168óra, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)

1990-09-04 / 35. szám

kavarná az emberek mindennapi életét, hogy annak mértékét jószerivel föl sem lehet mérni. Nem lehet tudni ugyanis, hogy pontosan kik esnének valamifajta - esetleg Justitia nevében történő - eljárás hatálya alá. Úgy gondolják-e, hogy csak az állami alkalmazottak, vagy - mondjuk - meg fogják nézni a jól menő ügyvé­deket is, a jól menő kiskereskedőket. Nem lehet tudni, hogy hol vannak itt a határok. A legna­gyobb baj, hogy ez nem más, mint a társada­lom egyfajta megrettentése. Az, amit az MDF ígért - hogy az átalakulás nyugodt, konszoli­dált, kiszámítható keretek között fog majd végbemenni ez nem volt igaz. Bármi lesz is a Justitia-tervből, önmagában az a tény, hogy egy ilyet meg mertek fogalmazni, a Parlament­ben sajtótájékoztatón el mertek mondani, azt jelenti, hogy az MDF - vagy az MDF-nek az a szárnya, azok, akik ezt kitalálták - nincs tekintettel az emberek mindennapi életére, az emberek mindennapi igényére, hogy ne kelljen bizonytalan keretek között élniük, ne kelljen azzal számolniuk, hogy bármelyik nap valaki fölrúgja az életüket, beleturkál az ügyeikbe. Megvédik a kommunistákat?­ ­ Ha már ez szóba került, hadd kérdezzem meg - és ebben az ügyben a Fidesz helyzeté­nél, a tagok koránál fogva nem érintett hogy mi a véleményük a kommunistázásról?­­ Nagyon határozott véleményem - és ez az ! Kónya Imre: Justitia igazi arca A szombati műsor közben tt .on Kónya Imre, az MDF pal­­améi fi frakciójának vezetője, a követke­z 168 órában reagálni kíván mindar­ra, amit a műsorban Orbán Viktor mondott a kormány száznapos mun­kájáról. Egy konkrét témában azonban már most szükségesnek látta, hogy kifejtse véleményét. Amit Orbán Viktor elmondott a De­mokrata Fórum képviselőcsoportjának igazságtétel-csomagtervével kapcsolatban, olyannyira hemzseg a valótlanságoktól, torzításoktól, hogy úgy érzem, az objek­tív tájékoztatás érdekében mindenkép­pen szükséges azonnal reagálni rá. Elő­ször is Orbán Viktor úgy állítja be, mintha itt most mindenkinek rettegnie kéne, legalábbis, aki párttag volt, annak félnivalója van. Erről szó sincs. És arról sincs szó - amit szintén sugallt -, hogy itt mindenféle bizottságok fognak vizs­gálatot folytatni az emberek széles köre ellen. A jogtalan előnyöket vizsgáló bi­zottság, amelynek felállításáról javasla­tunkra a kormány a múlt héten dön­tött, éppen hogy a törvényes megoldá­sok kidolgozására teendő javaslattétel céljából alakul. Ez a bizottság nemzet­közi rangú szaktekintélyekből és általá­nosan elismert közéleti személyiségek­ből fog állni, akik végigtekintik ezeket, az emberek igazságérzetét joggal sértő helyzeteket, és javaslatot tesznek törvé­nyes - hangsúlyozom: törvényes - fel­számolásukra, valamint­­ amennyiben erre szükség lesz -, részt vesznek a tör­vények és jogszabályok előkészítésében. Tehát a bizottság kifejezetten a törvé­nyes megoldásokra tesz majd javasla­tot, nem pedig embereket fog vizsgál­­gatni. Ezt úgy beállítani, hogy itt most emberek tömegeit fogják meghurcolni, teljesen valótlan, és a közvélemény megtévesztésére szolgál. Éppen hogy arról van szó, hogy meg szeretnénk nyugtatni mindenkit. Az a vélemé­nyünk, hogy nem lehet túllépni egy négy évtizedes diktatúrán úgy, hogy­­ szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Igenis, az emberek igazságérzetét mél­tán sérti az, hogy azok, akik felelősek az ország jelenlegi helyzetéért - és ezek természetesen nem a párttagok százez­rei, hanem nagyon jól tudjuk, hogy a felelősség egy lényegesen szűkebb réteg­re korlátozódik -, azok igenis ne lehes­senek jobb helyzetben, mint azok a milliók, akik semmiről sem tehetnek, és akik nem haszonélvezői, hanem szenve­dő alanyai voltak az elmúlt négy évti­zednek. Ez ugyanis sérti az emberek igazságérzetét. Ezt át kell tekinteni, nyugodt körülmények között, módsze­resen, és meg kell találni azokat a jog­szabályi megoldásokat, amelyek e hely­zet felszámolására szolgálnak. Biztosra veszem, hogy a közvélemény azt is tu­domásul fogja venni, hogy sok esetben nem