168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-08-29 / 18. szám
Szakszervezeti ellendrukkerek Bányászvilág, válságzóna A kormánykonfliktusokban Pécsett tiltakoztak az uránbányászok, miután a kormány 1991-ben be kívánja zárni a veszteséges Mecseki Ércbányászati Vállalatot. Akciójukhoz csatlakoztak a szénbányászok, az ellenzéki szervezetek, a SZOT főtitkára pedig egyenesen a tiltakozó akció élére állt. A kormány azóta megerősítette: kitart álláspontja mellett, ám számos intézkedéssel segíti a feleslegessé vált munkaerőt elhelyezkedésében. Tardos Mártonnal, a markáns politikát folytató SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) egyik vezetőjével, aki egyúttal a Pénzügykutató Rt. ügyvezető igazgatója, Farkas Zoltán készített interjút. Meglepett, hogy a bányászdemonstráción részt vevő szervezetek között föltűnt a Szabad Demokraták Szövetségének zászlaja, plakátja is. Azért lepett meg, mert a Szabad Demokraták Szövetségének programja - amelyiknek az a címe, hogy „A rendszerváltás programja” - szerint magántulajdonon alapuló modern piacgazdaságot kívánnak teremteni. Az ember azt gondolná, hogy az évi mintegy hárommilliárd forintos deficit, amennyit ez a bányavállalat, a Mecseki Ércbányászati Vállalat „megtermel”, éppen elegendő szakmai érv a felszámolás mellett. Hogyan vehet részt a Szabad Demokraták Szövetsége egy munkahelymegtartó - ráadásul egy ilyen veszteséges munkahelymegtartó - demonstráción? Hogyan fér össze ez a két dolog? Nem vagyok tájékozódva, mi történt a demonstráció megszervezése kapcsán, és hogy miért vett benne részt a Szabad Demokraták Szövetsége, de azt el tudom mondani, hogyan gondolkozom erről én. A magam részéről nem ítélem el az akciót, itt van miért tiltakozni, jóllehet, véleményem szerint, a hárommilliárdos veszteséget okozó bányát be kell zárni. Szavazat az inflációra? ! Tegyük hozzá gyorsan: nemcsak a bányát kell bezárni, hanem lehetőség szerint minden olyan egységet, termelőkapacitást, amely folyamatosan ilyen hatalmas veszteséget produkál. Tehát itt nemcsak a pécsi szén- meg az ércbányászat jövőjéről van szó. Egyetértek. Sok vonatkozásban azonban igaz az az állítás is, ami most nem tartozik a beszélgetésünk fő vonalához, hogy nem mindenütt tudjuk, mi a veszteség, és mi nem veszteség, hogy sok esetben az árrendszer torzulásainak - és más szabályozóbeli sajátosságoknak - a következtében lesz egy-egy vállalat fizetésképtelen és veszteséges. - De hát ez felmentést adhatna a veszteséges vállalatok vezetőinek! - Ezt nem állítom. Azt azonban igen, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb szabadságot kellene megvalósítani az árképzésben; ezzel egy időben a vállalatoknak lehetőséget kellene adni, hogy bebizonyíthassák, tudnak ők annyi jövedelmet termelni - még a korlátozott fizetőképes kereslet mellett is -, amennyivel fönn tudják magukat tartani; és ha ez valamelyik vállalatnak ilyen körülmények között sem sikerül, az váljék fizetésképtelenné, ami azt jelenti: számolják föl. Ebből két dolog következik. Az egyik az, hogy ez a kijelentés az inflációra, a nagyobb inflációra adott szavazat egy - azt hiszem - többé-kevésbé monopolizált gazdaságban; másrészt az ércbányák vezérigazgatója egy televíziós beszélgetésben elismerte, hogy jóval a világpiaci költségszint fölött termelnek ki ércet. - Nem értem, miért érvel ellenem! Én azt mondtam: egyetértek azzal, hogy a