168óra, 1996. június-december (8. évfolyam, 26-52. szám)

1996-11-05 / 44. szám

Azt az állami kohászati kombinátot, amely széles e hazában ma egyedül állja a piacgazdaság viharait, éppen negyvenöt éve nevezték el Sztálin Vasműnek. Manapság Dunaferr Rt. a neve. Még nem privatizálták. A menedzsmentből alakult Acél XXI. Kft. most nyerte el a vagyonkezelés jogát, és 2001- ig nyolcmilliárdos profitot ígér, amiből majd kerek egymil­­liárd forint sikerdíjra lesz jogosult. Ennél rövidebben aligha lehetne összefoglalni ama felettébb emelke­dett pillanat végkifejletét, midőn H. László, kétszeres sztahanovista betonozó a Petőfi ba­rokk kultúrházban rendezett nagygyűlésen, két korsó sör elfogyasztása után, spontán föl­vetette: ugyan neveznék már el az épülő gyá­rat és várost Sztálin elvtársról, a magyar nép nagy barátjáról. MISKOLCZI MIKLÓS írása: BSKOR A m/ A október 12-t j­ől | | írtak a naptá­rt t| I­rak, és csak a I­I­II Jóisten őri­.A. J V .JL.9 tett meg ben­nünket a szégyentől, hogy a béke­táborban épp nekünk ne legyen Sztálinvárosunk. Történt ugyanis, hogy a sztahanovista valahol el­hányta a pártbizottságtól kapott sil­labuszt, amelyről fel kellett volna olvasnia a kornak megfelelő jelzőkkel cirkalmazott javaslatot. A hiteles történetet húsz évvel később maga mesélte e sorok írójá­nak. Nem jelentkezett, mert nem találta a papírt, mikor javaslatokat kértek az elnöki asztaltól. Végül fölszólították: „H. elvtárs, mond­jon már valamit!” Ő pedig kivágta: „Nevezzük el a gyárat Sztálin elv­­társról.” Ennyit, így egyszerűen. És ennyi is elegendő volt. H. László később évtizedeken át a város megbecsült polgára volt (ha él, Isten tartsa, holtában Isten nyugosztalja). Soha senki nem kér­te tőle számon e sorsfordító javas­latot, amikor lehetett volna. Nem volt rá büszke és nem szégyenke­zett, amikor annak lett ideje. Aho­gyan azt is egykedvűen tűrte, midőn hites felesége kissé kideko­rált életrajzából Kiskrajcár címmel Keleti Márton filmet forgatott. Egyszerű hős volt, amilyenekről L. Ferenc, a pártbizottság első titkára is szívesen szónokolt, mondván: „az ifjúmunkások este a szálláson elolvassák Azsajev Távol Moszk­vától című regényét és már másnap jobban teljesítik a tervet.” A gyalázatos behatás Más kérdés, hogy vagy nem volt elég Azsajev-kötet a városban, vagy nem olvastak eleget a fiúk, mert a tervteljesítésekről szóló tit­kos jelentésekben rendre panasz­kodtak az illetékesek, „annak el­lenére, hogy a Dunai Vasmű ötéves tervünk legnagyobb jelentésű épít­kezése, egyike az ÉM és a KPM leggyengébben dolgozó munkahe­lyeinek”. Máskülönben persze­­ értsd: az újságokban és a kitkákban - a 400 százalék volt a minimum, a maximum pedig a csillagos ég. Sajnos, ennek ellenére az építkezés Sztálin magyar városa

Next