Zenetudományi Dolgozatok, 1997-1998
Zenetörténet - Ujfalussy József: Kodály Zoltán esztétikája
írásaiból kiviláglik, hogy esztétikai tájékozottsága kora műveit közgondolkodásának felelt meg. A közösségi emocionális kultúra jelentőségének megértése csendül ki szavaiból. A magyar népdal művészi jelentőségéről szólva: „A magyar népdal tehát... az egész magyar lélek tükre. Mint egy nagy gyűjtőmedencébe, századokon át belefolyt a magyar érzelmi élet minden patakja, nyomot hagyott benne a magyarság minden lelki élménye, bölcsőjétől fogva..." Majd egy bekezdéssel alább a felvilágosodás, Voltaire, Montesquieu kelet-szemléletének emléke villan fel: „A magyar ezer év előtt már régi keleti kultúrából került ide, s hozott magával valami keleti humanizmust, ami az európai léleknek egy és más tekintetben felette áll."5 Megint másutt a görög kultúra példáját szegezi szembe a mai nagyváros rossz ízlésével.6 Legtöbbet nézeteiből talán kritikusi működésében árul el. Debussy csellószonátájáról írva, véleménye egyben esztétikai mértékének is rövidre fogott tükre: „Ebben a művében, a kevésbé súlyos mondanivaló mellett is, sok jó tulajdonságot találunk: tökéletes ízlést, a gondolat és forma teljes egyensúlyát, dagálytalan, precíz rövidséget, egyszerűséget és jó hangzást." A minősítés itt kétségtelenül a művészi formálás és közlés módját illeti, és Balázs Béla idézett feljegyzését látszik illusztrálni. Mélyebben szánt, már akár ars poeticának is beillik egy idézőjeles oldalvágás az „abszolút zene" irányában, Dohnányi A vajda tornya című operájáról írott kritikájában: „s - ami bizonnyal a legnehezebb minden hasonló méretű szimfonikus szerző számára - sikerül megfékeznie a »tiszta« zene színpadellenes hajlamait." Hasonló érdekes idézetekből még bőven tennék, de ezek csak mozaikcserepek. Mindaddig töredékek maradnak, amíg meg nem leljük azt a közös nevezőt, a tertium comparationist, amelyre nézve egybevethetőkké és egységes kép összetevőivé válnak. Kodály Zoltán önéletrajzi vonatkozású megnyilatkozásait olvasva megérlelődik bennem az a meggyőződés, hogy sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítanunk egész életútjának, életművének megértéséhez nagyszombati diákéveire. A különböző életrajzi megközelítések, akár a galántai gyerekévek, akár a nagyszombati gimnáziumi esztendők tárgyalása közben, figyelmüket szűken a zenei előzményekre korlátozzák. Pedig az a gimnáziumi nevelés a maga egészében sokkal többel járult hozzá személyiségének, és ezzel művészi szemléletének, magatartásának formálódásához, mint csupán a zenetanulás és a muzsikálás kezdeti lépései. Valamennyire is ismerve a magyar gimnáziumi nevelés hagyományait, jól tudjuk, hogy az természettudományos képzésével együtt egészében a humán szemléletbe ágyazva működött. Annak pedig, egészében a második világháborúig, egyik legjellegzetesebb tartományát a magyar irodalom és a magyar történelem tanítása határozta meg. Ennek igazi hangsúlyát az 1848/49-es szabadságharc elevenen élő emlékei és a magyar reformkor nagy irodalmának, a népi-nemzeti költészetnek és irodalomnak a hagyományai hordozták. 5 „A magyar népdal művészi jelentősége" [1929]. In Visszatekintés. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok I. Sajtó alá rendezte és bibliográfiai jegyzetekkel ellátta Bónis Ferenc. Budapest, 1964, Zeneműkiadó, 34. 6 „Gyermekkarok" [1929]. In Visszatekintés. I. 39. 7 „A Waldbauer - Kerpely négyes első hangversenye" [1917. november 18.]. In Visszatekintés. II. 338. 8 „A vajda tornya. Dohnányi Ernő operája" [1922]. In Visszatekintés. II. 385.