Új Élet, 1971 (26. évfolyam, 1-24. szám)

1971-09-15 / 18. szám

Bp. bérmentesítve, Bp. 17. Boldog ünnepeket kívánunk! Lesónó tauvó tikkoszévú ! EGYES SZÁM ÁRA: 3 FORINT PIA LA MAGYAR IZRAELITÁRA XXVI. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM 1971. SZEPTEMBER 15. RAUS-HASSÓNÓ írta : dr. Salgó László főrabbi, a Budapesti Rabbiság elnöke Lassan hömpölygő folyó partján rohant tova a vonat. A túloldalon hegyvonulat, a természet csodálatos szépsége tárult fel a néző előtt. Egyszerre csak odaszól az egyik utas társához, megszakítva a beszélgetés eddigi témáját: Nézd azt az oszlopot a hegyek között, az választja el a két országot egymástól. Lám, észre sem vettem volna, szólt a társa, annyira egybeolvad minden a természet szépségében. Ekkor megszólal a sarokban ülő, pátriárkakorú és megjelenésű útitársuk — eddig egy szavát sem hallatta, úgy vélték, nem is érti a nyelvüket —. Pedig ez így van, kedves barátaim, a természet mindenki számára egyformán szép. Ez a kedves epizód jut eszembe, — én is jelen voltam e beszélgetésnél — amikor Raul- Hassanó jelentőségéről szólok. Ez az egyetlen, a mi ünnepeink közül, amelynek univerzális jelentősége van. A világ teremtésének születésnapja a Raus-Hassánó. Isten — hagyományunk szerint — elvonultatja maga előtt valamennyi teremtvényét, mint a jó pásztor, aki egyformán gondját viseli az egész nyájnak. És mi megkeressük imáinkkal a gondunkat viselő Istent, hogy boldog, nagyon boldog lehessen és legyen az elkövetkező esztendő. Raus-Hassanó jöttön az ünnepre való készülés közben csendben, halkan, felsóhajt az ember: elmúlt egy esztendő ismét! Hogy rohan tova az idő. Ez így igaz. Visszatekintünk az elmúlt esztendőre. Bizton remélem, hogy él bennünk a tudat: mindent elkövettünk álmaink megvalósításáért, céljaink eléréséért. És ha nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztük, az nem keseríthetett el bennünket, mi tovább tervezünk, tovább álmodunk. Ezekkel az érzésekkel mondunk búcsút a múló esztendőnek. Hálát adunk Istennek, ha sikerült eredményeket elérni és tőle kérünk gyógyító írt, ha ért bennünket gyász, fájdalom, csalódás, hiszen ez is hozzátartozik az ember életéhez, és a búcsú után köszöntünk új esztendő. Ez a köszöntés telve van hittel, bizodalommal, az ember mindig szépet és jót álmodni akaró optimizmusával: légy üdvözölve 5732-es esztendő, hozz békét, örömöt, boldogságot! Imádságos lélekkel köszöntünk 5732 Raus-Hassanója! Minden jókívánság magasztosuljon imává és szálljon az Ég Urához: Mindenható Istenünk, áldj meg bennünket az újesztendő hajnalán, áldd meg az embert szerte a világon, hogy szép legyen az élete, hogy megvalósuljanak álmai, áldd meg a mi szép hazánkat, Magyarországot, városait és falvait, erdeit és termő mezőit, mindazokat, akik szebb, boldogabb jövőjét építik. Áldd meg otthonainkat, áldd meg a zsidó édesanyákat! Oly sok könny hullott már az ő szemeikből, add, hogy az új esztendőben csak a boldogság sugara ragyogjon bennük, áldd meg asszonyainkat és leányainkat, a tiszta־ életű Sárákat, a gyermekeikért aggódó Rebekkákat, a szépséges Rácheleket és a hittel teli Leákat! Áldd meg a zsidó édesapákat, hogy gondtalan, boldog életet biztosíthassanak gyermekeiknek és ha ünnep jöttén kezüket gyermekeik fejére teszik áldást kérve, valósítsd meg az áldást! Áldj meg valamenynyiünket, a szeretet, a boldogság, a béke áldásával. ״ MÉCSESE AZ ÖRÖKKÉVALÓNAK AZ EMBER LELKE" írta: dr. Dér István főrabbi, az Országos Rabbitanács elnökhelyettese Salamon példabeszédének említett néhány szava vezessen minket szemléletünk kialakításában a reánk köszöntő főünnepeink idején. Világosságra vágyik az ember az esztendő minden napján. Fokozottabban ezekben a napokban, amelyek megelőzik Tisri hónapját. Tisri havában ünnepeljük Raus Hássónót, liturgiai újesztendőnket és Jaum Kippurt a bűnbánat nagy napját. Majd befejezésül az ünnepi csokor utolsó tagját, a sátrak ünnepét. Raus Hássónó a zsidó ember számára a fel- ad megújhodás ideje. Számba vesszük cselekvéseinket, emlékezünk esztendős múltúnkra. Innét bibliai elnevezése is, Jaum Házikóram, az emlékezés napja. Ez a múltbaszállásunk három gondolatra kötelez minket. A vallási jelleg domborodik ki az első tanításban. A második szociális törvényeink örök igazságára utal. A harmadik pedig a kulturális vonatkozásokat őrzi meg számunkra, amelyek nemzedékről nemzedékre szállva figyelmeztetnek életünk lényegére, a Tóránkra. Erről Raus Hassonó napjainak liturgiájában szívünkből fakadó imánkat képezi Ovina másként köszvény beszéfer hájim tauvim ... Urunk, Királyunk, írj be bennünket a boldog élet könyvébe... A boldogság kérdésével sokat foglalkoztak az emberi tudomány és irodalom kiváló művelői. Már az ókorban a régi görögöknél igyekeztek rendszerbe szedni az emberi boldogság elérésére irányuló — hedonista — elméleteket, amelyek irányzatainak különféle ״ iskolái” szerint oszlottak meg az epikureus, sztoikus és szkeptikus tanokat vallók hívei. Az epikureusok tanítása szerint az emberi boldogság az örömök és élvezetek hajszolásával érhető el. Ezzel szemben a sztoikusok tanítása szerint az örömöktől és élvezetektől tartózkodó önmérséklettel, józansággal érhető el az emberi boldogság. A szkeptikusok mindkettőben kételkedtek. Az ókori tanítások óta több évezred telt el és a történelmi idők tapasztalata bebizonyította, hogy a boldogságot kereső egyik „hedoinista iskola” eszméje sem képes egymagában az embert boldoggá tenni. Sem az örömök és élvezetek hajszolása, sem a nagy örömöktől és élvezetektől tartózkodó önmérséklet, sem pedig a szkeptikusok kételkedése nem juttatja el az embert az egyéni boldogsághoz. Ehhez több kell. Szükséges az egyéni boldog-sághoz a társadalmi előfeltételek megteremtése. A társadalmi fejlődésen keresztül juthat el az ember az individualista boldogsághoz is. Az egyéni boldogság alapja és függvénye a szabadságnak. Példával megvilágítva a kérdést, nehezen képzelhető el a rabszolga vagy más, a kizsákmányolás, súlyos elnyomás, jogfosztás terhe alatt sínylődő ember boldogsága. A magyar zsidóság ezeréves történelme során nem élvezhette a boldogság örömét a velünk szemben alkalmazott jogfosztások, hátrányos megkülönböztetések miatt. A szabadság és jogegyenlőség hiánya nyomasztó lidércként nehezedett — az egyes korokhoz mérten hol jobban, hol kevésbé — ősapáink lelkére. A történelem során a régi magyar ״ ezeréves alkotmány” íratlan szokásjoga alapján elrendelt lakhely- és foglalkozáskorlátozásaink, a szégyenletes ״ zsidó bíró” és ״ zsidó eskü” intézményei, a zsidó megkülönböztetett ruházatok, a zsidó süveg (pileum judicum),a sárga folt, majd később a sárga csillag viselésének kötelezettsége nem tette lehetővé számunkra az egyéni boldogságunk kialakulásának lehetőségét. Nem szólva a Horthy-fasizmus és a második