168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)
1996-11-05 / 44. szám
Azt az állami kohászati kombinátot, amely széles e hazában ma egyedül állja a piacgazdaság viharait, éppen negyvenöt éve nevezték el Sztálin Vasműnek. Manapság Dunaferr Rt. a neve. Még nem privatizálták. A menedzsmentből alakult Acél XXI. Kft. most nyerte el a vagyonkezelés jogát, és 2001- ig nyolcmilliárdos profitot ígér, amiből majd kerek egymilliárd forint sikerdíjra lesz jogosult. Ennél rövidebben aligha lehetne összefoglalni ama felettébb emelkedett pillanat végkifejletét, midőn H. László, kétszeres sztahanovista betonozó a Petőfi barokk kultúrházban rendezett nagygyűlésen, két korsó sör elfogyasztása után, spontán fölvetette: ugyan neveznék már el az épülő gyárat és várost Sztálin elvtársról, a magyar nép nagy barátjáról. MISKOLCZI MIKLÓS írása: BSKOR A m/ A október 12-t jől | | írtak a naptárt t| Irak, és csak a IIII Jóisten őri.A. J V .JL.9 tett meg bennünket a szégyentől, hogy a béketáborban épp nekünk ne legyen Sztálinvárosunk. Történt ugyanis, hogy a sztahanovista valahol elhányta a pártbizottságtól kapott sillabuszt, amelyről fel kellett volna olvasnia a kornak megfelelő jelzőkkel cirkalmazott javaslatot. A hiteles történetet húsz évvel később maga mesélte e sorok írójának. Nem jelentkezett, mert nem találta a papírt, mikor javaslatokat kértek az elnöki asztaltól. Végül fölszólították: „H. elvtárs, mondjon már valamit!” Ő pedig kivágta: „Nevezzük el a gyárat Sztálin elvtársról.” Ennyit, így egyszerűen. És ennyi is elegendő volt. H. László később évtizedeken át a város megbecsült polgára volt (ha él, Isten tartsa, holtában Isten nyugosztalja). Soha senki nem kérte tőle számon e sorsfordító javaslatot, amikor lehetett volna. Nem volt rá büszke és nem szégyenkezett, amikor annak lett ideje. Ahogyan azt is egykedvűen tűrte, midőn hites felesége kissé kidekorált életrajzából Kiskrajcár címmel Keleti Márton filmet forgatott. Egyszerű hős volt, amilyenekről L. Ferenc, a pártbizottság első titkára is szívesen szónokolt, mondván: „az ifjúmunkások este a szálláson elolvassák Azsajev Távol Moszkvától című regényét és már másnap jobban teljesítik a tervet.” A gyalázatos behatás Más kérdés, hogy vagy nem volt elég Azsajev-kötet a városban, vagy nem olvastak eleget a fiúk, mert a tervteljesítésekről szóló titkos jelentésekben rendre panaszkodtak az illetékesek, „annak ellenére, hogy a Dunai Vasmű ötéves tervünk legnagyobb jelentésű építkezése, egyike az ÉM és a KPM leggyengébben dolgozó munkahelyeinek”. Máskülönben persze értsd: az újságokban és a kitkákban - a 400 százalék volt a minimum, a maximum pedig a csillagos ég. Sajnos, ennek ellenére az építkezés Sztálin magyar városa