lehet majd törvényes megoldási le­hetőségeket találni, és akkor ezek az igazságtalan helyzetek netán így ma­radnak. De ha nem beszélünk ezekről, ha meg sem kíséreljük a jogos és törvé­nyes megoldást, az - azt hiszem - tart­hatatlan állapot. Éppen hogy tiszta vi­zet szeretnénk önteni a pohárba. Ezért juttatta el javaslatát a képviselőcsoport még júniusban a kormányhoz. Szület­tek is már kormányintézkedések, de a bizottság létrehozása a kérdés meg­nyugtató rendezéséhez feltétlenül szük­séges­ anyagban is testet ölt -, hogy mi, amikor még létezett a pártállam, annak lebontásáért és egy másfajta intézményrendszer, egy másfajta tár­sadalom fölépítéséért küzdöttünk. Azt akar­tuk, hogy mindenkinek egyenlő jogai legyenek ebben a társadalomban. A kommunistáknak több volt, mint másnak, ezért kellett őket visz­­szaszorítani az általános jogegyenlőség szintjé­re. Azt viszont nem tűrhetjük, hogy most azo­kat az embereket, akik egykor párttagok vol­tak - hiszen ilyenből vagy 800 ezer volt ebben az országban -, csak azért, mert párttagok voltak, valamifajta jogsérelem érte. Egy olyan szervezet, amilyen mi vagyunk, amelyik az em­beri jogok feltétlen tiszteletének a talaján áll, egy ilyen helyzetben szükség esetén bizony arra kényszerülhet, hogy megvédje a korábbi kom­munista párttagokat, akiket anélkül, hogy bűncselekményt követtek volna el, most diszk­­riminálni akarnak. Mi nem vagyunk az ellen, sőt ebben az anyagban azt javasoljuk a kor­mánynak, hogy igenis válasszon ki ügycsopor­tokat, és vizsgálja meg, hogy ki a felelős az 56 utáni megtorlásokért, az első reformhullám megakasztásáért, az eladósodásért, Magyaror­szág adósságállományának ilyen mértékű föl­duzzasztásáért, Bős-Nagymarosért, az ellen­zék zaklatásáért és üldözéséért. Ezek konkrét ügyek, ezeket így kell elővenni, és meg kell nézni, hogy a konkrét ügyben pontosan milyen kommunista vezetőt milyen felelősség terhel. Ám nem lehet azt mondani, amit a kormány­­koalíció szónokai mondanak, hogy „a kom­munisták általában”. Több oka is van annak, ha arról beszélünk, hogy politikai igazságtétel­hez az MDF nem tud elvi alapokon viszonyul­ni. Egyrészt tapasztalhatjuk, hogy könnyedén lekommunistázzák azokat az ellenfeleiket, akik magukra haragítják őket. Más esetekben vi­szont, ha valaki magas beosztású és szükségük van rá, azt már nem kommunistázzák le, ha­nem egyszerűen jó magyar embernek tekintik, aki bár kommunista párttag volt, mert vezető beosztást viselt, de nem olyan volt, mint a többi kommunista. Deutsch Tamás szokta azt mon­dani, hogy ez az, amikor csak a másik kommu­nistája büdös, az enyém sosem. Mindig csak azokkal a kommunistákkal van baj, akik a másik oldalon ülnek, de akik itt ülnek az én pártomban, azok nem olyanok. Ez a logika működik, és ez nagyon zavaró. Ha valaki így gondolkodik, nem is próbálkozhat azzal, hogy világos elvek mentén hoz majd ebben a kérdés­ben intézkedéseket. Egyszerű kormány, nem több !­­ A dolgozat utolsó fejezetének az a címe: „Homályból homályba”. Ez azt jelentené, hogy semmiféle következtetést nem vonha­tunk le ebből az első száz napból? Hogy homályos, hogy hová tartunk?­­ A legfontosabb következtetés az, hogy el­sősorban sodródunk. A második következte­tés, hogy száz nap kevés annak megítéléséhez, hogy milyen irányba haladunk. De arra elegen­dő száz nap - és az anyag erre vállalkozik ebben a „Homályból homályba” című fejezet­ben -, hogy megmutassa, melyek azok a ten­denciák, amelyek léteznek, és amelyek, ha to­vábbra is megmaradnak, netán rendszerré áll­nak össze, akkor Magyarország nem lesz egy európai értelemben vett demokratikus állam. Mi nagyon hangsúlyozottan azt mondjuk ki - például a személycserék mindenki által kifogá­solt, önkényes módszerének említésekor -, hogy nem állítjuk azt, hogy az önkényeskedés már rendszerré állt volna össze, olyanfajta kli­ensrendszerré, amelyet nem európai demokra­tikus rendszernek lehetne minősíteni. Nem állt össze ilyenné, de vannak rá tendenciák, és ösz­­szeállhat. Az a konklúziója az egész anyagnak, hogy éppen ezért most már itt az ideje, hogy a

Next