világháború fasiszta üldöztetéseiről, öldökléseiről, amelyeknek 600 000 magyar zsidó esett áldozatául. Ilyen társadalmi viszonyok nem tették lehetővé az egyéni boldogság kialakítását Országunk 1945. április 4-én felszabadult a náci rabság alól. Szabad emberek lettünk. Az azóta meghozott magyar alkotmány és államunkkal 1948. december 7-én kötött egyezményünk biztosította a teljes vallás- és lelkiismereti szabadságunkat. Helyesen állapította meg az egyezményünk 20 éves évforkulója alkalmából, 1968. december 8-án megtartott MIOK ünnepi közgyűlése, hogy: ״ A magyar zsidóság soha olyan, az állam alaptörvényében és egyezményben is biztosított végrehajtási gyakorlatában is megvalósított szabadságban nem élt, mint az országunknak 1945. évi felszabadulása óta.” Országunk felszabadulása óta immár több mint 26 év telt el. A 26 év tapasztalata bebizonyította, hogy hazánk kormányzata mindjobban fejleszti a vallás- és lelkiismereti szabadság eszméjét és teszi élő gyakorlattá. A szocializmus építésének programját megvalósító, az egész magyar népet magába foglaló tömegmozgalom, a Hazafias Népfront keretében együttműködnek a vallásos hívők a nem hívőkkel és hallatják szavukat. Szabadság és demokrácia jellemzi e tömegmozgalom működésének alapelveit. Szélesedik a neofasizmus és antiszemitizmus elleni harc, ellentétben a nyugati és imperialista államok jogrendszerével, nálunk a fasizmus és antiszemitizmus bűncselekményt képez. Ebben a haladó társadalmuak humanista légkörében közelednek főünnepeink. Raus Hassanó és Jaum Kippur napjainak ünnepi áhítatában megtelnek, a korábbi évek tapasztalatai szerint a fővárosi — egymagában Budapesten 30 zsinagógában és imaházban — és vidéki templomaink vallásos zsidó hívőkkel, hogy fohászkodjanak az örökkévalóhoz. ősi zsidó vallási liturgiánk hangjai felcsendülnek és szent tóránk szellemében ápoljuk az ősi zsidó vallási tradícióinkat. Most, Elül hónapjában felharsanó sófár hangjai mellett a jómim nauroimnak a magunkba szállást követelő napokban fordulok a vallásos magyar zsidó testvéreimhez, akik zsinagógáinkkal és intézményeinkkel szemben vallási igényt támasztanak, vegyenek minél nagyobb számban részt, több munkával és több áldozatvállalással a magyar zsidóság felekezeti szervezeteiben, Így tudjuk fenntartani szent tóránk tanításainak szellemét, az ősi zsidó tradíciónk ápolására szolgáló hitközségeinket és intézményeinket, így kapnak értelmet az ősi zsidó imáink. Mi, vallásos magyar zsidók, akik évezredes üldöztetésünk után, szabadságunkat biztosító társadalmunkban — egyéni boldogságunk társadalmi előfeltételeinek megteremtése után — vallásos érzésünkkel, teljes bizodalmunkkal fordulhatunk immár az Egek Urához, könyörögve egyéni boldogságunkért is: Ovina másként köszvény beszéfer hájim tauvim ... Urunk, Királyunk, írj be bennünket a boldog élet könyvébe... Ebben a szellemben kívánok a magyar zsidóság minden egyes tagjának — férfinak és nőnek, öregnek és fiatalnak — békés, boldog új esztendőt. Lesónó tauvó tikkoszévú! 