168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-08-29 / 34. szám
Előző számunkban Fa Nándor azt kérdezte dr. Persányi Miklóstól, a budapesti állatkert főigazgatójától: nem gondolná-e, hogy belülről kellene bezárni az állatkert kapuját. Mert Fa Nándor úgy érzi, mintha kívül élnének a kártékonyabb fenevadak. Az Eszterláncot SÁNDOR ERZSI fűzte tovább. Emberek miatt zárva... - Ha a kérdés úgy hangzik, nem volna-e helyesebb távol tartani az embereket az állatkerttől, a válaszom igen. Mert az utak sok helyütt olyan állapotban vannak, hogy a bokáját törheti a kedves látogató, vagy éppen a nyakát szegheti, ha föl akarna sétálni a jegesmackó sziklájára, ahová ugyan sétány vezet, de azt is le kellett zárni, mert téglányi betondarabok hullanak rá. - Csakhogy mintha a kérdés arra vonatkozna: nem az embereket kellene félteni az állatoktól, hanem az állatokat az emberektől. - Hogy úgy bezárni? Azt azért mégsem kéne. Bár, ha esténként bezárunk, azt igen gondosan tesszük. Sőt újabban fegyveres őröket is alkalmazunk. I - Gondolom, nem azért, hogy elejét vegyék a gödény kerten kívüli kicsapongásainak... - Ide bejönni akarnak. És nem az állatok. I - Biztos ebben? Nem lehet, hogy akarata ellenére a legjobb szót használta? - Odáig nincs baj, amíg a hajléktalan emberféle bevackol valamelyik istállóba vagy elalszik szépen egy padon. A gondok akkor kezdődnek, amikor gyönge táplálkozását a kertben található, delikátesznek ítélt hallal vagy madárral szeretné följavítani. És még mindig nem ez a legrosszabb, hiszen enni aránylag kevesebbet lehet, mint lopni. - Ha tehát napközben találkozom fegyveres őrrel az állatkertben, az illető csupán érdeklődő típus, aki él-hal a biológiáért? - Maradjunk abban, hogy hétvégeken biztonsági járőrözés folyik. Azt hiszem, a fővárosi parkok közül egyedül nálunk. I - Az emberek vagy az állatok miatt van szükség erre? - Elszaporodtak a zsebtolvajlások. I - Nem lehet bírni a majmokkal, igaz? Kidugják kezüket a rácson, és kész a baj. - Az állatkertben évente több mint egymillióan fordulnak meg. Ennyi ember között mindig akad jó néhány, aki árt a többi embernek vagy az állatoknak, aki kihasználja az általa jónak ítélt lehetőséget. De ha már moralizálunk, azt gondolom, szó sem lehet arról, hogy az embereket az állatkertből kitiltsuk, hiszen a kert őértük van, nekik kellene bemutatni a természet nyújtotta érdekességeket, a szépségeket. S éppen azért, hogyha a kerten kívül vannak, ne okozzanak több kárt az élővilágban, mint amennyi múlhatatlanul szükséges. Mindjárt elsírom magam. Gondolván a kitekert nyakú flamingókra, vagy a vízilóra, akinek torkán lekosarazták a teniszlabdát. Ismervén az emberek humorérzékét, egyáltalán megérdemlik, hogy állatkertjük legyen? - Az emberek számára a legnagyobb veszélyt az emberek jelentik. És, persze, az állatok számára is. Bár tudja, ahogy a világ most áll, még mindig biztonságosabb az embereknek is az állatkert, mint bármi, ami az állatkerten kívül van. Itt legalább biztonsági őr vigyáz. Jó is ez, de azért a család harsányan röhög a majomketrec előtt, hogy nahát, tisztára mint a Béla. Mert az ember nem kíváncsi az élővilágra, hanem egyszerűen lenézi az állatokat... - Higgye el, ha az emberek kulturált környezetbe kerülnek, ahol minden tiszta és rendezett, és még az állatokon sem érzik, hogy különösebben szenvednének, sőt valahogy minden jobb ott, mint a külvilágban, akkor ők is másképpen viselkednek. - Tehát a szép, tágas kifutó előtt csupa egymást szerető és tisztelő humanista áll, míg, mondjuk, azokban, akik a liftnyi párducketrec előtt állnak, mérhetően nő a feszültség és az agresszivitás? - Most azt gondolja, hogy ez vicc. Pedig nem mindegy, hogy a látogató hogyan találkozik az állatokkal. Ha ezek ketrecbe zárt rabok, akkor nem fejeznek ki mást, mint hogy az ember uralma alá hajtotta a természetet, és felsőbbrendűbb a többi lénynél. Úgy is viselkedik. Piszkálja a „rabszolgáit”, kiszúrja a szemüket, kővel hajigálja őket. Ha az állatok természetszerűbb, kellemesebb környezetben élhetnek, az hat a rács előtt bámulókra is. No, persze attól, hogy valaki megváltotta jegyét az állatkertbe, még nem tüntettük el a jellembeli fogyatékosságait ! Igaz is, a jegy: olcsó vagy drága egy átlagosnak tekinthető, többgyermekes, bérből és fizetésből élőnek, ha még van ilyen egyáltalán. - Minden belépőjegyhez száz forintot tesz a főváros. Az ugyancsak a fővároshoz tartozó színházak viszont minden jegyhez ötszáz vagy ezer forintot kapnak. Van, amelyik még többet. Pedig az állatkert a kulturális közintézmények közül a legnépszerűbb. A támogatási listán mégis a legutolsó. A főváros kulturális életében a nagy pénzt a művészeti szektor szívja le. - Ha a színidirektorok gyakoribb vendégek lennének az állatkertben, most zokoghatnának egymás vállán. - Meg is érteném őket. Csakhogy, bár másfélszer annyi ember jár színházba, mint az állatkertbe, de huszonötször akkora a színházak támogatása. A matematika talán mégsem kultúrpolitika. A kérdésem is számokra vonatkozik: arra lennék kíváncsi, hány milliárdba kerültek a dunai vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban elkövetett hibák a rendszerváltás óta, és, hogy milyen fontos, szociális és kulturális célokat (például az állatkert rekonstrukcióját) lehetett volna megvalósítani ebből az összegből?... A címzett Lotz Károly miniszter úr. I I I I I