168óra, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-05 / 1. szám
Bolgár György: dum: egyre többen nálunk találják meg Amerikát, míg odaát, az Óperencián túl egyre többen vesztik el. Ami persze igaz is meg nem is: fél-, negyedvagy annál is kisebb töredék igazság, azé a néhány tízezres töredéké, amely Magyarországon kirobbanó erővel tör fölfelé, és azé a néhány tízmilliós töredéké, amely Amerikában kezd letöredezni a sziklaszilárdnak hitt középosztályról. Mi azonban nemcsak és nem elsősorban ebben az értelemben vagyunk a korlátlan lehetőségek országa, hanem inkább abban az értelmet, józan észt próbáló értelemben, hogy itt és most, sajnos, minden megtörténhet. Minden, ami történni szokott, és nem szép lassan kialakulni, kifejlődni, kibontakozni. Történni, vagyis kirobbanni, mint a háború, lecsapni, mint a diktatúra, beütni, mint a krach, leszakadni, mint a mennyezet. A korlátlan lehetőségek országa vagyunk — ellentétben Amerikával -, mert nálunk - hogy a legrosszabbul kezdjem - akár háború is lehetséges, míg ugyebár ki merne kikezdeni az Egyesült Államokkal. Elvileg természetesen az sem állhat senkinek az érdekében, hogy Magyarországgal kikezdjen, hiszen melyik szomszédunknak használna egy olyan háború, amelyben legföljebb kilencvenháromezer válságban lévő négyzetkilométer lehet a zsákmány, tízmillió nemkívánatos magyarral? A baj csak az, hogy erre a józan kérdésre nem biztos, hogy józan lesz a válasz. Könnyen lehet, hogy a mi közepesnél mind rosszabb közép-európai körülményeink között egyesek úgy is gondolkodhatnak, hogy talán jobb egyszer s mindenkorra megoldani a magyar kérdést, mint minden áldatlan nap rossz és még rosszabb választ adni rá. Talán jobb kiebrudalni a nemzeti kisebbséget az anyaországba, mint megpróbálni normálisan együtt élni vele. Talán jobb elviselni a világ felháborodását, dorgálását, esetleg szankcióit, mint a kisebbség állandó panaszait és a szomszéd ország folytonos szemrehányását. Talán még a fegyveres konfliktus veszélyét fölidézni is jobb, mint attól tartani, hogy valahol valakik valamikor még Trianont is hajlandók lennének módosítani. Magyar kisebbség híján viszont nem lehet semmit visszakövetelni, kialakulhatnak az etnikailag tiszta nemzetállamok, oly sok viszály után végre megbékélés köszönthet e tájra, nem? Itt, ezen a környéken és most, a század végén bizony ez a fajta okoskodás is elképzelhető, és bár őrültség, de van benne rendszer. Olyan rendszer, amelynek mozgatója valamiféle második és végleges honfoglalás volna az e században alakított, alakult vagy újjáalakult többnemzetiségű államok többségi nemzete számára. Egy ilyen új honfoglalásra - lásd Boszniát - még a gyerekeket is lehet mozgósítani és harcba küldeni. A lecsúszás, az elszegényedés, a munkanélküliség, a rendszerváltás minden félelme és kínkeserve pedig egy pillanat alatt semmivé foszlik, hiszen ha a hazáért meg lehet vagy meg kell halni, akkor ehhez képest minden jelentéktelen. A vezető rétegek tehát néhány évre fellélegezhetnek, még abban a legrosszabb esetben is, ha valóban háború tör ki, az ő történelmi dicsőségük ugyanis elvitathatatlan, hiszen ők azok, akik végre minden kétséget és magyart kizáróan teljesen elfoglalják a hont. Vagyis az erőszakos kitelepítési akció előnyei kézzelfoghatóak, miközben egy esetleges háború hátrányai kevésbé. Lám, a szerbek is támogatják a milosevicsi politikát a sok halál, a rengeteg anyagi, fizikai megpróbáltatás és a világ szinte egyöntetű haragja ellenére. Úgy látszik, a kelet-európai rosszlétből jobblétre szenderülni