168óra, 1994. június-december (6. évfolyam, 26-52. szám)
1994-12-28 / 51-52. szám
A visszapofázás gyönyörűsége „megvertem”. Nekem ott hangosabb sikerem volt, mint bárkinek a színpadon. - Már bocsánat, de ez a büfészínész sikere. Azé a színészé, aki nem jó a színpadon, de, ha kimegy a büfébe, ott remek. - Csakhogy én nem az igazi előadás helyett szerepeltem a büfében, hanem ott kezdtem kipróbálni azt, amit most is csinálok. - A politikai kabarét? - Nem, az még csak pamflet volt. A politikát először Komlós János bűvölte bele a műsoromba a Mikroszkóp Színpadon. - Gondolom, akkoriban már csak azért is rászorultál Komlós ötleteire, mert nem lehettél olyan jól informált, mint ő, meg hát Komlós ezerszer jobban kiismerhette magát a három T világában, mint te. - És, szerinted, engem tűrtek vagy tiltottak vagy támogattak? ! - Szerintem veled kapcsolatban az Illetékes Elvtárs rafináltan gondolkozott: „Úgy teszek, mintha tűrném a Hofit, holott valójában támogatom, mert az, hogy tűröm, az én toleráló képességemet mutatja, hülye lennék tehát tiltani.” — Nézd, Komlósnak talán megmondták az elvtársak, hogy mit igen, mit nem, de én csak azt tudtam, amit bárki. Hogy például Brezsnyevről nem lehet paródiát csinálni. De azt voltaképpen mindenki tudta. - Na mi van, nagyon szótlan lettél. -Azt gondolom, hogy beleszaladtam a saját élesre fent kérdésembe. - Kár volt olyan buzgón köszörülni. - Na jó. Nem beszéltünk még a ’94-es választásról. Május elején hallottam a Madách Kamara előcsarnokában ezt a mondatot: nem lesz könnyű a Holtnak, mert ha az övéi kerülnek hatalomra, hogyan teszi majd őket nevetségessé. - Hülyeség. Ami nevetséges, az nevetséges. Mindegy, hogy ki van hatalmon. - És ez a mostani garnitúra jobban tűri a kritikát mint az előző? - Ez a garnitúra tűri. Az előző nem tűrte. - Igaz, nem is kímélted őket... - A maiakat sem kímélem. Idefigyelj, engem nem érdekel, hogy ki liberális, ki konzervatív, mert az egész csak arra való duma, hogy egymást gyilkolják. Én, öregem, amikor itt szombat éjjel befejezem a műsort, kocsiba ülök, és a következő hét péntekén vissza. ■ - És mit csinálsz szombattól péntekig? - A haverokkal vagyok. ■ - Kőbányán? - Ott is. Meg vidéken. ■ - Mit csinál a vidéki haverod? - Szánt, vet,s ültet, fát aprít. Paraszt. Tanyája van. Én meg ott időzöm nála. Járom az erdőt, horgászok, jókat eszem, iszom, dumálok, megvagyok. ■ - Jár újság a tanyára? - Nem jár. Nem is kell. De minden este úgy nézem a híradót, mint annak idején az apám. Beszélgetett a tévével. - Visszafeleselt a műsornak? - Vissza. Meg káromkodott. Én ugyanezt csinálom. Visszapofázok. ■ -Kinek? - A közéletnek. ■ - De ha valaki csak tévét néz, honnan tudja, hogy mit beszélnek az emberek a kocsmában? - Nem figyeltél, Ákos. Nem csak azt mondtam, hogy eszem, azt is mondtam, hogy iszom. Nyugodj meg, ott vagyok. ■ -Hol? - Kocsmában, piacon, mindenhol, ahol dumálni lehet. És ott leszek jövőre is. - Jut eszembe: ez szilveszteri interjú. Milyen évünk lesz a jövő esztendő, Géza? - Mindenki azt mondja, hogy kurva nehéz lesz. Nem tudom. Szerintem megint sokat fogunk röhögni... S hogy meddig lehet elmenni. - A pojáca, is a kommentátor is... Igazad van, Géza. De éppen az a kérdés: kritizálhatja-e az ember azt a hatalmat, amelynek elfogadottságához - akarvaakaratlanul - végül is hozzájárul? - Ezt a kérdést, öregem, bárkinek felteheted, aki a nyilvánosság elé lép. Egyébként, ha az ember szereti a feleségét és a felesége főztjét, attól még nyugodtan szólhat neki, ha úgy érzi, hogy sós a leves. - Maradhatunk ennél a hasonlatnál. De mi van akkor, ha az embernek az lenne a morális kötelessége, hogy az egész lábost fölborítsa úgy, ahogy van, és ehelyett csak megjegyzi: sós? - Az én műfajom más, a láboslökdösés meg a biliborogatás inkább újságírói műfaj. Nem gondolod? I I I I Hofi Géza: mindegy, hogy ki van hatalmon. Ami nevetséges, az nevetséges Utólag már szabhatjuk