168óra, 1989. április-december (1. évfolyam, 1-34. szám)
1989-09-05 / 19. szám
gyéjében - legalább minden megyeszékhelyen - ugyanakkor, ugyanabban a pillanatban, ugyanazon az áron vásárolhatók legyenek azok a papírok, amelyeket ezen a tőzsdén jegyeznek. Pacsi Zoltán, az Állami Bankfelügyelet osztályvezetője is meghallgatta ezt a szombathelyi beszélgetést. Mi a magyarázata annak, hogy jóllehet még el sem készült a tőzsde- és az értékpapírtörvény, egy cég máris tőzsdenyitáson töri a fejét? Ön szerint reálisak-e a cég említett elképzelései? PACSI ZOLTÁN: Azt hiszem, reálisak. Elvégre értékpapírok léteznek, vevők léteznek, eladók léteznek, és a tőzsde tipikusan az a hely, ahol a vevők és az eladók találkozhatnak, akár személyesen, akár közvetítőkön keresztül. ■ Ha ez így van, miért nincs tőzsde Pesten? P. Z.: Azért, mert ez nem úgy megy, hogy kinyitunk egy termet vagy bármit, s kiírjuk rá, hogy tőzsde. A tőzsdének rendkívül szigorú, nemzetközileg is elfogadott szabályai vannak. Ez a jogszabály most készül. A parlament még az idén tárgyalni fogja. Mi célt szolgálnak ezek a szabályok? Korlátoznak? Az ember azt gondolná: a tőzsdének éppen az a lényege, hogy megkönnyíti a kereskedelmet és a forgalmat. P. Z.: Sajnos, a tőzsde, az értékpapír-kereskedelem nem pusztán nyereséges játék - sőt nem is játék. Csak akkor számíthatunk komoly befektetési döntésekre, ha a játékszabályokkal mindenki pontosan tisztában van. A játékszabályoknak nem azt kell tartalmazniuk, hogy ki mikor és kivel köthet üzletet. Ez az érintettek dolga. A tőzsde feladata az, hogy mindazokat a körülményeket és feltételeket garantálja, amelyek alapján a kereskedés zajlik. Gondolok itt elsősorban az információkra. Tehát tudni kell azt, hogy a tőzsdén megjelenő részvénytársaság hogyan gazdálkodik, milyen üzleteket köt, milyen piaca van és így tovább. Ezeket általában a világ nagy tőzsdéi a számítógépes rendszerben vagy pedig nyilvánosan jegyzik. Budapesten elég sokan szkeptikusan figyelik a Radius Részvénytársaság akcióit és működését. A történet röviden a következő: először volt egy kisszövetkezet, ez volt a Rádiusz, amelyik aztán megalapította 1989. január 2-án, az év első munkanapján, 70 millió tőkével a Radius Részvénytársaságot. Ebből a 70 millióból úgy 40-et a Rádiusz Kisszövetkezet adott. Ezután fölemelték az alaptőkét 420 millió forintra, és máig összesen 1 milliárd forint körüli értékben vontak be tőkét, jórészt magánmegtakarítók pénzét. Hogyan értékelendő ez az egész? A szabályozás előtti villámgyors karriernek tekintsük-e vagy a szabálytalanság extraprofitjának? Vagy egyszerűen annak, hogy valaki józanul igyekszik kihasználni a társasági törvény adta lehetőségeket? P. Z.: Én ezt az információk hiányának tekintem. A Radius alaptőke-emeléskor kibocsátott egy prospektust. Ezt a prospektust magam is láttam, sajnos, nagyon sok olyan tényt nem tartalmazott, amit véleményem szerint egy tőzsdén megjelenő vállalkozás prospektusának tartalmaznia kellene. Hiányzanak a garanciák ? - Mi hiányzott belőle? P. Z.: A társaság működésére vonatkozó minimális alapadatok: mekkora a társaság tőkéje, a nyeresége, milyen az üzletvezetés, a szervezet, a tevékenységi kör és így tovább. Vegyünk egy nyugati példát. Ha Nyugaton hasonló részvénykibocsátás, alaptőke-emelés történik - akár egy tőzsdén, akár tőzsdén kívül -, akkor ezt minden esetben megelőzi egy prospektus készítése. Ez a prospektus nem reklámanyag, hanem egy 60, 80, akár 100 oldalas, rendkívül komoly és megalapozott tanulmány a vállalat jelenéről, múltjáról és jövőjéről. Ezt a prospektust bejegyzett könyvvizsgálókkal vagy könyvvizsgáló szervezetekkel kell hitelesíttetni. Nekik garanciát kell vállalniuk mindazért, ami ebben a prospektusban szerepel. Pontosabban ezt a garanciát mind a kibocsátó, mind pedig a prospektust nevükkel hitelesítők vállalják. Amennyiben később kiderülne, hogy a tájékoztató füzet tudatosan vagy akár véletlenül is - valótlan adatokat tartalmazott, bíróság előtt megtámadható a társaság, kártérítési igénnyel lehet fellépni ellene. A születendő magyar