11• r ti•* •• r 9■* Újévi koszonta írta: dr. Seifert Géza, a MIOK és a BIH elnöke Elül hónapjában vagyunk. Egész hónapon keresztül és a Raus-Hassánó napján ébreszti a zsidó lelkiismeretet a sófát hangja, mely elmélkedésre, magábaszállásra, az elmúlt tevékenység megvizsgálására és arra buzdít, hogy a múltban végzett tevékenység felülvizsgálásánál megállapított hiányosságokat vagy helytelenségeket kiküszöbölve kezdjük meg az új esztendőt. Több mint negyed évszázaddal ezelőtt volt a magyar zsidóság legsúlyosabb megpróbáltatásainak ideje és ebből a kataklizmából csak igen kevesen szabadultak meg, igen kevesen érték el a felszabadulást. Az az egytizednyi maradék, amely a felszabadulást megérte, nyilván Istentől rendelt azt a feladatot kapta osztályrészül, hogy ne hagyja kialudni azt a fényt, mely a templomainkban azok alapítása óta világított. Abból a generációból, mely a felszabadulást megérte, még sokan élnek és tevékenykednek. Ezek semmivel sem voltak jobbak, sem különbek, mint azok a százezrek, akik áldozatául estek az ördögi emberirtásnak. Nyilván azzal a céllal, azzal a feladattal tartotta őket életben a Gondviselés, hogy az oly szép és olyan eleven magyar zsidó élet intézményeit fenntartsák és a zsidó hitfelekezet életét ebben a honban újjáépítsék. Népi demokráciánk biztosította ehhez nemcsak a jogszabá lyokat, hanem gondoskodott azoknak az életben való maradéktalan megvalósulásáról és gazdasági segítséget is nyújt a felekezeti életünk továbbviteléhez, de a munkát magát a hitfelekezetnek kell ellátnia. És itt kell, hogy megszólaljon minden hitfelekezeti tagnak a lelkiismerete, hogy a ráháruló kötelezettségeknek eleget tett-e vagy sem. Ebben a tekintetben a hitelefekezeti tagok magatartását, tevékenységét nem pótolhatja semmi más, ahhoz, hogy hitfelekezetünk továbbra is éljen és fenntartsa a maga szervezetét és intézményeit, a hitfelekezet tagjainak aktív közreműködése szükséges. Minden zsidó hívő kötelessége, hogy ott álljon a felekezet vezetői, a hitfelekezet ügyeit intézők mögött és ezzel lehetőséget biztosítson részükre arra, hogy az előttük álló súlyos feladatokat és a csak egyesült erővel leküzdhető gazdasági nehézségeket megoldhassák és a közösség életét tovább vihessék. A vallási közösséggel szembeni kötelezettségeken kívül mindenkinek szorgos vizsgálat tárgyává kell tennie a társadalomban kifejtett működését is, egyetlen hittestvérnek sem szabad elfelejteni azt, hogy mindenekfelett álló kötelessége az, hogy hazáját, azt a népi demokráciát, melytől szabadságát, emberi jogait viszakapta, mely részére a teljes jogegyenlőséget biztosítja, minden tehetségével szolgálja és részt vegyen abban az országépítésben, mely az egész magyar népet lelkesíti és buzdítja. Részt kell vennie mindabban, ami a magyar állampolgárok millióit lelkesíti, vezérli és amiben való részvétel nemcsak kötelessége minden hitéhez, hazájához hű állampogárnak, hanem lelki megelégedettséget is jelent. Aki így készül az előttünk álló nagy ünnepekre, akit ilyen gondolatok töltenek el, az eleget tesz Isten, haza és embere iránti kötelességének. • • ünnepek előtt írta : dr. Láng Viktor, a MIOK alelnöke Írta: Schück Jenő főrabbi, az Ortodox Rabbitanács elnöke Áldott emlékű édesapám Rajs Hassanókor hófehér kiflibe, taliszba öltözve meghatódottan figyelte hívei áramlását a zsinagógába. Arcán boldog, örömteljes mosoly, amint végigtekintett a zsúfolt padsorokon és ott látta híveit, és ez megbocsátó, bölcs megértéssé változott, amikor a hűséges, mindennapos zsinagógalátogatók sorában előtte ismeretlen, vagy csak ritka ünnepi alkalomból megjelenő arcokat is felfedezett. A mennyei számonkérés idején ők is vonzódtak az ódon falak közé áhítatos elmélyülésre. Ezekre gondolva mondotta édesapám: most tudom mit is jelent