168óra, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-09 / 23. szám
A „nem ezt akartuk99 kétségbeesése Egy a nemzedék halottja Politikai hisztériák össztüzében Ez a nemzedék - Prága nyomán - 68-ban lett brutálisan és magányosan nagykorú. Húszévnyi, majdnem reménytelen, szorongásos, „technikás” küzdelem után pedig olyan szabadság szakadt rá, amely nem egészen azonos a megálmodottal. E generáció egyik tagjaként Papp Zsolt már fiatalon a társadalomkutatók legjavához tartozott. Sok mindent elsőként gondolt végig és mondott ki... Ágh Attila politológussal Zeley László beszélgetett róla és sok tekintetben tragikus nemzedékéről. - Az emlékezéseket, nekrológokat olvasva azon gondolkodtam, hogy miért vált Papp Zsolt egy nemzedék halottjává... - Megítélésem szerint ő valójában a kilencvenes évekbe halt bele. Igaz, hogy halálának orvosi oka pontosan megállapítható, de ha az utóbbi évek két-három jelentősebb mozzanatát szembesítjük ezzel a halállal, akkor azt látjuk, nemcsak aktív közéleti emberként húzódott vissza ez a korábban nagyon barátságos társasági ember, hanem fokozatosan eltávolodott a barátaitól is. És noha mindig vidám beállítottságú volt, megkeseredett. Pályája pedig nagyon sikeresen alakult, hiszen elismerést kapott, tanszékvezető egyetemi tanár lett, eközben azonban lelkileg megtört. Kicsit költői szóhasználattal élve: nem tudott az álmok és a valóság kegyetlen kontrasztjával magában elszámolni. Ezzel persze nem volt egyedül, sokan vagyunk így. De ha már a nemzedék szót használtuk: hány nemzedék van most a porondon? - Amikor a mi nemzedékünk - és ebbe természetesen Papp Zsoltot mint közeli barátomat is beleértem - a hatvanas évek közepén kezdett felnőni és körülnézett, a politika terén nyitást, desztalinizálást, társadalmi, politikai, gazdasági reformokat látott, tapasztalt. Optimista időszakban érkeztünk, valamiféle akkori „Fidesz-generációként” léptünk a társadalmi, politikai porondra. Szembe találtuk magunkat azokkal, akik 1945-től kezdve voltak aktívak, a politikai élet szerves részét alkották, s azt olykor ellenzékként, gyakrabban vezető politikusként meghatározták. Ezeket az embereket éppolyan távolságtartással szemléltük, mint az új nyitás jegyében a Fidesz-generáció szemléli a mi középnemzedékünket. Hiszen ők a nyolcvanas évek végén egy felbomló puha diktatúra, egy széteső társadalom keretébe érkeztek, így számukra az a feladat, hogy mit lehet korlátozottságok közepette cselekedni, számukra már nem volt értelmes feladat. Látták, tapasztalhatták ugyanis e korlátozottság elmúlását. Ez a nemzedék, amelyhez ön is tartozik, és amelyhez Papp Zsolt is tartozott, meg például Kolosi Tamás, Lengyel László, Csepeli György, Gombár Csaba - sőt publikációinak tartalma szerint még akár Hankiss Elemér is -, ez a nemzedék vajon épp köztes szerepe miatt áll ekkora nyomás alatt? : - A nyolcvanas évek végén került ilyen nyomás alá. Papp Zsolt ezért bizonyos értelemben korunk hőse, s az ő személyes tragédiája mindannyiunkat önvizsgálatra kell hogy késztessen. Hiszen mi húsz éven át hozzászoktunk a gúzsba kötve táncoláshoz. Azzal viaskodtunk, hogy miként lehet európaiságot és reformot az adott kemény feltételek közepette is érvényesíteni. Amikor a nyolcvanas évek végén minden összeomlott, fölvetődött bennünk, lehet, hogy ez az időszak nem is volt annyira kemény? Lehet, hogy nem is voltak olyan szigorú feltételek? Lehet, hogy többet lehetett volna mozogni abban a világban? De nemcsak ez volt számunkra fájdalmas kérdés, hanem az is, hogy a fiatalok leírnak bennünket pusztán azért, mert egy előző generációhoz tartozunk túlideologizált, túlpolitizált gondolkodásunk miatt. Mindannyiunk számára komoly dilemmát okozott: mennyire tudjuk levetkőzni azt a két évtizedet, és képesek leszünk-e még magunkban valamiféle újjászületést produkálni. - Papp Zsoltnak már