168óra, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)
1990-09-04 / 35. szám
kavarná az emberek mindennapi életét, hogy annak mértékét jószerivel föl sem lehet mérni. Nem lehet tudni ugyanis, hogy pontosan kik esnének valamifajta - esetleg Justitia nevében történő - eljárás hatálya alá. Úgy gondolják-e, hogy csak az állami alkalmazottak, vagy - mondjuk - meg fogják nézni a jól menő ügyvédeket is, a jól menő kiskereskedőket. Nem lehet tudni, hogy hol vannak itt a határok. A legnagyobb baj, hogy ez nem más, mint a társadalom egyfajta megrettentése. Az, amit az MDF ígért - hogy az átalakulás nyugodt, konszolidált, kiszámítható keretek között fog majd végbemenni ez nem volt igaz. Bármi lesz is a Justitia-tervből, önmagában az a tény, hogy egy ilyet meg mertek fogalmazni, a Parlamentben sajtótájékoztatón el mertek mondani, azt jelenti, hogy az MDF - vagy az MDF-nek az a szárnya, azok, akik ezt kitalálták - nincs tekintettel az emberek mindennapi életére, az emberek mindennapi igényére, hogy ne kelljen bizonytalan keretek között élniük, ne kelljen azzal számolniuk, hogy bármelyik nap valaki fölrúgja az életüket, beleturkál az ügyeikbe. Megvédik a kommunistákat? Ha már ez szóba került, hadd kérdezzem meg - és ebben az ügyben a Fidesz helyzeténél, a tagok koránál fogva nem érintett hogy mi a véleményük a kommunistázásról? Nagyon határozott véleményem - és ez az ! Kónya Imre: Justitia igazi arca A szombati műsor közben tt .on Kónya Imre, az MDF palaméi fi frakciójának vezetője, a következ 168 órában reagálni kíván mindarra, amit a műsorban Orbán Viktor mondott a kormány száznapos munkájáról. Egy konkrét témában azonban már most szükségesnek látta, hogy kifejtse véleményét. Amit Orbán Viktor elmondott a Demokrata Fórum képviselőcsoportjának igazságtétel-csomagtervével kapcsolatban, olyannyira hemzseg a valótlanságoktól, torzításoktól, hogy úgy érzem, az objektív tájékoztatás érdekében mindenképpen szükséges azonnal reagálni rá. Először is Orbán Viktor úgy állítja be, mintha itt most mindenkinek rettegnie kéne, legalábbis, aki párttag volt, annak félnivalója van. Erről szó sincs. És arról sincs szó - amit szintén sugallt -, hogy itt mindenféle bizottságok fognak vizsgálatot folytatni az emberek széles köre ellen. A jogtalan előnyöket vizsgáló bizottság, amelynek felállításáról javaslatunkra a kormány a múlt héten döntött, éppen hogy a törvényes megoldások kidolgozására teendő javaslattétel céljából alakul. Ez a bizottság nemzetközi rangú szaktekintélyekből és általánosan elismert közéleti személyiségekből fog állni, akik végigtekintik ezeket, az emberek igazságérzetét joggal sértő helyzeteket, és javaslatot tesznek törvényes - hangsúlyozom: törvényes - felszámolásukra, valamint amennyiben erre szükség lesz -, részt vesznek a törvények és jogszabályok előkészítésében. Tehát a bizottság kifejezetten a törvényes megoldásokra tesz majd javaslatot, nem pedig embereket fog vizsgálgatni. Ezt úgy beállítani, hogy itt most emberek tömegeit fogják meghurcolni, teljesen valótlan, és a közvélemény megtévesztésére szolgál. Éppen hogy arról van szó, hogy meg szeretnénk nyugtatni mindenkit. Az a véleményünk, hogy nem lehet túllépni egy négy évtizedes diktatúrán úgy, hogy szőnyeg alá söpörjük a problémákat. Igenis, az emberek igazságérzetét méltán sérti az, hogy azok, akik felelősek az ország jelenlegi helyzetéért - és ezek természetesen nem a párttagok százezrei, hanem nagyon jól tudjuk, hogy a felelősség egy lényegesen szűkebb rétegre korlátozódik -, azok igenis ne lehessenek jobb helyzetben, mint azok a milliók, akik semmiről sem tehetnek, és akik nem haszonélvezői, hanem szenvedő alanyai voltak az elmúlt négy évtizednek. Ez ugyanis sérti az emberek igazságérzetét. Ezt át kell tekinteni, nyugodt körülmények között, módszeresen, és meg kell találni azokat a jogszabályi megoldásokat, amelyek e helyzet felszámolására szolgálnak. Biztosra veszem, hogy a közvélemény azt is tudomásul fogja venni, hogy sok esetben nem lehet