Dudek János szerk.: Religio, 1908.
23. szám
23. szám. származása miatt nem vállalkozhatik a Congregátió decretumának magyarázatára. Tartalma sok helyen összevág ugyan a syllabus tartalmával, más helyeken azonban messze túlhaladja, ismét más helyeken mellőzi a syllabus egyes tételeit. Az encyclika rendezi és kikerekíti a modernizmus tanait s legnagyobb részben az elbeszélő szerepét viszi. Mint az okmány jelzi, be akarja mutatni a modernistát különböző oldalakról: mint bölcselkedőt, hívőt, theologust, kritikust, apologetát és reformátort. Ezután a hoszszabb elbeszélő rész után rövidebben rámutat a modernizmus alapelveinek tarthatatlanságára, a modernizmust szülő erkölcsi és értelmi tényezőkre, módszerének hibáira és kétkulacsos voltára. Végül, igen beható gyakorlati intézkedéseket tesz a modernizmus terjedésének meggátlására s az eddigi mozgalomnak leszerelésére. Ha a pápa nem is akart maga a Lamentabilisane exitu decretum magyarázója lenni, természetes, hogy a decretum egyéb magyarázói az encyclikában munkájukhoz tekintélyes és gazdag forrást találnak. f) Utolsó különbség a két Syllabus között az, hogy az első syllabus maga nem tartalmaz büntetést azokra nézve, akik tovább hirdetik és védik a benne elvetett tévedéseket. Utána sem történt egyházi intézkedés ebben a tekintetben. Az Acta S. Sedis még 1897-ben (30. köt. 309.) is írhatta: «Qui defendunt errores in Syllabo damnatos, quatenus Syllabus est sen elencus complecteus praecipuos errores, qui notantur in allocutionibus consistoribabus, in encyclicis aliisque apostolicis literis SS 1. N. Pii Pp. IX., nullam excommunicationem incurrunt, cum nulla sanctione aut poena a Pio Papa IX. communitas fuerit.» Ezt úgy kell érteni, hogy maga a Syllabus nem minősíti az egyes téves tételeket s így tisztára ezen okmány alapján meg nem állapítható, hogy egy-egy tétel haeretica-e vagy haeresi proxima vagy erronea, vagy scandalosa etc? Több tételnél azonban más eszközök segítségével a haeresis állapítható meg; ha ez a megállapítás bizonyos, akkor az illető tétel védője a római pápának specialiter fenntartott excommunicato alá esik az Apostolicae Sedis I. articulusának A I. pontja értelmében. Ezt leszámítva, az első syllabus tételeinek védői nem esnek büntetés alá. Azonban e tételek tilalom alatt állanak. Az Indexszabályzat szerint (cap. V. art. 14.) «Prohibentur pariter libri . . . qui errores ab apostolica Sede proscriptos tuentur.» Ez a pont világosan áll a régi Syllabusra is, a mit a S. C. Indicis 1923. maii 1898. ad. 2. kijelentett. Ebből a pápai nyilatkozatból megtudjuk, hogy a Lamentabilisane exitu tételei között van olyan, amely egyenesen haeresist tartalmaz. A pápa azonban ezt a tételt, vagy ezeket a tételeket nem nevezi meg, hanem kijelenti, hogy aki ilyen tételt véd, az a pápának specialiter fentartott kiközösítés alá esik. (Ap. Sedis. Articulus 1. A. I.) De a pápai nyilatkozat azt is elárulja, hogy a Lamentabilinek nem minden tétele ilyen, hanem vannak, amelyek csak kisebb censurát érdemelnek; aki ezen tételek valamelyikét védi, a pápának simpliciter fentartott kiközösítés alá esik. (Ap. Sedis. Artie. I. B. I.) Ebből látható, hogy a sanctio tekintetében az ú. n. második syllabus tényleg keményebb okmány, mint az első. A második syllabus ebből a szempontból rokonságot mutat VII. Sándornak és XI. Incének fennebb említett három decretumával (1665. szept. 24., 1666. márc. 18., 1679. márc. 2.), amelyekben foglalt tételek szintén kiközösítés terhe alatt tiltattak el. De más szempontból ezen decretumok és a Lamentabili között lényeges a különbség. Ezen decretumok ugyanis pápai decretumok, mint fönnebb láttuk, a Lamentabili ellenben a Congregatio decretuma. Továbbá ezen decretumokban csak azt jelezte a Szentszék, hogy a bennök foglalt tételek legalább scandalosak; ellenben a Lamentabili decretumról maga a pápa kijelenti, hogy benne haereticák is foglaltatnak. A Lamentabili decretumban foglalt tévedéseket hirdető könyvek olvasása az Indexszabályzatnak 14., esetleg 2. pontja szerint tilos. Ez az utóbbi pont azon könyvekről értendő, amelyek a Lamentabili haeretikus tételeit védik, vagy ipsa religionis fundamenta utqunque evertunt. 2. A fölsorolt különbségek a két syllabus között érthetővé teszik, hogy az egyik syllabusról alakított fölfogás nem vihető át egyszerűen a másik syllabusra. Az első kérdés, amely mindkét syllabusra nézve fölmerül, az, csalatkozhatatlan nyilatkozattal van-e dolgunk vagy nem? Mielőtt erre a kérdésre felelnénk, magyaráznunk kell magát a kérdést. Mikor a csalatkozhatatlanság kérdését egy egyházi okmányra nézve fölvetjük, ezt sohasem tesszük azzal a rejtett célzattal, mintha tagadó válasz esetén a legkisebb józan okunk volna az illető okmány belső igazságának meggyanúsítására. Egy okmány belsőleg teljesen igaz maradhat, még ha apodictice kimondanák is, hogy nem csalatkozhatatlan. A kérdés hasonló ahhoz a másikhoz, Istentől sugalmazott-e egy könyv; ha erre a kérdésre egy meghatározott könyvnél tagadó választ adunk, ez a válasz semmiképen sem érinti az illető könyv belső igazságát. Világos, hogy minden sugalmazott és hasonlóképen minden csalatkozhatatlan irat belsőleg igaz, de más iratok is lehetnek belsőleg teljesen igazak, amelyek sem nem sugalmazottak, sem nem csalatkozhatatlanok. Ugyanis szemmel láthatólag más kérdés az, csalatkozik-e valaki vagy nem és az , csalatkozhatik-e valaki vagy nem; az egyik esetben csak a tény, a másikban már a jog, vagyis a lehetőség kerül szóba. A csalatkozhatatlannak nem a téves a direkt ellentéte, hanem a tévedésnek merő lehető 1 Vermeersch S. J De prohib. et cens. libr. Roniae. 1906 90. RELIGIO 371