168óra, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
1991-04-23 / 16. szám
16 VH VENDÉGOLDAL Embermesék Egy vérvonal kacskaringés Szellemi szabadúszó, védelmi hálóval Párizsban, nem messze attól az emléktáblától, amely Bercsényi marsall emlékét hirdeti, a Rue de Bacon van egy szép, patinás kávéház. Itt találkozott a riporter, Lengyel Nagy Anna Vázsonyi Vilmossal. A beszélgetés - amelyet rövidített, szerkesztett változatban közlünk - az Embermesék című rádióműsorban hangzott el. — Éjjel fél egy felé telefonáltam önnek, még nem volt otthon. Aztán hívtam délután kettőkor, akkor éppen mélyen aludt. Sajnálom, hogy felébresztettem. Most háromnegyed négy van, azt mondja, egy-két kávé, és magához fog térni. Hogyan él ön? Fordítva? - Én azt hiszem, hogy ez egy életforma, ami létezett Magyarországon is, Adynál, Krúdynál. Egy életforma, amit Rezeda Kázmér és Esti Kornél, de bizonyos körülmények között Kakuk Marci, sőt, ha megengedték volna neki, akkor Ábel is élt volna. Szeretem az éjjelt. Nagyvárosokban az éjjelnek nagyon sok előnye van. Ha dolgozni akarsz, nyugodtan dolgozhatsz, olvashatsz, írhatsz, zenét hallgathatsz, mert nem zavar senki. Ha embereket akarsz látni, akkor bizonyos városnegyedekben láthatsz embereket és a nagyváros összes előnye egy relatív, kisszámú ember számára jelen van. Talán arról is van szó, hogy amikor kisgyerek voltam, apám, anyám sokáig jártak a városban, Budapesten. Együtt sétáltak az akkori, egész éjjel nyitott kávéházakban, feltehetőleg ez a politikai munka része is volt apám részéről az emberekkel való kapcsolattartás, mert ő képviselő volt. „Nagyanyám öngyilkos lett, mert nem bírta tovább a demokrácia hiányát” I Ha már erről a különös életritmusról szó esett, hadd kérdezzem meg, mivel foglalkozik ön itt, Párizsban, mi a munkája? - Én egy bizonyos védelmi hálóval rendelkező szellemi szabadúszó vagyok. - És mi ellen védekezik? - Feltehetőleg két dolog ellen: hogy lehetőség szerint ne kelljen olyan embereket látnom, akiket önkéntesen, szívesen nem látnék, és hogy a szabadságomat erőszakosan ne korlátozzák. Az ellen védekezem, hogy olyat kelljen csinálnom, amivel nem tudok igazán azonosulni, amit szívemmel nem vállalnék. ■ ^ - Milyen Budapestről jött el annak idején? - Érdekes módon a szabad Budapestről, mert Budapestet utoljára 1956. november 3- án láttam. A forradalmi egyetemi diákbizottság leküldött Győrbe, hogy ott Zádor Pista barátomat (aki később Oxfordban öngyilkos lett) leváltsam. Ő ott az egyetemi diákbizottság részéről a nyugati újságírókat fogadta, írtam is 1956-ban az Egyetemi Ifjúságba, bár ezek nem voltak szignált cikkek. De nagyon hamar ki lehetett volna deríteni a szerzőt, írtam egy vezércikket, s ebben például beszéltem arról, mire kell tanítson bennünket az, hogy a Magyar Rádióban a mi kívánságunkra újra megkondult a déli harangszó. Tehát, hogy mi a keresztény Európához, a szabad Európához tartozunk. - Milyen ismert fogalmak ezek ma... keresztény Európa... Hogyan értelmezte vagy értelmezi ezt egy zsidó származású ember, mint például ön is? - De hát Jézus is és Szent Pál is zsidó volt. Nem érzek ebben ellentétet. A keresztény és zsidó erkölcsi értékek azonosak. És hogy ezt mindkét oldalon emberek megszegik és hogy ezt egymásra rá lehet olvasni, az nem azt jelenti, hogy ne legyenek közös erkölcsi értékeink. Én gyerekkoromban ortodox családokhoz jártam a nagy zsidó ünnepeken, mert édesapám ezeket nem tartotta, de az volt a meggyőződése, hogy a gyereknek kötelessége megtanulni ezt a hagyományt, ezeket az ünnepeket, ezeket a szokásokat olyan családoknál, amelyek ezt tartják. Ugyanakkor a német nevelőnőm, akivel végül is szinte anyanyelvemként éltem a németet, vallásos katolikus lévén, mindig elvitt a terézvárosi templomba, úgyhogy nagyon sok mindent megtanultam a katolikus vallásból, imákat, hittételeket is. Apám erre azt mondta, hogy nagyon helyes, hogy ha megtanulom annak a vallásnak a tiszteletét és a formáit, amelyek az ország többségének hitét képezik, és később majd én dönthetem el, hogy mi leszek és ki leszek, mert a gyereknek ezt mind meg kell tanulnia és a felnőttnek aztán el kell döntenie. ■ - Mire készült Magyarországon, amikor még nem tudta, hogy el fogja hagyni? - Egyetemre jártam, gondoltam, ott is meg fogom majd oldani a szabadúszást fordításokkal, mert tudtam nyelveket, de nem zártam ki az öngyilkosság lehetőségét sem. Szolgált erre egy-két családi modell... Nagyanyám 1949 végén öngyilkos lett, mert nem bírta tovább a sztálinizmust, a demokrácia hiányát, azoknak a reményeknek a teljes eltaposását, amelyekért a demokratikus magyar ellenzék a két háború között harcolt. - Pusztán ezért nagyon sokan voltak elkeseredve, de nagyon kevesen lettek öngyilkosok... - Igaza van, hozzá kell természetesen tenni azt, hogy a nagyapám egy szélsőjobboldali merénylet áldozatává vált, abba halt bele. Őt az első világháború alatt Esterházy Móric bácsi kormányába kinevezték igazságügy-miniszternek. Ez a kormány az első háború alatt a különbéke jegyében alakult, és egyben az általános választójog megteremtését, az ország demokratizálódását sürgette. Amikor ő a miniszteri kinevezésre az ajánlatot megkapta, közölte a királlyal, hogy ő zsidó vallású, vallásáról le nem mondana. Magyarországon akkor zsidó vallású miniszter előtte még nem volt, még az Osztrák-Magyar Monarchiában sem. És ez oda vezetett, hogy egy nagyon régi szokást meg kellett változtatni, mert hiszen addig mindig a Bibliára tették le a miniszterek az esküjüket és nagyapám kérésére, neki módja volt kizárólag az Ótestamentumra esküdni. Vázsonyi Vilmos 1989 nyarán, egy montmartre-i műteremlakás teraszán