majd törvényes megoldási lehetőségeket találni, és akkor ezek az igazságtalan helyzetek netán így maradnak. De ha nem beszélünk ezekről, ha meg sem kíséreljük a jogos és törvényes megoldást, az - azt hiszem - tarthatatlan állapot. Éppen hogy tiszta vizet szeretnénk önteni a pohárba. Ezért juttatta el javaslatát a képviselőcsoport még júniusban a kormányhoz. Születtek is már kormányintézkedések, de a bizottság létrehozása a kérdés megnyugtató rendezéséhez feltétlenül szükséges anyagban is testet ölt -, hogy mi, amikor még létezett a pártállam, annak lebontásáért és egy másfajta intézményrendszer, egy másfajta társadalom fölépítéséért küzdöttünk. Azt akartuk, hogy mindenkinek egyenlő jogai legyenek ebben a társadalomban. A kommunistáknak több volt, mint másnak, ezért kellett őket viszszaszorítani az általános jogegyenlőség szintjére. Azt viszont nem tűrhetjük, hogy most azokat az embereket, akik egykor párttagok voltak - hiszen ilyenből vagy 800 ezer volt ebben az országban -, csak azért, mert párttagok voltak, valamifajta jogsérelem érte. Egy olyan szervezet, amilyen mi vagyunk, amelyik az emberi jogok feltétlen tiszteletének a talaján áll, egy ilyen helyzetben szükség esetén bizony arra kényszerülhet, hogy megvédje a korábbi kommunista párttagokat, akiket anélkül, hogy bűncselekményt követtek volna el, most diszkriminálni akarnak. Mi nem vagyunk az ellen, sőt ebben az anyagban azt javasoljuk a kormánynak, hogy igenis válasszon ki ügycsoportokat, és vizsgálja meg, hogy ki a felelős az 56 utáni megtorlásokért, az első reformhullám megakasztásáért, az eladósodásért, Magyarország adósságállományának ilyen mértékű földuzzasztásáért, Bős-Nagymarosért, az ellenzék zaklatásáért és üldözéséért. Ezek konkrét ügyek, ezeket így kell elővenni, és meg kell nézni, hogy a konkrét ügyben pontosan milyen kommunista vezetőt milyen felelősség terhel. Ám nem lehet azt mondani, amit a kormánykoalíció szónokai mondanak, hogy „a kommunisták általában”. Több oka is van annak, ha arról beszélünk, hogy politikai igazságtételhez az MDF nem tud elvi alapokon viszonyulni. Egyrészt tapasztalhatjuk, hogy könnyedén lekommunistázzák azokat az ellenfeleiket, akik magukra haragítják őket. Más esetekben viszont, ha valaki magas beosztású és szükségük van rá, azt már nem kommunistázzák le, hanem egyszerűen jó magyar embernek tekintik, aki bár kommunista párttag volt, mert vezető beosztást viselt, de nem olyan volt, mint a többi kommunista. Deutsch Tamás szokta azt mondani, hogy ez az, amikor csak a másik kommunistája büdös, az enyém sosem. Mindig csak azokkal a kommunistákkal van baj, akik a másik oldalon ülnek, de akik itt ülnek az én pártomban, azok nem olyanok. Ez a logika működik, és ez nagyon zavaró. Ha valaki így gondolkodik, nem is próbálkozhat azzal, hogy világos elvek mentén hoz majd ebben a kérdésben intézkedéseket. Egyszerű kormány, nem több ! A dolgozat utolsó fejezetének az a címe: „Homályból homályba”. Ez azt jelentené, hogy semmiféle következtetést nem vonhatunk le ebből az első száz napból? Hogy homályos, hogy hová tartunk? A legfontosabb következtetés az, hogy elsősorban sodródunk. A második következtetés, hogy száz nap kevés annak megítéléséhez, hogy milyen irányba haladunk. De arra elegendő száz nap - és az anyag erre vállalkozik ebben a „Homályból homályba” című fejezetben -, hogy megmutassa, melyek azok a tendenciák, amelyek léteznek, és amelyek, ha továbbra is megmaradnak, netán rendszerré állnak össze, akkor Magyarország nem lesz egy európai értelemben vett demokratikus állam. Mi nagyon hangsúlyozottan azt mondjuk ki - például a személycserék mindenki által kifogásolt, önkényes módszerének említésekor -, hogy nem állítjuk azt, hogy az önkényeskedés már rendszerré állt volna össze, olyanfajta kliensrendszerré, amelyet nem európai demokratikus rendszernek lehetne minősíteni. Nem állt össze ilyenné, de vannak rá tendenciák, és öszszeállhat. Az a konklúziója az egész anyagnak, hogy éppen ezért most már itt az ideje, hogy a