168óra, 1997. június-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1997-09-23 / 38. szám
Ének az elsőben Kinőtte a diszkóvilágot Csuka Mónika, ízlést váltott az egykori neontündér. Angyalföldön énekiskolát nyitott gyerektorkoknak. Hangszállal köti őket közösségbe. TÖRÖK MONIKA őszi felvételire kísérte a sztárjelölt tinédzse reket.Mint ijedt verebek, kuporognak a lányok, szépen, egymás mellett, fölött, alatt meg a hideg lépcsőkön. Tollazatuk első ránézésre rendben, nincs korpa, csak zselé, fülük tiszta, szemük ragyog. Az átlagéletkor tizenhárom és egynegyed év, ha beleszámoljuk azt a négyéves kislánykát is, aki szemlátomást a szerető anyai akaratnak engedelmeskedve fog megmérettetni. Hüppög még kissé a mami szoknyája mögé bújva. Fiúk csak elvétve. Viszont harsányak. Mutálva vihognak. Hiába, az ember már csak zavarban van bizonyos helyzetekben, és ez később sem lesz másként. Legfeljebb a helyzetek fokozódnak. Akárhogy számolják is a fiúk a háttérben, az van, hogy legalább öt-hat ellenjelöltet kell kiverni a felvételihez. Magányos szakma ez, no. Nem is lehet eléggé korán kezdeni a tréninget: meg kell szokni, hogy szál maga száll szembe az ember az ellenséges világgal. Most már ne is haragudjál, de ott a sor vége - löködnek a lányok minket is hátrafelé. Konkurenciaharc van, a nagyobb hal jóllakik a kisebbel, ilyenek. Kicsiny, huncut elégedettség költözik a gyomrom környékére. Ha én ezeknek ellenfél vagyok, talán ideje volna pályát módosítani. Kár, hogy kottát nem hoztam. Meg kis lakktáskát. Úgy hihetőbb volna az imidzs. Ajtótájékoztató Az ellenséges világ azonban igazából egy koszos ajtó képében kísért. Mögötte a boldogság. Nyílik néha, és akkor vagy egy romokba rendeződött lelkű kamaszlány lép ki, vagy oldalvást a másik, különben nem fér ki a széles, megkönnyebbült mosoly. És ha kinyílt az ajtó, az azt is jelenti: valakinek be kell menni, nincs mese. Illetve csak az van. Aki már látott élő kamaszt testközelből, tudja: egészen hihetetlen történeteket bírnak a szájukkal egymásnak mesélni. Az anyu vette a ruhámat, mondja épp az egyik, méregdrágán, Párizsban, direkte a felvételire. Mert a jó megjelenés, hát az nagyon fontos. Ruha például nem látszik rajta, magasított cipőtalpon billeg egy rózsaszín has, fölötte meg egy halom bodorított szemfesték. A végzet kisasszonya lenne, ha nem szorítaná oly nagyon a kabalamaciját. A nyitott ajtó előtt még viaskodik kicsit benne a démon a megszeppent kislánnyal, aztán valamelyik a kettőből hátraveti a haját és olyan entrée-t ad elő, hogy a fiúk a lépcsőfordulóban azonmód felborulnak, mint a hormonháztartás. Csuka Mónika énekiskolája hetedik éve működik az angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A környék nem olyan rossz, akár este kilenc után is ki lehet merészkedni az utcára, már ha van kéznél önvédelmi pittbull, kettő is, jobbról meg balról egy. Ül a környék összes átka, keveredik a provincializmus az alvóváros bájával. A kertvárosi részt utoljára a Rákosi-érában meszelhették, a valaha híres angyalföldi gyárak már évek óta hallgatnak a Váci út és a Lehel út között, az utolsó munkást hét esztendeje látták kilépni és lekapcsolni a villanyt. Kádár János választókörzetében péntek estelente lerakódik a Dallas, keményen, vastagon. Azoknak a kamaszoknak, akik most Csuka Mónika boldogító igenjére várnak, fogalmuk sincs arról, hogy ez a tinédzsernek már nem nevezhető hölgy valaha nádszálvékony termetével és erős hangjával dobogtatta meg a kőszíveket. De nem is gondolnak rá. Kövérkés, szemüveges lány furakszik előre, aztán az iskolatáska Gyere, kislány, gyere! Gyár állott, most kőhalom A rockszakmával lehet innen meglógni --------------------------------------------------1