Zenelap, 1898 (12. évfolyam, 1-32. szám)
1898-01-05 / 1. szám
ZENELAP kultúra minden terén fölemelkedett az európai színvonalra , hanem átmenjen ez a tudat a művészvilágba is, melynek nem minden tagja győződhetik meg személyes tapasztalatból haladásunkról. Fontos és üdvös dolog tehát, ha kultúránk ez ágazatáról is rendszeresen és híven értesülnek ott künn is, a mi német mellékletünk által. Zenei életünk mozzanatainak tudatása, zeneirodalmunk és zeneszerzőink, zeneművészeink működésének méltatása objektív és igazságos tollal így kerül a nagy világ elé. Íme, ezek azok a sarkpontok, melyeken jövő programmunk tovább épül. Mi szívesen fáradozunk rajta, de nem egyedül rajtunk múlik, hanem a közönségen is. A szakemberek és a zenekedvelők nem nekünk tesznek szolgálatot, midőn a sok áldozattal fentartott lap fennállását és fejlődését biztosítják, hanem a nemzeti zene ügyének. Mert minden lépésért, melyet értünk tesznek, hálásak vagyunk s hálánkat a lap szellemi színvonalának, határtalanságának, külső csínjának és terjedelmének gazdagításával akarjuk leróni. A jövő évben még nagyobb súlyt fektetünk a zenemű-mellékleteknek kiadására, melyekkel nemcsak kedves meglepetést és hovatovább egész albumot adunk olvasóiknak kezébe, hanem az ismert nevű zeneszerzők gyöngyei mellett szóhoz juttatjuk azokat is, akiknek művei mostoha viszonyaink között máskülönben tán sokkal nehezebben kerülhetnének kiadásra. Midőn ezek elmondása után megköszönjük híveinknek a múltban való jóakaratukat, kérjük ez uj esztendőben is lelkes támogatásukat s kérjük, hogy czélunk valósithatását uj és uj hívek toborzásával segítsék. Ebben a biztos reményben kívánunk minden olvasónknak s jövendő olvasónknak boldog új esztendőt. A szobában mély csönd uralkodott. (Nem csekély virtus, ahol öt nő van jelen !) Egészen a szellemeknek engedtük át a szót. Néhány percz telt el egy néma csöndben. Egyszerre a tallér magától megmozdult. — Ki vagy ? — kérdezte Zala Gizella. A tallér megmozdult a sima papírlapon, úgy, hogy a hölgyek ujjai inkább csak követték s a betűket tartalmazó kör felé tartott, ahol mint egy czövek megállt az m betű előtt. Aztán újra megindult s a körönd ellenkező szélén álló i betűhöz közeledett, ott szintén megállt, onnan a h betűhöz tért s igy tovább, mig ki nem jött a Mihály név. (Komócsyné lelkiismeretesen jegyezte a tollba mondott betűket, amint következtek.) — Miféle Mihály ? — kérdeztük. — Mosonyi — jött ki feleletül a fent leírt módon. (— Mit akarsz tőle megtudni ? — kérdezte Zala Gizella.) Kevés gondolkodás után az épp akkor aktuális jubileumra nézve interpelláltam. — Van tudomásod id. Ábrányi Kornél jubileumáról ? — ,, Van.“ Örültél neki ? — ,,Nagyon“ — Miért ? — „Mert szeretem Ábrányit“. — Miért szereted ? —• „Mert jó ember és igaz“. — Látsz bennünket ? — Igen— Itt vagy köztünk? — Kihez állsz legközelebb? —,,Gizellához.“ — De melyikhez, mert kettő van jelen: Zala és Bartosné. — ,,Zala.“ — Melyik oldalán ? — „Balon“ — Miért ? — „Mert ott áll Ábrányiné.