már nem is olyan félelmetes perspektíva: a halálugrásra mind többen hajlandók. Remélem, mi nem, mert a nagy többség ma még - világosan látja, hogy Magyarország egy háborúban semmit sem nyerhet, ellenben mindent elveszíthet. Éppen emiatt azonban tenni sem sokat tehet,a konfliktus kirobbanása ellen a mindenkori magyar politika. Legföljebb annyit, hogy nem tesz jóvátehetetlent. Hogy nem csap a kardjára, miközben tudja, hogy mi ebben a régióban sosem leszünk túlerőben. Hogy nem provokálja szándékosan a szomszédokat, miközben azt is tudja, hogy azok néha még a legcsendesebb szavakat is provokációnak fogják érteni. Jó lépésünk így nagyon kevés lesz és lehet, és a legjobb, bár igen lassan célravezető az, ha elsősorban a Nyugatnak próbáljuk meg bebizonyítani, hogy mi igenis nyugodtak, tárgyilagosak, megbízhatók vagyunk, nem indulatból politizálunk és cselekszünk, nyugati ország vagyunk, nem keleti. Számunkra, de a magyar kisebbségek számára is az egyetlen életbiztosítás az, ha a Nyugat Nyugatnak tart bennünket, még akkor is, ha sok víz lefolyik, azaz, sajnos, nem folyik le a Dunán, amíg az életbiztosítást megkötik velünk. Ebből persze már az is következik, hogy ha el akarjuk kerülni a katasztrófát, akkor itthon is lehetőleg nyugodtan, tárgyilagosan, kiszámíthatóan, megbízhatóan, indulatok nélkül, demokratikusan kell politizálni és élni, pontosabban közelni. A legrosszabbhoz ugyanis itthonról, belülről is elvezethet az út. Ha a parlament, a demokrácia lejáratódik és helyette a rend követelésével, illetve ígéretével a szélsőség kerül uralomra, akkor kétszeresen életveszélyes lesz itt élni. Egyrészt mert egy új diktatúra sohasem puha, hanem nagyon is kemény, leszámoló, éppen a vérrel teremti meg tekintélyuralmi tekintélyét. Másrészt pedig, mert a diktatúra a mai körülmények között csakis ultranacionalista lehet, az meg a szomszédok nacionalizmusával fog a szó legszorosabb értelmében hadilábon állni. Ennek az új diktatúrának ma még nincs meg a támasza Magyarországon, de ha a gazdaság tovább rogyadozik, ha a munkanélküliség túllép egy bizonyos, senki által meg nem határozható kritikus tömegen, ha ez a munkanélküli tömeg nemcsak kritikus, de dühös és országon belül a demokrácia ellen hadra fogható lesz, akkor a legnagyobb kormánypárt centruma hiába győzi le néhány hét múlva saját szélsőségeseit, ezek a szélsőségesek hónapokon belül a szélről előzni fogják a centrumot. Ha tudják, a régi pártban, ha nem, egy újban. A szélsőségek jellemzője ugyanis az, hogy sosem tudnak nyugton maradni: mindig agresszívan, viharos széllel bélelve törnek a hatalomra. A demokratáknak tehát pártállásuktól függetlenül már nemcsak önmagukra és pártjukra, hanem magára a demokráciára is gondolniuk kell, amikor 1993-ben szeleket vetnek. Itt és most tudniillik nagyon könnyen vihart lehet aratni. Ezzel szemben a szélcsendet, a nyugalmat, a békét észre sem fogjuk venni. Holott itt és most tényleg minden megtörténhet, még az is, hogy nem omlunk össze, nem fogy el az emberek türelme, nem jön semmiféle diktatúra, nem sodródunk háborúba, csak élünk, csak dolgozunk, csak megkapaszkodunk önmagunkban és a Nyugatban. Ez a lehető legjobb, ami megeshet velünk, kár, hogy a legjobb eseten kívül minden más eset rossz. Az észrevétlen megkapaszkodás a legtöbb, ami tőlünk kitelhet, de annak ki kell telnie. Különben nem lesz se itt, se most. Minden máshol lesz. Itt és most Itt, Magyarországon és most, 1993-ban minden lehetséges. Ez itt a korlátlan lehetőségek hazája, sokkal inkább, mint Amerika. Nem is annyira ad absur