168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)

1989-08-29 / 18. szám

Szakszervezeti ellendrukkerek Bányászvilág, válságzóna A kormány­konfliktusokban Pécsett tiltakoztak az uránbányászok, miután a kor­mány 1991-ben be kívánja zárni a veszteséges Mecse­ki Ércbányászati Vállalatot. Akciójukhoz csatlakoz­tak a szénbányászok, az ellenzéki szervezetek, a SZOT főtitkára pedig egyenesen a tiltakozó akció élére állt. A kormány azóta megerősítette: kitart álláspontja mellett, ám számos intézkedéssel segíti a feleslegessé vált munkaerőt elhelyezkedésében. Tar­­dos Mártonnal, a markáns politikát folytató SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) egyik vezetőjével, aki egyúttal a Pénzügykutató Rt. ügyvezető igazga­tója, Farkas Zoltán készített interjút.­ ­ Meglepett, hogy a bányászdemonstráción részt vevő szervezetek között föltűnt a Szabad Demokraták Szövetségének zászlaja, plakát­ja is. Azért lepett meg, mert a Szabad Demok­raták Szövetségének programja - amelyiknek az a címe, hogy „A rendszerváltás programja” - szerint magántulajdonon alapuló modern piacgazdaságot kívánnak teremteni. Az ember azt gondolná, hogy az évi mintegy hárommilli­­árd forintos deficit, amennyit ez a bányaválla­lat, a Mecseki Ércbányászati Vállalat „meg­termel”, éppen elegendő szakmai érv a felszá­molás mellett. Hogyan vehet részt a Szabad Demokraták Szövetsége egy munkahelymeg­tartó - ráadásul egy ilyen veszteséges munka­­hely­megtartó - demonstráción? Hogyan fér össze ez a két dolog?­­ Nem vagyok tájékozódva, mi történt a demonstráció megszervezése kapcsán, és hogy miért vett benne részt a Szabad Demokraták Szövetsége, de azt el tudom mondani, hogyan gondolkozom erről én. A magam részéről nem ítélem el az akciót, itt van miért tiltakoz­ni, jóllehet, véleményem szerint, a hárommil­liárdos veszteséget okozó bányát be kell zárni. Szavazat az inflációra? !­­ Tegyük hozzá gyorsan: nemcsak a bányát kell bezárni, hanem lehetőség szerint min­den olyan egységet, termelőkapacitást, amely folyamatosan ilyen hatalmas veszte­séget produkál. Tehát itt nemcsak a pécsi szén- meg az ércbányászat jövőjéről van szó.­­ Egyetértek. Sok vonatkozásban azonban igaz az az állítás is, ami most nem tartozik a beszélgetésünk fő vonalához, hogy nem min­denütt tudjuk, mi a veszteség, és mi nem vesz­teség, hogy sok esetben az árrendszer torzulá­sainak - és más szabályozóbeli sajátosságok­nak - a következtében lesz egy-egy vállalat fizetésképtelen és veszteséges.­­ - De hát ez felmentést adhatna a vesztesé­ges vállalatok vezetőinek! - Ezt nem állítom. Azt azonban igen, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb szabadságot kellene megvalósítani az árképzésben; ezzel egy időben a vállalatoknak lehetőséget kellene adni, hogy bebizonyíthassák, tudnak ők annyi jövedelmet termelni - még a korlátozott fizetőképes kereslet mellett is -, amennyivel fönn tudják magukat tartani; és ha ez valamelyik vállalatnak ilyen körülmények között sem sikerül, az váljék fize­tésképtelenné, ami azt jelenti: számolják föl.