“ (Megvallom, minden tamáskodásom daczára furcsán kezdtem érezni magamat!) Arányi Dezső: A m. kir. opera lyrai és ifjú hőstenorja már ifjanta széles körben ismert művészi hírnevet vívott ki, mikor meghívták a m. kir. operához, amelynek, sajnos, a mai napon még külföldön van előkészítő iskolája. Arányi Szatmár-Németen született s már cseperedő gyermekkorában feltűnt énekével a templomban, ahol sorokat énekelt. Ellenállhatatlan vágygyal sarkalván őt magasra szárnyaló művészi tehetsége, Budapestre jött s a nemzeti zenedében Bellovics Imrétől nyerte első kiképzését. Négy évig tanult s már mint kész énekes, hazájában nem kaphatván szerződést, Brünnbe ment, ahol a városi színházban 1890. október 4-én mutatta be magát a Hugenottákban, mint Raoul. Egy csapással meghódította az ottani közönséget, melynek két éven át volt kedvencze. Innen nagy lépést tett a világba: elment Berlinbe, ahol a Kroll-féle színházban Németország és Európa leghíresebb énekeseivel együttműködhetett, akik mellett is nemcsak hogy feltűnően észrevették, de híre szétment mindenfelé Németországban. Hogy tökéletesíthesse magát, Olaszországba ment, ahol Rossinál nyolcz hónapig gyakorolta magát, majd pedig Quirino Merlytől, a híres bassbuffótól utolsó kiképzését nyerte. Nagy tetszés mellett lépett föl Genuában. A sajtó és a közönség egyaránt felkarolta, magára vonta Nikisch figyelmét, aki időközben a m. kir. Opera vezetését vette át, s nagy fizetés ígéretével meghívta Budapestre. Mielőtt azonban Budapestre jöhetett volna, korábbi szerződése értelmében ismét Berlinbe mint egy stagionéval, melyben együtt énekelt Sembrich Marcellával, Prevostival, Nevadával, Padillával, Andradeval, Merlyvel. Gounod Rómeójában oly szenzácziós sikert aratott, hogy neve túlszárnyalta Németország határait is és Piontelli, a milánói Scala-színház igazgatója egyenesen Berlinbe utazott, hogy felszólítsa : működjék közre, mint a Scala híres személyzetének tagja, Verdi „Falstaff“ operájának előadásában. Budapesti működése nyitott könyv előttünk s az— Szereted Ábrányinét ? — „Igen.11 — Miért? — (Most pedig az olvasó szives elnézését kérem, amiért a következő rám nézve hizelgő szavakat ide iktatom , de a történelmi hűség kedvéért kénytelen vagyok vele !) — „Mert nagyon jó és kedves“ — volt a felelet. Nem lennék asszony, ha ily illusztris szellem hizelgő bókjának meg nem örülök. Viszonzásul tehát a kezét csókoltattam, mire az udvarias szellem így felelt: — Én is az övét! — Látod Liszt Ferencet? — „Látom.“ — Ide küldhetnéd ? — „Igen“ — Nem haragudtok ti szellemek, ha magukhoz idéznek az emberek ? — „Nem, mert szeretjük őket.“ —• Kérjük tehát Lisztet! A tallér újra a papírkörönd közepén pihent. Néhány percz múlva megmozdult. — Ki vagy? — kérdeztük. „Ferencz“ — Miféle Ferencz ? — „Liszt.“ — Hol lakói? — „A mennyben.“ — S onnan lejöhetsz a földre ? — „Igen.“ — Van valami kívánságod? — „Nincs. Boldogvagyok.“ — Van odaát zene? — „Van.“ — Milyen? — „Mennyei.“ — Nem fáraszt a kérdezősködésünk ? — „Nem.“ — Tudsz most magyarul ? — „Minden nyelvet.“ — Megtudnád mondani, miféle erő vezeti most kezünket? — „Isten akaratja.“ — De mégis, min alapszik? — „Nem mondhatom.“. -Z. Miért? — „Tiltja Isten.“ — Hol van az Isten? — „Mindenütt. “ — Férjem jubiliumát illető kérdéseimre majdnem ugyanazon szavakkal felelt, mint Mosonyi. Arra a kérdésre, hogy