168óra, 1993. június-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1993-09-07 / 36. szám
Az ítélkezést bízzuk a történelemre A temetetlen Horthy-korszak Surján László: „Nem élő politikai örökség!” . Minisztertársai közül bizonyára többen is vannak, akik úgy gondolkodnak: „Elmegyek a Horthy-temetésre, és nem tartozom magyarázattal senkinek.” Nekem az a gyanúm, hogy ön valamilyen oknál fogva fontosnak tartja elmagyarázni azt, miért megy el. Tulajdonképpen kiket, és miről akar meggyőzni? Nem tudom, van-e értelme magyarázgatni, de hogy ebben a kérdésben van értelme tisztán látni Magyarországon, abban biztos vagyok. Az lett volna a legjobb, ha nincs túl sok politikai indulat e kérdés körül, ha a temetés lezajlik a maga csöndes - mondjuk azt: méltóságos - módján és eközben vagy ezután higgadt körülmények között az ország szembenéz saját múltjával és analizál. Ki kell mondanom, hogy a politikai örökség, amelyet a Kereszténydemokrata Néppárt hordoz, az az, hogy annak idején az úgynevezett Horthyrendszer, tehát a két világháború közti időszak kritikusai közé tartozott. Látta például a földosztás szükségességét és próbált lépni, de látta az ismeretek hiányát is. Egész mozgalom szerveződött vidéken, hogy a falusi fiatalság szellemi, szakmai műveltségét emeljék - ez volt a Kálóz, és a Kalász-mozgalom -, és ezek a mozgalmak bizony a kiindulási pontjainkat jelentik. Ha tehát sokan ott lesznek a kereszténydemokraták közül a temetésen, akkor ezzel nem azt fejezik ki, hogy ott akarják folytatni, ahol a kormányzó abbahagyta, hanem talán azt, hogy folytatni akarják azt az átalakító munkát, azt a reformfolyamatot, amelyről úgy érezzük, hogy félbemaradt - ahogy a magyar reformkorok általában félbemaradtak. Ezt a reformot be kellene fejezni. Érvek és ugrások - Tulajdonképpen akár úgy is érthetem a mondatait, hogy nem lehet folytonosságot vállalni a Horthy-rendszerrel? - Én biztos vagyok benne, hogy nem lehet, és biztos vagyok abban is, hogy általában nem lehet 50 éves ugrásokkal folytonosságot vállalni, hiszen iszonyú távolságban van már az az idő. - Sokan mégsem így látják. Vannak, akik még mindig nosztalgiát éreznek a letűnt úri rend iránt és ma is azt a világot szeretnék eszményíteni. - Periferikusan persze akadnak a nem meggondolt visszarendezésben is érdekeltek. Erre szerintem a legjobb példa az egész földkérdés. Akik onnan indulnak ki, hogy a „magántulajdon szentsége”, azoknál - a kárpótlásra gondolok - meg kell kérdeznem, hogy ez hol kezdődik. Akkor tehát a nagybirtokot is állítsuk vissza. Ebben a pillanatban mindenki megrökönyödik, hogy nem. Hát akkor? Na de Csurkáékat is úgy kategorizálja, mint akik a politika perifériájára szorultak? Azért tartom indokoltnak ezt a kérdést, mert a múlt héten volt a Magyar Fórumnak egy Horthymelléklete. A múlt szombaton óriási közéleti viták zajában és nagyszámú tisztelője jelenlétében Kenderesen örök nyugalomra helyezték, újratemették Horthy Miklós, Horthy Miklósné és ifjabb Horthy Miklós hamvait. Nálunk minden újratemetés egyúttal politikai esemény is, mert ilyen a történelmünk. Mindig föltehető tehát a kérdés: mi viszi oda az embert? A kegyelet érzése vagy valamilyen egyéb megfontolás? Hogy miképpen látja a politikai elődök nézeteit, és hogy visszautasítja-e a jelenlegi kormány a Horthy-örökséget, arról a temetésen ugyancsak jelen volt kereszténydemokrata pártelnököt, Surján Lászlót Mester Ákos kérdezte meg. I . Surján László a kenderesi újratemetésen