Dudek János szerk.: Religio, 1908.

23. szám

LXVII. évfolyam. 28. szám. 1908. szeptember 17. RELIGIO TUDOMÁNYOS, TÁRSADALMI ÉS IRODALMI KATHOLIKUS FOLYÓIRAT Megjelenik - július és augusztus hónapot kivéve - minden vasárnapon. ELOFIZETESI ARA Egész évre K 12.­Félévre « 6.­FELELOS SZERKESZTŐ DUDEK JÁNOS dr. EGYETEMI TANÁK SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Budapest, IX. ker., Ferenc-körút 39. Vörösmarty Mihály. A kinek végre szobrot emeltek, arról nekünk is illik szólnunk. A Gizella-téren minap leleplezett Vö­rösmarty-szoborműről eltérők a nézetek. Mintha nem illenék az ülve ábrázolt, lefelé tekintő főalak a szo­bor testét körülvevő és a «Hazádnak rendületlenül légy hive óh magyar»-t éneklő s amúgy páronként csoportosított alakokhoz. Mintha nagy lelkének leg­főbb érzelme: a hazaszeretet épen az ő alakjában, bágyadt tekintetében, pihenő helyzetében legkevésbbé nyerne kifejezést. Erről, a szobormű kifejező voltá­ról valóban eltérők lehetnek a nézetek; de Vörös­martyról magáról, akárhogy is ábrázolja a mai kor secessiós fia, nincs s nem lehet nézeteltérés : ő nagy­jaink egyik legnagyobbja, a mint a kor is, mely szülte, a mult század első fele, sokáig páratlanul ma­rad történelmünkben. Előttem legmeglepőbb a nagy férfiak nagy száma abban az időben, különösen az irodalomban és a politikai élet terén. Egyszerre teremnek sokan, min­den megfelelő előzmény nélkül, mintha csak a föld pattantotta volna ki őket egyszerre s miután elvé­gezték munkájukat, betöltötték hivatásukat, eltűn­nek, hogy csupa középszerűségeknek engedjenek he­lyet. Kölcsey, a két Kisfaludy, Vörösmarty, Bajza, Czuczor, Petőfi, Arany, Tompa, Jósika, Eötvös, Kemény, Jókai, nagyszabású nevek a magyar irodalomban. Ugyanakkor a három nagy politikus: Széchenyi, Deák, Kossuth. A mi őket megelőzi s a mi őket kö­veti, csak kicsi kis keret az ő nagyságuk kiemelésére. Ebből az időből való Vörösmarty, a «Szózat» költője, kinek lantjánál szebb nyelven magyar költő még nem énekelt. Irodalmi érdemeit hirdetik az isko­lákban. Hogy «Zalán futásá»-val épen úgy, mint Széchenyi István gróf első föllépésével, az Akadé­miára fölajánlott 60.000 frttal (mindketten 1825-ben) minő hatást gyakorolt nemzetére, mik voltak ennek következményei Magyarország megújulására, hirdetik a hazai történelem lapjai. Ezeken lelkesül a gimna­zista s megjelöli helyét az irodalomban, midőn ta­nulja, hogy Vörösmarty legjobban szerette a drámát, a miben a leggyöngébb volt, elhagyta az epikát, a mi hírnevét szerezte s legnagyob ) a lírában, a mire ő maga nem nagy súlyt fektetett. Ezek az őserőnek csodás nyilatkozványai lehetnek s a nagy férfiak misztériumát képezhetik: én most nem erről az ol­dalról akarok éldelegni emlékén, mindezt gyönyö­rűen elmondja a legkitűnőbb életrajz, Gyulai Pál könyve: Vörösmarty élete. En a mai kornak való tanulságot akarok le­vonni Vörösmartyból ; mert ha tőle, a nagytól vala­mit tanulni akarunk, akkor tanuljunk tőle olyat, a mit mi elfelejtettünk s a miben épen egyik leg­nagyobb ellentét mutatkozik korunk törekvései és Vörösmarty lelkülete között. Vörösmartyt tolla tette naggyá, költő volt. Ezt az eszközt ö szentnek tartotta, mellyel csak a hazának és az eszményeknek szabad szolgálni. Sem egyszerű kenyérkereseti eszköznek nem nézte, melyet árlejtés alá lehet bocsátani s a többet Ígérőnek elvek árán is szolgálatába hajtani ; sem az aljas szenvedélyek hirdetőjének nem tartotta, melyet az érzéki vad szerelem zengésével szabad volna beszennyezni. Vörösmarty szegény volt és tisztalelkü, ez a két vonás jellemzi egész egyéniségét s ezekben rejlik egész nagyságának gyökere. Lángelméjét nem a saját földi boldogítására értékesítette, mint azt napjainkban sokkal kisebb tehetségeknél szomorú szívvel szemléljük, hanem a saját nagyságát az eszmények szolgálatában kereste. Nála semmi sem volt eladó, mindenét hazájának s az irodalom emelésének szentelte. Az ünnepelt költő, kinek neve visszhangzott az egész hazában, midőn 1843-ban nőül vette Bajza sógornéját, Csajághy Laurát, nászajándékul csak egy verset tudott adni jegyesének, «A merengőhöz» szó­lót, de olyat, amely a szellemi javak között egy kincs­csel fölér, oly szép, tanulságos és igaz s melyet min­den menyasszonynak kellene tanulmányozni a mai feminista világban. Nézd a világot, annyi milliója S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kancsalul, festett egekbe néz, Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs? hir? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Next

/
Thumbnails
Contents