az Örökkévalónak Ábrahámhoz intézett szava: „Tekints fel az égre, számláld meg a csillagokat, íme így lesznek az ivadékaid.” (Mózes I. 15.) Valóban hasonlítunk a csillagokhoz. Miként az égitestek keringenek az űrben, egymástól távolodva és egyszer csak valamelyes törvényszerűséggel újból egymáshoz közelednek. Sorainkból is az esztendő folyamán akadnak néhányan, akik a hétköznapok taposómalmában olykor megfeledkeznek a mindennapos templomba járásról, de ezekben a napokban az önmagunkkal való számvetés napjaiban akár a csillagok, ők is, arcukon az ünnepi áhítattal visszatérnek a zsidóság kiindulópontjához, az ódon templomcsarnok falaihoz. Van ebben a visszatérésben valami felsőbbrendűség. Ezekre a visszatérőkre vonatkozik bizonyára a Zsoltár szava: ״ Odafigyel a Mindenható az eltávolodottak imájához és nem veti meg könyörgésüket.” (Zsoltár CII.) így foglalja Dávid király énekbe az Örökkévaló kegyeit a megtérők iránt, amikor Hozzá közelednek. ‘ Ahogy egykoron drága emlékezetű édesapám, úgy ma én, e szent ünnepen, a Rajs Hassánót köszöntő ünnepi estjén végigpásztázom szemeimmel a nagymúltú miskolci főzsinagógát, örvendeznek az én szemeim is, amikor látom, hogy özönlenek a miskolci hívők a Kazinczy utcai nagytemplomba, örvendezik az én lelkem is, amikor a tömött padsorokat látom, de szomorúsággal, bánattal is vegyül az én örömöm, amikor arra gondolok, hányan hiányoznak e zsinagógából és hányan hiányoznak a budapesti és vidéki zsinagógák padsoraiból. Azokra a drága mártír testvéreinkre gondolok, akik ma nem lehetnek közöttünk, akiknek életét kioltotta a gyűlölet. És amikor körülhordozom az emlékek súlyától könnyes tekintetemet, szeretnéi, ha a hangom a sófát erejével bírna, erősebb hittel ruházzam fel a gyülekezet minden tagját. Szeretném, ha sikerülne a Maczor csodálatosan szép imádságait híveim érzelmi és értelmi világához közelíteni. Igyekezem a történelmi események és tragédiák megértéséhez a Tóra szellemét segítségül hívni és szeretném a sófár riasztásával felhívni híveimet. Ti, akik az isteni kegyelem folytán túlélték a rémuralmat, gondoljatok arra, hogy a mártírok helyett is kell imádkoznotok és dicsérni a Teremtőt. Áldd meg Istenem e hont és az egész világ zsidóságát, hogy békés nyugalomban fogadhassuk az új esztendőt. Gondolatok a Sáfárról írta: Weiss Márton, budapesti ortodox főrabbi A Szent Tóránk rövid mondatban közli a sáfár-fúvás parancsát: ״ Jom Triu Jihje Luchem.” A Triu napja legyen nektek. Szent imáink költője így ír a sáfárról: ״ Asré Huom Jódé Triu.” Boldog az a közösség, amely a sófár-fúvásnak tudományával rendelkezik. E micróról bővebbet a Talmudban találunk, amelyet öszszehasonlít a Jóvélnál található Triuval, amikor is a Triu kiegészül előtte és utána egyegy Tekióval. „Jóvél”-nek az a lényege, hogy akkor minden adósság eltöröltetik és minden visszatér a régi állapotába vagy helyzetébe. Korának jogrendje szerint az eladott földeket visszakapja régi gazdája, a szolgák, cselédek visszanyerik személyes szabadságukat, tekintet nélkül arra, hogy a vevő milyen árat fizetett értük, ellenszolgáltatás nélkül. Célja: a meggazdagodás meggátlása, szegények megvédése. ״ Is El Mispáditó Tosmv.” Mindenki visszatér családjához. Ugyanezt a tanítást foglalja magába a ,,Triu” szó, amelyet Ros Hássanónál találunk, éspedig az az egyén, aki a családi és a zsidó vallási tradíció kötelékéből elszakadna, eltért