészt maibb mondanivalójú tánczene vált uralkodóvá a könnyűzenei koncerteken. Ezzel párhuzamosan viszont már-már a feledés homályába merültek azok a veretes (főként amerikai eredetű) dallamok, amelyek nélkül nem lehet teljességében megérteni és megélni e századvég sok ágra bomló zenekultúráját. Esze Jenő a „dzsesszes”, értékesebb tánczenét helyezte estjének középpontjába. Már a két indító szám meghatározta a koncert hangulatát (GEORGIA, SWEET GEORGIE BROWN). A Yamaha „csodagép” használatakor nem tűnt fel, de az akusztikus zongorajátéknál annál erőteljesebben érezhető volt, hogy a kiváló dobkíséret (Gáti Pál) mellett, hiányzott valami a teljesebb zenei összhatáshoz. Emelte volna a koncert értékét egy (behangosított) bőgős, vagy egy basszusgitáros szerepeltetése. Számomra azonban a legzavaróbb az volt — és ezt nemcsak egykori dobosként és énekesként mondhatom , hogy egyes számok bizony jócskán „megszaladtak”. Ennek fő oka talán az, hogy Esze Jenő fantasztikus technikai mutatványokra késztette önmagát, és ezek a bravúrok olyan összpontosítást igényeltek, hogy a tempó egyenletes megtartására már nem jutott a figyelemből. Különösen a médium tempóban induló darabok esetében volt érezhető a sietés. (A video-és hangfelvételek valószínűleg bizonyítják: nem szubjektív dolog volt, hogy ezt érzékeltem, és remélhetőleg e felvételek tanulmányozása is hozzájárul majd ahhoz, hogy a produkció tökéletesedjék.) Vágó István visszafogott, a zenei összképet előtérbe helyező műsorvezetését feltétlenül ki kell emelni. Összekötő szövegével nem kívánt mindenáron „szakérteni”. Ennek köszönhető, hogy az „átlagnéző” nevében kérdezte meg Esze Jenőt például azzal kapcsolatban: — miért tekinti egyfajta „alapzenének” a swinget? A pedagógusként is kiváló művész válaszaival néhány érdekes zenei kérdésre világított rá. Az est rendkívül kellemes meglepetése — „vendége” — az egykori Esze Jenő tanítvány, Szirmai Tamás volt. A huszonöt esztendős zongorista 1983-ban szerezte A-kategóriáját, és az elmúlt években valódi előadóművésszé vált. Különösen a három, lassú hömpölygésű dallamra előadott parafrázis árulkodott zenei érettségéről. A CHERBOURGI ESERNYŐK című híres film fő zenei motívuma különösen azért ragadta magával a Vigadó közönségét, mert Szirmai tudott és mert „kevesebbet” zongorázni, nem „tömte meg” kétségtelenül briliáns futamaival az egyszerűségében nemes dallamot. Játékán határozottan érezhető volt a következetes, sok gyakorlás. A sikert — mint mondani szokás — nem adják ingyen, és a fiatal zongorista most is „kemény piacon” az NSZK-ban dolgozik, ahová a koncert után visszautazott. Nagy közönségsiker volt a tanár úrral duóban előadott Glenn Miller egyveleg; Esze Jenő a Yamahán, Szirmai a zongorán „rázta meg” a felejthetetlen és megunhatatlan, lendületes melódiákat. Lelkes tapsot kapott a latin-amerikai dallamcsokor is. Nem volt „meglepetés” Kósa Zsuzsa, az est másik vendége. Profi jazzénekes ő a javából. Ez nem újdonság. Most is bizonyította: eggyé lehet ötvözni a zenei átélést az éneklés felszabadult örömével, a szerzett és megtanult tudást az eredendő talentummal. Zenész szemmel (jobban mondva füllel) hátborzongatóan „szenkeres” volt az a ritmikai és dallambeli késleltetés, csúsztatás, amelyik teljesen új színeket adott a jó öreg CHATTANOOGA CHOO-CHOO-nak. Játékos ötlet volt, hogy Zsuzsa második blokkját, a híres Bill Haley számmal, a ROCK AZ ÓRA KÖRÜL című rock and rollal zárta, de ami engem illet, reménykedtem abban, hogy a művésznő egy „igazi” bluest is átnyújt a közönségnek. Majd legközelebb... Mert reméljük, hogy lesz „legközelebb”. Hiszen a legmaradandóbb populáris zene a húszas-harmincas évek jazzmuzsikája. És ennek a zenének van és mindig lesz közönsége! K. A. Esze Jenő Szirmai Tamás Kosa Zsuzsa 2 EGY RÉGI KÉP, NÉHÁNY GONDOLAT Lapunknak e számában is szó esik arról, hogy a cigányzene manapság milyen helyzetben van. Mégsem az öncélú nosztalgiázás miatt közöljük e kis írás kísérőjeként ezt a fényképet, amelyik Sárospatakon készült a harmincas években. A fotón egy nyolc tagú cigányzenekar látható. A fotót egyébként Kacsari Pista bácsitól kaptuk, aki — mint látható — fess, jóképű prímásként áll az egykori sárospataki zenekar előtt. Pista bátyánk most 89 éves. Évtizedekig volt az OSZK alkalmi zenészközvetítője Patakon és környékén. Mostanában gyakran elmereng a múlton és sehogyan sem érti: miért hal el az emberek ajkáról a dal, a nótázás? (-) Sárospataki cigányzenekar az 1930-as évek elején Néhány szó levelezési kulturálatlanságunkról Valóban csak néhány szóban, jobban mondva nem túl sok mondatban kívánja e cikk érzékeltetni azt, hogy — sajnos — emberi érintkezéseink mindennapjaiban, nemcsak közvetlen, verbális kapcsolataink durvultak el, hanem például levelezéseink is. A vázlatosan érzékeltetett példák előtt azonban feltétlenül meg kell említeni néhány dolgot. Egyrészt azt, hogy nem „divatból” állunk be abba a képzeletbeli sorba, amelyben mind több sajtófórum polemizál a hazai vitakultúra hiányáról. Másrészt tény, hogy intézményünk, így a zenészújság jellege is meghatározza valamennyi hozzánk érkező levél iránti természetes toleranciánkat. Mégis mind gyakrabban érzékeljük, hogy a már-már agresszív tónus fokozatosan tért nyer és egyes levelekben már nem csupán a vélt vagy valós igazság keresése motiválja a mondanivalót, hanem valamiféle mindenáron való vitatkozás, szembenállás. De beszéljenek a példák: Egy szomszédos országból hozzánk áttelepült zenész az elmúlt hónapokban — számításaink szerint — mintegy 50-60 panaszos levelet gyártott. A levelek témája lényegében azonos, a lényeg az, hogy a „magyar közeg” nem értékeli a levélíró zenészi zsenialitását. „Természetesen” ebben a fő ludas az Országos Szórakoztatózenei Központ. A levélíró e következtetését — bő lére eresztve és megtűzdelve helyesírási hibákkal — kinyilvánította a SZOT titkárságának, a Hungarokoncert vezetőjének, az OSZK engedélyügyi csoportjának, az OSZK igazgatójának , végül a Művelődési Minisztériumnak. A sorozatban készülő levelek hangneme egyre élesebb, bántóbb, vádaskodóbb. Az erőszakos és szinte már átkozódó sorok számunkra már azért is érthetetlenek, mert az áttelepült kolléga zenész működési engedélyét, az erre az alkalomra alakult vizsgabizottság meglehetősen lojális módon adaptálta a magyar körülményekre. A kolléga zenészi kvalitásait a kiváló muzsikustanárokból álló meghallgató bizottság rendkívül nagy jóindulattal vizsgálta, így lett az áttelepült zenész C kategóriás. Most mélységesen sértődött. Mert nem minősítették őt A kategóriásnak. Leveleinek hangneme mind agresszívebb. Mintha a beilleszkedés nehézségéért, az esetleges magánéleti csalódottságokért, a zenei repertoár sekélyességéért egyedül és kizárólag az OSZK lenne a „felelős”. Amelyet persze már szinte sikk szidni, ócsárolni. Van olyan permanens levelezőnk is, aki szintén fokozatosan „hergelte“ bele magát abba, hogy már csak szitkozódva és fenyegetőzve képes sorait papírra vetni. Ennek a kollégának (?) az a „panasza”, hogy kb. egy évvel ezelőtt ő tulajdonképpen nem olyan zenészi engedélyt kapott, mint amilyent — állítólag — a vizsgabizottság szóban „megígért”. A több példányban meglévő jegyzőkönyvek azonban félreérthetetlenül bizonyítják: panaszosunknak nincs igaza. Ennek ellenére ő már tucatnyi OSZK-munkatársat bejelentett, feljelentett, vádolt. Régi szakszervezeti tisztségviselők OSZK-dolgozók mondogatják: fenyegetőző levelek a múltban is voltak! Ez bizonyára igaz. Azonban — a véleményünk szerint teljesen félreértett demokrácia alapján — sokasodnak a durva, útszéli hangú levelek. Nem „mimózalelkünk” tiltakozik ez ellen, hanem „csak” hivatalnoki önbecsülésünk ... Befejezésképpen idézünk egy levélből, amelyben csupán a földrajzi helyet, a levél keletkezésének behatárolhatóságát „mossuk el” és név szerint nem említjük az illetékes kirendeltségvezetőt sem. A levelet az OSZK vidéki csoportjának vezetője kapta, és az előzmény annyi, hogy a levélírónak nem abba az üzletbe sikerült bekerülnie, ahová ő elképzelte. A jobb, képzettebb, az üzlet vezetője által is kért, igényelt, áhított, másik zenész kapott ott szerződést. Az átmenetileg állás nélküli billentyűs „szigorú kivizsgálást” kért. A részletes, udvarias hangú választ postafordultával megkapta. Ezt követően írta meg a már említett levelet, melyet itt közlünk: (Az eredeti helyesírási hibákat meghagytuk, a levélíró nevét nem publikáljuk.) „Előre jelezni próbáltam, hogy ügyemet ne kommunista módszerekkel próbálja kivizsgálni. Tehát, hogy hogy is volt kirendeltségvezető elvtárs. Amit Ön leirt abból egy betű sem igaz. Tehát maga egy patkány és remélem eljön hamarosan az az idő amikor a maga nyakát megszoríthatom a kirendeltség vezetőjével együtt, az ilyen emberek a szemét dombra valók!!!” A levél önmagáért beszél, kommentár — úgy véljük — nem szükséges. A szerk. MUSIKHAUS FLECK A-8230 HARTBERG WIESENGASSE 3. TELEFON: 3332/2482 ZENÉSZEK SZAKÜZLETE! A legnagyobb választékban kínáljuk Önöknek a nálunk megvásárolható és megrendelhető szintetizátorokat, orgonákat, erősítőket, világítóberendezéseket, szaxofon- és klarinétnádakat, húrkészleteket, stb. Szerviz és tanácsadás! • Kérésükre prospektust küldünk! • Exportárak! Azonnali adó-visszatérítés! SZÓRAKOZTATÓZENÉSZEK