168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1996-10-01 / 39. szám
Azt írja az egyik politikai kommentátor a hét végi újságban, hogy „A jelek szerint pedig az SZDSZ-szavazók közül nem kevesen követik majd Tölgyessyt... ”, akiről tudnivaló, kilépett a pártjából. Kommentátor úr, tessen már mondani, milyen jelekből ítél? Statisztikák állnak rendelkezésére, megbízható közvélemény-kutatások? Kötve hiszem. Az eljárás a publicisztikában terjedő nagyotmondás példája. Hangulatkeltésre, önbeteljesítő jóslatok terjesztésére készült politikairöpirat-töredékről van szó, amely független sajtóvéleménynek álcázva került forgalomba egy országos politikai napilapban. Ezenközben az Antidemokrata (leánykori nevén Új demokrata, manapság Demokrata) azon tipródik hosszú cikksorozatban, ki lehetne hazánk jövendő miniszterelnöke. Orbán Viktorban látszanak egyezni a madárjósok. A szavazást ezúttal sem bíznák a népre. A nép megkérdezése nélkül is tudható azonban nevezett politikusról, hogy olyan ütközetben szenvedett tartós vereséget, melyből nehéz lesz feltápászkodnia. A pártvezér ugyanis, bizonnyal elhamarkodottan, odanyilatkozott, hogy a koalíció tudatos nemzetrontásban jeleskedik: „Én nem gyanakszom, hanem az eltelt másfél év meggyőzött arról, hogy összefoglalóan a magyarság szellemi és lelki erejének szándékos gyengítésről van szó. ” A kijelentés kára még nem jelentkezett a közvéleménykutatásokban, de érzékelhető a közvélemény-formálóknál. Esterházy Péter, jeles magyar író az írta Orbán Viktorról, hogy „ így magyar, vagyis európai ember nem beszél. ” Az ilyen vélemény megúszhatatlan. Tetszik, nem tetszik, a rendszerváltozást egy értelmiségi forradalom segítette győzelemre. Az Antall-kormány bukását előre megpecsételte a miniszterelnök „miki-egerezése”, a Hankiss-Gombár-per. A Charta, akárhogyan rágalmazzák utólag azzal, hogy tudatos politikai machináció hívta életre a kommunisták és a szabad demokraták kormányszövetségének előkészítésére, valójában az értelmiségi felelősségvállalás szülötte volt. A jobboldal előretörését valóságos fenyegetésnek érezte az értelmiség java. Ha Orbán Viktor csakugyan az a képességes politikus, akinek egyesek vallják, számolna ezzel az erővel. A tudatos nemzetrontás szörnyű vád. Kivált, hogy nyomában ott vannak a szövegmagyarázók, a politikai méregkeverők. Egyikőjük „A nemzetellenes politika okairól” tipródik. Azon, mennyire tudatos a nemzetrontás, és úgy fúj ebben a kérdésben takarodót, hogy támadásra provokál. Elmondja, hogy a kormányt többen tudatosan nemzetárulással vádolták. Nos, tudatos vagy nem? Szerzőnk, mint Buridán számára mindkét változatnak esélyt ad. „Ez a vád - írja a tudatos nemzetpusztításról - nehezen bizonyítható, mert az sem kizárt, hogy az MSZP és az SZDSZ nem tudatosan nemzetellenesek. ” Nem kizárt? Fogalmaz így európai s magyar ember, ha egyszer beismerte már, hogy a dolog nehezen bizonyítható, s csupán Orbán Viktor kezében vannak cáfolhatatlan meggyőződések erre vonatkozóan? A mi politikai helyzetelemzőnk azonban nem távolodhat el messzire Orbántól. Ezért kideríti, hogy nemzetrontás tekintetében a tudatosság mindegy: „Létezik a nemzeti érdekek és értékek iránti érzéketlenségnek és közömbösségnek egy olyan foka, ami már nemzetellenesnek tekinthető. Sajnos az MSZP és az SZDSZ ilyen értelemben akár nemzetáruló pártnak is minősíthető. ” Akár. Akár igen, akár nem. Az „akár” határozószó az értelmező szótár szerint ráhagyást fejez ki, a beszélő „ nem bánja, nem akadályozza, nem törődik vele, ha... számára közömbös”, ha miatta, tőle bekövetkezik valami. Uramisten, milyen nyelven tetszik írni, tekinthető akárnok úr? A nemzet fenntartásának záloga a nyelv, melyet a fogalmi pontosságról fényévnyi távolságra bunkóként forgat szegény Orbán Vic. (!) önkéntes tűzoltója. Ezek a retorikai meghatározások, csúsztatásokkal felépített logikák megalázzák azt, akinek pártját fogják. A nyelvművész Esterházyval s társaival szemben milyen esélye lehet zavarodott politikusoknak, agyára nőtt alkotmányjogászoknak. Ez egy olyan ország, mely legmélyebb identitását kultúrájában hordozza. Politikai kultúrájában is. Fentebb idézett „politológusunk” mostani cikkében azzal házal, hogy egykoron megjárta az SZDSZ-t is, autentikusságát így igazolja. Sajnos, Tölgyessy Péter, a rendszerváltás egykori hőse is rálépett a házalók útjára. Autentikusságának portékáját kínálja. Mivel politikai szerepe már régen megszűnt, kénytelen lesz pártot keresni. Orbán Vic.-ék már ajánlatot tettek, holott Tölgyessy még nem rótta le a mai jobboldalon belépőnek számító obolust. A nemzetgyalázás vádját nyilvánosan nem fogja rásütni arra a pártra, amelynek frakcióvezetője és elnöke volt. De máris átírja pártja történetét és a maga szerepét. Nyilatkozataival azt sugallja, hogy a szabaddemokraták már 1990-től „felvállalták” „a piacképes késő kádári technokrata- és médiacsoportok képviseletét”. Továbbá: „A demokratikus ellenzék ... mindig is részese volt a reformértelmiség közösségének. ” Ez persze nem igaz, történelmileg, szellemileg sem. A demokratikus ellenzék attól volt demokratikus, hogy nem osztozott a reformértelmiség illúzióiban a késő kádári rendszer megjavíthatóságában. Reform helyett a polgárjogi harcot választotta. Szolid magakelletés. A hang Jákobé, de a kéz... Ami pedig „politológusunkat” s gazdáját illeti, hadd idézzem Arany Jánost az akár használatára: „Nem kell Csőri, van különb legény is / Főlő vajdaságra... akár ehol én is. ” Ungvári Tamás Ki lesz a vajda?