­­ Ebből két dolog következik. Az egyik az, hogy ez a kijelentés az inflációra, a nagyobb inflációra adott szavazat egy - azt hiszem - többé-kevésbé monopolizált gazdaságban; másrészt az ércbányák vezérigazgatója egy televíziós beszélgetésben elismerte, hogy jó­val a világpiaci költségszint fölött termelnek­­ ki ércet. - Nem értem, miért érvel ellenem! Én azt mondtam: egyetértek azzal, hogy a bányát be kell zárni, de úgy gondolom, hogy Magyaror­szágon nem mehet annyi vállalat csődbe - és itt nem az ércbányászatra gondolok -, mint ahány­ról ma azt gondoljuk, hogy állami támogatás nélkül veszteséges lenne. Egyúttal azt állítom: annak, hogy ennyi vállalat veszteséges, oka az ár- és a szabályozórendszer is. És azt állítom, hogy ha ezeket a sajátosságokat nem tudjuk figyelembe venni, akkor annyi vállalatot kerget­nénk egyszerre csődbe, hogy az csődbe vinné az egész országot is. A termelés olyan jelentős része állna le, hogy ennek következtében megbénulna az egész termelési folyamat és gazdálkodás. „Álemberi” szakszervezet ! - De ez a sokszoros összefüggés nem teszi-e teljesen relatívvá a kérdést? Nem igazolja ez a veszteséges vállalatok fennmaradását? - Nem. Éppen ezért tartom fontosnak han­goztatni, hogy a csőd egy liberálisabb gazdaság­ban valósítható csak meg, ahol a piac egyértel­műen megmutatja, ki a veszteséges, és ki nem az. És azt sem hiszem el, hogy egy olyanfajta libera­lizálás, amelyet elkerülhetetlennek tartok, inflá­ciós nyomást okoz. Illetve: inflációs nyomást okoz, de ezt az inflációs nyomást féken lehet tartani, ha a pénzkibocsátás korlátozott. De még mindig nem tartunk a kérdés lényegénél, elvégre a sztrájkról, a mostani demonstrációról van szó, arról, hogy mit csináljon a dolgozó, amikor ilyen új helyzetbe kerül. Szerintem az történik, hogy a SZOT ma ezeket a nehéz pilla­natokat félrevezető módon kihasználja... ■ - Félrevezető módon? Hogyan? - Olyan értelemben félrevezető módon, hogy „álemberi”, „álhumánus” jelszavakkal próbálja saját erejét megmutatni, és olyan munkásokat radikalizálni a kormánnyal szemben, akiknek a tényleges érdekei egyébként nem a demonstrá­ció, nem a sztrájk felé mutatnak, hanem ahhoz kellene segítséget kapniuk a szakszervezettől, hogy minél könnyebben beilleszkedhessenek az átalakulás szükséges folyamataiba. Ehelyett azonban a szakszervezet, amely eddig semmi­lyen konkrét munkásvédelmet vállalati, üzemi, műhelyi szinten nem végzett, a kormány ellen radikalizálja a munkásokat. Tehát igen fura a helyzet, mert a szakszervezet populista jelszava­kat hangoztat ugyan, és indokolatlanul támadja a gazdasági racionalitást követelő politikát, de ez éppen hogy nem azt jelenti, hogy maguk a munkások is, akik most hirtelen bajba kerültek, indokolatlanul követelnek maguknak a jelenle­ginél jobb védelmet. ■■ - Mit jelent az, hogy jobb védelmet? - Úgy gondolom, hogy az északkelet­magyarországi átrendezési program mintájára valószínűleg szükséges volna egy hasonlót Pécs környékére is kialakítani. Mert ebben a térség­ben nem egyedül az Ércbányászati Vállalat van bajban, hanem nagyon sok bányászati és nem bányászati vállalat. Vagyis a térség egyfajta válságzóna lesz, és e válság levezetéséhez­­ a foglalkoztatási probléma megoldásához programra van szükség. E program alapvető része a vállalkozásindítás. Az elbocsátott mun­kásokat segíteni kell abban, hogy ők maguk is alkalmassá váljanak rá, hogy ezekben a vállal­kozásokban akár mint vállalkozók, akár mint munkavállalók részt vehessenek. Ez még nem munkanélküliség­ ­ És ha éppenséggel bányászni akarnának? Hiszen az egész akciónak „klasszikus” mun­kahelymegvédő jellege volt.­­ Én a munkahely biztonságát - és ezt, úgy gondolom, nyugodtan mondhatom a szabad demokraták nevében is - nem tartom politi­kailag védhető álláspontnak. Az egyik olda­l Tardos Márton 10

Next