jogszabály is tartalmaz ilyen elemeket. Fölöttébb elgondolkodtató szerintem, hogy Magyarországon ötezer ember odaadta a pénzét - százezreit - egy ilyen vállalkozásba, miközben az ön által felsorolt, a befektetők érdekeit védő garanciák még nincsenek meg. Mi lehet a magyarázata annak, hogy ebben a szabályozatlanságban, az állami keretekből kiszabadulva, ilyen tőkeerős vállalkozások szerveződhetnek? Mi lehet emögött? P. Z.: Szerintem az, amit Molnár László is elmondott, vagyis hogy mindenki nyereségre törekszik - azt hiszem, ez teljesen természetes dolog -, és ők a prospektusukban rendkívül sokat, igen magas nyereséget ígértek. Nem tudom viszont konkrétan, ebből mennyit teljesítettek, vagy hogy mennyit fognak teljesíteni. ■ - Ez legkorábban jövőre válik el. P. Z.: Természetesen. De én azt hiszem, komoly, megalapozott befektetést nem lehet ígéretekre alapozni. A törvény pontosan azt akarja elérni, hogy ne kerülhessenek olyan értékpapírok a piacra, amelyeknél ezek az alapvető információk hiányoznak. Vagyis olyan körülményeket kíván teremteni, amikor mindenki azonos információk birtokában döntheti el, vállal-e kockázatot vagy sem, illetve milyen típusú kockázatot vállal. Akkor senki sem fog utólag reklamálni a pénztárnál vagy a vállalat vezetőjénél hogy nem ezt ígérték. Mi mennyi ? Talán a hazai telefonhálózat tudat alatti minősítése van abban, hogy ha valamilyen gazdasági adatot, számot hihetetlennek tartunk, azt mondjuk rá: telefonszám. Addig persze, míg jól mentek a dolgok, úri huncutságnak lehetett tartani a különböző tervszámokkal és teljesítésük mutatóival való bűvészkedést, ha nem is hitte el az ember, hogy az annyi, pontosan annyi, nem is érdekelte igazán. Most, hogy tizedik évében tart a magyar gazdaság helybenjárása, s ráadásul ezt a helybenjárást is csak doppingolva, az ország növekvő külföldi eladósodásával tudjuk produkálni, persze már érzékenyebbek vagyunk, s egyre többen szeretnénk tudni, mi mennyi. A mai politikai helyzetben érthető, ha a legnagyobb vihart az elmúlt hetekben az MSZMP vagyonát kifejező számok váltották ki. Érthető, már csak azért is, mert ennek ismeretét egészen a legutóbbi időkig az MSZMP vezetése a maga belső ügyének tekintette, s nemhogy a társadalmat, de saját tagságát sem informálta róla. Nincs szándékom az MSZMP vagyonáról dúló politikai vitához csatlakozni, csak szerényen megjegyzem, hogy olyan gazdasági csodát, miszerint egy bevételeinél rendre többet költő szervezet vagyont halmoz fel, a gazdasági élet nem ismer. Tudom persze, itt politikáról van szó, én pedig a gazdaság számainál akarok maradni. Szóval, hitelesek-e gazdasági adataink? Hitelesek is, meg nem is. Az statisztikus barátom számára például teljesen hiteles a fogyasztói árindex - állítja, hogy az a legszigorúbb szakmai kritikát is elviseli. Gondoljunk bele, mit tart ugyanerről a köznapi halandó! Lehet az eltérést a társadalomlélektani jelenségek tartományába utalni - s bizonyos értelemben oda is tartozik -, de világos, hogy itt elsősorban a hatalom szavahihetőségéről van szó, ami ma olyan, amilyen. Vagy vegyünk egy másik példát. Vásároljon fel részben vagy egészben egy állami tulajdonban lévő vállalatot egy külföldi érdekeltség, s azonnal jönnek a megjegyzések, a vádak a nemzeti vagyon kiárusításáról, elkótyavetyéléséről. Pedig azt, hogy jó áron adták-e el, mondjuk, a Tungsramot vagy a Ganz Árammérőt, azért nem lehet tudni, mert ezek hiteles értékét csak a piac állapíthatja, állapíthatta volna meg. A piac működését viszont olyan sikeresen iktattuk ki a magyar gazdaságból, hogy visszakapcsolása a mai tudásunkat szinte meghaladja. Sorolhatnám még a további példákat a költségvetési támogatásokról és elvonásokról, az agrárollóról, a lakosság devizatartalékáról, de felesleges. Tudomásul kell vennünk, hogy sok gazdasági adatunk ma nem más, mint szubjektív - vagy ha úgy tetszik: pártos - becslés, hiteltelen, nem tudni, hol kicsengő a telefonszám. S ha hozzáveszem, hogy csak a budapesti telefonszámok hétjegyűek, még teljesebb a zűrzavar. Gálik Mihály Ez nem játék!I I I I I Pacsi Zoltán 19