bányát be kell zárni, de úgy gondolom, hogy Magyarországon nem mehet annyi vállalat csődbe - és itt nem az ércbányászatra gondolok -, mint ahányról ma azt gondoljuk, hogy állami támogatás nélkül veszteséges lenne. Egyúttal azt állítom: annak, hogy ennyi vállalat veszteséges, oka az ár- és a szabályozórendszer is. És azt állítom, hogy ha ezeket a sajátosságokat nem tudjuk figyelembe venni, akkor annyi vállalatot kergetnénk egyszerre csődbe, hogy az csődbe vinné az egész országot is. A termelés olyan jelentős része állna le, hogy ennek következtében megbénulna az egész termelési folyamat és gazdálkodás. „Álemberi” szakszervezet ! - De ez a sokszoros összefüggés nem teszi-e teljesen relatívvá a kérdést? Nem igazolja ez a veszteséges vállalatok fennmaradását? - Nem. Éppen ezért tartom fontosnak hangoztatni, hogy a csőd egy liberálisabb gazdaságban valósítható csak meg, ahol a piac egyértelműen megmutatja, ki a veszteséges, és ki nem az. És azt sem hiszem el, hogy egy olyanfajta liberalizálás, amelyet elkerülhetetlennek tartok, inflációs nyomást okoz. Illetve: inflációs nyomást okoz, de ezt az inflációs nyomást féken lehet tartani, ha a pénzkibocsátás korlátozott. De még mindig nem tartunk a kérdés lényegénél, elvégre a sztrájkról, a mostani demonstrációról van szó, arról, hogy mit csináljon a dolgozó, amikor ilyen új helyzetbe kerül. Szerintem az történik, hogy a SZOT ma ezeket a nehéz pillanatokat félrevezető módon kihasználja... ■ - Félrevezető módon? Hogyan? - Olyan értelemben félrevezető módon, hogy „álemberi”, „álhumánus” jelszavakkal próbálja saját erejét megmutatni, és olyan munkásokat radikalizálni a kormánnyal szemben, akiknek a tényleges érdekei egyébként nem a demonstráció, nem a sztrájk felé mutatnak, hanem ahhoz kellene segítséget kapniuk a szakszervezettől, hogy minél könnyebben beilleszkedhessenek az átalakulás szükséges folyamataiba. Ehelyett azonban a szakszervezet, amely eddig semmilyen konkrét munkásvédelmet vállalati, üzemi, műhelyi szinten nem végzett, a kormány ellen radikalizálja a munkásokat. Tehát igen fura a helyzet, mert a szakszervezet populista jelszavakat hangoztat ugyan, és indokolatlanul támadja a gazdasági racionalitást követelő politikát, de ez éppen hogy nem azt jelenti, hogy maguk a munkások is, akik most hirtelen bajba kerültek, indokolatlanul követelnek maguknak a jelenleginél jobb védelmet. ■■ - Mit jelent az, hogy jobb védelmet? - Úgy gondolom, hogy az északkeletmagyarországi átrendezési program mintájára valószínűleg szükséges volna egy hasonlót Pécs környékére is kialakítani. Mert ebben a térségben nem egyedül az Ércbányászati Vállalat van bajban, hanem nagyon sok bányászati és nem bányászati vállalat. Vagyis a térség egyfajta válságzóna lesz, és e válság levezetéséhez a foglalkoztatási probléma megoldásához programra van szükség. E program alapvető része a vállalkozásindítás. Az elbocsátott munkásokat segíteni kell abban, hogy ők maguk is alkalmassá váljanak rá, hogy ezekben a vállalkozásokban akár mint vállalkozók, akár mint munkavállalók részt vehessenek. Ez még nem munkanélküliség És ha éppenséggel bányászni akarnának? Hiszen az egész akciónak „klasszikus” munkahelymegvédő jellege volt. Én a munkahely biztonságát - és ezt, úgy gondolom, nyugodtan mondhatom a szabad demokraták nevében is - nem tartom politikailag védhető álláspontnak. Az egyik oldal Tardos Márton 10