első jelentős publikációja - A válság filozófiájától a konszenzus szociológiájáig című, 1980-ban megjelent könyve mutatja, hogy a nyugatnémet terepet nagyon jól ismerte. De Svájcban is ugyanúgy otthon volt... - Ha egyetlen jelzőt kellene róla mondanom, azt mondanám, européer gondolkodó volt. Nemzedékünk egyik sajátos ellentmondása éppen abból adódott, hogy noha a hatvanas évektől többé-kevésbé szabadon mozoghattunk a világban, éveket tölthettünk el Nyugaton, ott szerezhettünk diplomákat, tudományos fokozatokat, hazajőve pedig nagyon nehéz volt alkalmazni ezt a tudást, ezt a modellt. Ez persze sok ütközéssel járt. Voltak olyan időszakok, amikor nagyon optimisták voltunk a tekintetben, hogy tudásunk mégiscsak használható, máskor meg egyszerűen nem tudtunk ezzel a mintával mit kezdeni. - Mikor és miért tört meg ön szerint a reformértelmiség szerves fejlődése? - 1989 szeptemberétől-októberétől nem átmenet következett be, hanem összeomlás. Az összeomlás érthető volt Csehszlovákiában, Romániában, de Magyarországon, ahol az átmenet szerves feltételei adottak voltak, furcsa helyzet állt elő. 1989 őszén az ellenzéki pártok még nem közeli választási határidőt követeltek, hanem mennél távolabbit. Az átmenetnek ez a tempója és logikája akkor még mindenki számára természetes volt. Az 1988- 89-ben kialakult gondolkodásmód azonban 1990 elején hirtelen politikai hisztériába váltott át, ez pedig számos progresszív gondolkodót, a politikai változások iránt különben elkötelezett embert elrettentett. Ennek a politikai hisztériának lett egyik jellegzetes áldozata Papp Zsolt, akit közeli barátként sem tudtam rábírni olyan közéleti szerepre, amelyet az ő hetvenes-nyolcvanas évekbeli munkássága alapján természetesnek tartottam volna. Az egy generációval korábbiak közül Hermann István, Lukács József és Mátrai László, furcsa módon, szinte az általuk is képviselt marxizmus látványos felrobbanásával egyidejűleg halt meg. Vagy hogy egy régebbi példát említsünk, Szerb Antal, Sárközi György és a többiek szintén egy tragikus nemzedék tagjaiként nem élhették túl ama világkatasztrófát. Papp Zsolt halálában valami hasonlót véltem fölfedezni. Misztikus vélekedés volna ez, vagy van némi alapja is? - A magam reflexei, ösztönei is abba az irányba sodornak, hogy így vélekedjek. Ugyanakkor tartok attól, hogy túlértelmezem ezt a tragikus esetet. Amikor azonban azt mondtam, hogy ő a kilencvenes évekbe halt bele, én is azt értettem ezen, hogy nem tudja elfogadni ezt a világot, a „nem ezt akartuk” kétségbeesése volt benne ebben. Talán nem volt eléggé sztoikus filozófus lélek ahhoz, hogy az inga másik irányba való kilengését is elfogadja. Mindenesetre ez a történelmi küldetéstudattal és társadalmi gőggel megspékelt új világ, amelybe beléptünk, nem az a világ volt, amelyet ő olyan gondosan építgetett évtizedeken át. I PAPP Zsolt szociológus. Bp., 1944. febr. 27. I Sz.: Papp László, Dénes Etelka. Nős, Gáll Mária. Gy.: Dénes, 1974. T.: ELTE BTK, filozófia, tört., pszichológia, 1963-68. Mannásheim, NSZK, szociológia, pol. tud., 1972-73. ■ 1968 - az MSZMP KB Társad. Tud. Int. tud. munkatársa, 1973 - az ELTE BTK-n szociológiát, 1989 - az MKKE filozófia tanszékén I filozófiát oktat, docens. Kat. területe: társad. ■ elmélet, szociológiatört., német filozófia és pol. elmélet. 1979-84 a Tudósklub c. tvműsorvez., 1983-85 a Medvetánc szerk. biz. em., 1985 - a Szociológia felelős szerk., a ■ Magyar Filozófiai Szemle szerk. biz. tagja, ijj . szociológiai tud. kand. (1978). Fjjj.: A válság filozófiájától a „konszenzus” szociológiájáig (1980), Hétköznapok és filozófiák (1981), Réteghelyzet - rétegtudat (társszerző, 1981), Rétegződésmodell-vizsgálat (társszerző, 1982), Konszenzus és kihívás (1985), Modern polgári társadalomelméletek (társszerző, 1987), Kormetszetek (1988). (Magyar Ki Kicsoda? 1990) I — -H ■ 19