168óra, 1995. június-december (7. évfolyam, 26-52. szám)
1995-09-05 / 35. szám
Szeptember első vasárnapján, a hagyományokhoz híven, a tárnák dolgozóit ünnepelte az ország a IX. bányásznapon. Az egyes szénmedencék központjában rendezett ünnepségeken több tízezres tömegek vettek részt, hallgatták meg a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjainak beszédét. Méltán ünnepeltek a bányászok. Az idén is megtették a magukét, becsülettel dolgoztak, az első fél évben - a pártkongresszus tiszteletére rendezett munkaverseny során -12,5 millió tonna jó minőségű szenet termeltek. Ez négy százalékkal több, mint amennyit a múlt év hasonló időszakában felszínre küldtek. A gyűléseken a bányászok megígérték, hogy eredményeiket fokozzák, s év végéig még több és jobb szenet adnak, még kisebbre szorítják a költségeket. Salgótarjánban tíz órakor már mintegy harmincezer ember gyűlt össze a kollégiumi kertben, s üdvözölte a nagygyűlés elnökségét, élén Kádár János elvtárssal, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárával. (...) Pothornyik József elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd lelkes ünneplés közepette Kádár elvtárs emelkedett szólásra. Először a párt Központi Bizottságának és a kormánynak az elismerését tolmácsolta a nógrádi bányászoknak, akik a kongresszusi versenyben a szén fűtőértékét jelentősen növelték, s ezzel mintegy 12 millió forinttal többet adtak a népgazdaságnak. Kádár elvtárs méltatta a nógrádi szénbányákban a „szocialista munka brigádja” címért vetélkedő 72 brigád nagyszerű teljesítményét, s elismeréssel szólt arról, hogy a bányászok együtt ünnepelnek a régi és az új termelőszövetkezetek küldötteivel, majd részletesen szólt a pártkongresszus előtt elvégzendő munkákról, feladatokról. (Népszabadság, 1959. szeptember 8.) meg szállodát egykori üdülőjéből, ilyeneket. Mert hisz az állam csak a felszámolás költségeit fedezi, aztán már csak magukra számíthatnak az egykori bányászok. Hát most ezeket tanulják. Kérdezem Lafferton urat (aki, szép archaikus kifejezéssel élve, évtizedeket töltött a termelésben, Vasason dolgozott): gondolta volna, hogy eljön egyszer egy olyan bányásznap, melyen nem is lát majd bányászt maga körül? Lafferton Győző szomorkásan elmosolyodik. „Tudja, én István-aknán nőttem föl - ez egy kis bányatelep Pécs mellett, nálunk a bányamérnöknek akkora respektje volt, mint a jóistennek, vagy még egy kicsit nagyobb. Úgyhogy lehettem olyan hétesztendős, amikor elhatároztam, hogy bányamérnök leszek. Ha akkor tudom, hogy szűk fél évszázad múlva ennyit változik a világ? Talán akkor is bányásznak állok, s higgye el, ezt nem azért mondom, mert itt bányásznapi interjú készül. Hanem mert képtelen vagyok elképzelni az életemet visszafelé, másképpen. Azért persze jó volna, ha a maiak még láthatnák, milyen volt régen itt egy bányásznap. Akkor egész Pécs ünnepelt három napon át: a hűségjutalomból megvette az ember az új konyhabútort, aztán hazaengedte az asszonyt, maga meg ment az ünnepségre. Volt zászlóavatás, fölvonulás, induló, beszéd, zene, tánc, ami belefér. A város főutcáján volt egy külön sajtóközpont, annyi volt a hír, az esemény. Sportversenyek, játékok, művészeti előadások. Bizony, beletelt egy hétbe is, mire kiheverte az ember. De hát, egyszer élünk, s ha valaki bányász, még ez se olyan biztos. Idén? Lesz persze, lesz ünnepség idén is, valami kisebb teremben, mert a nagyot már eladtuk, csütörtök reggel, lesz beszéd meg szendvics is, meg hívunk néhány nyugdíjast, hogy bányászok is legyenek köztünk.” Szészek A Szészek az nem egy vár, melynek bús düledékin reformkori költők búsongnak előszeretettel - ahogy a neve alapján gondolhatnánk -, hanem a hazai szénbányászat utolsó felvonását irányító állami szerv. (Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ, ha mindent tudni akarnak.) Dr. Horváth László igazgatóhelyettes elmondta, idén 2,7 milliárd forinttal gazdálkodtak, jövőre - így tudni - két és fél milliárdot kapnak. Ebből finanszírozzák a BVH Rt.-k átalakító munkáját. Merthogy ez a Szészek feladata: irányítás és ellenőrzés. (Mindösszesen három BVH Rt.-ről beszélhetünk: a mecsekiről, a borsodiról meg a veszprémiről.) Az 1990-es kormányhatározat végrehajtása egyébként jól halad, 34 bányából 14 átkerült az erőművekhez, hatból kft. lett, azok valahogy megpróbálják eltartani magukat, a többi pedig vagy megszűnt, vagy megszűnőben van. Idén két bányát sikerült bezárni, jövőre is kettő a penzum - Dudar és Várpalota -, s ezzel (nem számítva ugye Edelényt, amelyre a kormány garanciát vállalt 1997-ig) a feladat ezen része véget ér: nincs mit bezárni már. Persze azért a hivatal nem szűnik meg, hiszen a környezet rendbe hozása évekbe telik, s akkor is, bányakárok mindig lehetnek. Egyébként kicsiny, operatív csapat ez a Szészek, tízen vannak összesen, nem is tartanak maguknak bányásznapot, hanem csak szétszélednek a bányák között. Na hiszen, gondolom magamban, olyan lehet ez, mint mikor a gyászhuszár emeli poharát az elhunyt egészségére. Rendezni végre... Az ember azt gondolná, ilyen helyzetben egyetlen bányavállalat (vagy annak maradványa) sem lelkesedik a gondolatért, hogy bányásznapot rendezhessen. Az ember azonban téved. Bónis János, a bányászszakszervezettől felvilágosít: ma is három-négy pályázat érkezik be évente a központi rendezvény jogára. Nemigen értem ezt a dolgot, hiszen az ünnepség nyilván ráfizetéses a rendezőknek - így is van, a szakszervezet például mindössze kétszázezer forinttal támogatja a házigazdákat, tudom meg Bónis úrtól -, aztán, ha kerülő úton is, de kiderül: van annak előnye, ha egy terület megrendezheti a bányásznapot. Ez ugye meglehetősen nehéz helyzetben lévő iparág, a központi pénzekből sose jut annyi, amennyi kellene (ezzel még nem lóg ki a termelési ágak sorából, gondolom), folyik tehát a küzdelem a vállalatok köz „A III. bányásznap Tatabányán. Urszu Miklós és Szalai Sarolta - vőlegény és menyasszony - a bútorárak leszállítását nézik az újságban” (MTI, 1953) „A Várpalotai Szénbányászati Tröszt dolgozói a VI. bányásznapon 3 076 000 forint hűségjutalmat kaptak. Beszél: Mekis József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagja” (MTI, 1956)